A Kasr védelmi ütegei százával semmisítették meg a Káosz leszállóegységeit. A Dac Erődje ágyúi is: csatahajók elleni harcra méretezték őket, úgy tépték hát szét ezeket a légijárműveket, mintha nedves papírból lettek volna. A légierő is derekas munkát végzett, Valkűr vadászgépeik életveszélyes manőverekkel tértek ki a bombázás elől, hogy zárótüzükkel bőségesen szedjék áldozataikat a partraszállók közül. Ám hiába semmisítettek meg százakat, ha ezrek, százezrek záporoztak alá. Súlyos károkat okozott a bombázás is. Az előretolt ágyúállások pajzsai lassan feladták a harcot, és a Káosz makroágyúi darabokra tépték a védtelenné vált szakaszokat. Creed parancsot adott a visszavonulásra: Kasr Kraf falain minden védőre szükség volt, azok az ütegek pedig úgyis elvesznek nemsokára. Egyedül Amalrich marsall engedte el a füle mellett a parancsot: ő nem volt hajlandó egy halandó parancsnokra hallgatni.
A Káosz megkezdte partraszállását, a cadiai ütegek pusztító tüze közepette.
Nem sokkal ezután csapódtak be az első Káoszgárdista leszállóegységek. Világfalók és Alfa légionáriusok törtek elő belőlük. A sereg felvette velük a harcot, de az árulók nem csupán emberfeletti harci képességeikkel jelentettek fenyegetést: sötét ikonokat, szentségtelen varázstárgyakat hoztak magukkal, és ahogy öltek, úgy ajánlották fel az áldozatok vérét a Rontó Erőknek. Kisvártatva démonok járták Cadia földjét. A túlvilági fenyegetés láttán néhol megfutottak a félelemtől félőrültté vált katonák, de a legtöbb helyen kitartottak – komisszárjaik, papjaik lelkesítése éppúgy tartotta bennük a lelket, mint a tudat, hogy innen már nincs hova futni.
Szent Morrikán kolostorára különösen sok démon támadt: a harci imákat zengő adeptákat mintha arany fény lengte volna körül, ami egyszerre volt pusztító, és ellenállhatatlan a pokoli lények számára. Újra és újra a kolostorra törtek, de a Mártír Miasszonyunk harcos apácái visszavertek minden ostromot, ajkukon a Császár neve, élükön az iker főnöknők, Genevieve és Eleanor.
A harcos nővérek nem hátráltak a démonok ellenében.
Kasr Jark megszenvedte a Káosz flottájának bombázását, ráadásul Krom Gat, az áruló gárdista Vasharcosok warpkovácsa is kinézte magának az Űrfarkasok által védett erősséget. Leszállóegység helyett leszálló ütegekkel érkezett, ráadásul összeszerelhető plasztacél erőddarabokkal felszerelve, melyekből dolgozva szolgái csakhamar koncentrikus falak gyűrűjébe vonták ágyúit. Így bármi támadt is azokra, a falak feltartották, az ágyúk pedig szétzúzták volna. Az ostromlott szerepe azonban nem volt Magasbérc Orven ínyére. Már korábban kiszökött harcosaival Kasr Jarkból, és farkasokhoz méltó módon ritkította Krom Gat nyáját. Vonalai közé férkőzve, tulajdon falait használta fedezékül, visszájára fordítva védelmeit. Az így lefoglalt warpkovács nem tudta tovább lőni Kasr Jarkot, de az erősség védőinek így sem maradt sok ideje hátra. Az Ezernyi Fiak ördögi varázslatot hívtak életre, és a katonák maradékával Tzeentch hatalma végzett.
A Dac Erődjét a Világfalók Khorne-hívő berserkerei támadták. Három alkalommal rohamozta meg a büszke cirkálót a vörös páncélos, vérgőzös horda, és háromszor tört meg Korahael mester Sötét angyalainak fegyverein.
Eközben a Holló házának Lovagjai, ezek a titánnál alig kisebb harci gépekkel harcoló hősök elkeseredett küzdelmet vívtak Kasr Kraf külső erődítésein. A Káosz koncentrált tüze rést szakított a falakon, melyet egyre tágított a szűnni nem akaró bombázás. A résen az Éj Urainak káoszgárdista Raptorai süvítettek át, és megkerülve a hozzájuk képest ormótlan Lovagokat, megtizedelték a gyalogos katonákat. Az ellenállás megtört, és a hátráló hadigépek előtt kultisták és káosztankok végeláthatatlan tömege özönlött a résre. A fal tarthatatlanná vált. Creed elrendelte a visszavonulást, és a második fal kapuinak bezárását. Nyolc hatalmas kapu zárult be, és bár százak pusztultak el, akik nem jutottak be idejében, a túloldalukon a védők egyenlőre biztonságban voltak.
Hiába a Holló ház lovagjainak hősies ellenállása, a Káosz végül áttört a résen.
A kilencedik és tizedik kaput azonban nem sikerült bezárni.
Az egyik parancsnoka túl kétségbeesetten próbált minden menekülőt megmenteni. Túl későn adta ki a parancsot, és egy hatalmas Káosz hadigép megakasztotta az egyik kapuszárnyat. A védők tankjai fémforgáccsá zúzták, de ekkor már késő volt: a résen démonok által megszállt Káoszgárdisták özönlöttek be. A négyszázhármas hadtest és a Novagárdisták rendjének utolsó harcosai öngyilkos támadást indítottak ellenük. Hősies erőfeszítésüknek hála, a kapu végül bezárult – de addigra sem a négyszázhármasok, sem a Nova rend nem létezett többé.
A másik bejárat zárómechanikáját pokoli varázslat rothasztotta el. A száztizenhármas páncélosdandár előrenyomult, hogy szupernehéz tankjaik tömegével zárja el a nyílást – de már nem segíthettek. Milliónyi Nurgle-hívő halandó vetette magát feléjük, rothadó testük akkor is tovább harcolt, ha keresztüllőtték őket, ha végtagjaikat tépték le a robbanások. A sereg nem tarthatott ki ellenük. Hátrálni kényszerültek, és bár minden méterért a szektások ezreinek életével fizettek, a Káosz erői bejutottak a falon belülre. Ekkor csatlakoztak a harchoz a Fekete Légió Káoszgárdistái. Egy órán belül a második a falat is fel kellett adni.
A Dac Erődje újra és újra visszaverte a Világfalókat, ám ekkor újabb bombák zuhantak rá. Korahael mester iszonyodva nézte pusztító munkájukat. A Terminus Est lövedékei voltak ezek, a dögletes miazmájuk által érintett Sötét angyalok elevenen elrothadtak páncéljukban. A mester azonnal kitört a roncsból maradék gárdistáival – odakint biztonságban voltak a rothadástól, de a Világfalók csakhamar rájuk találtak.
A Világfalók vérgőzös berzerkerei koponyákat és vért jöttek áldozni Khornenak.
Szent Morrikán kolostorában az adepták egyre állták a folyamatos ostromot. Két Koponyák Ura, két titáni Khorne harci gép támadása volt az, ami végül megtörte a védelmüket. Az iker főnöknők, Genevieve és Eleanor kitörtek, és Szeráfjaikkal magukra vonták a démonok dühét, hogy a plazma- és meltafegyveres harcosnővérek eközben a gigászokra támadhassanak. Hősies harcban halálos sebet okoztak az egyiknek, ennek reaktora felrobbant, és magával vitte a túlvilágra a másikat is – valamint a kolostor sarokbástyáját. A sokat szenvedett falak nem bírták tovább, és omlani kezdtek. Genevieve főnöknő megsebesült, Eleanor a gyógyítóikra bízta, és parancsot adott a nővéreknek a védhetetlenné vált szentélyből való kitörésre.
Magasbérc Olaf Űrfarkasai végül elfoglalták Krom Gat ütegeit, és a saját fegyvereinek izzó roncsai közé hajították a warpkovács tetemét. Ám alig győztek, máris új fenyegetés közeledett. Hatalmas Káosz titánok lépteitől rengett a föld. Az Űrfarkasok kénytelenek voltak visszavonulni.
Az Űrfarkasok nem törtek meg sem a démonokkal, sem Krom Gat pokoli gépezeteivel szemben, de most visszavonulót kellett fújniuk.
Egyedüliként Kasr Kraf előörsei közül, a Mártírok Fala állt még. Amalrich marsall Fekete templomosai a rendjükre jellemző tartással harcoltak. Bár testvéreik pusztultak, a rend lobogója nem egyszer a földre hullott, de mindíg új kéz ragadta meg, és emelte fel még magasabbra.
Korahael mester Sötét angyalaira a Világfalók elsöprő túlereje támadt. Vitézül harcoltak, de elvesztették volna a küzdelmet, ha nem kapnak erősítést. Magasbérc Olaf űrfarkasai támadták hátba a Khorne gárdistákat. A két rendet ősi ellenségeskedés viszálya állította szembe, ezen a napon azonban vállvetve harcoltak, és a Világfalók elhullottak előttük. Győzelmük után együtt törtek át Kasr Krafba. Nem minden Űrfarkas tartott azonban velük: akin erőt vett a farkasember-átok, azok odakint rejtőztek el.
A Káosz titánok nemsokára elérték a falakat, a védők tüze nem bírt velük. Végül a légierő áldozta fel valamennyi vadászgépét, hogy súlyosan megsebesítsék a legnagyobbat közülük, mivel úgy látták, a többi az ő delejes irányítása alatt áll. Nem volt hiábavaló az áldozatuk, a támadás csakugyan abbamaradt egy időre. A távolban azonban fekete villám csapott a földbe, és sötét lángok közepette hatalmas szárnyas démon testesült meg a rémült védők szeme láttára.
Urkanthos démonherceg Vérebei körében – szárnyait itt még nem bontotta ki.
Urkanthos démonherceg kisebb démonok hada, valamint Abaddon Vérebeinek, a saját elit káoszgárdistáinak élén vetette magát a küzdelembe. Jelére a Káosz flotta valamennyi makroütege a kapukat kezdte bombázni, és minden tank, minden gyalogos, minden harci gép rohamra indult. Egy egész napon át tartott az ostrom, melynek során a bombázás legalább annyi káoszhívőt ölt meg, mint a védők, ám másnapra a tankok és a flotta tüze, és a Vérebek által bejuttatott robbanótöltetek feltépték a kapuszárnyakat.
Kasrkinek fogadták a betörő ellenséget; Creed ezeket az elit cadiai katonákat rendelte ide. Segítségükre pedig folyamatosan irányított át mindent, amit csak nélkülözni tudott – tankok, gyalogság, bármi, aminek esélye volt még odaérni. Órákig tartott a küzdelem a kapuk tövében, számolatlanul hullottak a császárhű katonák, a káoszhívők, de még a Vérebek is, azonban a védők egyik hadtestének katonái végül nem bírták tovább elviselni az Urkanthos démonaival való harc iszonyatát, és megfutottak. A védelem elkezdett összeomlani.
A Harminchármasokon erőt vett a démonok okozta rettegés. Hátrálni kezdtek, és védelmük összeroppant.
Az erőd másik felén a Holló ház Lovagjai vitézül harcoltak a maradék káosz titánokkal, de míg az ellenség roppant hadigépeit erős pajzsok és páncél védte az ő direkt csapásaiktól is, őket csak a mozgékonyságuk óvta a titánok fegyvereitől. Lassan megfogyatkoztak, és amikor átcsoportosítottak volna, többjükkel is végző hatalmas robbanás tudatta, hogy a legnagyobb, sebesült Káosz titán is visszatért a harcba.
Amalrich marsall Fekete templomosai továbbra is vitézül tartották a Mártírok falát. Ami azt illeti, kifejezetten könnyebben ment, mint korábban, a támadások gyérültek, míg végül az utolsó szektást is levágták. A marsall elvörösödött szégyenében. Most értette meg, hogy Creednek igaza volt. A Káosz nem támadta tovább őket, mert semmi haszna nem volt ennek a pozíciónak – ők pedig így sorsára hagyták a Kasrt, ami most végveszélybe került. Amalrich a megrendültségtől rekedten adott parancsot az áttörésre.
A Templomosok szilárd bástyaként álltak a Káosz áradatában – de nem a megfelelő helyen.
Urkanthos előregázolt a menekülő katonák közé. Hirtelen száz és száz lézerpuska tüzében találta magát. „CADIA NEM TÖRIK MEG!" ordította egy hang, és valamennyi védő együtt visszhangozta. Maga Creed jött el, híres Nyolcadik Hadseregével, hogy szembeszálljon a démonherceggel és csahosaival.
A Vérebek rájuk vetették magukat. Raptorok repültek a gyalogság közepére, hogy kitépjék a sereg szívét, tucatjával ölték a katonákat, de meghaltak végül. Démonok támadtak rájuk, de a Nyolcadik nem tört meg a láttukra. Jarran Kell újabb és újabb merénylőtől óvta meg öreg barátját, aki tisztjein keresztül halálos fegyverként forgatta seregét. Egy másik falon az Űrfarkasok és a Sötét Angyalok küzdöttek vállvetve, ősi ellentéteiket itt is félretéve, és ahogy korábban, a Káosz most sem állt meg előttük. Egy harmadikon a Mártír Miasszonyunk rendje állta az ostromot, harci zsoltáraik lelket öntöttek a védőkbe, fegyvereik a démonokat irtották. És megérkezett Amalrich marsall támadása is. Zsákmányolt csapatszállítójuk a betört kapun túl, a falun belül csapódott be. Az előtörő Templomosokat nem csak a Káosz utálata, de a saját, korábbi tévedésük okozta düh is fűtötte, és olyan ádáz rohammal rontottak a Vérebekre, amihez foghatóval azok még nem találkoztak. Urkhantosnak be kellett látnia, hogy itt most nem fog beljebb nyomulni. Látszólag visszavonult legelitebb harcosaival, az ostromot más erőkre hagyva, valójában azonban egy hatalmas bunkerkomplexumra támadt. Arra, amelynek mélyén a pajzsgenerátor működött, ami az Örökkévaló Akarat által osztott haláltól óvta a bolygót. Saját maga feszült neki a bejáratnak, és az engedett.
Eközben páncélos dandár támadt a Creed által védett kapura. Egy démoni igékkel telerótt szupernehéz tank, a Vicantrus vezette őket. Tüze alatt visszavonulásra kényszerült a Nyolcadik hadsereg, és Amalrich marsall ellentámadása is kudarcot vallott: a páncélost nehézfegyveres káoszgárdisták hathatós védelme óvta.
Urkanthos maradék Vérebeivel szinte akadálytalanul gázolt keresztül a bunkerrendszert védő katonákon. Céljához közeledve az adepták állták útját. A Vérebek végül mind elhulltak a tüzükben, de Urkhantos megfürdött a nővérek vérében, és eljutott a komplexum szívébe. Eleanor és Genevieve maradt már csak Szeráfjaik élén, hogy szembeszálljanak vele. Bár mindkét iker megsebezte a démont, az elpusztította a Szeráfokat, és végül eltörte Genevieve gerincét, amikor az megvágta őt. Eleanor a démon szívei közé döfte energiakadrját – és meghalt, amikor a sebesült szörnyeteg dühödt csapása elérte őt.
Urkanthos démonherceg csapásai alatt végül az ikrek is követték a többi nővért a halálba.
A Vicantrus eközben pusztító zárótüzet irányított volna az alá tartozó páncélosokkal Creed Nyolcadikjára, de valamilyen oknál fogva furcsa kisülések kezdtek táncolni körülötte – majd elfordította a tornyát, és a saját seregét kezdte lőni! Creed nem habozott kihasználni a helyzetet, és ütegei tüzében csakhamar megsemmisült a Vicantrus és páncélosai. Valahol a falak alatt az álcázott Trazyn, a Végtelen, megvárta, amíg visszatérnek hozzá a Vicantrusra küldött nanogépei, majd továbbállt velük.
Creed ekkor kapott hírt a bunkereket ért támadásról. Azonnal odaindult katonáival, de tudta, hogy végzetes lemaradásban van. Ezalatt Urkanthos végzett Klarn magossal és embereivel, majd alászállt a generátort rejtő aknába.
Mire Creed a bunkerekhez ért, hatalmas robbanás tudatta vele a föld alól, hogy elkésett. A bolygó védtelen volt a feketekő-erőd hatalma ellen.
Urkanthos előtört a föld alól, és újabb démonokat szólított magához. A pusztító sugár nemsokára mindennel végez a felszínen – ha lakmározni akarnak, sietniük kell! A Káosz újabb rohamra indult, és a betört kaput immár nem védte a Nyolcadik Cadiai Hadsereg.
Kasr Kraf védelmei romokban álltak, falain mindenütt élethalálharcot vívtak a maradék védők a Káosszal.
Előrenyomulásukat vakító fény zavarta meg. Arany ragyogásában megtorpantak a démonok, és szemüket eltakarva rogytak földre a szekták árulói. Az Istencsászár harcosai furcsa lelkesedést éreztek, mintha legyőzhetetlen bátorság öntené el őket. A fény forrása üstökösként szállt alá az égből, és végigsüvített a csatamező felett. Amerre elhaladt, elhamvadt démonok, lángoló Káoszgárdista tetemek, és újult erővel harcoló Cadiai katonák jelezték útját. Kasr Kraf felé száguldott, és egyenesen Urkanthos előtt állapodott meg. Fényben fürdő angyalszárnyak emelték a magasba, aranyló páncél övezte, kezében lángoló kardot szegezett egyenesen a démonhercegnek. Celestine, az Istencsászár Szentje eljött Cadiára.
Urkanthos kibontotta saját szárnyait. Jóval a tetemcsászár lotyója fölé magasodott. „Te akarsz engem legyőzni? Egyedül?” – mennydörögte gúnyos kacagása.
„Nem vagyok egyedül.” – felelte a szent. A démonherceg izzó fájdalmat érzett, ahogy valami kitépte a hátából a kardot, amit az iker boszorkák döftek bele. Megfordult. Az ikrek szálltak körülötte, újjászületve Celestine arany fényében. A démonherceg dühödt ordítással eresztette ki karmait.
Két energiakard és egy lángoló penge emelkedett fel egyszerre, hogy szembeszálljon vele.
Szent Celestine eljött Cadiára, hogy az Istencsászár fényével sújtson le a démonokra és árulókra.
Abaddon flottáját eközben váratlan támadás érte. A Falanx, mint Dorne ökle csapott ki az Immatériumból. Már első támadásával elsöpörte a Káosz hajóinak mintegy tíz százalékát. A démoni flotta felvette vele a harcot, de legtöbb hajójuk nem vehetett részt a csatában, mivel a bombázáshoz túlságosan közel merészkedtek a felszínhez, és az ősi erőd kíméletlenül kihasználta ezt az előnyt. Idefelé jövet haditengerészeket vett fel a fedélzetére sérült csatahajóikról, amik az Immatériumban sodródtak össze vele – állításuk szerint aranyló fény segítette Navigátorukat megtalálni a Falanxhoz vezető utat. A friss legénység elegendő volt a titáni bázis fegyverzetét szinte teljes kapacitáson működtetni, ugyanakkor az Elátkozott légionáriusok egyszerűen eltűntek a megérkezés után. Tor Garadon kapitány a makroütegeket és plazmaágyúkat nem kímélte az Ősellenség elleni harcban, de a legnagyobb fegyvereket, amelyeket Dorne zászlóshajók elhamvasztására, és kontinensek elnéptelenítésére tervezett, az Örökkévaló Akarat számára tartogatta. Egyenesen a gigászi fekete csillag felé tartott.
A Falanx mellett eltörpültek a leghatalmasabb csatahajók is.
A feketekő-erőd felszínén Üvöltő Sven különítménye ekkor már napok óta sarokba szorítva harcolt. Még azoknak a harcosoknak a nagyját is elvesztették, akik a Lángsörény Agyara feláldozása árán egyáltalán átjutottak, és az Űrfarkasok konok kitartása volt az egyetlen oka, hogy egyáltalán még voltak túlélők a démonok folyamatos támadása ellenére. Az ostrom viszont most mintha lanyhult volna. A démonok között lángoló, csontokkal ékes, fekete páncélos gárdisták tűntek fel, akik minden zaj nélkül, némán vágtak szörnyű rendet közöttük. Sven megragadta a lehetőséget. Az elhullottak valamennyi melta- és plazmatöltetét szétosztotta a túlélők között, vonító csatakiáltással kínálta fel a saját és társai lelkét Russnak és a Mindenek Atyjának, és megrohamozta azt a részt, ahol szerinte a legnagyobb károkat tudták okozni az obszidián erődnek.
Az Űrfarkasok áldozatát apró, halvány lobbanás mutatta csak az Örökkévaló Akarat külsején, de Tor Garadon jelként értékelte a detonációt. Ezt, a fekete csillagalak közepe táján lévő pontot célozta meg, és kiadta a tűzparancsot. Az Üvöltő Sven és társai élete árán meggyengített terület körül a roppant pajzsok elnyelték Dorn haragjának megtestesülését – és kihunytak. A Káosz admirálisai kétségbeesésükben minden hajót a Falanxra, és fő fegyverei elé küldtek, hogy mentsék, ami menthető. Tor Garadon azonban újra tüzet nyitott. És újra és újra. Becsapódások rázták az ősi űrbázist, ágyúk mondták fel a szolgálatot, de az Örökkévaló Akarat magja végül átszakadt. Lilás lökéshullám hagyta el, és élettelen, lyukas roncsként sodródott tova.
Hogy ez törte-e meg a Káosz seregeit, vagy az, hogy ezzel egyidőben Celestine és az ikrek magasba emelték és csahosai közé hajították Urkanthos tetemét, nem tudni, de az Ősellenség megfutott. A védők utánuk vetették magukat, és lőtték, vágták őket, amíg csak megfogyatkozott erőikből futotta. Nem voltak egyedül: ahogyan a Falanxhoz vezetett haditengerészeket, úgy Celestine harcos nővéreket is talált elveszve a warpban. A Mártír Miasszonyunk rendjének öt századnyi adeptája még egy korábbi Sötét Hadjárat ellen indult el Cadia megsegítésére, de a hipertér elragadta őket – szent haragjuk, amellyel az eretnekekre rontottak, bizony régóta érlelődött. Harci repülőik, és a Falanxon érkezett Viharsólymok segítségével a Holló ház lovagjai cafatokra zúzták a káosz-titánokat, és Kasr Kraf végre fellélegezhetett.
A védők, az Adepta Sororitas friss századaival kiegészülve, újult erővel vetették magukat a meghátráló ellenségre.
Lassan erősítések kezdtek szivárogni. Egy részük azonnal megsemmisült – a fekete flotta a Falanx támadása nyomán eltávolodott a bolygótól, de még mindig hatalmas volt, és amelyik hajóra rálövése esett, meg is semmisítette. Mások többé-kevésbé épségben megúszták. A Bíbor Öklök gárdistáinak egy foghíjas százada, és a tizennegyedik Cadiai hadsereg csontváza a Káosz flotta által teljesen elpusztított Kasr Partoxról tört át ide. Egy tucat viharvert cirkáló az ötvenegyes páncélosdandár és a Taranis ház Lovagjainak túlélőit hozta fedélzetén. Mint a haditanácsban elmesélték, csak azért menekültek meg a kiindulási szektorukban rájuk támadó Káosz hajóktól, mert Űrfarkas csatabárkák támadták meg azokat, amíg a sérült cirkálók elmenekültek. Lelkesen kérdezték Magasbérc Orvent, várhatóak-e további erősítések a dicső Fenris bolygóról?
Orven nem válaszolt, de tekintete láttán nagy lett a csend a teremben.
Utolsóként az Adeptus Mechanicus egy kisebb flottája futott be, Belisarius Cawl archmagos dominus parancsnoksága alatt. Creed, aki tudta, hogy az aznap reggeli győzelem maximum átmeneti állapot lehet, azt remélte, a gépisten szolgái segítségére lehetnek a szétroncsolt védelmek helyreállításában. Csalódnia kellett; a skitariik is láthatólag csaták sorából jöttek, és géppapjaik túlságosan megfogyatkoztak.
Creed átértékelte a helyzetüket. Ideje volt szembesülni vele, hogy Kasr Kraf, és ha már itt tartott, egész Cadia tarthatatlanná vált. A maradék haderő értékesebb szerepet tölthetne be egy jobban védhető pozícióban. A Falanx warpmeghajtása még jól működött, ha hatalmas bendője magába fogadja őket, átcsoportosíthatnak, segíthetnek a Cadiai kapu külsőbb régióinak védelmében.
Belisarius Cawl emelkedett szólásra. Az Archmagos Dominus rég elvesztette már kapcsolatát emberi oldalával, beszéde nehezen volt érthető, ahogy át-átcsúszott az Adeptus Mechanicus bináris hangjelzéseibe, de a sötét valóság így is hamar körvonalazódott szavaiból. A bolygó a pilonok okán célpontja Abaddonnak, amik az egyenlítői régióban találhatóak. Ezek a pilonok tartják fenn a Cadiai Kaput, ezek tartják kordában a Rettegés Szemét – mostanra egyes-egyedül. Abaddon tizenkét korábbi támadása nem volt véletlenszerű, és nem az Impérium győzelme miatt ért véget. A többi pilont rombolta le, és ezért tört Cadiára is. Ha itt is győz, áttöri a kaput, ami a poklot elzárja az anyagi világtól.
Nincs azonban még minden veszve. Ahogyan Abaddon győzelmének, úgy legyőzésének kulcsát is rejthetik ezek a monolitok – Cawl nem volt benne biztos, de kutatásai alapján talán felerősítheti a működésüket… talán nem.
Belisarius Cawl, a főrangú techpap sötét hírekkel érkezett
Creed új haditervet kovácsolt. Javaslatára a Falanx geostacionárius pályára állt az egyenlítői pilonmezők felett. Árnyékában a sereg megfeszített munkába kezdett. A pilonok alatti katakombarendszer tetejére friss erődítések épültek, ezeket lövészárkok, hordozható fedezékek számos rétege vette körül. A tankok maguk is falat formáztak páncélozott tömegükkel. Mindezen védelmeket együtt szállta meg a cadiai gyalogság és a csatanővérek tömege. Creed rendszeresen járt körbe közöttük, és a katonák mindig lelkes kiáltással köszöntötték. „Cadia nem törik meg!” A maradék gárdisták a Bíbor Öklökkel és a Tor Garadonnal érkezettekkel kiegészülve, közös különítményt alkottak Korahael mester vezetése alatt – egyedül az Űrfarkasok nem voltak hajlandók csatlakozni, sőt, az erődön messze kívül járőröztek. Korahael négyszemközt megvádolta Orvent, hogy a rendjeik közti ellenségeskedés miatt nem hajlandó beállni közéjük. Ellenséges válaszra számított, de az Űrfarkas vezér csak szomorúan megrázta a fejét, és távozott. Tudta, hogy nekik, akár győznek, akár veszítenek, ez lesz az utolsó csatájuk. Csapata minden éjszakával újabb és újabb testvéreket veszített el a vérfarkas-átok miatt.
Valahol magasan Cadia felett, zászlóshajója fedélzetén Abaddon, a Pusztító ekkor határozta el magát. Elküldött egy flottányi hatalmas szállító- és vontatóhajót a rendszer egy távolabbi pontjára, majd magához hívta a vezéreit, és maga köré gyűjtötte Reménygyilkosait. Ezek a káoszgárdisták még a Császár oldalán hatoltak el a galaxis pereméig, majd Hóruszén egészen Terra szívéig, hogy utána tízezer éven át szolgálják az Egyetemes Káoszt, és Abaddont. Ők maguk sem tudták már hány csata veteránjai voltak. Sem ember, sem xenó de még démon sem állhatott meg előttük, mégis rettegve hátráltak Abaddon elől, aki mindőjüknél halálosabb harcos volt, és aki most az előhúzott Drach'nyent forgatta körbe közöttük. A csillapíthatatlanul szomjazó démonpenge végül Cadia irányában állapodott meg a Hadúr kezében.
„Tízezer éve dacol velünk ez a bolygó. Elég volt. Most személyesen fogom megtörni.”
A vezérek felkészítették csapataikat az átfogó támadásra. A Reménygyilkosoknak nem kellett felkészülniük. Ők évezredek óta készen álltak.
Százezer csata veteránjai, hajdan a Császár, majd a Káosz bajnokai, a Reménygyilkosok megállíthatatlanok voltak.
A sorozat korábbi részei:
