Hozzászólások
Elsődleges fülek
nyáladzok és vigyorgok, mint egy idióta
A sajtónak levetítették a True Detective második évadának első 3 részét. És hát nem túl rózsás a helyzet. Lényegében a sztori jobban felépített, mint ez első évadban, ami akár lehetne jó is, viszont az első évad legnagyobb erénye nem a sztori, hanem a két főszereplő kapcsolata volt. Hát az itt nincs. És ezért például a párbeszédek sem olyan erősek, sőt... Mint nem is ugyan az ember írta volna őket. Sokat elmond a kritika szerint, hogy Vaughn az egyetlen igazi meglepetése az évadnak, aki nem unalmasan, csuklóból, rutinból hozza a karaktert, mint Farell, hanem lubickol a szerepben.
http://comment.blog.hu/2015/06/15/a_true_detective_masodik_evada_az_a_szarka_aminek_nem_birta_a_farka?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2015_06_15&utm_campaign=index
A második évadnak ezt a szintet kellett volna hozni, és őszintén szólva még akár hozhatja is, de az első három rész láttán ez egyelőre elég messze van. Azért háromról beszélek, mert Pizzolatto ragaszkodott ahhoz, hogy a sajtó ne egy rész alapján ítélje meg az új sztorit, hogy legyen idő arra, hogy a karaktereket jobban megismerje. A baj az, hogy a harmadik óra után semmivel sem vagyunk közelebb hozzájuk, mint az első hatvan percet követően. A sztori viszont a maga lecsupaszított egyszerűségében is jobban felépített, sokkal kevésbé a színészekre támaszkodó, mint az első körben, és igen, már én is unom ahhoz hasonlítani a második évadot, de nem tehetek róla - ha az nincs, a második évad lehet, hogy saját magában sokkal jobban megáll, de még úgy sem lehetne zseniálisnak nevezni.
Milyen érdekes, hogy Rust Cohle-t alakító McConaugheynek elég volt 12 perc ahhoz, hogy pontosan el tudjuk helyezni a palit a világban, itt meg az első három óra leegyszerűsítve csak arról szól, hogy egy bazi nagy kalapáccsal verjék a fejünkbe azt, hogy EZEK ITT MIND SÉRÜLT EMBEREK, AKIK CSÚNYA DOLGOKAT IS TESZNEK, MERT HÁT SÉRÜLTEK.
According to the first batch of reviews (based on the season's first three episodes), opinion is wildly divided about the results of this latest entry
The trade magazines are being the harshest on the show, saying it lacks the chemistry and obsessive qualities that made the first season so compelling.
...the first season of True Detective was a magical melding of writing, acting and directing (and music, and yes, even plot for the most part) that gave viewers something memorable, if not perfect.
At least in the first three episodes of True Detective season two, that magic is missing. Maybe when the various strands of the complicated story come together, the payoff will be there (whereas in True Detective season one, the payoff was immediate with McConaughey and Harrelson, while the plot was mostly a letdown).
Or none of that could happen. And what we’ll get is a sophomore slump. The pressure is now on for the remaining five episodes.
És vannak azok, akiknek bejön:
Season two of True Detective is a nasty treat for the eyes and ears. Every few minutes, there’s an image that’s as meaningful as it is lovely to look at: a wide shot of a seedy bar near a railroad track lit like an Edward Hopper painting; a low-angle pan across a stretch of elevated highway that makes it seem as though you’re an ant watching a python slither past; a helicopter shot of intersecting overpasses that visually establishes Southern California, and America, as a co-dependency of interests. Throughout, the synthesized score keeps rumbling and droning. We’re in the belly of some rough beast.
Which brings us to season two, and its batshit premiere episode—dead bodies, Internet porn, drugs, drinking, corruption, beatings, brass knuckles, and charming bon mots like, "I'll butt-fuck your father on this lawn with your mother's headless corpse," all in the first hour—and which should chase away any lingering doubt about what 'True Detective' ever was, and clearly still is. It's still trash shined up like gold. The trash is a bit trashier this time, and the gold a bit less shiny, but the same theory still abides.
Did I mention that the show also still a ton of fun? Pizzolatto is far too shrewd, and far too base, to let his grander meditations get in the way of a rollicking story. Unlike with season one, which was set in Louisiana and unfolded at a bayou-worthy pace, season two begins with its four main characters careening off the rails, and they're only gathering more speed.
Háát... Kiderül hamarosan.
Szerintem ezt a modderek igen könnyen meg fogják oldani ;)
Multiplayer + pálya építés mód.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=_fVcyyvDdlE
Hát sárcok, szerintem igencsak korrekt volt ez a Bethesda konferencia teljes egészében, sőt. Bár mindegyik játékról tudtuk, hogy létezik, de nem volt semmi lacafacázás, bullshitelés, semmi erőltetett poénkodás, ezek helyett in your face gaming ment kellő hosszúságú bemutatókkal, modcentrikus hozzáállással, és még a mobilos cuccaiknál sem forgattam a szemeim.
S5 finálé
Jóféle volt, a várt csattanóval. Szokatlan volt a body count is. Ennek meg ne higgyetek:
Jó lesz ez! Tetszik az old school megközelítés: szemmel láthatóan semmi regeneráló életerő vagy QTE-faszság; ahogy annak lennie kell. A kivégzések, illetve a mászás meg a természetesebb mozgás kellemes újítás, noha utóbbi kicsit lassúnak tűnik.
A videók nincsenek még fent valahol tömörítetlen változatban?
Hát ez bizony fincsi. Na valami ilyesminek kellett volna lennie a Doom 3-nak annó sok sok évvel ezelött. De jobb késöbb mint soha tekintve az elmúlt x sok év hervadékony FPS felhozatalát.
Talán lehetne egy kicsit véresebb :P
Elég nice.
Új Doom új oldal. Az 1000 hozzaszolasnak meg kéne lennie.
Sokat tanultak a srácok a Brutal Doomból :)
Aztabüdösmindenitneki! Első napos vétel!!
ATYA-ÚR-ISTEN!
Nem tudtam nem fültől fülig vigyorogni mikor a trailer végén előcsapja emberünk a BFG-t. :D Most már tényleg csak azt kívánom hogy ne basszák el, és a végtermék visszaadja amit itt láttunk. Mondjuk akkor meg piszok nehéz lesz megállni a PC-vásárlást... :)
Ez így első ránézésre minden, amit valaha is reméltem a D4-től. KELL!
Kicsit doom3 érzés, de nagyon baba lesz. A lánc-still-fűrész remélem már első pályán lesz, onnantól main fegyó lesz szvsz. :D Csakelnebszákcsakelnebszákcsakelnebszák.
én meg remélem, hogy elég lesz, ami most lett véve fél éve, mert ez KELL
Ez... Annyira jo hogy mar-mar megkonnyeztem! O.o
Visszanézve a critben lehet, hogy nincs igazam, tudja halál :D
Itt van az egyik fele a gameplay-nek, ebben nincs benne a minecraft-olás.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=bWuwLSFmATI
Fallout 4
Mutattak egy lezuhanó léghajót, és egy épp atomozott nagyobb várost is, mint ahogyan anno Megaton-t intézhette el az ember.
Eddig nincs hír multiról. Pedig a minecraft részéhez illene is még.
Kiadás:2015. november 10.
http://kotaku.com/bethesda-closed-their-e3-presentation-with-a-bang-toda...
kártyajáték cikk:
http://kotaku.com/the-elder-scrolls-is-getting-a-card-game-1711313950
DOOM 2016-ban:
http://kotaku.com/doom-is-finally-coming-in-spring-2016-1711312032
Dishonored bejelentve, trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=UnsDyv-TtJg
Fallout
Épp most megy valami hosszabb bemutató cucc...
pipboy lesz a CE-hez, "működik" majd, kijelzővel, stb, hozzá lehet kötni a játékhoz wireless. Ha nem ezt veszi meg az ember, akkor lesz android appként is ugyanez
Le lehet bontani mindent a játékban, és újraépíteni. Házakat, tradereknek helyet, stb. (WTF, mi ez, minecraft fallout skinnel?) Több settlement-et lehet építeni, köztük brahmin karavánokat futtatni, stb.
Épületek mellett itemeket is lehet craftolgatni, úgy tűnik minden itemnek sokféle receptje lehet. Pl 4 féle alapanyag kell, de mindegyik lehet 2-4 item. Moddolni lehet itemeket elég szépen, gyakorlatilag alapjaikból lehet felépíteni a cuccokat. A karakter saját power armorját is lehet moddolni.
VATS elvileg több opciót enged most: van egy CRIT meter, és el lehet sütni critet X-re, ahogy látom támadások töltik a crit metert.
pipboy kb ugyanúgy néz ki, mint az előző játékokban.
Öltözködés kb GTA V-szerű változatosságot mutat, legalábbis a bemutató alapján.
Fallout Shelter
teljesen ingyenes "create your own fallout shelter" app, ami kb Xcom oldalnézetes sims koppintás, fallout köntösben, plusz ki lehet küldeni őket a wasteland-be.
Ez elvileg ma kijön apple-re. androidra tudja halál.
Ezek mellett lesz TESO heartstone koppintás
Ígérem befogom csak muszáj megkövetnem nagit a múltkori kijelentésemért.A tegnapi 1000+-os runból vettem 100 kritet játék elején ami így 100%-ra felnyomja a crit chance-et. Egy sor js és 100 perc kell hozzá. Aztán meglátjuk működik-e?
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért a játékokkal kapcsolatban izgatott mindenki. Srácok, ti nem értitek az E3 lényegét, ami egy szóban foglalható össze: CRINGE! :D Oké, nem az E3 konfik jelentik a műfaj csúcsát, de a "klasszikus" VGA-k megszűnése óta egyértelműen ez a rendezvény a katasztrófaturisták Mekkája.
Én ezeket szeretném látni:
- sok-sok szar poént az annak felismerését követő kínos pillanattal
- Aisha Tylert a Ubisoftnál (ő lesz idén is, ugye? :D), mert annyira lelkes és borzalmas, hogy öröm nézni - indokolatlan, erőltetett "menőzést" is szeretnék tőle látni "bandás" jelekkel, na meg sok "poént" a magasságáról
- fejlesztőket, akik a legrövidebbet húzták a "ki menjen ki a színpadra?" sorsoláson és nagyon nem akarnak ott lenni
- öltönyös, maffiózó külsejű, elhízott prezentátorokat
- minél hangosabban kiejtett, megnyomott névelős "DÍ EGSZBÁKSZ" kezdetű mondatokat
- embereket a színpadon, miközben úgy csinálnak, mintha a kivetítőn futó játékkal játszanának
- technikai problémákat: lefagyó játékok, beakadó demók, random HULK SMASH kiáltások
- japánokat, amint sokadjára próbálnak meg angolul beszélni, de egytől egyig elbuknak
- buzzwordoket minden téren
- Geoff Keighley-t, mert nála tenyérbemászóbb, idegesítőbb, inkompetensebb "műsorvezető" nem létezik a világon - adjanak neki vmi műsorfélét gyorsan, jelentsen 24 órában és legyen nagyon lelkes!
+1: MR. MOTHERFUCKING CAFFEINE-t:
https://www.youtube.com/watch?v=outJSCu3FOc
hmmm, raktak be új upgrade szinteket:
armor: personal training
afk dmg: afk equipment
kattintós dmg: New Mouse Button
...magasabb szintű viszont (még?) nincs.
:D
ha már okoskodás, 0- vércsoportot varrnak rá, az meg annyi vért adhat bárkinek, amennyit csak tud. akkor már egy vérvizsgálat mikéntje sokkal érdekesebb kérdés :D
Mivel az időzítés, mint megtudtam, még bugos, közzétettem a cikket most. Az éjszakai baglyok itt gyülekezhetnek. Kábé 3 óra múlva indul az élő adás. Én addigra remélhetőleg már aludni fogok. :)
az csak meg rosszabba teszi :)