Hozzászólások
Elsődleges fülek
Mivel a fénynek tőlünk pl. LA-be 30ms-ba telik, hogy légvonalban(!) odaérjen, ez alapból egy 60-as ping. Úgyhogy amíg Matthew McConaughey kukoricát termeszt, nagyon sok javulást ne várj.
Én véleményem:
Nem érdekel kit céloz meg. Azt csak ő hozta fel. Meg azt is, hogy akinek nem tetszik az rasszita balfasz.
Van egy játék amit szeretek/szerettem, jön egy új része amihez kiadnak egy reklámot ami nekem nem tetszik és ezért elsőkézből rögtön már negatív érzések kapcsolódnak a termékhez pedig még egy darab feature listát vagy semmit nem láttam belőle. Savanyú szájíz.
És lehet nem is fogok látni belőle amúgy, mert annyi játék jön ki állandóan, hogy ez már meg se fogott és utána se nézek, hanem inkább játszok mással vagy az előző résszel.
Értem én, tehát ha az Operában a Diótörő alatt grindcore zene menne, akkor pusztán nem venné észre a közönség a darab mögött a jól megcélzott közönséget :) Ha pedig ne adj isten még kifogásolnák is, akkor (ugyan lehet véleményük, de) természetesen ettől fajgyűlölők lennének.
illetve hogy az már végső korlátoltság, hogy ha valaminek a béna reklámja miatt azt alapból messzire elkerülitek. :D
Ezzel viszont részben egyetértek, hogy nem ennek kéne lennie a fő befolyásoló tényezőnek, de azért a hypehoz és az abból következő eladásokhoz, előrendelésekhez nagyban hozzájárul egy trailer sikeressége.
New Edition Of ‘Ghost In The Shell’ Franchise Heading To Netflix
Ghost in the Shell SAC_2045 will have directors Kenji Kamiyama (Ghost in the Shell: Stand Alone Complex) & Shinji Araki (Appleseed) on board. The new title will be a collaboration between studios Production I.G. and SOLA Digital Arts.
Production I.G animated all of the anime projects for Ghost in the Shell while SOLA’s credits include Appleseed Alpha, Blade Runner Black Out 2022 and also the new Ultraman anime that will bow on Netflix next year. The anime will be “reborn,” according to Netflix, by changing itself into a new form, 3DCG, pioneered by Aramaki and SOLA. Netflix is touting it as a “next-generation animation film.”
annyira rá vagytok izgulva Zaxx oltására, hogy totál elbeszéltek mellette sztem :D
tökre nem azt mondja, hogy nem lehet véleményetek valamiről, hanem csak azt, hogy nem veszitek észre a jól megcélzott közönséget a videó mögött, illetve hogy az már végső korlátoltság, hogy ha valaminek a béna reklámja miatt azt alapból messzire elkerülitek. :D
de persze folytassátok csak, kifejezetten szórakoztató
Amúgy vicc h 18 év után meg mindig ott tart a technológia, h 150es ping van ha másik kontinensen játszol...
Újabbnál újabb feneketlen mélységek. Ez már nem is, csak az lep meg, hogy van, aki még látszólag komolyan odafigyel a gyerekre.
Számomra ez a Branagh nagyobb atalakulo művész mint Chris Bale. Hihetetlen h alig lehet raismerni sokszor a különböző filmjeiben.
Az "ugrás" az pont az, ha leírod, hogy szar a zene úgy, hogy egyébként nem is vagy a közönség része.
Egyre mélyebbre haladsz minden egyes kommenttel. +1 a pihenésre, kikapcsolódásra, mert már nagyon nagy butaságokat beszélsz. Nem passzol a zene a trailerhez? Rasszista geci vagy. Nem vagy trú hardcore fan? Nem alkothatsz véleményt a trailerről!
Chill bro :)
Amúgy az utóbbi évek legrosszabb trailer zene választása volt ez, ezen nincs mit rugózni :) Annyi erő, lendület, pörgés és élet volt ebben a számban, hogy az aneszteziológusok kollektíven mehetnének nyugdíjba :D
Nem érted?
Minket csak ne érdekeljen a MK mert nem vagyunk ameriaki negrók és amúgy meg ne is mondjuk rá, hogy szar, mert csak nem nekünk készült, te rasszista bigott szarúr.
Ezt az logikát követve az új Fallout se egy szar játék egyébként, csak nem mi vagyunk a célközönség.
Nem érzem nevetségesebbnek Zaxx triggereltségét, mint psi gondolatmenetét.
Elvileg az a jelen kérdés, hogy a marketingesek elcsesztek-e valamit, vagy sem. Márpedig az a helyzet, hogy tippre sokkal több vásárlót nyernek ezzel a pocsék zenével, mint vesztenek, és ezt valahogy meg kell tudnotok emészteni :D
Klafa, messze kiemelkedik az átlagos lövöldözős jelenetek között.
Nekem csak két jelenet volt kicsit sánta. Az, hogy a közelieken látni, hogy bár két optikaija is van, mind a kettő fölött nézve céloz. Ok, vannak jól gyakorlott lövészek, akik ilyen közelről is el tudnak találni csak a fegyvert célra tartva, de akkor minek tett rá két nehezéket? =)
A másik, hogy egyszer leszed 4 fickót, továbbmegy, leszed 2-t az 5-ből akik szétszaladnak. Továbbmegy az utca közepén sétálva, fegyvert leengedve. Mondjuk ott a falhoz lapulva menés, készenlétbe felemelt fegyverrel nagyobb túlélési esélyt adott volna neki.
De egyébként jó jelenetsor volt.
Zaxx, neked meg kéne egy kis offline lét, ha már ilyen marhaságokra is ugrasz.
Nem ugrok rá, csak egyszerűen baromság a psi féle gondolatmenet, tájékozatlanságból fakad, egyébként meg tudjuk, hogy psi nem fog boltba rohanni az MK11-ért. Az "ugrás" az pont az, ha leírod, hogy szar a zene úgy, hogy egyébként nem is vagy a közönség része. El kell fogadni, hogy nem azoknak csinálják az MK-t manapság, akik utoljára a harmadik rész tört verziójával játszottak DOSon.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=EAwWPadFsOA
(Jó, mondjuk én nem vagyok potenciális vásárló, mert utoljára 486-oson püföltük egymást MK-al..)
+1.
Annyi, hogy én csípem a rockot. :) De egyébként full egyetértek, ez a zene a trailer alatt simán csak borzalmas. Zaxx, neked meg kéne egy kis offline lét, ha már ilyen marhaságokra is ugrasz.
MK az techno.
Sose volt techno az MK-ban, sorry, és ez attól függetlenül is így van, hogy te addig terjedsz, hogy ismered az MK filmből a Techno Syndrome-ot. Mégis mi a fenének kellene az NRS-nek mondjuk neked kedveznie, vagyis annak, akit még annyira sem érdekel a széria, hogy legalább kb. vágja, milyen a zenéje?
aki siman nem birja a rap zenet (de ha nem is feltetlen, csak pl ugy veli hogy nem illik egyszeruen a jatek ala), es a trailer ra gyakorolt lehangolo hatasara nem fog elorendelni vagy kesobb vasarolni, az szerinted beteglelku rasszista balfasz?
Nézd, ha te azért nem veszed meg az MK11-et, mert rapzene van a bejelentő trélerben és te azt annyira utálod, hogy nem tudsz ettől elvonatkoztatni, akkor ott gondok vannak. Az én tippem az, hogy aki így tesz, az valami sérült balfasz. Sorry (again).
Mert hát az a helyzet, hogy én se szeretem ezt a zenét, sőt: kurvára utálom ezt a manapság divatos, földbuta motyogós rapet, és szerintem sem illik a trélerhez. Csak hát közben meg ismerem annyira az MK fanbázist, hogy tudjam: rengeteg fekete rajong az MK-ért, annyira, hogy ezek a srácok az MK9 óta folyamatosan ott ülnek a széria előtt (a rappert is beleértve). Ha meg a profi szintet nézed meg, az fog lejönni belőle, hogy kb. annyira négernek kell lenned a profi MK-hoz, mint amennyire csak a koreaiak rúgnak labdába a StarCraftban. Nagyon sokat köszönhet annak a bázisnak az NRS.
És ha ez megvan, akkor igenis lehet látni ebben az előzetesben a gesztust, vagyis azt, hogy a NetherRealm a leghűségesebb rajongóinak akart most örömet okozni. Ez meg tök jó, mert egy bensőséges viszonyról árulkodik a fogyasztóval, amit mostanában pl. se az EA-ről, a BlizzCon alapján meg a Blizzardról sem lehet elmondani.
Szóval hát hogy is mondjam, próbálj meg intelligensen hozzáállni a dologhoz és deal with it.
Ja, gondolom baromira fog nekik hiányozni annak az öt beteglelkű, rasszista balfasznak a pénze,
aki siman nem birja a rap zenet (de ha nem is feltetlen, csak pl ugy veli hogy nem illik egyszeruen a jatek ala), es a trailer ra gyakorolt lehangolo hatasara nem fog elorendelni vagy kesobb vasarolni, az szerinted beteglelku rasszista balfasz? Jesus christ Zaxx, your inner SJW is showing again. :)
Plot twist, nem csipem a rock zenet sem es az se valo MK ala szerintem. Feher embereket is kollektivan utalom a boruk szine miatt immaron akkor a zenei izlesembol kifolyolag gondolom, valami beteglelku szociopata nyul lehetek ebbol a kombinaciobol csak a vegen. :)
MK az techno. Ha k-pop-ot nyomnanak alatta koreaban eladni, akkor is azt mondanam a marketingesnek hogy gtfo.
Kérem tekintsék meg a képernyő bal felső sarkában lévő fragüzenetet (sajnos a feliratot nem sikerült megörökítenem, utána meg úgy döntöttem, inkább a játékra koncentrálok):
rwurl=https://i.imgur.com/pMXlsT3.jpg
Persze csúnyán kikaptunk a végén:
rwurl=https://i.imgur.com/VcgTlWR.jpg
És nyilván raphának a TDM csak ökörködés, de hé, egyszer sikerült kinyírnom a protectionnél, aztán amikor respawn után odapörkölt egy dire orbot a powerup spawn pontjára (amit egyébként hihetetlen volt látni, mert nyílpontos volt, damn), kinyírtam két rakétával. :DD
Well, that happened, köszönöm king raphának az audienciát. :D Mellesleg 150-es pingem volt, de fun volt így is (főleg úgy, hogy amikor az early access idején futottam össze vele abszolút noobként, ronggyá-szarrá tépáztak, most azért a büszkeségem megmaradt). :D
Szerk: Mellesleg elég hülyék az emberek: végig az ment a chatben, hogy "jaj, ez nem is az igazi rapha, csak valami láma", miközben a skill miatt teljesen egyértelmű volt, hogy ő az (na meg a QC-ben mindenkinek egyedi nickje van). Hihetetlen, hogy akkor is butthurtködés van, amikor inkább örülni kéne egy jó kis élménynek.
Ja, és egyből több lyuk is lett rajta mindjárt...
On: hogy emberünk bement egy területre fegyveresekre lőni, ahol civilek is vannak, nem kevés golyó fogyott, és volt civil áldozat. Hiteltelen lenne másképp. A klisé persze azt kívánná hogy csak a gonoszok haljanak, de így jobb a jelenet.
Bohemian Rhapsody
Az egészen nagyon érződött May és Taylor prominens produceri jelenléte, hogy finoman fogalmazzak.
Malek és a többi színész viszont baromi jó volt, a zene természetesen remek és az egész íve is nagyjából rendben van (ehhez nyilván szükség volt a valóság néminemű hangolására).
LY írta talán, hogy ez neki jobban bejött, mint a Star is Born. Nálam ez épp fordítva van: míg az Cooper rendezése és alakítása miatt benne van az idei Top5-ben, addig a Bohemian Rhapsody "csak" egy szuper film.
Kemény
Külön tetszik a collateral damage
Ja, ha sikerül végre meccset kapj. Eddig 10 alkalomból kb. 1-szer sikerült játszanom :D Talál meccseket, de az utolsó emberre várva kidob és keres újból :(
CS része viszont nem volt rossz.
Azt kell, hogy mondjam, hogy jó ez a CS:GO battle royale.
meg egy kerdes, golddal kapcsolatban: ha jol latom getelni kell a jatekot, tehat az elozo evben levo gold elofizuval ingyenes jatekok mar elvesztek
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=evef8FCK6wk