Hozzászólások

2024.03.23 - 12:43,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Hát a Huth Gergely ugrik be így hirtelen, aki a díszbemutató után valami olyasmit mondott a 444 vagy Telexnek, hogy nem az ilyen típusú filmek a kedvencei alapvetően :D

Az 5 pont szerintem egyértelműen kevés rá, azt önmagában kiadja az elképesztő díszlet, fényképezés, zene, és az egyébként (pont a Petőfit játszó arcon kívül, aki egy kicsit egysíkú) meglepően korrekt színészi játék.

És szerintem a film első háromnegyede (addig a részig, hogy átérnek Budára), kifejezetten feszes, izgalmas, humoros, jól megírt (Vasvári csajozós poénjait kicsit túltolták, lehetett volna belőle mondjuk kettővel kevesebb). Miután átérnek Budára, szerintem ott bicsaklik meg néhány ponton a film, és jön be egy olyan típusú amerikai klisé is, amit jobb lett volna valahogy kreatívabban megoldani. Ez a fiatalokat nem hiszem, hogy zavarni fogja, mert alapvetően izgalmas, csak nekünk kicsit kringé.

2024.03.23 - 11:31,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

nem akarom lehúzni sem a filmet, mert az sem igaz, hogy 10-ből 1-3 között lenne. legalábbis trailer alapján. de azért nehéz ezt a véleményt is elhinni. ha a 10 és 1 pontokat levesszük akkor 5.3 átlag jön ki: https://www.imdb.com/title/tt19857862/ratings/?ref_=tt_ov_rt
amúgy tudsz mondani egy olyan kösz-pénzből élőt aki szerint átlagos vagy nem jó?

2024.03.23 - 11:25,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Meg a panelházi robbantásokat az első megválasztása előtt. Szóval ja, több mint gyanús ez az ügy

2024.03.23 - 10:51,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

ZakMegrekken írta: II. Lajos, Zombie Avenger?

Ilyen típusú dolgokat amúgy szénné adnék, a vámpírvadászós Lincoln filmet is imádtam :D

2024.03.23 - 10:50,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

II. Lajos, Zombie Avenger?

2024.03.23 - 10:48,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

ZakMegrekken írta: Egyébként ha már így hatalmas kasszasiker a Most vagy soha és olyan jó is, hogy már a bemutató napján iskolai tananyag lett belőle, akkor gondolom, jön majd a folytatás. Kíváncsi vagyok, hogy ki fogja alakítani azt az orosz katonát, aki leszúrta Petőfit Segesvárnál.

Philipék most a Mohácsi csatáról akarnak filmet, azt mondta abban is megtaláltak egy olyan sztorit, ami alapján jól és izgalmasan közönségfilmesíthető, és egy ideje már dolgoznak a forgatókönyvön, de lassan a halad a dolog, és egyáltalán nem biztos, hogy át tudják vinni a Nemzeti Filmintézeten (mert bármit is ír a 444, nem magától értetődő, hogy ha a Philip filmet akar készíteni, akkor automatice megkap hozzá pénzt-fegyvert-paripát).

(ja és szintén bármit ír a 444, nem lett kötelező iskolai tananyag...)

2024.03.23 - 10:44,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Hát igen, az osztrákok meg a híres titkosszolgálatuk, ugye.

2024.03.23 - 10:44,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Itt ugye alapvetően az történt, hogy a Philip és a Vajk megszállottjai bizonyos magyar történelmi korszakoknak, eseményeknek, az egyik ilyen a 48-as forradalom. Ezt rommá kutatták, például mondott egy érdekességet, hogy szerepel a filmben a dadogós Sükei Károly, akit nem szoktunk márciusi ifjak között emlegetni, és sok minden nem is maradt fenn róla, de egy utolsó utáni levéltári cuccban megtalálták, hogy a csávókám annyira lelkes volt, hogy nem tudta bevárni reggel a Pilvaxnál a többieket (mert ugye késtek), és a maga kis dadogós szerencsétlenségével kiállt egy hordóra és elkezdte "szónokolni" a maga 12 pontját, az emberek meg bolondnak nézték. Na ez így például konkrétan jelenetként bekerült a filmbe.

A másik érdekesség, hogy mondta Philip, hogy pont az a történész kezdte el basztatni (nem jut eszembe a neve) azzal, hogy nem történelemhű a film, akivel egyébként még a kezdeti időszakban órákat beszélgetett, és akinek volt egy félmondata arról, hogy az osztrákok ebben az időben már kezdték szervezni a titkosrendőrséget nálunk. Ebből pl. a Philipék tök logikusan jutottak arra a következtetésre, hogy működhetett már egy ilyen típusú dolog a márc15 környékén is (sztem az lenne a meglepő, ha az osztrákok nem csináltak volna ilyet), és ebből alakult ki a titkosrendőr főellenség karaktere meg az ő sztoriszála.

Stb... de a lényeg, amire ki akartam lyukadni, hogy nem látom nagy problémának, ha valakinek van egy erős víziója amit meg szeretne valósítani és tényleg megszállottja a témának, de képes belátni, hogy se nem rendező, se nem forgatókönyvíró, így ezekre a posztokra keres maga mellé szakembereket, akikkel megvalósítható ez a vízió.

2024.03.23 - 10:38,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Ja, hogy közben kopasz lett

2024.03.23 - 10:33,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Sőt, 60 évvel később valójában ő robbantotta ki az orosz forradalmat 80 évesen.

2024.03.23 - 10:32,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Te vagy a Blade Runner!

Szóval az történt, hogy végre láthattam moziban a Blade Runnert (azon belül is a feliratos Final Cutot) hála a Corvin mozi nagytermének. Tökre aggódtam a képminőség miatt, mert régi filmeknél sokszor fura tud lenni, de szerencsére itt nagyon szép és éles volt, majdnem mint egy friss bemutatós dolognál.

Amúgy meg biztos vagyok abban, hogy ha ezt a változatot mutatják be annak idején és nem a híresen furcsa eredeti mozis változatot, akkor sokkal jobb lett volna a 80-as évekbeli visszhangja is. Egyszerűen zseniálisan beszippant a hangulata, lenyeli a mozitermet a film és elrepül az a két óra, pedig sokszor láttam már és egy kicsit lassúnak érzem alapból. Plusz tök jó volt észrevenni olyan részleteket, amik kisebb képernyőn nem voltak feltűnőek.

Rájöttem arra is, hogy én tulajdonképpen a replikánsok miatt szeretem nagyon ezt a filmet: remek az egészben az, hogy együtt lehet velük érezni. Mindig szomorú vagyok, amikor Deckard lelövi Zhorát, Roy Battyvel szintén szimpatizálok, mert kétségbeesésből lettek gonosz karakterek. Meg egyébként is nagyon jó táptalaj az egész sztori az élet rövidségéről való morfondírozásnak.

2024.03.23 - 10:32,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Megjegyezném, hogy a csecsen operaházi balhét is anno Putyin rendelte, hogy indokot szolgáltasson a hadműveletéhez. Miért lenne ez most másként? Simán lehet egy további mozgósítás előfutára, amely különben túl népszerűtlen lenne.

2024.03.23 - 10:29,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Aztán bebasszák Petyát a meszesgödörbe, de... Kimászik!
És mindenkin bosszút áll, a saját fosába fojtja bele Hajnaut.

2024.03.23 - 10:15,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Egyébként ha már így hatalmas kasszasiker a Most vagy soha és olyan jó is, hogy már a bemutató napján iskolai tananyag lett belőle, akkor gondolom, jön majd a folytatás. Kíváncsi vagyok, hogy ki fogja alakítani azt az orosz katonát, aki leszúrta Petőfit Segesvárnál.

2024.03.23 - 10:10,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Amerikában sincs ennek igazi alkotói hagyománya, csak az olyan cégek csinálják őszintén ezt a "committee filmmakingnek" csúfolt borzalmat, mint a Disney. A "rendezői filmet" normális esetben úgy hívjuk, hogy film, hiszen a film ura a rendező, ő azért létezik, hogy ezt megcsinálja.

Egyébként tök érdekes, hogy a Disneynél a woke propaganda miatt lett divat a felülről vezérelt filmkészítés, nálunk viszont végre csináltak ugyanígy egy politikától mentes, fikciós történelmi akciófilmet, ami felveszi a versenyt Hollywooddal, de főleg MAGYAR. Mondjuk Petőfi Sándort igazán átnevezhették volna Petőfi Alexre, az mennyivel divatosabb.

2024.03.23 - 09:58,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Az ukrán rendszám, ami valójában Fehér orosz volt.

2024.03.23 - 09:37,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Korábban én is abban a hitben voltam, hogy a Philip csak producer, de tegnap beszélgettünk erről is, és az van, hogy ő és a Szente Vajk kreatív producerek voltak ezen. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy volt egy rohadt erős és határozott kreatív víziójuk, amit viszont akartak látni filmen, és ehhez kerestek kvázi egy olyan "végrehajtó" rendezőt, aki egyrészt azonosulni tud ezzel a vízióval, másrészt el tudja fogadni, hogy adott esetben nem az övé az utolsó szó.

Ez inkább amerikai típusú filmkészítési procedúra volt, itthon inkább a rendezői filmeknek volt hagyománya eddig.

2024.03.23 - 09:29,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

"NER Kálmánka csinálta"

Nekem az vicces ebben, hogy Fülöp ugye producer volt, tehát elvileg nem NERszakállka csinálta és ennek a filmnek van egy rendezője is, de én még életemben nem láttam őt. :D

2024.03.23 - 09:25,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Hát ja, gondolom az Origót kellett volna vagy a sok megafonos cuccot, amik miatt a Facebookot is otthagytam. :D

Egyébként nem nagyon olvasok 444-et, kb. csak akkor, amikor ők hoznak le valamit elsőként (szóval ja, a kegyelmi ügy kirobbantása pl. visszaállított egy kicsit a régi renoméjukból nálam, ez van, újságírni kell).

2024.03.23 - 09:22,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Terjed már az is, hogy valójában false flag volt, bár így, hogy az ISIS magára vállalta már nem tűnik logikusnak.

2024.03.23 - 09:00,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

A legszebb a sztoriban, hogy egy régi típusú UKRÁN rendszámmal (vagyis olyannal, ami ma már nem hasznalatos ukiban) felvértezett furgonban érkeztek.

Jönnek is a meme-ek 9gagen, "Remember... no russian..." címszó alatt 😅

2024.03.23 - 08:33,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

ZakMegrekken írta:

Ami szintén kurva jó, hogy most, hogy ez így összejött, vajon vannak egyéb célpontjaik is? Esetleg pont mi csatlósállamként?

Szerintem bátran olvass kevesebb 444-et, mert eléggé behúzott a buborék.

2024.03.23 - 08:37,szo Moziguru HQ Ki milyen filmet látott a héten? ugrás a hozzászólásra

Most vagy soha

Nah, tegnap este megvolt. Max respect Philipnek, hogy beült és végignézte velünk a filmet, előtte mondott egy csomó érdekességet, utána meg maradt dumcsizni, és tudtunk beszélni a filmről. Elképesztő az a fanatikus lelkesedés, ahogy ezt végigvitte és viszi még most is.

És ez látszik az egész filmen. Merthogy egyébként kábé a 70%-áig ez egy nagyon fasza film, az utolsó 30%-a meg simán csak jó. Összességében van pár nagyobb és több kisebb hibája, és bármennyire is adom, hogy végre amerikai közönségfilmet csináltak Petőfiből a történelemkönyv kimásolása helyett, egy-két fájdalmas amerikai klisét el lehetett volna kerülni.

De ha innentől kezdve minimum ilyen filmeket fogunk csinálni, akkor részemről megvagyunk.

Színészekből a csajozós Vasvárit alakító srácot széjjel adom, nagyon érzi. A főellenséget alakító csávónak meg olyan megjelenése van a vásznon, hogy befosol tőle, aztán néztem meg hogy korábban ő volt a Sanyi az Üvegtigrisben, lol :D

A díszletek, berendezés, operatőri munka, a vágás és a ZENE mind 10/10 világszínvonalú munka. A zene mocskos módon epic.

Kinek NEM ajánlom? A helyi "durva mozibajáró" közönségnek semmiképp.

Kinek ajánlom? Akinek nem az teszi ki a szánalmas életét, hogy egész nap azon nyünnyög hogy "NER Kálmánka csinálta", hanem szeretne egy jót szórakozni a családjával egy jó, egyébként a hazafias érzelmeket nyilván 200%-ra felpumpáló magyar filmen. Szerintem főleg amúgy legjobban a gyerekek és a fiatalok fogják élvezni, de ha történetesen fizetnem kellett volna a jegyért, rohadtul nem bántam volna meg a végén én sem.

2024.03.23 - 08:21,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Nem, igazából pont leszarom ezt az egészet így konkrétan, mert úgy érzem, hogy a ruszkik saját maguk felelősek azért, hogy ilyen ott most a közbiztonság. Faszban volt a híres titkosszolgálat meg a hadsereg, hogy 2024-ben ilyen terrorakciót tud végrehajtani az ISIS? Nem arról volt szó, hogy diktatúrákban ennek flottul kéne mennie? :D

Ami szintén kurva jó, hogy most, hogy ez így összejött, vajon vannak egyéb célpontjaik is? Esetleg pont mi csatlósállamként?

2024.03.23 - 06:41,szo Nagybetűs játékok Készülő játékok ugrás a hozzászólásra

Nehéz mert ezzel egy időben kijött a Horizon Forbidden West PC-re, ami viszont iszonyat jó stuff lett. Gyönyörű, jól optimalizált port.

Illetőleg egy Outcast New Beginning, ami megint csak eléggé hozza az első rész hangulatát, csak az első fél órában fos (lineáris tutorial szeruseg), utána viszont tökre az Outcast 1 játékmechanikái köszönnek vissza.

2024.03.23 - 01:14,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

Ez nagyon sleek, tökéletesen Twitter-kompatibilis poszt volt E/2-ből, ahogy az ártatlan emberek, családok lemészárlásának támogatását azért mégsem vállalod fel pacekba, hanem ilyen belpesti szójalattés kisujjelrartós távolságtartással szétteríted, mintha a te igazságodra egyértelműen mindenkinek rá kellene jönnie.

2024.03.23 - 00:26,szo Negatív HQ Terror a bolygón, avagy ez nem játék és mese… ugrás a hozzászólásra

A felismerés, amikor látod, hogy több tucatnyi halálos áldozatot követelő terrortámadás történt az oroszoknál és rájössz, hogy ha akarnád, se tudnád jobban leszarni.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!