Hozzászólások
Elsődleges fülek
Dubajban azért nincs ilyen, mert a látszatot minden áron fenn kell tartani és tartják is. A fenti videóban is mondja a srác, hogy 3 fizetetlen csekk tartozás után szó nélkül börtön. Ennek alternatívája, hogy az illető kimenekül az országból, ahogy Bandido is írta. És akkor még nem tudni, mit művelnek ott kint azzal, aki konkrétan hajléktalan lesz. A vendég munkásokkal tudjuk mit művelnek. Így nem nehéz elérni, hogy ne legyenek hajléktalanok. Nálunk a fordítottja. A hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezeteket ellehetetlenítik, nem támogatják, mert Soros. A kormány pedig évekig úgy tett, mintha nem léteznének. Az nem megoldás, hogy nem mehetnek ki az utcára. Te lehet, hogy akkor nem látod őket, de attól még vannak. Csak a szőnyeg alá söpörve. Ugyan ez igaz kb. minden ország, minden nagy városára. Nagy vonalakban a szemét és a bűz is. Budapest egyáltalán nem kirívó.
Atrocitások mindig is voltak és lesznek is. Őrültek, idióták, drogosok eddig is voltak az utcákon. Én nem vettem észre, hogy szemmel láthatóan csökkent volna a számuk, vagy nőtt volna egyáltalán. Gondolom, statisztika nincs róla, mert ez az ország nem nagyon szereti a matekot.
ui.: 4-es 6-os és 1-es villamos azért persze nem tartozik a kedvenceim közé amúgy sem, de este utazzon rajtuk az, akinek két hülye anyja van.
Amúgy lehet panaszkodni, csak az a baj, hogy a kutya nem foglalkozik a probléma tényleges megoldásával. Fidesznek pl. az volt anno az első választási ígérete, hogy ők lesznek az első kormány, akik megszüntetik a mélyszegénységet. Hát persze. Voltak gyerekek, akik az egész korlátozó intézkedések alatt nem tablettel, vagy laptoppal tanultak, hanem levélben. Nincs kajára pénzük. Ha ezeket sem tudják megoldani, akkor fényévekre van attól az ország, hogy a hajléktalan kérdéssel akár csak komolyabban elkezdjenek foglalkozni.
A nemzeti gázszerelőnk csodával határos felemelkedésén kívül ennek az országnak nincs nagyon mire büszkének lennie.
Na ilyenekkel nem fogsz Dubajban találkozni.
Persze mert inkább elmenekülnek:D
https://www.erdekesvilag.hu/hatrahagyott-luxusautok-dubaiban/
miért? biztonságérzet csak akkor lehet alacsony, ha az életemet féltem? :D
Egyetemista koromban a bennálló vonatról lopták le a táskámat, amíg telefonáltam, egyszer valami késő esti vonattal mentem haza, hülye cigánygyerekek járkáltak körbe a vonaton, hogy e-klub belépőre kunyeráljanak pénzt, de közben belenézegettek az emberek cuccaiba, hogy mi van náluk.
Gellért-téren késes tinik rabolták ki rendszeresen nemrég az embereket, a 4-es 6-os villamoson rendszeresen őrjöng valami cigó, elmúlt években többször késeltek meg embereket egyéb villamosokon (szerencsétlen kutyáját védő srác meg is halt ugye...), akkor ott van a Deák téri késelés, ott van a Blaha, stb. Embernek nonstop figyelnie kell, hogy nem-e akarják kizsebelni.
Karácsony óta visszatértek mindenhova csövesek is.
Tudom, hogy pestieknek ez a közeg már teljesen természetes az undorító kosz meg szag mellett, és nagyon megsértődtök, amikor valaki szóvá meri ezt tenni, de sajnos vidékről bejárva orbitálisan arcon vág a pesti városkép.
De sajnos utóbbi időben Debrecenben is elszaporodtak az ordibáló csöves meg cigány csoportok, ráadásul nem csak esténként, hanem nappal is már ott verik magukat. Lehet, hogy nappal nem kötnének bele átlag emberbe, de ha a covid miatt maszkot hordanak emberek, akkor az ilyenek közelében vegyvédelmi ruhában érezné komfortosan magát egy normál személy.
Los Angelesben meg úgy feküdtek drogos csövesek az utca közepén kiütve Hollywoodban is, mint itthon a galambok. Sunset boulvardtól 1 utcával arrébb több száz méteren sátraztak csövesek.
Belvárosban lekapta kaját barátnőm asztaláról valami világát nem tudó drogos csöves.
Véletlen skid rown is átsétáltunk este sötétben, na ott legyen bárki vagány :D
San Francico full belváros, menő hotel aljában lévő Starbucksban a mosdót elfoglalta valami drogos ázsiai gyökér, aki fenyegetően nézett kifelé jövet emberekre meg oda köpött padlóra.
Na ilyenekkel nem fogsz Dubajban találkozni. És ez elég sokat is elmond a világról meg a liberalizmusról.
Vannak, akik csak a lakásukban érzik biztonságban magukat :)
biztonságérzet az konvergál a nullához
Hogy mi? Kérlek sorold fel az eddig ért atrocitásokat amiknel az életedet feletted.
elég rendesen bejártuk Dubajt, mindenhol tökéletes volt a biztonság érzetünk, tisztaság volt, nem is rémlik semmi gázabb rész, de biztos lehet találni.
Viszont Budapesten vagy akár Los Angelesben a belváros közepén millió csöves, húgyszagú aluljárók, szemét, kosz, éjjel meg olyan hogy biztonságérzet az konvergál a nullához. Persze van budai luxus negyed meg Beverly Hills, de itt az egész város olyan szinte.
a nyomor hiánya
Csak ki ne menj a körzetből, vagy be ne nézz építkezéseknél munkásotthonba...
Egyszer? Vagyis nem retúrjegyet vennél?
Plusz rengeteg menő autó
:DDD
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=b6XAmGZ0pQY
Több utcányi bontók, külön-külön márkacsoportonként. Még nézni is rossz.
Kis pénz, kis foci. Nagy pénz, Fisker Karma.
:DDD
Nekem se a kedvencem, de az a steril luxus, a modern környezet, a nyomor hiánya azért tényleg különleges feelinget ad a helynek, higgyétek el. Plusz rengeteg menő autó, amit amúgy csak Monacoban vagy youtubeon lát az ember + legbombázóbb csajok :D
Amit ProfWilliam szeretne kihozni belőle, arra tökéletes. Hosszútávon nem tom mennyire tudnék ott élni, ez a nálam sokkal kevésbé gondterhelt emberek városa :)
Amúgy tök vicces hely, gyorsétteremben valamit elcsesztek rendelésünknél, már vártunk vagy 15 perce, erre kompenzációként nem az volt, hogy adtak egy fagyit, hanem kb. kaptunk még pluszban egy nagyobb adag menüt, mint amit alapból rendeltünk :D
Ez király volt, köszi :-)
El kéne menni egyszer Új-Zélandra.
Pontosan. Felhőkarcolók meg puccos üzletek és ennyi. Ja, meg sok homok.
ProfWilliam írta: A Burj Khalifára meg mindig fel akartam menni
rwurl=https://i.pinimg.com/originals/12/39/c4/1239c4e3551756d80deec696fb61714c...
Meg az is megérti, hogy jelen esetben a végtelen pénz és a giccses cukormáz mögött nincs semmi.
Én már letudtam a tripet a Spec Opsban :)
Kb. mint a scifiben, a lepukkant koszos Magyarország a pórnép gettója, Dubaj meg Elisium... Tényleg ez a feeling. Azonnal megérti az ember, hogy a világon az egészség után miért a pénz legfontosabb.
Mindig is érdekelt, hogy milyen. A Burj Khalifára meg mindig fel akartam menni + csábító a novemberi 30 fokos fürdőzés is. A fürdőzésen kívül meg azért bőven van annyi érdekesség a városban, hogy 3 v. 4 napra lekösse az embert. Már csak az újdonság varázsa miatt is.
Utána nem is tervezzük meglátogatni többet, max 1-2 jövőbeli átszállás erejéig.
Minden videójukat végignéztem már a csatornájukon.
Ha majd lesz időm, akkor az rpg csatornájukat is végignézem.
Ott pont ezekkel az npckel szerepjatszanak és ritka nagy gyöngyszemek voltak már az első kalandjukban is.
A viccesebb jeleneteket eljátsszák beöltözve és bevágják az asztali játékba
Ha már nyuggerek akcióznak, új forgatási kép:
rwurl=https://pbs.twimg.com/media/E3TZvPQX0AgnUU5?format=jpg&name=900x900
Mit lehet amúgy Dubaiban csinálni?
Sosem értettem azt a helyet, hogy miért lehetséges úticél.
De ott/akkor neki nem volt ennyire nyugger feje.
Az Expendables filmek pont erre voltak kitalálva, hogy összehozza a nagy öregeket egy utolsó zúzásra. De, hogy azon túl továbbra is eröltetik ezt a vonalat, szerintem gáz.
Mondjuk ott elmosolyodtam amikor női parókában osztotta a pofonokat. De azon kívül nekem nem tűnt hülyülésnek.
Oh én annal sokkal többet.
Tolam hc mód is. Teljes HUD és minden más is kikapcsolva.
Nem terveztünk idén külföldre menni, de most megingott az elhatározásom. A bookingon egy "akció" keretében sikerült jóval áron alul foglalni egy dubai 5 csillagos szállodát, reggelivel és vacsorával, fürdővel, tengerparttal és welnessel 4 napra november 15-től kezdődően. A szálloda a "Palm" területen helyezkedik el gyönyörű kilátással.
A hely természetesen visszamondható, de most komolyan elgondolkodtam egy novemberi utazáson. A 4 nap szerintem pont elég lenne megnézni Dubai főbb helyeit + persze egy kicsit lazulni-fűrdőzni is. November - február ott a "fő" szezon, hiszen ilyenkor "csak" 25-30 fok van szóval még az aszfaltra sem ég rá az ember városnézés közben.
Remélhetőleg addigra a vírushelyzet is tovább tisztul és nem lesz probléma az oltási útlevéllel az utazás.
rwurl=https://64.media.tumblr.com/e3949c63156043aceebd9e78349c0696/952f0042a19...
Mondjuk legalább 40+ órát öltem BFV multiba, de inkább meh..
BF6-ra kurva kíváncsi vagyok
ezért is írtam, hogy olyan mint Elisium. Pár napra kilépsz a "tökéletesség látszatába", az hogy mi van a háttérben ilyenkor nem fog érdekelni. Sci-ficben is ugyanúgy megfizeti valaki az árát ennek a jólétnek :D
Azért két órányira ott egy Bécs, ott egy Pozsony, ott egy Zágráb vagy Ljubljana :D Vagy nem annyira messze Prága. De Koppenhága is elég jónak tűnt, mondjuk Malmöbe átérve elborzadtunk.
De hogy egy NER puszipajtás fővárost is mondjak: Varsó.
Százszor tisztább és biztonságosabb, mint Pest.