Hozzászólások
Elsődleges fülek
Köszi.
A Naruto hidegen hagy, a Project CARS-hoz meg úgyis csíra a jelenlegi gépem, szóval ráér, így végül ment $1 charityre.
Én csináltam a mozgatást, nem volt cél a cenzúra. Technikailag helyesen, psi leírása szerint jártam el, de a Drupal benyelte a hozzászólások egy részét. Psivel vakarjuk a fejünket rajta, de nem tujuk kideríteni at okát. Részvétem. Részemről nem erőltetem többet ezt a fórum fícsört, mert ez így többet árt, mint amennyit használ.
Pedig az XCOM is előre meghatározott értékekkel dolgozik. Már nem emlékszem pontosan, milyen logika alapján, de anno kiveséztük a topikjában. Ha jól rémlik, úgy lehetett kivédeni load game varázslat esetén, hogy ne történjen pontosan ugyanaz, mint előtte, hogy más sorrendben és kicsit másképp cselekedtél az embereiddel az ominózus lövés előtt.
Sterner az új LordSoth. :)
Á, szerintem csak síelni megy.
Nem vagyok admin. Mod is már csak díszből. Provokál a halál.
Shadow Tactics
Kellett már egy ilyen játék nagyon. Elegánsan hozza a játéktechnikailag elvártakat, emellett jópofa a történetvezetés, a karakterek közti társalgás, ahogy dicsérik/irigylik egymás kütyüjeit/trükkjeit, és az in-game átvezetők is rendben vannak (ennél nem is kell szerintem több ebben a műfajban).
Kicsit mondjuk fura, hogy az egyik pályán egy hófödte városban kell grasszálni, közvetlenül utána, néhány tucat kilométerrel arrébb zöldellő fák között és virágzó réteken vezet át az utunk, majd megint egy pályával később megnézhetjük egy nyár végi betakarítás munkálatait is. :)
A Commandosnál nem lehetett ilyesmibe belekötni, mert ott nem (nagyon) volt pályákon átívelő történet, itt viszont van. Mondjuk én inkább ezt választom, egye fene a gyorsan váltakozó évszakokat. :)
Akkor most már hozzátetted ezt a szálkát is (még szerencse, hogy már nem érdekel). Lesz ott még, most már írd ki mindet! ;)
Látom, sikerült minden múltbeli szálkát beszurkálni ebbe a hozzászólásba. :) Remélem, most jobban érzed magad, és így többet már nem kell előhoznod ezeket. Nekem amúgy eszem ágában nem volt átpakolni semmit. KMZ mondott egy véleményt, én is mondtam, te is mondtál. Folytatódhat az örömben üvöltés.
KMZ, te már megint iszol? :D
Amúgy jogos.
Harvy! Van egy jó hírem...
Nem lehetséges, hogy ez a hölgy szeretne téged közelebbről megismerni?
Ha nem kölcsönös a dolog, esetleg beajánlhatnád nála Harvyt. ;)
Én meg billentyűzetről toltam végig az Asylumot és a Cityt is. Blaszfémia! :)
Nem szeretek úgy beülni egy játék elé fél-egy órára, hogy mondjuk kezdésnek a journalban kell eltöltenem negyed órát, hogy rájöjjek, hogy a múlt héten, amikor legutoljára volt volt fél órám játszani, egyáltalán hova indultam el, és ott melyik fő- illetve mellékküldetésekkel akartam foglalkozni. Ha kevés az idő, inkább a kevés szöveget és több akciót preferálom. Néha próbálok ezzel szembe menni, de már a Life is Strange-nél is zavar, hogy nem tudok egyben végigcsinálni egy epizódot, és mindig ki kell rántanom magam a történetből, mert mondjuk felébredt az egyik gyerek, aztán meg legközelebb marha nehezen találok vissza. Pedig az azért még nincs a Torment szintjén szövegben, és egy epizód nem is épp hosszú.
A másik dolog, ami visszatart a CRPG-ktől, az a Bagoly által említett rendszerismeretre fordítandó idő. Szeretem én is átlátni a rendszert, egy kicsit min-maxolni a karakterekkel, pepecselni a felszereléssel stb. Ha nem tudom rászánni az időt, hogy megismerjem a rendszer működését, átlássam az összefüggéseket, akkor az én kis ilyen téren maximalista énem üveghangon sikít, hogy akkor inkább bele se kezdjek. Félélményt nem akarok.
Frissül a WW honlap linkjével a cikk, bár tartalom még nincs nagyon rajta.
SR: Hong Kong, DotT Remastered ide jöhet hasonlóképp.
Itt a cserelistám.
Én megértelek. Én is már csak távolról, halvány lemondó sóhajjal szemlélem ezeket a több kilométernyi szöveget felvonultató CRPG-ket, és némiképp irigylem damoqlest, hogy ideje és kedve is van ilyeneket végigjátszani/olvasni.
A Torment nekem is kimaradt, ahogyan a NWN2 is, és valahol mindkettő fáj egy kicsit, de már egyáltalán nem látom, mikor és hogyan tudnám beilleszteni az életembe őket. A Wasteland 2-t, a ToN-t és az új Tormentet már ne is emltsük, a jövőbeli folytatásaikat meg pláne ne. Mind érdekelne, csak hát mikor tudnék annyi időt elkülönteni rá, hogy megkapják a kellő figyelmet és tiszteletet is? Csak félórákat tudnék rájuk fordtani, alkalmanként kábé 5 méterrel és két párbeszéddel előrehaladva. Így elkezdeni sem érdemes. Egy karakteralkotást nem tudnék végigvinni az elején tisztességgel...
A Legend of Grimrock is ott áll félbehagyva valahol a 9. szinten, pedig ott aztán elég sztrímlájnolt minden, és még olvasni sem kell sokat.
Csak olvastam, nem próbáltam, de az alapján nem mondanám bonyolultnak. Inkább a szokatlan a jó szó, de az meg idővel nyilván elmúlik, ha az ember játszik vele. Vannak érdekes megoldásai. Sokaknak például az szimpatikus, hogy a mesélőnek sosem kell dobnia, bár nem ez az első ilyen rendszer a világon.
Ha elmélyednél benne, itt egy egészen részletes, három részes ismertető a Cypher rendszerről és a hozzá készült játékokról. Amit linkeltem, az az általános szabályokat mutatja be, a második rész pedig a Numenera világáról és sajátosságairól szól (a cikk végén van a link a folytatásra).
Az én mai reggelem:
Gyereket felöltöztetem, nagy nehezen elindulunk villamossal-gyalog az oviba. Persze az éjjel esett hóra reggel óta az eső esik, szóval minden nagyon hepi. Főleg a gyerek, aki útközben minden nagyobb hófelületnél elengedni a kezem, körbesétál, majd megcsodálja a lábnyomokat, amiket hagyott. Jobb esetben nem kér meg engem is, hogy hagyjak pár nyomot, de jobb eset ma nem nagyon volt. Az eső közben folyamatosan esik ránk.
A hó és a járdán random helyeken felbukkanó alattomos jég mellett 20-30 centis latyak vár ránk minden átkelésnél az úttesten. A latyakbordák közötti teret gusztusosan hömpölygő koszos hólé tölti ki, szóval minden átkelés egy-egy újabb kaland.
Félúton már vékonyodik a cérna, egyre hangosabb "menjünk már" felszólításokkal buzdítom a minden hóbuckánál lehajoló és hogolyót gyúrni akaró gyereket. Persze neki az egyujjas kesztyűben nem megy túl jól, így a felmarkolt havat átadva engem kér meg, hogy gyúrjam meg neki. Egy idő után eljutok, az "oké, akkor én megyek, te maradj nyugodtan" szintig.
Rekord lassúsággal jutunk el az óvodához. Pontosan velünk együtt érkezik egy barnaszínű patak is az úttesten. Mondom "fasza". Gyorsan elészaladunk, és átvágunk előtte, de mivel a keresztutcába is befolyt, ezt még gyorsabban megismételjük ott is. Végre bejutunk az oviba.
Ott a gyerek megáll, és megigézve nézi, ahogy a csoporttársa hisztizik, mert otthon maradt valami. Hiába ugatom neki, hogy vetkőzz, mintha átcsúszott volna egy másik dimenzióba, meg se hallja. Leszedem róla a ruhákat, mindent elrakok a helyére, mondom "király, ezzel is megvagyunk".
Mire végzek, el is felejtem, hogy mi van odakint. Felnézve látom, hogy kisebb pánik uralkodik már nem csak az érkező, de a távozni készülő szülők körében is. Egy óvónő megjegyzi, hogy biztos csőtőrés, és tutira megint elzárják majd miatta a vizet. Bedobom a gyereket a csoportba, és indulok melóba.
Kilépve látom, hogy az ovi előtt már a járdán is bokáig ér a víz, egy csávó a kerítésen kapaszkodva oldalaz végig előttem, hogy ne legyen vizes. Már csak az oldalsó bejáraton van esélyem evakuálni, és ott szerencsére két szökkenéssel túljutok a vízen. Persze az új cipőmet vettem reggel, szóval nem tudom, mennyire bírja a vizet.
Felülök egy buszra, ami persze lépésben döcög. Nem baj, van időm tájékoztatni a Facebook-csoportban a többi szülőt, hogy ne kapkodjanak az óvodába menéssel. Egy sorstárs pár perc múlva írja rá, hogy a víz már beöntött az ovi udvarára, a szülőket a kerítésen át menekítik. Megfordul a fejemben, hogy talán nem kellett volna otthagyni a gyereket. Leszállok a következő megállónál, és mivel az közelebb van, hazamegyek az asszonyhoz.
Összeül a válságstáb. Felhívjuk az ovit, hogy mi van. Azt mondják, víz az nincs. Kérdezzük, hogy akkor a gyereket vigyük-e inkább haza. Az tőlünk függ, ahogy mi gondoljuk. Nyilván nem mondhatják azt, hogy vigyük el a gyereket, de ilyenkor kicsit több segítőkészség jól esne. Beszervezzük a nagymamát, hogy vigyázzon a kisebbik gyerekre, amíg mi mentőexpedíciót szervezünk az óvodához a nagyobbért.
Jégkaparóval és hólapáttal közelítjük meg a tegnap előrelátóan a lejtő alján elhelyezett autót. Laza 20 percet eltöltünk a kocsi letakarításával és kiásásával. Közben az eső folyamatosan esik. 2-3 próbálkozás után már nem pörög ki a kerék a jégen, így el tudunk indulni. Mivel nem tudjuk, mi vár ránk az ovinál, inkább távolabb parkolunk, de szerencsére addigra elzárták a vizet és csatornák felnyitásával épp akkor engedik le, ami addig az utcára kifolyt. Lazán bejutunk az oviba, ahol mosolyogva közlik, hogy már van víz. Itt már azon a szinten vagyok, hogy már nevetni sem akarok rajta. Ha már végigszenvedtük ezt, most már hazavisszük a kölyköt, majd onnan indulok melóba tetemes késéssel. Közben azért kiderül az is, hogy az óvónéni azért mosolyog, mert a csoportokat a kis létszám miatt összevonják, szóval ő hazamehet.
Indulás haza. A kocsiban veszem észre, hogy a kabátom az esőtől eddigre teljesen átázott a karjainál. Konkrétan pólóig. De hé, a cipő végig bírta, szóval jó vétel volt. :)
Most már túl vagyok az ebéden. Ma nem megyek melózni, csinálom, amit itthonról tudok. Rohadt időjárás! Rohadt csőtőrés! Rohadt óvoda! Rohadt február elseje!