Hozzászólások
Elsődleges fülek
Kérdés hogy kezeltessem-e le akkor is ha rendben van?
Igen! Különösképpen akkor ha nem garázsban fogod tárolni.
Piros lámpánál, megálllásnál túl rövidre fogtam a fékutat.
Vredestein téli van most fent éppen tegnap reggel csusztam meg vele az ABS is működésbe lépett.
A helyzet az hogy a női taskanak nem létezik férfi megfelelője. Vita lezárva.
Szerinte azért nem lesz második évad mert túl sokba került az első nem pedig azért mert nézhetetlen fos volt?
Megnéztem az első részt.
Egyelőre annyira nem jött be. A Navarrot játszó csajnál antipatikusabbat nem is találhattak volna.
Jodie Foster is maximum középszerű. A történetet túlságosan elvitték "horror" irányba.
Az első évad után nem kellett volna folytatni mert onnantól lejtmenet számomra.
Ha igazán gazdag leszek én egy ilyet fogok csináltatni!
Már csak a "finish him" hiányzott.
Van mecha billentyűm, használtam is, igaz most szervízre szorul (gyerek rábaszott tenyérrel és letörött a bal oldali ctrl). Visszacseréltem egy sima Fujitsu billentyűzetre. Gyakorlatilag észrevehetetlen a csere, ja mégsem mert ez jóval halkabb mint a mecha. Ok, annak vannak programozható gombjai (sosem használtam, egyszerűen nem volt rá igény). De szerintem a mecha billentyű szimplán parasztvakítás. Egyszerűen nem tudnak annyit mint ami indokolná az árukat.
14-ikétől nézhető HBO-n vagy valamit félrenéztem?
Moken: Önálló évadok. Kezdheted bármelyikkel tulajdonképpen. De magasan az első a legjobb szerintem.
Kérdeztem, hogy hogyan kell kulcsot adni, nem válaszoltál.
Pedig párszor már én is mergelodtem emiatt itt, évekkel ezelőtt is hogy "fullhd" tréler közbe meg 720p se....
Attól még bukta úgy néz ki.
https://filmbuzi.hu/archives/2023/12/30/volt-lejjebb-az-aquaman-folytatasa-siralmasan-kezdett/
Szarburnt csodálom hogy végig tudtad nézni. Én a második furdokadas jelenetnel kilottem (ott ahol a csaj van a kádban és vele beszél a beteg fasz. Bár az első kádas jelenet sem volt rigófutty...)
Ez nem változtat azon hogy szar lett szerintem.
Megnéztem az eredeti trailert (úgy jó ahogy van)
Megnéztem ezt is. (fos)
Ez egy rakás szar volt, egy katyvasz. Se eleje, se közepe, se vége, túl sok a pofázás benne. Pár szavas mondatok kellenek egy trailerbe mint ahogy az eredetiben is van nem pedig egy novellát felolvasni. Gondolom a férfi hangot AI vel csinálta de valahogy félrement az is mert videótékás hangalámondásos hatása volt de nagyon.
Meg is van a 8 as szint. Kilátó, egy nagy ház is van. Alakul ez. Most gyorsan haladtam vele. A sivatagos rész kemény:S Kéne még találnom két olyan gurulós szart, hogy tudjak csinálni cuccot a sivataghoz. Hogyan kell kulcsot adni?
A kilátóba tettem egy ládát, alap szerszámokból 1-1 meg egy kard, pajzs van ott tartalékban. Azokat viheted ha nem akarsz puszta kézzel kezdeni.
Komplikato írta: Na ezt magyaráztam a PH fórumon, NEM számít mennyire szar egy film, ha SOKAN nézik meg.
De ez a 22-es csapdája. Amíg nem nézed meg nem tudhatod, hogy szar e a film. Sokan azért nézik meg mert a trailer alapján jónak tűnik. Mint ahogy én is pl azért néztem meg.
Nem tudom, hogy miért lett kikapcsolva. Töröltem és csináltam egy újat, alap beállításokkal. Csatlakozz ha akarsz.
Észrevettem. Ott patkoltam el. Lehet érdemes volna egy új gamét kezdeni?
sima chet nem megy valamiért. térképen látlak már jobb felső sarok hozzám képest.
Baszki merre vagy? :D 0 cuccom van és fingom sincs, hogy merre induljak.
Magasles m szerű cucc már rég felépítettem. Meg egy emeletes házat is. Már7 es szinten vagyok asszem. Skorpió elég erőset sebez. Én is pont 4ik próbálkozásra szereztem vissza a cuccom a sivatagból. A 3 enemy ott volt és rájuk támadt egy farkas :D Egymást gyilkolták én meg hátulról mindig azt amelyiknek legtöbb élete volt. Amúgy elég a játékbeli név azzal megtudsz hívni? Pedro79 néven tolom.
Az előre generáltak között is vannak jók ha a falu szintjét felhúztad már úgy 7-8 asra legalább!
Ja, összecsatlakozhatunk. Ki tudsz osztani asszem 7 keyt amivel lehet csatlakozni az általad generált világhoz.
Köszi az ajánlást!
Nagyon jó és szórakoztató sorozat.
A dínos jelenetsoron felnevettem :)
Amúgy ha nem nézem meg a szereposztást nem jöttem volna rá, hogy a két nővért ugyanaz a színésznő játssza.
Még van hátra két rész remélem a vége is jó lesz.
Hasonlóan jártam én is. Áttévedtem a sivatagos részre. 3 an nekem estek és egy lövéssel lelőttek :=
Sajnálom, hogy bele kell rondítsak, de az én Corollám nem rohad.