The Technomancer
Fórum:
The Technomancer – 2016
Ezúttal a társadalom másik végéről indulunk: fegyenc helyett az irigyelt és rettegett technomanták egyikeként. Mint hamar megtudjuk, mesterséges mutációnak köszönheti „alfajunk”, hogy uralja az elektromosságot. Ebben a világban, ahol a mutánsokat alantas, megvetendő lénynek tartják és rabszolgaként bánnak velük, talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy ezt az apró információt kollégáink mennyire nem sietnek nyilvánosságra hozni. Ez lesz a történet egyik, de korántsem egyetlen tengelye is. Ez szolgál továbbá ürügyül rá, hogy – elsőként a játékaik között – itt már a legelején fejleszthessük a varázslást. Érdememes is, mert végre teljes jogú harcmodor, bár persze sok-sok szintlépés és talentpont teszi majd azzá, illetve itt is jól kiegészíti egy tetszőleges másik. Ezért is van három helyett négy út: a nagyjából új botharc az AOE-ben jeleskedik, illetve van pár nagyot sebző, de kockázatos cséphadarós megoldása.
A harc nem elviselhetetlenül nehéz, de azért elő-előfordul olyan küzdelem, ami nem fog harmadik visszatöltésre sem sikerülni. A tárgyfejlesztés itt is segít a túlélésben (még ha nem is olyan erősen), és itt a társainkat is ugyanolyan mértékig felcicomázhatjuk, mint önmagunkat. Ez eleinte kisebb anyagi csőddel jár... Ahogy a War Logsban, itt is mindennek a Szérum az alapja: ez a fizetőeszköz, de ebből készülnek a literszámra használatos HP- és manainjekciók is, és itt is lehetőségünk van ájultra vert ellenfeleinkből kivonni a szérumot, ezáltal némi anyagi javakért gyilkossá válni és karmát veszteni. (Ezúton is üdvözlöm az anyukáját annak aki kitalálta hogy az ellenfelek átkutatása, ami elengedhetetlenül fontos, és nem kerül karmába, ugyanazzal a gombban történjen, mint a kivégzésük.) Ezt a játékot is célszerű úgy bejárni ahogy a vicc szerint a lányok bevásárlóközpontokat, a fiúk pedig az RPG-k katakombáit:
azaz mielőtt továbbhaladnánk a fő szállal, minden mellékküldetést felvenni és megcsinálni – de ésszel, mert itt már nem feltétlenül akarunk majd mindenki összes óhajának eleget tenni. Messze nem kell a Witcher 3 morális dilemmáira gondolnunk, de azért gyakran előfordul hogy egy feladat elvállalása is elmozdít minket a jó/gonosz palettán, illetve hogy a feladat közben döntenünk kell több egyén vagy csoport érdeke, de akár életbenmaradása között. Annyira azért nem kell megerőltetni magunkat hogy a nekünk tetsző eredményt érjük el. Sokkal több időnk megy el az egyes pályarészeken való átfutkosással és átverekedéssel, oda és vissza, újra és újra, mint az erkölcsi dilemmákkal… ez eléggé repetitív tud lenni idővel.
A helyszínek – bár a posztapóka miatt gyakran nyomasztóak – szépen kidolgozottak, az enginen megint csiszoltak. Az irányítás is kellemes, bár eleinte szokni kell, főleg, hogy nagy tétje van ha mellényom az ember a kitérésnek vagy hárításnak...
A világ már eleve izgalmas, és menet közben szépen megismerhetjük (sőt alaposan át is formálhatjuk): határozottan fantáziadús a mutációt okozó perzselő napfény elől árnyékba húzódva élő civilizáció, a földi telepesek eszközeinek morzsáin tengődő technológia, a víz körül zajló háborúk, a kolhoz-államok, a kasztok… és jók a karakterek is. A társaink közül Scott, a zseniális/szenilis tudós, Amelia, a kissé nyers szókincsű, de lelkes szerelő-, felfedezőlány, és Phobos, akiről most spoiler veszély miatt nem is írnék többet, emlékezetesre sikerültek, mint ahogy az NPC-k közül is számosan.
(És Styx. Psszt!)