Jelenlegi hely

Denuvo

Sonic Mania: Egy hét alatt elbukott a Denuvo

Fórum:

Mindig szomorúnak tartom azt, amikor crackerek és kalózok előtt kell megemelnem a kalapomat, de legújabb játékával a SEGÁnak sikerült megmutatnia, hogy néha még a DRM ötletét nem élből elütő játékosoknak is meg kell hasonulniuk önmagukkal.
 

A Sonic Mania esetében ugyanis a japán kiadónak sikerült úgy Denuvo másolásvédelemmel ellátnia a programot PC-n, hogy erről előzetesen elfelejtette tájékoztatni a vásárlókat. Mindennek tetejébe a fejlesztőknek még magát a DRM szolgáltatást sem sikerült igazán jól összekalapálniuk, így problémák keletkeztek a Steam offline módjával is, tehát jelenleg úgy állunk PC-n, hogy adott egy játék, ami stílusában a SEGA Genesis-korszakot idézi meg, internetkapcsolat nélkül viszont nem mindig hajlandó elindulni. Hát SEGA, ez így nem valami retró.

Öröm az ürömben, hogy crackereknek mindössze egy hétbe tellett eltávolítani a DRM-et a játékból, így úgy érzem, egyértelműen kijelenthetjük: a Denuvo-korszaknak vége. Az osztrák kezdeményezés ígéretesen indult, hiszen korábban egy csomó nagy cím esetében hosszú hónapokat kellett várni a törésre (és bár ezt az igazság DRM felett pálcát törő bajnokai szeretik elhallgatni, ez meglátszott a PC-s eladásokon is), cserébe pedig a pletykákkal ellentétben a fizető vásárlók élményén sem rontott az anti-tamper rendszer. Na de minden csoda három napig tart, ráadásul így a végére a Sonic Maniának még az utóbbi állítást is sikerült megcáfolnia.

Remélhetőleg a következő lépés az lesz majd, hogy a SEGA más kiadókhoz (Bethesda - DOOM, EA - Mass Effect: Andromeda) hasonlóan a hivatalos verzióból is kiműti a másolásvédelmet. Béke poraira!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!