Jelenlegi hely

Vásárolni voltam

Utolsó bejegyzés


Haha, ugyanez, New Yorker, egyszerre kettő és addig hordom amíg le nem rohad rólam :))))) aztán repeat

Csak gondoltam upgradelek Levisre, mivel a fenti mentelitás mentén megérheti jobb minőség, kérdés, hogy annyival jobb-e, mint amennyire drága?

(egyébként a New Yorker miatt jöttem rá, hogy van egyáltalán ez a ruganyos anyag, mert az egyik ilyen vásárlási körnél ugyanaz a farmer amit addig vettem már ilyen anyagból volt. Vásárláskor fel se tűnt, mert már fel se próbálom, csak utána csodálkoztam, hogy mitől ilyen kényelmes, aztán felvilágosított egy haverom)

Chief Exorcist



Nálam csak néhány fajta jöhet szóba a combméretem miatt. Két éve az 504-ből vékony, streccses anyagút sikerült venni (2db két évig hordtam őket, még mindig jók, csak kifogytam kicsit őket), azonban amikor most vettem újra ugyanúgy 504-et, már vastagabb, nem streccses anyagból sikerültek. Ez pl vastagság szempontjából annyira több anyag, hogy az övet annak ellenére kényelmesebb eggyel bővebbre hagyni, hogy maga a derékméret kisebb, tehát kevesebb anyag gyűrődik össze az öv alatt.
Ellenben a mostaniak színben pont jók lennének neked, mert az egyik ilyen sötétkék-szerű. Szerintem elég jól néz ki.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Hmmm thx, a lényeg akkor hogy sanszosan létezik amit keresek, de be kell menni a boltba megtudakolni.

Chief Exorcist



Létezik, csak vakon nem lehet eldönteni, mert látod, variálnak. Ha szerencséd van, simán kilegózod.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



strecces az nem buzis?



Az öltözködés gyakran félrevezető lehet. Az elhajlás sokkal biztosabb mércéje, ha valaki folyton az alfa hímeket emlegeti, mert róluk fantáziál.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



igen, irigykedik rájuk



Ha szellemben nővé válasz, már nem kell. Akár kívánhatod is őket.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



szerintetek reális, hogy egy 240 ezres klímát 300 ezer forint költséggel és munkadíjjal akarnak felszerelni a lakásomba?

Eleve 400 ezres klímát akartam, de sztem érezték, hogy az úgy sok lenne és egy 3,5-ös Mideát írtak ajánlatba az 5,3-as Gree helyett.



Szerinted az normális, hogy most volt a kocsi nagyszervizben, 130K volt a sok-sok-sok féle alkatrész, a munkadíj meg 280+?
Vagy hogy ma voltam fogdokinál és egy egyszerű fogtomes + fogkő eltávolítás 82k volt?
Szerinted normális, hogy a magyarok kb.60%-a ezt nem engedheti meg magának?
Igen, itthon normális 🤣

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



a fogtömés, ha minőségi cuccokat használt és rendesen dolgozott akkor glom 40k manapság simán, depurálást nem tom, az glom ilyen átalányáras. Röntgen nem volt?
Ha ennyi a szakmunkások munkadíja, akkor ne csodálkozzunk, ha a fogorvos meg a többi értelmiségi szolgáltató is árat emel durván.
Amúgy meglepően sokan megengedhetik maguknak az ilyen fogászati költségeket, pont azért, mert egy asztalos vagy festő is egy munkából megkeresi több implant árát simán.



ez eléggé függ a körülményektől. ha a lakás erkélyére rakják és 1 méterre a szobán belül van a benti egység akkor jelentősen olcsóbb lehet mint ha valami fal túloldalára sokadik emeleten és 20 méterre vezetik a csövet. az előbbi esetben egy kicsit soknak tűnik bár én úgy 10 éve intéztem ilyet.



Nem volt röntgen most.

Bnomnek 2 implantra + korona 850K-t mondott. Na. Az már valami 🤣 Nekem 2 éve 2 korona (svájci valami top-notch minőségű) volt ugyanitt 100K, mindkettő gyokerkezelt fogra.

Mindegy, lényeg, hogy a pultnal ülő cicának friss ajaktoltese volt 😅

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



brutál elszálltak az árak az biztos. Egy 3 csatornás fog gyökérkezelése itt Debiben, jó helyen kb. 300 felett van.

Ezért van a mondás, hogy az életben kell egy jó orvos, fogorvos és ügyvéd haver, lehetőleg zsidó vérből!



Ezt most nem értem. 240 a klíma, a szerelés meg 60? Így jön ki a 300?



nem. 540 a vegar, ha jol ertem.

Parizer forever.



kerjel tobb ajanlatot. de kb. a klima ara lesz. megkerdezem az asszonyt, o tavaly rakatott fel.

361 volt a két klíma
Plusz 120 a kettő beszerelés
612 ezer volt a kettő bruttóban
Mindenestül
2022-ben

Parizer forever.



igen, 540-es végösszeget mondtak így. De amit én néztem klímát, az alapból 430k lenne, csak a gép. De nekem ez a szerelési költség kurvasoknak hangzik, én ilyen 80-100-ra tippeltem előzetesen.



kerj tobb ajanlatot. szerintem lesz olcsobb, meg ha debi dragabb is, mint ahol asszony lakik + azota volt mar egy adag infla.

Parizer forever.



Asycid írta: Nem volt röntgen most.

Bnomnek 2 implantra + korona 850K-t mondott. Na. Az már valami 🤣 Nekem 2 éve 2 korona (svájci valami top-notch minőségű) volt ugyanitt 100K, mindkettő gyokerkezelt fogra.

Mindegy, lényeg, hogy a pultnal ülő cicának friss ajaktoltese volt 😅

jesus en még 3 millaval szamoltam hogy rendbetehetem az életem (van vagy 12-14 normalis fogam kozepen, az őrlők azok cserélősek/hianyoznak) akkor amelle hitel is kell :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Full lehúzás. Ne fogadd el

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Faszság, 80k körül szerelnek Budapesten.

Edit:
1 perc gugli kidobta, hogy 40k-ért is telepítenek már klímát debiben.
https://klimatechdebrecen.hu/szolgaltatasok/klimatelepites-es-szereles/



Nyáron telepítettek hozzám BP.

Szla:
Mitsubishi HR 2,5 kW klíma szett 1,00 Darab 309 600
Alap szerelési költség 3m-ig 1,5 kW-tól 4 kW-ig 1,00 Darab 89 900,00
Plusz csövezés 9,00 Méter 80 010
Számla összesítő:
Számla nettó értéke 377 566,93 HUF
Áfa százaléka és értéke
27% 101 943,07 HUF
Áthárított áfa összege 101 943,07 HUF
Számla bruttó végösszege 479 510,00 HUF
Fizetendő összeg:
479 510,00 HU

BTW Mitsubishit ajánlom bár nekem alap volt panel miatt h a kültéri egysége csendes legyen.

Apáméknál a midea kültéri egysége ordít a Mitshubisihez képest



igen, apóséknál a midea kültéri úgy zúg a fal másik oldalán, mintha mosógép menne nonstop.



Hozzánk Bosch került a házra, de őszintén szólva meglep, hogy a kinti egység milyen zajos.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Most rendeltem motorolajat, meg szűrőt, mert cserés a kocsiban.
Azt magyarázza meg valaki, hogy a fene nagy inflában ezeknek az ára hogy a fenébe lehet ugyanaz, mint 2021-2022-ben? Ok, 50-100FT-tal drágább az 5L-es, de érted. Nem kellene az üzemanyag árát lekövetnie valamilyen szinten?

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Kereslet visszaesett



Nekem a lakásban LG volt, ide az új helyre szerintem Daikin lesz, vagy megint LG.



2022 ben szereltettem be klímát. 98ezer nettó volt csak a munkadíj.



Vajk írta: Létezik, csak vakon nem lehet eldönteni, mert látod, variálnak. Ha szerencséd van, simán kilegózod.

Nah, megvolt a Bia outlet, rohadt nagy akciós kiszórós hétvégét tartottak, sokan voltak, de megérte, mission accomplished. Találtam 501-est stretch anyagból, akcióban eleve jóval olcsóbban valamint 2-t vesz kap +1-et 50 (ötven! lol) forintért, tehát ingyen :D úgyhogy bezsákoltam három 501-est, ezzel egy jó darabig elleszek asszem. Cipőket is sikerült, pólókat is, egyedül bőrdzsekit nem, semmi értelmes nem volt, úgyhogy azt valahol nézek még tavaszra.

Chief Exorcist

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!