Jelenlegi hely

Utazás

Utolsó bejegyzés


Az országot bejárni kérdéses, mert Szöulban ugyan nagyon szeretik a turistákat, de azon kívül nagyjából mindenhol máshol utálják mint a szart. Nem kétlem, hogy lehet még az országban egy-két látványos turistás spot, de nem sokkal messzebb a fővárostól már olyan boltokba futsz bele, amire ki van írva, hogy csak koreai vásárolhat, és amúgy az ország felnőtt lakosságának valami 85%-a még sosem találkozott külföldivel. Fura egy ország, na :D

Chief Exorcist



Ahogy nézem eddig összesen egyetlen boltos, meg egy random félszemű nyugger a metróban tudott rendesen angolul, a többiek a legalapabbat is alig tudják elmakogni.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Sztem ez annak is tudható be, legalább részben, hogy hiába köszönhetik Amerikának tulképp a szabadságokat, de utálják Amerikát, az egész nyugati kultúrát egy rohadt nagy káros fertőző posványnak tartják, és brutálisan konzervatívok. Ennek okán pl koreai csajt felszedned külföldiként gyakorlatilag közel 0% esély.

Tehát bár az ember naivan azt gondolná, hogy hasonlóak lehetnek, mint a Japánok, egészen fundamentálisan máshogy gondolkodnak szinte mindenben.

Chief Exorcist



Ne is mondd, olyan fullos dél-koreai csoporttarsam volt Bécsben a fősulin, csípett is, de nem tudtam levarrni. Pedig de szétszedtem volna a kis ázsiai nuniját.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ennek okán pl koreai csajt felszedned külföldiként gyakorlatilag közel 0% esély.

Lehet, hogy ezt Sunyiné már sejtette a desztináció kiválasztásánál.

Sors bona, nihil aliud.



Nekem az első csajom egy nagyon szép dél koreai lány volt. Igazából az egzotikumon kívül sok jót nem tudok róla mondani 😀



Az első csajod? He? Előbb volt ázsiai csajod mint magyar? Hát miféle idegenfaszú ember vagy:)

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



A tömött metrón titkon reméltem hogy a diáklány ruhás banda legalább egyike nekem dörgölőzik filmjeleneteket felidézve, de az egyrészt japán, másrészt poresz.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Hát grat, ezek szerint azért ez mégiscsak achievement :D

Chief Exorcist



Masreszt teged csuknak erte boribe, mint azt a magyar úszót...



Na értsd jól, itt a 40est is nehéz megkülönböztetni a 16tól.

Vannak akiken rendede spaklival lehetne a vakolatot lekaparni, meg vannak természetes csajok is. Eddig összesen egy szilikonost láttam, de ilyen evő pálcika lábakkal, a derekát talán 50cmre saccolnám. A többieknek a-b s kosár, plafonon egy-egy c.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!