Jelenlegi hely

Twin Peaks

Utolsó bejegyzés


Hat nekem sok volt a vakfolt...
Cooper pedig még nem tért vissza csak belenyult egy villaval a konektorba mert hallotta Gordon nevet a tv-ben, es ez valoban arra enged kovetkeztetni hogy visszater, de meg nem tortent meg es en nem bizom mar Lynchben, mert imad jatszani a nezokkel.



Oké, még tényleg nem láttuk magához térni, de szerintem ez most minden kétséget kizáróan az igazi felébredés lesz több okból is. Egyrészt lassan vége az évadnak, Coopernek meg dolga van, másrészt meg ott az a rövid "beszélgetés" Janey-E-vel, amiben elmondja, hogy minden álma valóra válik. Na, az nekem nagyon lezárásnak tűnt, ami a kettejük kapcsolatát meg a karakteríveket illeti, egyszerűen nincs már mit elmondani a témában, és pont ez az idilli "minden álmom valóra válik" helyzet az, amit Lynch annyira imád egy tollvonással tönkre tenni. Pont az a legjobb húzás innen, ha közlik Janey-E-vel, hogy a férje egy mesterséges kitaláció (meg akár még ő is az lehet, nem lennék rajta meglepődve)

+ Az idióta vegasi FBI ügynökök most nyilván meg fogják találni, elvégre ebből kórház lesz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


ShowHide spoiler #

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


ShowHide spoiler #

Hihetetlen nézni, ahogyan ez a sok őrültség fokozatosan kikeredik és értelmet nyer. Vágom, hogy ezt 25 év alatt volt idő kigondolni, de wow, ez az egyik legjobb sorozat a világon. A 2 órás finálé hatalmas lesz jövő héten.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Én is élveztem nagyon, de túl sok rész volt kevés történéssel, majd mire már kezdene összeállni...vége lesz. Nem tudom milyen zárást találtak ki Frost-ék, de nekem lenne igényem még egy évadra.



Igazából a Showtime-on áll. Majd meglátjuk.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hű, ez de jó rész lett. (A végén az énekes fickón gondolkodtam, hogy honnan olyan rohadt ismerős, aztán beugrott, hogy talán a Pearl Jam énekese. És tényleg, stáblistában is megnéztem. :D) Jó lenne még legalább egy évad...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Egyébként tök érdekes, ahogyan Lynch a nosztalgiával bánik a sorozatban: nem igazán lát az ember fanszervíz jeleneteket, de azért amikor valami fontosat a legeredményesebben egy erős visszautalással lehet közölni, akkor mindig megjelennek a kikacsintások a régi sorozatra. Most is pl. kiválóan egyértelműsítette a helyzetet ez a shot:

ShowHide spoiler #

Nagyon jót tesz az új szériának ez a visszafogottság, mert sokkal jobban ütnek tőle a nosztalgikus pillanatok (Audrey tánca is mekkora volt már, főleg azzal a lezárással :D). A Twin Peaks Disney verziójában valószínűleg 18 részen keresztül ennék a fánkot és a meggyes pitét a szereplők, minden ötödik percben egy Badalamenti remixet hallgatva, a város pedig direkt teljesen úgy nézne ki, mintha egy perc sem telt volna el a 90-es évek eleje óta.

Coopert is mennyire egyszerűen vissza lehetett volna rángatni a régi állapotába, aztán mindenki mosolygott volna egyet, hogy "hé, itt van Cooper, I remember Cooper", de nem, Lynch inkább megdolgozott azért, hogy a pillanat végül 50x-es dózissal csapódjon bele az ember retinájába. Anticipation ---> payoff, remek menet volt!

Szerk: Ja és akkor mindezt sikerült úgy megoldania, hogy százszor elhúzta előttünk a mézesmadzagot, vártuk, hogy "na, majd most", közben viszont maga a karakter végig aktív volt. Emiatt a késleltetett visszatérés nem tolta maga előtt a cselekményt, hanem Coop egy olyan helyzetbe tért vissza, ahol ott van körülötte fél tucat ember, akiket már ismer, akiken segített és akik ezért villámgyorsan a segítségére sietnek, és így két pillanat alatt Twin Peaksben lehet. Lynch egy zseni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Szeretem mikor Lynch kissé gagyi effecteket használ, mert működnek. (arany golyó). Az egész sorozat nagy kitérővel kerülte meg az elvárásokat. Nem azért néztem mert biztos voltam benne hogy megkapom azt amit akarok(kb minden sorozat) hanem mert érdekelt mire megy ki, minden hétfő reggel az első dolgom volt leszedni úgy hogy sokszor szart sem értettem. Ezért el kell ismernem hogy bár mást kaptam mint amire számítottam, de mégis működik és megvolt a katarzis is ebben a részben.
Jövőhéten pedig vagy mindent megtudunk, vagy semmit sem de akkor is vége és ez már előre lehangol.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Szeretem mikor Lynch kissé gagyi effecteket használ, mert működnek.

Igen, egy érdekes elem a sorozatban. Talán a legrosszabb eddig az a bábu volt, amit Mr. Todd halálakor használtak a fejlövésnél. :D

A mostani részben meg, amikor Diane teste remeg a megsemmisülése előtt, lehet látni, hogy a remegést valami rohadtul egyszerű trükkel állították elő (kivágtak a vállaiból két négyzetet és azok rezegnek). :D Olyan igazi old school practical effektek, vágási trükkök (a tárgyak "glitchelése" pl. egy sima technikai hiba, ami egyébként is elő szokott fordulni a vágószobában), fuck CGI. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Erre kíváncsi voltam múlt héten, de lusta voltam jobban összevetni a két jelenetet, viszont valaki egymás mellé vágta őket frankón:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-ZJ__doruW4
Mégis mi a fene történik a Roadhouse-ban? :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Zaxx írta: Lynch inkább megdolgozott azért, hogy a pillanat végül 50x-es dózissal csapódjon bele az ember retinájába. Anticipation ---> payoff, remek menet volt!.

Annyiban tévedsz csak, hogy nem csapódott be semmi sehová.
Semmilyen felépült anticipation nem volt.
Ennek következtében pedig payoff sem lehetett.

A sorozat bevezető dupla epizódja remek volt, úgy nézett ki, h. tágult a perspektíva, nőtt a misztikum, áthatotta a feszültség, és elültette az érdeklődést.
Nem véletlenül kapta azt az álló ovációt Cannes-ban.
Ez az utolsó rész jó volt, ezen kívül talán még egy értékelhető óra jött össze a 16-ból.
Ergo 12 órányi szart öntött idáig a nyakunkba Lynch.

Semmilyen cselekmény nem volt.
Vicces volt, amikor pár résznél jöttek a "kár volt ezt a semmire ellőni" kommentek, miközben VÉGIG csak a semmit pofozgatta Lynch.

A szürrealizmus remek dolog tud lenni, de csak akkor, ha van legalább egy hajszálnyi értelme. A Mulholland Drive jó példa erre. De itt, amit csinált, az kb. felháborító volt.
Kínszenvedés volt minden rész, belső lelki hullaként kellett az egészet végigsínylődni, és a fanokon kívül a világon emberek tízmilliói csak azért ülték végig velem együtt, mert robotként vitte őket magukkal a Twin Peaks márka. Volt egy kezdeti impulzus (+a nosztalgia faktor), és ha már rajta vagy a vonaton, akkor minek leszállni.

A régi sorozatból semmi nem maradt, csak a végnélküli sehová sem mutató értelmetlen szürrealitás, az egymásra dobált sok-sok kupac szar, véletlenszerűen feldobott odanemillő jelenetek végeláthatatlan sora.
Én kb. a 4. résznél azt sejtettem, hogy a 17. részig fog felfelé "épülni" a sorozat. Mit is jelent ez: minden részben újabb és újabb semmitérő szürreális karakterek jelennek meg, egyiket sem jegyzem meg, sehonnan jöttek, sehová tartanak, nincs csipetnyi realitásuk sem, így egyetlen rezdülésükkel sem lehet együttérezni, vagy elgondolkodni, h. miként fognak cselekedni, semmilyen motivációjuk, keretük sincs, lebegnek, eltűnnek. És arra számítottam ott a 4. résznél, h. ezután a "felépülés" után a 18. rész majd fehér zaj lesz. 57 percnyi hangyás képernyő. Még megtörténhet.

Így semmin sem lehetett meglepődni, semminek nem volt hatása. Nem alakulhatott ki semmilyen feszültség sem, semmilyen izgalom.
Nem volt hangulat.
Volt itt-ott pár groteszk erőszakos pillanat, mit értek?
Pici társadalomkiritika, jajjdejó.
Volt pár helyzetkomikum, mi még? Csak az üresség. A részek végén minden alkalommal 5-10 percnyi elrabolt idő a Roadhouse-ban. A Dougey-s szál tetszett? Szinte fizikailag volt fájdalmas minden pillanata. Rossz volt.
A Mitchum tesók egyéként tényleg faszák voltak, őértük jár egy gyenge piros pont.
Inkább néztem volna egy Coopert esetleg a rossz felével összetűzni, nyomozni, valami kézzelfogható alapszálat, amire néha rá van aggatva némi groteszk és szürreális, de ez a csoszogó nyomorék karakter nagyon kellemetlen volt. És érdektelen. 16 részen át csoszog és dünnyög picit, és ezzel épül az anticipation? Nálam inkább az undor és a gyűlölet épült, de kinek mi :D.
Visszatért Coop?? KATARTIKUS! Nem.

Lynch odavet majd valami MINIMÁLIS koloncot az utolsó dupla részben, de az semmilyen módon nem tud majd visszamenőleg értéket adni ennek a mosléknak. A részek közben átélt belső mély apátiám nem tűnik el. Vmikor a 4. rész tájékán mondta talán Gordon Tamarának, h. nem érti mi folyik itt. Tisztán egyértelműsítette akkor rendezőnk, h. minden így is fog maradni végig, nem lesz cselekmény, csak maszturbáció, és a nézők módszeres kizsigerelése.
Természetesen nem is lepődtem meg ezen, de ettől függetlenül sajnálom, hogy nem lehetett valami olyat letenni az asztalra, ami JÓ: elgondolkodtat, járatja a fantáziát, érzelmeket generál, tartalma van, izgalmas, érdekfeszítő. Emellett lehetne tőlem hiperstilizált, meg őrült, meg egyedi, de ezt az egymásra dobált szeméthalmazt büntetni kellene.

A topikban megemlített néhány apróság, amik zsenialitás címkét kaptak, semmit nem érnek. Apró ujjgyakorlatok, a trágyatengerben értéktelenül lebegő pici szardarabkák.
1x ránéztem egy TP reddit feedre.
Szinte megdöbbentő az önmagát felspanoló, ill. végtelen labirintusokba kergető, hallucináló, mindent kiegészítő, kifordító, a SEMMIBŐL VIZET FACSARNI PRÓBÁLÓ, "örjöngő" átlagos TP fan.
Eközben persze gondolkodik és jár a fantáziája, tehát végül mégiscsak JÓ a sorozat, ugye? Nem. A Pi értékét is lehet próbálni minél hosszabban memorizálni, de minek?
Emberi életekből vesznek el súlyos tízórák!

2/10.



Szinte megdöbbentő az önmagát felspanoló, ill. végtelen labirintusokba kergető, hallucináló, mindent kiegészítő, kifordító, a SEMMIBŐL VIZET FACSARNI PRÓBÁLÓ, "örjöngő" átlagos TP fan.

Tény, hogy van, amikor túlzásokba esnek a fanok a sok elméletgyártással, de azért emlékeztetnélek arra, hogy rengetegszer sikerült logikusan felépített érvelésekkel eltalálniuk azt, hogy mi fog történni a későbbiekben. Diane doppelganger? Bejött. Audrey őrült, egy 90-es évekbeli szappanopera-álomvilágba képzeli magát, Charlie, a "férje" meg valójában a kezelőorvosa? Félig már bejött. Richard Audrey és Bad Coop gyereke, aki úgy lett, hogy Bad Coop megerőszakolta a kómában kórházban fekvő Audrey-t? Kb. 5 résszel a sorozat előtt kitalálták. Stb, stb, hosszan lehetne még sorolni.

Egyébként meg számomra az a megdöbbentő, hogy mennyire fel tud cseszni az embereket az, amikor egy művész szabad kezet kap és azt csinál, amit akar, holott erről szól a filmművészet (sőt, biztos vagyok benne, hogy már a művészet szó hallatán is feljebb ment benned a pumpa :D). Habzó szájjal üvöltöd, hogy elvesz 18 órát az életedből, jobban felhúzod magadat rajta, mint Hitleren, és ezt próbálod egyfajta objektív, univerzális igazságként tálalni, hogyaszongya:

Annyiban tévedsz csak, hogy nem csapódott be semmi sehová.
Semmilyen felépült anticipation nem volt.
Ennek következtében pedig payoff sem lehetett.

Érted, azzal nyitod a dolgot, hogy eleve lesöpröd azoknak az embereknek a véleményét, akiknek tetszik az új TP. Hogy az tévedés. Hogy amit én éreztem a mostani rész közben, azt valójában nem is éreztem, hanem csak odaképzelem meg erőltetem, mert annyira, de annyira akarom, hogy jó legyen a "Twin Peaks márka".

Én tényleg nem tudok mást mondani az ilyen véleményekre, csak azt, hogy tessék normális filmeket nézni a tömeggyártott, fókusztesztelt cuccok tömkelege helyett. Megfelelő mennyiség után le fog esni, hogy ezeket a filmeket nem a te ízlésednek meg elvárásaidnak megfelelően gyártják, hanem pont azért, hogy megváltoztassák azokat, hogy valami újat mutassanak, hogy értéket közvetítsenek. Meg kell tanulni befogadni ezeket a dolgokat, és akkor nem fogsz tányérokat falhoz csapni minden alkalommal, amikor "szürrealizmus" meg művészet van a vásznon.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nekem is csalódás volt egy jó darabig a sorozat, míg végül rá nem jöttem a valós teljesítményre. Ez nem a Twin Peaks folytatása mint inkább egy kísérlet arra hogy Lynch 26 évvel később ismét megpróbáljon olyat mutatni amit még nem láttunk a televízióban. Régen ezt, sajátos műfaj hibid krimivel csinálta: a Twin Peaks maga volt az újszerűség a karaktereivel és érzelmi hullámvasútjaival, nem csak popkult jelenség lett de életérzés is.
Ma már ő is változott, a közönség is idősödött, és a tv se a régi. Nem akart igényeket figyelembe venni, helyette inkább (sokszor) túlságosan öncélú performance maraton lett a vége . Tarr Bélát is zavarba ejtően kitartott eseménytelenség, szürreális színész vezetés, pszeudo értelem és néhol tragikusan működő komédia.
De itt állok a 16-os rész után és csak arra tudok gondolni hogy működött. Bár nem fogom újra nézni ezt az évadot de el kell ismernem hogy vissza nézve szinte minden fel volt benne építve és nem csak művészkedésből baszták elénk.
Ez a kísérlet szerintem sikeres lett, tekintve h ugyanolyan zavart tanácstalanság uralkodott a nézőkön mint annó, azzal a különbséggel hogy ez az évad a pillanatnak szól, a mai filmgyártásnak int be, nem kicsit.



Ja, szerintem is benne van ez súlyosan. Lynch már jó ideje nem barátja a mai amcsi filmgyártásnak, a kompromisszumnak meg sosem volt az, a mai filmgyártás meg mindennél jobban a kompromisszumokról szól (ezért mentek át a minőségi műfajok tévére).

Az öncélúságot meg a túlzott kísérleti jelleget viszont én nem érzem. Az új TP azért messze sem Inland Empire, az öncélú, kísérleti Lynch meg úgy néz ki, mint az Inland Empire. Azt a filmet pl. egyértelműen magának csinálta, részben azért, hogy kipróbálja a digitális kamerát. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Én imádom az Inland Empire-t. Ellentétben a TP gyengébb részeivel, az IE-ön egyszer sem ásítottam és az abszurditás sem zökkentett ki, szal én szeretem az elborult Lynch-et.
A TP új évada viszont sokszor volt dögunalmas, érdektelen és lassú.
Ennek ellenére remegve várom a zárást.



Én imádom az Inland Empire-t.

Akkor képzeld el 18 órában. :D

A TP új évada viszont sokszor volt dögunalmas, érdektelen és lassú.

Szerintem csak egyszer jött össze mindhárom elem: amikor direkt csinálták. A lassúságot meg nem érzem negatívumnak egyáltalán egyrészt azért, mert én nagyon szeretem a lassú filmeket. A lassúság a régi, "veretes" filmkészítésre emlékeztet, ahol szerettek kurva jól megkomponálni egy-egy beállítást, hogy aztán jó sokáig otthagyják benne a nézőt.

Másrészt meg azért itt most Lynch néhol nagyon visszanyúlt még a korai zsengéihez is, és azok a filmek nem feszes, agyafúrt rejtvények voltak, mint pl. a Mulholland Drive, hanem lazulós, humoros, de egyben sokkoló társadalomkritikák. Ahhoz, hogy ezt lenyeld meg hogy tudd értelmezni a látottakat, laza tempót kell felvenni, mert egyébként egy katyvasz lesz az egész.

Harmadrészt meg ebben is ott a "bemutatás" a mai filmeknek, és ez abban a részben van tök jól kibontva, amikor tényleg semmi sem történik egy órán keresztül. Gordon ráteszi Albert vállára a kezét (aki ugye az "ideges" karakter a sorozatban), és azt mondja: "Albert, néha aggódom érted", aztán meg a nagy nyomozás helyett megy vissza borozni. Egy jó kis kiszólás ez a nézőnek, hogy "srácok, lazuljatok már egy kicsit, az életet élvezni kell, nem végigrohanni rajta". A mai mainstream hollywoodi cuccok rohannak, mint az ökör, és emiatt is kong az ürességtől a hatalmas többségük.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Felesleges elképzelni az IE-t 18 órában mivel 3 órás volt a film ellenben egy TP rész 1 órájával. Utóbbival ellentétben az előbbi nem untatott.

Én is szándékosnak éreztem a tempót és a túltólt zagyvaságot hisz tudom mire képes Lynch, szeretem minden filmjét. De ebben az évadban már sok volt nekem a performance arról hogy Lynch mint művész hogyan szólitja meg az értelmiséget elvontságával. A humor volt az ami sokszor feloldotta és kimutatott a képből.

Lassú filmekkel pedig semmi bajom, amíg működik a tempó és indokolt.



már sok volt nekem a performance arról hogy Lynch mint művész hogyan szólitja meg az értelmiséget elvontságával.

Wut.

Lassú filmekkel pedig semmi bajom, amíg működik a tempó és indokolt.

Működött és indokolt is volt, szóval be happy. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Rendben. Nem akarok a vélemény nyilvánításból átszaladni mások győzködésébe mert pointless. Máshogy jár az agyunk, máshogy érzünk és fogadunk be dolgokat. Nekem több koncepciós problémám is van az új évaddal de az új rész lenyűgözött annyira hogy sok mindennel szemben nyitottabb legyek.



A régi TP évadokhoz képest azt lehetett sejteni, hogy ez az évad elvontabb lesz. (Mivel minden részt Lynch rendezett) És úgy tűnik a forgalmazó beáldozta a mainstreamet a 'hipster' vonalért, amivel nincs semmi baj mindaddig amíg az ember tudja, hogy mire számítson. Ha én pl. beülök egy jazz koncertre nem feltétlenül várok el hatalmas hangerőt, fényorgiát és fergeteges látványt. Gyakorlatilag azért vártam minden részt, mert kíváncsi voltam, hogy aktuálisan merre gurul a gyógyszer. Sokminden hányzott ebből a TP-ből ami az előző szériára jellemző volt. Először is a zene. Másodszor a karakterek. Ebben a szériában nagyon sok az epizódszereplő. Sok karakter fel lett vezetve és annyi. És ott van a jó Cooper aki 'vitte' az eseményeket a régi szériában ebben az évadban egy gegforrás karakter volt 15 részen át.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Én sem meggyőzni akarlak, csak amellett érveltem, hogy a sorozatnak értelme akkor is van, amikor az élvezhetetlenség határát súrolja. Egy hosszú játék ez, ahol a készítőket nem érdekelte az, hogy hétről hétre "hozzák a szintet", ha éppen mást akartak csinálni. Szvsz ezért sem nagyon lehet a dolgot részekre lebontva értékelni, és abban is biztos vagyok, hogy darálva egy teljesen más élmény lesz majd.

Egyébként a Voxon megint van egy kiváló összefoglalás az új részről, ahol ez a gondolat egy kicsit meg is van pedzegetve (az író megnézte az előző 15 részt egyhuzamban):
https://www.vox.com/culture/2017/8/27/16212696/twin-peaks-episode-16-the-return-audrey-horne-cooper-coma

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



A Twin Peaks harmadik évada egy korai demenciával küszködő, kiégett rendező korlátozott költségvetésből előállított nagy ívű blöffje. Nulla történet, pocsék színészek és értelmetlen jelenetek sorozata bármiféle humor vagy tartalom nélkül. Rá lehet az ilyenre is rántani, és azon rágódni, hogy mire gondolt a művész, mikor beleszart a zongorába, de értelmetlen tevékenység az ilyesmi. Már kamaszkoromban is röhejesnek találtam a video installációkat és a performance-eket, na a Twin Peaks utolsó felvonása is pont ilyesféle álművészet TV sorozatnak álcázva.



Jó cikk.

Ez így igaz: nincs értelme a részeket külön vizsgálni. Majd akkor lesz igazán értékelhető amikor lezárult az évad és egyben láthatjuk a filmet. Talán jobb is lett volna ha megvárom mindet és nem hetente nézem.

Az utolsó részben is voltak nagyon jó poénok. Pl. annyit vettek csak észre hogy feltűnően többet beszél hősünk. :D De a kedvencem Gordon volt, miután lelőtték a tudjuk kit aki ezt követően szublimált. Gordon mintha semmi sem történt volna csak elismétli az utolsó elhangzott mondatot: .."the sheriff station." Ő már látott elég furcsa dolgot, nem lehet kizökkenteni.

Meg:

ShowHide spoiler #


Lehet valami köze az internetnek is ahhoz, hogy az új TP még a szokásosnál is nehezebben rakható össze (vigyázat: automatikusan mindent lejátszunk a pofádba típusú oldal):
http://ew.com/tv/2017/05/01/david-lynch-twin-peaks-theories/

“One day I went into the studio where we were shooting and they showed me this stack of papers that was from the internet, this brand new kind of thing. There were no pictures, there was just typing,” he says. ”And the papers they showed me, it was just people talking about the show. People talking, thinking, sharing ideas, being like detectives, seeing what they make of certain things, trying to figure things out and to share ideas. It was a beautiful thing.”

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


ShowHide spoiler #
ShowHide spoiler #

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



David Lynch ma felrakta a koronát az életművére.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Légyszíves írd le hogy szerinted mi volt a vége, mit jelentettek az utolsó képsorok mert nekem még nem sikerült összerakni.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!