Jelenlegi hely

Szánalom, bulvár, kaka

Utolsó bejegyzés


Eddig hajlamos voltam a fiatalokra, cigókra meg az elkényelmesedett, lusta helyiekre fogni, hogy már nehéz megbízható munkaerőt találni, akinek az adott szó számít valamit.

Aztán most úgy kezdünk, hogy jön a fószer, és ez első este leissza magát, 11-re jelenik meg. Persze kitettem ott helyben, de amilyen alkesz fajta, el tudom képzelni, hogy még napokig itt ólálkodik a környéken, bever egy ablakot, mit tudom én. Paranoia.

Másik formáció egy házaspár. Szimpatikus úriember, aki régebben vendégünk volt + fiatalnak tűnő felesége, aki ugyan magában beszél, amikor azt hiszi, nem hallják, de mégis jól dolgoztak. Kifejezetten úgy tettek, mint akik be akarják ide dolgozni magukat, mondták is, hogy több szezonra terveznek. Már egy hete itt vannak.
Minden happy, zéró kompléynt, pedig kérdezgetem őket, kedves vagyok velük, stb. Tegnap f11-kor ír az asszonya, hogy akkor bocs, de nem jövünk többet.

WTF?! Dzseki Csen fej

Egyszerűen nem tudod, hogy mi van a maszk mögött, mindent megtehetsz, és a végén azt sem tudod, hogy mi a faszom történt.
Persze, az infósok menők. Chapell is mondja, hogy mostanában pár helyen csak heteket, hónapokat dolgozik, aztán lép tovább még jobb fizura. Oké, megteheti, bármilyen botrány is a szitu, de úgy látom, versenyképességtől függetlenül ez az egész attitűd már átitatta a tejes társadalmat. Egyszerűen nem lehet bízni senkiben. Nem tudsz pozitív eszközökkel semmit tenni az ügy érdekében.
Közben persze a jelentkezők keveslik a tavalyról 25%-al növelt bért is.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nemá :(

https://www.elemi.hu/orvosok-azonnal-hagyjak-abba-a-zuhany-alatti-pisilest/

"Orvosok: azonnal hagyják abba a zuhany alatti pisilést"

Chief Exorcist



kulázni azt még szabad állva a zuhany alatt vagy már azt sem? :D




Vakok, és gyengénlátók ajánlásával?



Az egyenlőség jegyében.



Mi a szar ez?
rwurl=https://youtu.be/eEo3X15SyqE

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Erre adtam több mint négy percet az életemből?! Hogy fog ez a végén hiányozni! :-)



Mi a fasz az a BSW?



https://telex.hu/kult/2022/06/01/johnny-depp-amber-heard-becsuletsertes-per-itelet
Depp nyert durván, Ambernek volt egy kis részsikere ami nem sokat ér.



Fuck yeah! Az abuzív, ágybaszaró pszichopicsa megérdemelte.



ilyen gyorsan hát nem évekig tart egy ilyen per? hova sűllyedtünk???



Csak itthon tart evekig....
Amugy 30 vagy 50 millara perelt emlekeim szerint szal az a 15illa nem akkora siker



10 milla meg 350k, mert az 5 milla az csak amit odaírtak de abban törvényileg 350k a maximum. Heard meg egy pontban 2 millát nyert így "csak" 8.35 milla minusz. amit a végén lehet (nagyrészt?) el is engednek. ez most nem ilyen magyar jogrend hogy akkor 80%-ban veszített mert csak 10-et ítéltek az 50-ből. meg nem is az összeg a siker, hanem a kedvező ítélet.



Chief Exorcist



Na jó, emiatt a pokol tüzén fogok elégni, meg mindenki aki megnézi, de:

https://www.facebook.com/sztiviszelfi

Poénoldal, "szelfik mintha egy vak ember csinálná" a koncepció, és teljesen megölte a délelőttömet, pusztulva fetrengek a röhögéstől :DDDDDDDD

Chief Exorcist



kapd be, nem birom abbahagyni a rohogest a vizslatol :)

Parizer forever.



Ilyen sincs gyakran, de megnyitotttam az origo-t. és a Depp v Heard cikk ha kicsit felületes is de sokkal korrektebb mint a 444 vagy telex véleményhazugságai. Kivételesen ez a celeb trash érdekelt, mert fontos társadalmi problémáról szólt. egy részét élőben néztem a vallomásoknak és az alapján minősítem a cikkeket, nem szimpátia alapján mert origo felé nekem eleve nincs olyan.



én nem olvastam egyik cikket se, de esetleg tényleg nagyon röviden le tudnád írni mi volt, ami miatt korrektebbnek tartod az origosat a 444-nél meg a telexesnél?



nekem a csaladjogi ugyek voltak ilyenek, akkor jottem ra, hogy a 444/telex nagyon nagyon sok dologban pofatlanul csusztat es hazudik. meg egy ember felebredt...

es ha egy valamiben hazudik, akkor masban is fog.

nagyon kell a kritikai szemlelet, hiszen csak ok allitjak magukrol hogy fuggetlenobjektivek. a valosag sajnos nem ez.

Parizer forever.



lakmuszon volt egy cikk ami végigsorolta milyen hamis állítások jelentek meg Heardről, hogy szegényt mennyire csesztetik. Deppről egy szó nem esik.
444-en szerencsére paywall mögé lett téve az egyik cikk, szerintem mindenki jól jár vele. de kommentekben szétszedik:
"Heard „családon belüli erőszak áldozatának” nevezte magát egy véleménycikkben, és bár nem említette névvel Deppet, a színész szerint mindenki készpénznek vette, hogy ő volt a tettes, ezzel pedig Depp szerint a nő tönkretette a karrierjét"
Nem. Nem "Depp szerint" A BÍRÓSÁG ÉS AZ ESKÜDTEK SZERINT IS! De facto kijelenthető, hogy igen, Johnny volt az áldozat és Amber az abúzer. Erről szólt a per. Nincs már ilyen, hogy ki szerint mi történt, mert BIZONYÍTÁST NYERT.

"minden idők egyik legmocskosabb és maga után legrosszabb szájízt hagyó hollywoodi pere volt"
Legrosszabb szájíz? Kinek? A komplett internet Johnny mellett van és ünnepel. Ja, hogy a mainstream media egy másik narratívát tol és most rív? Szerintem gondoljátok át.

telexről egy példa:

Az ügy nagyon komoly hatással lehet az évekkel ezelőtt elindult #MeToo mozgalomra, sokan úgy értelmezik a döntést, hogy Heard kitalációk alapján, magát hamisan áldozatnak beállítva próbálta tönkretenni egy sikeres férfi életét és karrierjét.

ez azt sugallja, hogy Heard nem kitalálta, de egyetlen hihető bizonyítéka nem volt Heardnek. Elmondta hogy verte szanaszét Depp és az alapján intenzíven kellett volna lennie és produkált egy képet valami zöld foltokkal. Másnap meg mosolyogva szerepelt műsorban. Sminkkel azért a dudorokat nem tüntetnék el ha lenne.

És mindegyiken érződik hogy Heard felé húz, meg hogy jajj most mi lesz a többi áldozattal. Hát bammeg, itt az áldozat győzött aki szerintem Depp, mert szinte az egyetlen hiteles bizonyíték bántalmazásra az a felvétel volt ahol Heard beismeri hogy megütötte Deppet.

Origo meg viszonylag korrekten leírta hogy egyik sem egy szent feltétlenül. leírt pár ciki dolgot mindkét oldalról. de nem éreztem hogy bármelyikük mellett kiállt volna a fentiekkel ellentétben.



Külföldi libmédiában is mi a tanulság? Nem az, hogy igazság tétetett a bíróság által, vagy akármi, nem. Siratják a #metoo-t és a feminizmus végét jósolják

https://edition.cnn.com/2022/06/01/opinions/verdict-bigger-than-depp-or-...

"The outcome of this trial affects far more than Depp and Heard, because it epitomizes just how much our society has regressed since the peak of the #MeToo movement."

Érted bazeg, regresszált a szoszájöti. A New York Times, a BBC és a többiek ugyanez pepitában.

Chief Exorcist



a vicces az, -vagy csak emlekeimben el- hogy valahol elhangzott a sztori depp szajabol:
a csaj megcsalta ot elon muskkal es amikor kiderult a depp hozzavagta a mobiljat. es ez volt az osszes fizikai bantalmazas ami tortent, ez meg meg ha a torveny szerint bantalmazas is, sztem a minimum ami belefer egy kapcsolatba ilyen esetben. a csaj meg kitalalta hogy o ossze lett verve.

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



what? megcsalta Muskkal Deppet? :O Ez a Musk is jó nagy geci...



mosmer? te mit csinalnal ha radmaszna egy buliban?
rwurl=https://c.tenor.com/VwgMzGf879YAAAAC/amber-heard-sexy.gif
marhogy ugyertem tenyleg. en ezeket a szoke csinilanyokat nemtom megkulonbeztetni. ha vmelyik radmaszik egy buliban ahol eppen bevagy allva mint a szog, akkor azonnal raguglizol, hogy kijez es kijaferje? vagy hogy kepzeled el a szitut?

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



azért musk elég sok jó nőt levarrt már, és bármikor le is varrhat. De egy házas ember feleségét felpróbálni a legnagyobb geciség. Főleg egy olyan legendáét, mint Johnny.



bocs, lasd a szerk utani szoveget.
es akkor it jonnek be az elvek. sztem a csaj egy haszon es penz vagyo picsa. kulonben miert tenne ilyet? meg az eset utan bombazta az elont hogy randizzanak. ha te no vagy es a depp neje -ok hogy mostanaban eleg fosul nez ki- de miert fexel le massal?

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



a csajt nem védem, csak Musk nem volt úriember. Sztem azért a Johnny Amber páros elég híres ahhoz, hogy még átlagjóska is tudja kikről van szó, Elon meg elég sokat mozog a celebvilágban ahhoz, hogy tudja éppen ki is az a luvnya, aki rá akar mászni.



James Francot is felvitte párhuzamosan a new yorki penthouseba ugye ÉÉÉmbör, ez benne is volt a tárgyalásban.
De amúgy kemény a csaj, mert ugye Musknak úgy "szült" gyereket, hogy a petesejtjét adta csak a béranyának :D Legnagyobb játékos a csaj, csak most visszanyalt a fagyi.



De amúgy kemény a csaj, mert ugye Musknak úgy "szült" gyereket, hogy nem is ő szülte.

he?

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!