Jelenlegi hely

Star Wars

Utolsó bejegyzés


pedig már épp belépett volna a csillagromboló a légkörbe.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag
Néhány hozzászólás törlésre került, már tényleg csak a személyeskedés ment vagy flamebait volt. Ez viszont korántsem azt jelenti, hogy az azt megelőző színvonal végig a követendő nívón zajlott. Van honnan visszavenni.

Sors bona, nihil aliud.



Paran mar a teremben ulnek es nezik a filmet. En a 21:50-es adasra megyek. Remelem minden erintett irni fog par sort mielott alomra hajtja a fejet. May the Force be with Us.



Fakk jú, nekem még huszadikáig várnom kell. :(

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nos nekem is az volt a szerencsem h a barati tarsasagom egy tagja elment es szemelyesen megvette a jegyeket par hete. En meg majd meg sajnaltatom is magam hogy milyen nehez lesz ejszaka bkkval hazajutni, ellenben holnap majd faradtan menozhetek a melohelyen.
De har mar varnod kell, remelem feliratos verziora mesz.



Én is, mert még nem tudom, melyikre hívtak. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Darth Vader magyar hangja Horányi László?!? Már meg is vettem a jegyet vasárnapra a feliratos verzióra.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Most éjfélre megyek (itt akkor van az első), el fog tartani vagy 3ig. Fél7re megyek dolgozni, szerinted? :D Azt hiszem baromi produktív leszek.



Zsivány egyes.

Igazak voltak a valaki által fentebb belinkelt cikkben leírtak. Tényleg hasonlít az eredeti trilógiára mind hangulatában de még látványvilágában is. Nincs benne idegesítő, töketlen jar-jar.
A droid is nagyon fasza nem csipog, nem beszél baromságokat, és nem labda formájú.
Nincs benne nyálas szerelmi szál. Zúzás az viszont van.
Ilyennek kellett volna lennie az ébredő erőnek és az előtte lévő 3 résznek is.
Oda vissza veri a fent említett részeket.

Szerk: Semmilyen táskát ne vigyetek mert nem engedik bevinni. Le kellett adni a megőrzőbe.
Gondolom ez minden mozira vonatkozik.

ShowHide spoiler #


No megnéztem.
Tyűűűűűűűűűűű, ez jó volt még egyszer, még egyszer! Még ilyeneket!

Bandido

ShowHide spoiler #

Choose your next words with excpetional care!



Nos kisse vivodom rajta. Volt ami tetszett, de az nagyon tetszett. Azonban volt ami meg nagyon nem. Par mondatban: a karakterek nagy resze tulsagosan feluletesen volt megirva, a rendezes pedig sokszor leult. De mi az ami megis elvitte a filmet? A hangulat. A diszletek, az epuletek, a ruhak, a kepi vilag.... valami borzasztoan esszencialis star wars hangulatot idezett meg minden az utolso csavarig. Mocskos volt a vilag es megis elettel teli. Emiatt elsodlegesen az art work reszleget dicsernem meg.
Szoval egy nagyon hangulatos film ami jobban megidezi a regi filmek vilagat mint barmi a Jedi visszater ota. Azonban sok hibaja is van a filmnek, de ezeket majd atragjuk egyutt ha mar mindenki latta...



Senki nem mondta, hogy hibátlan film. De azok a hibák apróságok és szemet lehet hunyni felettük ha nem vagyunk kukacoskodóak. Szerencsére jóval több a pozitívum mint a pár hiba.



Hat en is tobb pozitivumot talaltam benne mint negativumot, ezt nem vitatom. De a karakterek kidolgozatlansaga az nem aprosag, ahogy a rendezes nehol dinamikatlan bicsaklasai sem. Ha kontextustol megfosztott filmkent tekintek ra akkor tudnek meg kotozkodni, de a lelkem melyen en is csak arra vagytam hogy visszaterhessek gyerekkorom egyik kedvenc univerzumaba. Szoval SW filmkent tekintve ez egy eleg korrekt darab lett. Megtudta idezni a trilogia szellemiseget es nem csak pillanatokra, hanem az utolso percig.
Szoval en sem vagyok csalodott(sot), csak par kritikussal ellentetben nem tartom kozel sem tokeletesnek. De majd irok egy spoileres analizist is mert van mit megvitatni. Sok sok jo dolog volt benne.



Rogue One
Nagyon erős film. Viszont pont ez az ami kicsit át is billenti. Sajnos csak az Empire-t tudom felhozni, ahol tökéletesen megtalálták az egyensúlyt a reménytelenség és a remény között. Nagyon hülyén hangzik, de remélem érthető mire gondoltam. Most átmegyek egy kicsit spoileresbe:

ShowHide spoiler #

Szóval ja, az van, hogy nem tudom eldönteni, hogy az Empire és a New Hope közé rakjam sorrendben vagy a NH után. (jelenleg az utóbbi felé húzok inkább)

A karakterek jók. Nem lett mindenki kidolgozva úgy ahogy kellett volna vagy amennyire megérdemelte volna a karaktere, de nem is az a cél. Aki kell, hogy az legyen az az. Aki igazából katalizátor az pont annyi háttérinfót kap amennyi elég. Szvsz nagyon jól megfogták az ellenállás piszkos oldalát is. Elég volt 1 dolog és bámm, egyből világos, hogy itt kéremszépen az ellenállásban sem csupa makulátlan hősök vannak. Pirospont érte. Ahogy K-2SO-ért is.

Történetileg nyilván kicsit szájhúzós pár rész, tekintve, hogy utánagondolt beleerőszakolása ez egy már jól ismert sztori elé, de így is tud meglepetéseket okozni és szvsz jól is sikerült összerakni. Azt hittem picit többet fog foglalkozni az ep3 és ep4 közti idővel (mármint inkább egyből az ep3 utáni időkkel), de valahol örültem is hogy nem eröltették. Elvileg az a része inkább a Catalyst-ban van kifejtve egy picit jobban. Jövőre be is szerzem, állítólag jó lett az is.

Engem a már fenn említett dolgon kívül kettő dolog ütött ki a filmből, de az nagyon.

ShowHide spoiler #

Viszont a vége úgy fel tette a pontot az i-re, hogy csak tátott szájjal néztem ki a fejemből.

ShowHide spoiler #

Összességében nagyon fasza, bár nem tökéletes (az csak az Empire lehet, aminek a szintjét soha nem fogja megugrani, de még csak megközelíteni se semmi más) viszont a hangulat, a háború ezen oldala és a tény, hogy baromi jól kiegészíti az eredeti trilógiát simán oda teszi a legjobb részek közé. Kell még 1-2 újranézés, hogy beálljon a tetszés index, de szerintem vitathatlan, hogy kegyetlen jó star wars filmet kaptunk még Jedi-k nélkül is. (a TFA-nél jobb szvsz) Kellene még több ilyen film ami egy kicsit a fő cselekményen túl is foglalkozik az univerzummal.

Remélem nem kell majd csalódnom a RW notórikus szarozóiban és a porba tiporják ezt a filmet is.



Na jó, csak a kedvedért:

Ha nem hypolják be ennyire, hogy veri a Jedi visszatért is és a harmadik legjobb eddig, akkor talán nem csalódok ekkorát. Vontatott volt, és minden fronton kibaszott közhelyes, tele kissé száni motivációs, néhol már burleszkbe forduló beszédekkel (az its a trapes halcsávó sztem ad a 4chan-re újabb 20 év töltetet, annyira jó mr. obvious továbbra is :DDD), a vak csokker összes kommentje eleve WTF volt, a két főszereplő meg now_kiss.jpg, de helyette facepalmos "nem az én harcom - helyett mostmár én viszem a hátamon, reményre épül minden" szövegei.. a sokadik után már FIZIKAILAG FÁJT. A moziból az emberek felétől a tömény felháborodás hallatszott, hogy ez meg most mi a kurva anyja volt itt. Kihantolom Disneyt és agyonverem egy baseball ütövel, mert ezért valakinek felelnie kell.. :D A renderként megjelenő parancsnok meg annyira jellegzetesen gagyisztikus CGI mozgás volt, hogy mindig azt hittem, hogy HL2 introban megy tovább, folyton kizökkentett. :D

ShowHide spoiler #

A végén meg mintha battlefieldes japó csata lett volna, olyan cuccokban a szellemi fogyatékosként ábrázolt felkelőkkel, mintha a Ryan közlegény megmentéséből kerültek volna át és az arckifejezésük is azt ábrázolta, hogy hogy került oda. A kábelekkel futkosás, majd já ott van a kapcsoló.. benny hill sóban is erős lenne. Jó értem, hogy gyerekek a célcsoport, de azért nah..

Ami megmentette kicsit:

ShowHide spoiler #

2. Vader összes jelenete
3. A robot. Nem is emlékszem volt e valaha ennyire jól eltalált buddy szereplő, akinél nem zavar minimálisan sem a CGI, végig vicces és úgy egyébként is odavaló a jelenetbe, nem érzed hogy "kellett egy ilyen is", és még azt is megbocsátod neki, hogy ő is burleszk vonalat visz, mert még épp az ízléses határon belül teszi. Nah azért riszpekt. (Vagy csak a sok SW-os asztali RPG után lelkem mélyén már vártam, hogy mikor lesz végre egy assassin, vagy legalább birodalmi harci droid is benne, mert az lenne a logikus, és végre volt.)

Így, puszi, pacsi.



Na és megvolt utána a pipa?

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


ShowHide spoiler #

ShowHide spoiler #

"okey-dokey!"



Mindenki ezzel jön, hogy nem voltak kidolgozva a karakterek. Ezt őszintén nem értem.
Pont annyira volt kidolgozva mint amennyire kellett. Pl a vak manus. Két mondatban elmondták, hogy ki ő és honnan jött. Ennyi tökéletesen elég volt több engem nem is érdekelt volna. Ez nem egy életrajzi film... És ez igaz a többi karakterre is.
Tarkin meg szerintem nagyon fasza volt jól megcsinálták.



ha valamivel, azzal szerintem sem volt semmi baj.

egyébként többet ugráltak a bolygók között, mint egy jamesbond filmben a helyszínek között. első felében sztem negyedóránként voltak ad hoc más bolygón, már szurkoltam, hogy végre találkozzon már valaki valakivel.



Az engem is zavart. Féltem kicsit hogy a Warcraft sorsára jut ami szintén elég kapkodós volt, de szerencsére megtalálta a saját tempóját a film az első fél óra után.

Több helyről hallottam már egyébként, hogy zavartak néhány embert a cgi karakterek mert nagyon lelógtak a vászonról, de én őszintén nem láttam még olyan filmet ahol egy cgi ember ne lett volna baromira feltűnő.

Choose your next words with excpetional care!



az its a trapes halcsávó

Nem az a csávó volt.

@Bandido: A fő karakterek fele csak oda van baszva. Persze működnek így is, minimális ismerettel és nem is mind ilyen, de azért jó lett volna többet foglalkozni velük, persze akkor meg 3 óra a film. :D



persze akkor meg 3 óra a film

Biztos rettentően bántuk volna. :D

Choose your next words with excpetional care!


ShowHide spoiler #

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Én nem akarok belekotni így látatlanban, meg osszessegeben örülök h legtöbb embernek tetszik, de ezt szinte mindenhol megjegyzik, hogy a karakterek nagyon hiányoznak, nagyon kidolgozatlanok. Ettől azért félek, mert nekem a Star wars nem az urcsatakrol, fenykard parbajokrol, stb. szól, hanem az emlékezetes, erős karakterekrol :/



Nézd, ez egy önálló sztori, folytatása nem lesz, tudod végig mi a sztori, szerintem felesleges is nagyon erős karaktereket várni így. Ezért is írtam, hogy tény a kidolgozatlanság, viszont nem az a cél. Ettől eltekintve nekem a vaksi csávó nagyon tetszett, a robot az évekig emlegetve lesz és a főszereplő csaj is bőven jó. Viszont ja, nincs egy Han vagy Lando vagy bármi hasonló volumenű karakter ami baj is meg nem is. Előre ezért ne írd le a filmet.



Viszont ja, nincs egy Han vagy Lando vagy bármi hasonló volumenű karakter ami baj is meg nem is.

A lényeg, hogy már a tréler alapján minimum két Darth Maul van benne. :D Iconic™!

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Felesleges jol megirt karaktereket alkotni mert ugysem lesz folytatasa? Erdekes nezopont.



Egyáltalán nem, de

ShowHide spoiler #

Aztán persze lehet csak én érzem így, de más pontja jobban zavart, mint mondjuk a

ShowHide spoiler #


Joda írta:

az its a trapes halcsávó

Nem az a csávó volt.

Na most aztán megfogtad a lényegét..! :DDDD

Így más, akkor 5/7.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!