Jelenlegi hely

League of Legends

Utolsó bejegyzés

League of Legends

Nagy pezsgést nem jósolok ennek a topiknak (már én is kábé csak a híreket követem a játékról fél szemmel), de a többi között (alatt) elfér.
Ha valaki nem ismerné ezt az ingyenes, mikrotranzakciókkal operáló MOBA játékot, az itt kezdje.

A többieknek:
2016-ban komoly revamp érkezik.



Lolleres mazsoláknak készül egy elemző szoftver:
https://www.youtube.com/watch?v=BrpTQ0kPNJA

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Noha az elmúlt 2-3 évben elég rögös utat jártam meg Silvertől-Diamondig, EUW és NA szerveren egyaránt, ma már nagyon nincs türelmem a Játékhoz (játékosokhoz).

Az egyértelmű volt, hogy a balance idegen a Játékkészítők szemében (ahogy látom, ma sincs másképp), és amikor olyan indokokat olvastam bizonyos Champ erősítéseknél vagy gyengítésnél, hogy: Mert megtehetjük (mintha magamat 'hallanám'), nos az kissé felidegesített - egyébként én is feljárok néha, hogy egy kis-accra megvegyek pár skint: mert megtehetem.

Ami meglep, hogy az utolsó kijött Champ Camille volt, és általában ilyenkor már legalább egy még csurran-cseppen utána. Hát nem. Nagy felháborodást keltett mindaz a potenciál, amit nyújt az Ollós-nőci. Azonban látszik, hogy őt sem tudják használni (ami nem lep meg).

Fogalmam sincs, mi az, ami miatt még néha-néha unalomból visszanézek rá. Talán egy jó röhögés, talán egy kiadós rage-queenkedés. Lövésem sincs. De, jelen esetben - az utóbbi újratelepítés óta, rajta sincs a laposomon. De, dögöljek meg, ha akár csak negyed annyi időt ölök a játékba elkövetkezendő életemben - mint amennyit eddig.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


CJ képe
CJ

Mennyi időt öltél bele a accountjaidba?

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


Tno képe
Tno

Ugyanitt alig használt acc 126.000 RP (az az ingyenes?...)-vel eladó :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


CJ képe
CJ

Basszus az a pénz, amit netes játékokra költöttem most a zsebemben lenne... Milliomos lennék. :D
Sad but true.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


Tno képe
Tno

Hál' istennek, eddig életemben egyszer történt velem ilyen, teljesen ontopic is vagyok vele, dupla RP-zős team skin upgrade-t vettem (lehet kétszer is?... vettem valami pénzes csomagot direkt erre kiszámolva, lehet kijött belőle kettő is). Igen, ennél többet soha nem költöttem ilyen és ehhez hasonló (akár havidíj) dolgokra, yeah :P

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


KMZ képe
KMZ

IP lesz az, a 126k rp szerintem olyan 1-2ezer dolcsiba biztos fájna. Én múltkor megnéztem és 900 órám van benne, de ha nem úgy nézem hogy mit csinálhattam volna abban az időben akkor nem fáj annyira :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


Tno képe
Tno

Hol lehet azt megnézni? Nekem az fáj, hogy nem quakezek helyette :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Volt annak idején valami oldal, aminek egy részlegén, ha megadtam az Account neveimet, akkor kiszámolta valamennyi meccsidő összeadásával. Az EUW-be alsó hangon 50 napra emlékszek, az NA-ra olyan 25-30 körül.

Annyi előnyük volt, hogy... sikerült eladnom ezeket az Accokat 20-25 Ezerért. Bár ez nem fedezi azt az összeget, amit bele öltem. Bármire költhettem volna (ami aztán ugyanúgy eltűnik, vagy a Virtuális síkon, vagy a gyomromban, ha pl. valami ehetőre, vagy ihatóra fordítom).

Az EUNE-t nem néztem. Oda csak tanítani, vagy feszültséglevezetésre (aha - persze, erre pont a legjobb választás a LoL, nyilvánvaló) jártam/ok fel. De, majd megnézem, mennyi időt töltöttem önsanyargatással ott.

Szerk: Kikerestem utólag, mégis csak érdekelt: https://wol.gg/
Külön EUNE-n volt még 502 órám, ami 21 nap. Szánalmas.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

:D:D:D 132 nap :D:D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


KMZ képe
KMZ

Eh, rosszul emlékeztem, 1400 óra. Mondjuk még így is kevésbé vagyok nerd mint Tno :D

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


CJ képe
CJ

50 nap és diamond voltál? Elég nehezen hiszem el. Nekem 95 nap. Sírok.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Tno alighanem annyit játszott ezek szerint egy Felhasználójával, mint én hárommal (almost - pár óra eltéréssel). Na, fejtsd csak ki nekem bővebben akkor, mire is volt jó az a 132 nap?

Ugye nem ilyesmire?
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=8f_6_XYqZiE
( "Just call me Senna" )

CJ Én egy Diamondos Csapat nevelésében kezdtem a Játékot, és azelőtt játszottam hasonlóval. Szerintem hozzáállás, felfogás kérdése is, mennyire nehezíted meg a saját dolgod. Vannak akik pl. hónapok után jönnek rá, hogy - Nem csak a Team a szar. If you know, what I mean. Én mindig magamat akartam tökéletesíteni, nem kerestem kifogásokat - és hát jobbak mellett nem is tehettem.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


CJ képe
CJ

Jaja. Én elején sokat grindoltam normalban, nem öltem bele pénzt (majdnem 2000 normál gamem van). Nekem Plat 5 volt a max rank, bár csak ilyen 200 ranked meccset játszottam overall kb.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


Tno képe
Tno

Hát most nem nézem meg a videót, de a "Just Call me Senna"-ról azt kell feltételezzem, hogy de, pontosan erre. :D (Bár én Skarnerrel játszottam Forma-1-et néha beírogatva hogy vrooom vroooom:P) Eleve az, hogy egy darab ranked meccsem nincs, sokat elmond... :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Engem igen 'korán' elkezdett zavarni a 'csak Normal' (még ha eleinte stresszelt is a tudat, hogy a Rangsorolt ahhoz mérten már inkább tétre megy). Ugye amondó voltam, hogy ha már van potenciálod, akkor feltétlen Rankedezz. Végül is úgyse tudsz Normalokból annyit tanulni, hogy ne kelljen párszor vesztened Rankedet. Ott fogod megtanulni a többit. Csak ott van értelme.

Viszont igen hamar rájöttem, hogy a Duozás sem tetszik ott. Ennek talán az volt az oka, hogy nem igen passzolt a stílusunk, vagy nem tudom (lehet évekkel ezelőtt még másképp álltam ehhez). Akkoriban a társak már kezdték abbahagyni a Játékot, szóval gyakorlatilag 'kiképeztek és belöktek örökösnek' dologról lehetett szó.

Draveneztem, Zedeztem, Kha'zixoztam és Syndráztam leginkább. Akkor, így pl. amikor ADC-ztem nem szívesen játszottam külsős Supporttal. Viszont csak hamar rájöttem arra is, hogy ha nem tanulok meg normálisan idegenekkel kooperálni, akkor eláshatom magam. Csak úgy lehetek jobb, ha olyan közegben is tudok teljesíteni, ahol esetleg nálamnál épp tapasztalatlanabb, vagy épp rosszabb passzban lévők játszanak. Így elhagytam azt a pár tanítóm is, és saját utat jártam mondván, így komolyabb leckék állnak majd elém.

Nem volt túl sok időm. Vagyis inkább, nem mindig ültem annyit a gép előtt, de sok külön, óra-nap ment el olvasásra, Játékok nézésére, meg ehhez hasonlókra. Abból is mindig elemeztem és próbáltam mindig a gyakorlatba is átvinni ezt a tudást.

Akkor te csak tömény funból csapattad az egészet, Tno. Nincs azzal baj. Legalább kevesebb indokod van/volt kettétörni a klaviatúrád. Például.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

Na igen, a normállal én is leálltam már jó ideje, na de hát mióta nem lehet életképes hybrid Thresh-t indítani, nincs is sok értelme...:D Pedig jöhetnél supportolni Blitz-cel :P
Ah igen, a pure fun, amit le lehetett művelni az ellenfél elbizakodott Master Yi-jével, hehe. (Szerk.: Meg hát gyak. 40 perc után lett használható a karakter, 1 óránál viszont kb. megállíthatatlanná vált :D Szerk2.: Legyen az 1 óra 10 inkább. :D)

Lux volt az all-time best kedvenc, ameddig nem revampolták az ability markereket...

De már jó ideje csak Aramot nyomok, amit lehetőség szerint elhúzok minél több ideig. Néha nem szokták szeretni. :P (HIT THE NEXUS! HIT IT! :D:D)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Én és a Supportolás? Az nem az én stílusom. Nagyon nem! Nem csak a LoL Világában, hanem sehol máshol sem. ADC, Assassin - csak ezek a stílusok jönnek be (máshol ugyi' DPS).

Mondjuk ha nagyon kell, akkor az alábbiakat szoktam vinni:
Nautilus, Thresh, Nami, Karma, Morgana, Sona, Lulu
Blitzet nem szeretem, túl könnyű, meg milyen kis ronda szegény. Azt mondjuk egy Skinnel megoldhatom. De, értem, hogy egy jó Crab mennyire meg tudja nevettetni az embert. Már ha nem te vagy a rossz végén (erhm, hát igen).

Yi-ről meg ugye az a véleményem, amit te is tudsz szerintem. Hogy egy randa CC könnyen kettétörheti a túlbecsült képét. De, ezt csak low eloba nem tudják. Nagyobb szinten, aki játszani akarja, annak ott már kell is tudnia valamit vele, mert nem véletlenül létezik 130+ Champion.

Luxra az Ultimate Skinem is megvan, csak azért kezdtem vele játszani egy rövidebb periódusban. Nem is igen vesztettem lanet. Borzasztóan könnyű, és erős.

ARAM-ozni pedig én is szoktam, de csak IP Farm miatt, meg mert ott végül is tök mindegy, mi történik. Vagy hogy mennyire vagy szar. Ráfoghatod arra, hogy a Team-Comp nem nektek kedvez.

Pedig ej, a Full Crit DMG Thresh milyen durván működik! Még jó, hogy Jhinre megcsináltam azt a Topos buildet anno, bejött neki is.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


KMZ képe
KMZ

URFnál nincs és nem is lesz jobb soha, olyan mint a heroin, az utóbbi két hétvégém gyakorlatilag kukába ment.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


Tno képe
Tno

Blitz rondaságáról vitatkoznék, már ha lenne hasonlítási alapom, nem igazán tudom hogy néznek ki a karakterek, bár időnként megtetszik valami, de aztán elfelejtem...

Luxnál nyilván az ulti utolsó, nem látott pixeljének kicentizése volt a cél, lehetőleg fél tizedmásodperccel valaki utolsó ütése előtt, vagy ilyesmi. :P

Vannak még jó buildek, mint a jeges cuccok megvétele Lissandrának, ilyesmi, egyszer sikerült egy élhető Muramanás Maplhite buildet is csinálnom, de úgy, hogy még meg is jegyezte egy csapattársam, hogy wait for malph, he has the counter, vagy ilyesmi :D:D (annyi volt az össz ad sebzésünk, egy Draven-t kellett valahogy counterelni :D)

@KMZ - Ja, egyszer próbáltam urf-ot, maradtam az aram-nál :)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



A CC valamennyi Squishy karakter ellen jó, sőt. Igazából mindig meg kell várni a Tankokat (CC ide vagy oda általában), mert az a 0,5-1,5 sec harcképtelenség a CC alatt baromi sokat jelent a harcnál (legyen szó kisebbről, vagy a Team Fightról). Nem beszélve a funkciójáról. Elvégre a háborúkban is minden posztnak megvolt a maga feladata, és ennek a rendszernek/felépítésnek működnie kellett.

A Csapattársad jól látta, de nem feltétlenül a Builded miatt, hanem a Spelljeid végett volt rád szükség (persze ez nem jelenti azt, hogy nem mérvadó az, milyen tárgyakat vásárolsz a Champedre). Logikus, hogy a cél az, hogy az ellenfél Burstereit leszedjétek, mivel ezek a legcsúnyábbak DMG terén. A Tank célja az, hogy bevigye a megfelelő képességeket jól, és a lehető legtöbb sebzést elnyelje, nehogy a sérülékenyebb ADC, Mage, Assassin kapja. A Support pedig életben tart, illetve támogat (magától értetődő).

Malphite nem kevés CC-vel rendelkezik, és nem véletlen, hogy harc kimeneteleket dönthet el egy jól bevitt R, vagy felütés, vagy akármi, amire képes.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


CJ képe
CJ

Küldd el priviben a summoner neved és akkor tolhatnánk együtt néha... (EUW)

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Már csak EUNE Szerveren van felhasználóm. Mint azt említettem, a Rankedes Accountjaimat eladtam, mikor már úgy éreztem, semmiképp nem folytatom. NA-n ennek inkább a Lagg volt az oka, EUW-n pedig kicsit később haldoklott a kb. 10-12 éves gépem, 2-15FPS-sel pedig nem szerettem volna tovább bukdácsolni Rankeden, mert nem csak magammal toltam volna ki, hanem mással is. A Normal pedig akkor, annyi Ranked után szóba se jöhetett.

Most (hogy) laptopom van átmenetileg, mindezt azt követően 1 évvel később (sose gondoltam volna egyébként), ennek fényében tértem vissza egy régi Felhasználómra. Merem feltételezni, hogy ott már nem áll a lehetőség, de Nagaira néven megtalálsz, ha mégis átvergődsz ilyen-olyan formában.

Nem tudom, mikor toltam ott legutóbb meccset, és hogy kivel. De, általában többen szoktunk menni, hogy legyen min (vagy kin) kiakadni.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



a felét nem értem annak amit írtok :)
de itt is lejön az, hogy kb azon múlik a játék, hogy milyen gyökereket kaptok ki ellenségnek és milyen gyökereket csapattársaknak?
itt hogy megy a ranked? csak full premade party, vagy lehet 2-3 fős partykkal is indulni?

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


Tno képe
Tno

Apropó, van egyébként valami értéknövelő hatása a ranked játék nélküli accountnak?... (bronz, silver, goldhoz viszonyítva)

@brian

Nyilván azon múlik, csak ugye elmúltak az idők, mikor még be kellett tárcsázni az online játékhoz, szóval az összes boldog-boldogtalan tizenéves ezen függ -------------------> élvezni a játékot "csak úgy" nem lehet, ha komolyan is szeretnéd venni, muszáj csapatot szervezni magad köré.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



@brian Egy Csapatjáték alapvetően rengeteg mindenen bukhat. Ugyebár Bronztól - Platinum közepéig, elejéig előfordulhatnak valóban borzasztó Játékosok. Ezek ugye elsősorban azért, mert ha már fizetnek egy jó (?) Divízióban lévő Accountért, Boostért, akkor az a Plat lesz, illetve a Diamond. Ezekből ha játszanak, gyorsan kihullanak, de ez idő alatt is összefuthatnak veled, akiről tegyük fel, már azért tudsz valamit.

Vannak kiegyenlítettebb meccsek (ezek már inkább Diamond vége-közepe környékén kezdődik). A Játék célja végül is az, hogy egy Csapatként győzzetek. De, te is, mint a többi Játékos, a csapat építőeleme vagy, ezért fontos, hogy jól dönts, ne véts hibákat, ill. az ellenfél hibáira gyorsan tudj reagálni, és kihasználni azt saját előnyötökre. Ugyanerre törekszik az ellenfél Csapatának valamennyi Játékosa.

Erős pszichológiai hadviselés, mesteri kalkuláció, gyors és hatékony problémamegoldás, remek összhang/kooperáció, hibák kikényszerítése az ellenféltől s azok kihasználása, megfelelő rálátás biztosítása a térképen.

Alapvetően egy nagyon rákényszerít minderre a Játék, de ezt csak az értheti, aki nem olyan szinten ragad, ahol... nos ezekre, nem mondom, hogy ne lenne szükség, csak nem ezek a mérvadók. Ahol nincs kellő komolyság, összhang, ott csak akkor tudsz teljesíteni, ha magadból hozod ki a legtöbbet.

A Játék nagyobb szinten effektíven a Csapatmunkán alapszik, meg mindazon, amit leírtam, de elég, ha egy ember vét hibát, akár apró hibát, és azzal már bukhattok akár egy olyan meccset, amit akár mindaddig győztesen tudtátok volna elhagyni, és végig előnybe voltatok.

(Példa.: Torony alatt áll az ellenfél csapat minden tagja, mi pedig hasonlóan 5-tös felállásban várunk, hogy hibát kövessenek el, de csak nem akarnak kijönni onnan. Pokeolgatunk ide-oda, de ez nem elég. Baitként hatalmasat kockáztatok (ADC - rám vadásznak elsősorban a DMG-m miatt, és ha óvatlan vagyok, vagy lankad a Csapattársaim figyelme 1 másodperc elég ahhoz, hogy kiszedjenek), és kilépek a tank mögül, könnyen célozhatóvá válva, közben mindenki folyamatosan mozog és figyeli a Saját és az Ellenfél Játékosainak minden lépését.

Az Ellenség egyik tagja végül úgy látja, jól helyezkedtem el számára ahhoz, hogy ő gyorsan megtámadhasson, mint Assassin (minden bizonnyal a türelme is elfogyott, és szeretné valamilyen irányba mozdítani a Team Fightot), ám ugyanebben a pillanatban, a Tankunk, csak erre a hibára várt - azonnal nekirohan mögülem, és egy erős CC-t kap mielőtt engem elérne, s ez ugyan nem több 0,5 secnél, de pont elég arra, hogy felfaljuk az amúgy csúnya DMG-vel rendelkező Ellenséget.

A Csapata nem tudja jól lereagálni a helyzetet, rosszul mérlegel más tagjuk is, így az előre tör, hogy mentse az akkorra már halott társát (ugyebár ez egy láncreakcióvá válhat, ha nem vagytok eléggé éberek, vagy rosszul mérlegeltek és nem tudjátok, megéri-e egy áldozatért mindenkinek halnia, vagy kihúzzátok egyel kevesebben, ami szokott működni egyébként). Újabb Ellenfélt kapunk el, ekkor már 3v5 az állás, ketten meghaltak, mi pedig minimális sebzést kaptunk be.

Bőven elég életerőnk marad arra, hogy a torony alá menjünk már (hisz jelentős sebzésük már nincs, a fő DMG forrásaik leradírozódtak a Mapról), a Tankunk benyelje a torony sebzését, és a túlélőket kiszórjuk a torony öleléséből (hisz nekünk minden Bursterünk megvan még). Az újraéledési idő hatalmas, ez idő alatt behatolunk a Bázisukra, eltüntetjük az első Inhibüket, és egy Baron Nashort viszünk, ami hatalmas előny, mert nemcsak minket erősít, de a Minionjainkat is, akikkel így muszáj lesz harcolniuk, így nem tudnak támadást indítani, csak védekezni - illetve kockáztathatnak, mert bármi megtörténhet.

Nyilván ezen példámban is megeshetett volna, hogy meghalok, és akkor lehet, hogy pont így bukunk mi. Bármikor, bármi történhet, ami visszafordít egy adott meccset. Gondolkodj, cselekedj/valósítsd meg, kooperáljatok és járjatok túl az ellenfél eszén. Ismerjétek ki őket, és ha tudjátok, kontrolláljátok őket is.)

Premade társat pedig tudtommal már annyit viszel, amennyit akarsz. A lényeg, hogy a rendszer úgy próbál matekozni, hogy te is hasonló társaságot kapj ki. Pl. ha öten mentek, akkor ellenetek is egy ötös premade jön - legalábbis jó esély van rá.

Persze egyébként sejtem, hogy amit leírtam, annak a fele kínai, de legalább jól néz ki ez a sok szöveg.

@Tno Igen, viszik ezeket is. Mert van aki mondjuk lusta felhúzni egy Accot, de Rankedezne szívesen. Egy Account értéke általában a Divtől függ, illetve az Accon lévő Skinektől, azok számától és attól, hogy vannak-e közte ritkák, vagy olyanok, amik már nem elérhetőek.

De, egy meztelen Unranked Acc Skinek nélkül, valamennyi Champpel (jobb szerintem, ha nem költesz IP-t rájuk) olyan 1-3k körül többet nem hiszem, hogy ér. Sőt... Öcsém az egykori Gold Accját olyan 5-10k-ért akarta eladni.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Én csak is aramot játszottam mert bármi másnál képtelenek voltak megérteni a random emberek, hogy mi a "feladat". Ott meg csak ugye ölni kell egymást egy keskeny egyenes pályán kb. Teemo volt az egyik kedvencem.



mennyi ilyen szopás van hots-ban is. mikor egész jól alakul egy meccs az elején mennek az objectivek, aztán egy összeakadósabb team fight-nál jön a rekt, oda a szint előny, a morál széthullik, elhozzák a curse-t meg két bosst és begyalogolnak a core-ig
most legalább silver kettőért kaptam pár avatart meg mountot :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Ezért kell elkezdeni MMR-t növelni és Rankedezni. Nehéz, de ha nem akarsz olyanokkal játszani, értelmes Csapatod pedig nincs (Premade), akkor más módod nem lesz rá.

Az meg a másik kategória, amikor valaki panaszkodik a rossz Csapatára. Én megszánom és behívom, aztán egyszerűen lehetetlen vele boldogulni, mert tulajdonképpen csak panaszkodik, meg kifogásokat keres.

Persze ilyen alja emberek Enemybe is előfordultak. Volt már olyan, amikor - nem is olyan rég - Camillevel toltam le egyszerre vagy 10 meccset (ebből 1 Lose lett), és már engem szidtak, hogy hagyjak esélyt az ő Junglerüknek, meg ne csesztessem a Lanejüket.

Persze ezen szürke képernyő mögött volt idejük gondolkodni. De, szomorú, hogy az ilyen játszik. Pedig nagyon jól el lehetne szórakozni. Én pl. nem vagyok rest Honorálni akár az ellenfelet is, ha látom, jó volt, vagy éppenséggel remek beszédpartner (egy-egy harc után, vagy hasonló).

Például ezt nagyon élveztem (én vagyok az Ollós-szuka, ellenfelem Pentacle):
rwurl=http://kephost.com/images/2017/01/24/1.png
Gyűlöltem a csápjait. Nem elég, hogy közelharcos vagyok, és így igen nehéz volt farmolni ellene (bár ez inkább a beszélgetés miatt volt - de, hát normál, és hajnal, kit érdekel?), ráadásul az ultimmal automatikusan kiszolgáltattam magam a sajátjának. A képen az első alkalom látható, amikor megölt, mindezt úgy, hogy előtte kivégeztem, így végül is az imádott "többedik karjai" rántottak magával a mélybe. Mint látható, semmi rage; jót nevettünk a szituáción.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



persze, nem mindig a csapattársak hülyék. van amikor látszik az ellenfélen, hogy ezerrel tryhard-ban pörögnek, habzik a szemük az energiaitaltól és egyszerűen túl jók hozzánk képest, abba bele tudok törődni.
de amikor picknél, a team leader elfelejt bannolni, és ekkor az egyik srác benyögi, hogy akkor feedelni fog és tényleg abból állt ki egész meccs alatt, hogy arccal rohant az enemy kapujába, az eléggé lehangoló tud lenni :S (meg is van róla a replayem valahol)
amúgy meg tök fura, mert említetted, hogy csak a dps (persze az a legélvezetesebb) de hotsban pl kifejezetten szeretek supporttal játszani. egyszerűen azért mert érzem ha bevállalom ezt az amúgy mostoha szerepet sokkal nagyobb a winratem mint mondjuk egy assassinnal (mind quick matchben mind rankedben). és a win az azért win

meg nem is csak a bevállalás, hanem szinte érzem a rage-t az enemytől amikor nem hal olyan könnyen a csapatunk :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!