Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Youtubeon láttam belőle jeleneteket, valami borzalmasnak tűnt a CGI és iszonyat cringe volt Anya-Taylor Charlizehoz képest. Pillanatig nem hittem el neki ezt a karaktert.
Egyedül Hemsworth alakítása tetszett a klipekből.



Akkor nem véletlenül aludtam be rajta



Ha még Charlizehoz képest is hiteltelenebb, az nem hangzik túl jól. :-D



Hemsworth jól játszott, de az sem volt kiemelkedő. Inkább csak az látszott rajta hogy élvezi a szerepét.



Megnéztem azért a Furiosat, becsületből :)

Nem volt rossz, akciófilmként lekötött, kikapcsolt. Mondjuk a CGI-ért tényleg nagy kár, de cserébe a zene passzolt.
Rendes filmként van vele sok gond, de nézhető, nem bántam meg hogy végignéztem.



Beverly Hills-i zsaru 4
Teljesen jó volt. Nyilván van benne pici, igazán minimális 2024 is, de ettől függetlenül egy oldschool cucc ez is. A vidámparkos résznél milliószor jobb, simán érdemes ezt a 2 órát beletenni.



Ha már éppen erre járok és itt vannak a torrent / digitális rivjúk is, elmondom, hogy kétszer láttam moziban a Furiósát és nagyon jó volt mindkétszer. Engem nagyon emlékeztetett az első Mad Maxre, kicsit olyan érzésem volt, mintha Miller öregségére remake-elni szerette volna azt a filmet, szóval visszahozta a motoros bandát meg a bosszút, mint motívumokat.

De persze meg is van csavarva az egész a modern Mad Maxszel, és nekem nagyon feküdt az, hogy kb. "lore piece" is a film a Fury Roadhoz. Dementus meg kb. egy anti-Max, akinek Maxhez hasonló a sorsa, csak máshogyan őrült meg és inkább átment pszichopatába. Rohadtul tetszett a pojácasága is, hogy könyörtelen és van sütnivalója, de vezetőként mégis inkompetens.

A CG meg szerintem teljesen jó egy ilyen stilizált filmhez, bár van egy-két furcsaság itt-ott, a CG autóknak meg nagyon nem örültem abban a néhány pillanatban, amikor használták őket. De ez van, ott a realitás is sajnos, vagyis hogy George Miller lassan 80 éves, nem fogja már leforgatni a Fury Road 2-t a sivatagban és inkább CG-ért nyúl.



Én is hasonlóan akartam fogalmazni, csak mindig kiment a a fejemből: Szóval, hogy a fanyalgóknak meglátásom szerint azért nem tetszik a film, mert elkezdett hasonlítani a "legendás" előzmények történetvezetésére + már ismerős narrátor és satöbbi, nem pedig a modern Maxet kapták újra, mint az előző filmben.
Nekem leginkább az ősz tincsű (a félszemű) fazon szúrta a szemem, - mintha az első rész főgonoszát cosplayelné.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



De azt ismerjetek mar be, hogy Anya Taylor borzalmasan gyenge Furijóskaként...



Jóskának furi. Furinak Jóska.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Constantin

Jó volt, a pokol faszán volt ábrázolva, de pár helyen nagyon gagyi volt a CGI, pár helyen meg tök fasza.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Legjobb Lucifer abrázolás van benne evör. Azért az 5 percs jelenetért megérte megnézni önmagában.



Félve kérdezem meg: mitől lenne borzalmasan gyenge? Nagyon jó alakítás meg menőn lehet fényképezni a szemeit a festékkel együtt. :D



+100



.



Furiosa smink nélül, rövid hajjal. a "szemei festékkel együtt"



Tehát a film utolsó 10 percében bénának érzed. Egy két és fél órás filmnél én együtt tudok élni ezzel a véleménnyel. :D



se alkatilag, se kisugárzásban nem tudta eladni nekem a kemény csajt. Másodpercig se hittem el neki, hogy Hemsworthöt csicskítja. Ezzel szemben Charlize hiteles volt Fury Roadban, ahol pont Mad Max volt egy igazi csicsó mellette.



Igen, egyetértek.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Furiosa

tuti megint az en keszulekemben van a hiba. sztem qrva jo volt. meg az ebed utani szunyamat es kaja komamat is cancelelte avval amikor beindult az elso war riges ostrom.
amugy az feltunt masnak is, hogy az orias orru Hemi brutalisan szejjel csapott arcu csaj alvezeret a felesege jatszotta? :)

"okey-dokey!"



Csak a stáblista láttán :)



Fogalmam sincs, hogy ki a felesége.



Shutter Island (Viharsziget)

Még a bemutatójakor láttam moziban angolul Bécsben, de valami oldschool mozi terem volt, és néha alig lehetett érteni a gagyi hangtechnika miatt, amit beszéltek. Talán emiatt, de akkor annyira nem estem hasra tőle, de azért megmaradtak az emlékezetes pillanatok. Most megnéztem újra itthon, és így utólag, másodjára nézve, ismerve a csavart, azt kell mondjam, hogy nagyon jól megcsinálták. Rengeteg apróságot el lehet csípni, ami felett elsőre elsiklik az ember.
Szóval ha valaki csak 1x látta, annak ajánlom, hogy nézze meg még egyszer, mert így még talán érdekesebb is.

Tudtok egyébként ajánlani még ilyen elmegyógyintézetes filmeket/sorozatokat? Nagyon bírom ezt a settinget. Nyilván a klasszikusok megvoltak (Száll a kakukk, Ébredések, American Horror Story 2. évad, stb.)



Nem kimondottan témába vágóak, de általában az emberi pszichével, kapcsolatokkal foglalkozó filmek, sorozatok, nyári uborkaszezonra pont jók:

Lars and the Real Girl
Take Shelter
Gösta (ezt néha fájdalmas nézni, de a végére megéri)
Olive Kitteridge
Looking for Alaska
Sharp Objects
The Night Of



Terminator 2



Ja, a T2-t én is ajánlom.

ShowHide spoiler #

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Moken írta: Tudtok egyébként ajánlani még ilyen elmegyógyintézetes filmeket/sorozatokat? Nagyon bírom ezt a settinget.

A Cure for Wellness

IMDB score alapján nem egy top film, de a setting miatt én 2x is megnéztem anno.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=JF1rLFCdewU



Jah, ez megvolt 2x nekem is. Hangulat, set design nagyon jó, de a sztori a végére nagyon sablonosba vált.



Ezzel az a véleménnyel az a baj, hogy szerintem alapvetően érted félre a filmet, vagyis hogy Furiosának itt kb. az utolsó 10 percre kell keménycsajjá válnia. ATJ vékony még vékonyabbra műtött arccal, oké, de azért vezetni meg lövöldözni vékonyan is lehet.



Twisters

Az első rész a kisjááányom egyik kedvence, úgyhogy nyilván ezt is meg kellett nézni.
Igazából látványos (az IMAX ezt meg is toldotta egy lépéssel), a karakterek is egész érdekesek, de ilyen fast food jellegű az egész. Szórakoztató, de nem lesz klasszikus.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!