Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Kulfoldon voltam azota, most fogok hazamenni, akkor potolom.



Majmok bolygója az új triológia.

Gondoltam, megnézzük a gyerekekkel az új rész előtt. Azt kell hogy mondjam, bármennyire is voltak problémáim vele a múltban, a mai filmek mellett ez a három film kibszottul tetszett. Érzelmes, jó látványvilág, mondanivaló.

A 3. egy kicsit gyengébb, de inkább ezeket nézem még 1x végig rögvest, mint az utolsó SW triológiát.

El is kezdtük a régi majmok bolygója sorozatot.
Az első résszel végeztünk. A maszkok ügyesek, a történet kicsit fura. Régen gyerekként nem értettem hogyan utaztak az időben, most már vágom, hogy fénysebességgel mentek és közben aludtak. A Földön meg gyorsabban telt az idő, de azt nem értem, hogy ha ők megcéloztak egy 200 fényévre lévő másik bolygót, akkor hogyan jutottak mégis vissza a Földre.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



https://www.imdb.com/title/tt18083578/
57 Seconds
teljesen logikátlan és rosszul megírt film, ennek ellenére mégis szórakoztató :D
57 mp-t tud visszaugrani a hősünk az időben, amit teljesen összevissza módon használ, és nem is érdekli hogy hogyan lehetséges ez. de a többi embert se a filmben :D
morgan freeman kb 1 percet szerepel :D
de egyszer nézhető azért



Látom, a jó öreg Futturman a főszereplő gyerek. Inkább ezt nézd vele:

https://www.imdb.com/title/tt4975856/?ref_=nv_sr_srsg_9_tt_2_nm_6_q_futu...

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Befejeztük a régi majmok bolygója sorozatot. Szerintem az első rész volt a legjobb. Ott sok minden derül ki a sztoriból és kevésbé csak a harc a fő momentum. De egyben az 5 rész igazából jó volt.

A csavarra, hogy megváltozik a jövő, nem is emlékeztem.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése





Es kb csak az Sg.hu ir rola, a telex, index, stb nagyportalok szoba se hozzak a sikeret, zero a reklamja, es megis mennek ra a nezok... persze RW-rol kb. csak en lattam. Szomoru



ha ncoren fenn lesz, igerem megnezem

Parizer forever.



Ciki, nem ciki, ha nagy ritkán moziba megyek, akkor már csak olyan filmre, ami profitál is valamit a mozivászonból.

OFF: Tök jó lementek a TV-k árai

https://www.arukereso.hu/led-tv-lcd-tv-plazma-tv-c3164/f:kepatlo=200-254...

Most abszolút nem aktuális, hiszen bő két éve vettünk, meg remélem, lesz hamarosan pár gyerek, akik elől jobb az ilyet óvni, de 6-7 év múlva már tök süti lesz, hogy kaphatok majd egy misi alatt akár 3 méter képátlós 8K OLED-et, vagy hasonlót.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ez a srác kurvajó filmtrélereket csinál régi kedvenc filmekhez. Konkrétan ilyennek kellett volna lennie anno a T2 trélernek, ami nem lövi le, hogy ki kivel van:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=GMejQs5Q5_4

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Megnéztem az eredeti trailert (úgy jó ahogy van)
Megnéztem ezt is. (fos)
Ez egy rakás szar volt, egy katyvasz. Se eleje, se közepe, se vége, túl sok a pofázás benne. Pár szavas mondatok kellenek egy trailerbe mint ahogy az eredetiben is van nem pedig egy novellát felolvasni. Gondolom a férfi hangot AI vel csinálta de valahogy félrement az is mert videótékás hangalámondásos hatása volt de nagyon.



A hang egy kivágott jelenetből volt. :)

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=IViWb4ojuHE

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Napoleon
Sok sebből vérzik a film, de a legnagyobb gond h nincs lelke. A rendezői változatnak adok még 1 esélyt de nem reménykedek. Sokszor Jokerben látott arcok köszönnek vissza Joaquin képéről, agyonyomja a karaktert vele.



Ghostbusters
Megnéztük a hétvégén a kölyökkel, ez még mindig qrva nagy. Neki is bejött!



Ez nem változtat azon hogy szar lett szerintem.



ez melyik? a régi? az új? az új a gyerekekkel?



Klasszik, 1984-es. Rémisztőbbre emlékeztem, így a lightos Afterlifeot mutattam meg neki tavaly elsőre.
De aztán ez sem volt vészes.



Király!



Aquaman 2
Van egy nagyon jó barátom általános iskolából, akivel olyan 1996 óta rendszeresen járunk moziba. Olyan filmeket néztünk meg együtt, mint a Függetlenség napja, a Mátrix, Harcosok Klubja, Gladiátor, stb... Volt, hogy egy hónapban minden héten mentünk.
Namármost elég gáz, hogy tavaly nagyon keveset mentünk csak moziba és nyilván benne van az is, hogy 40-felé robogva sok az elfoglaltságunk, de mindig találunk időt, ha ÉRDEMES rá egy film. Ez egyre kevesebbszer fordul elő. Még kevesebbszer történt meg tavaly, hogy elégedetten jöttünk ki egy-egy moziból. Aztán vannak az esetek, mikor tudjuk, hogy szarra ülünk be, de mégis elmegyünk, mert legalább dumálunk egyet és röhögünk a foshalmon, amit látunk.
Ez volt tegnap is. Tudtuk, hogy szar lesz... De ennyire inkonzisztens szarra nem számítottunk. Az egész olyan volt, mintha az írók mennyiségre mentek volna.
"- Szerinted legyen benne egy blugyblugy-hangokat kiadó, világító comic sidekick polip?
- Hülye vagy, hiányzik még 4 oldal, hogy a faszba ne legyen?!"
Aztán olyan is volt, hogy -nem hazudok- egy párbeszéd elkezdődik a tengerparton, ott van talán 4-5 karakter. Majd tényleg, mintha mi sem történt volna, ez a beszélgetés valami random víz alatti helyszínen folytatódik. Ugyanaz a beszélgetés, ugyanott tartva. WTF...
Amber Heard kivágása mondjuk mókás volt :D Ahol lehetett, igyekeztek nem mutatni. Ahol tudták, minden szót kiszedtek a szájából. Plusz, vagy 15 perc után (amiből 20 másodpercet tölt képernyőn) megsebesül és a film végéig vissza sem jön a kórházból...
Szóval ezt a szart csak katasztrófa turistáknak ajánlom.

Jaj, majd elfelejtettem... az események katalizátora és a főgonosz fegyvere: Globális felmelegedés :D



rebel moon

teljesen megertem a fikazokat, rettenet buta, de latvanyos film. en eyecandyt is csak a csajoknak valot lattam benne.
amugy nem roszabb mint barmelyik ujabb SW, vagy MCU film, csak nem regi frenchise, szal nincs mogotte nosztalgia vonat ami tolna. nekem egynek elment, megmerem kockaztatni, hogy megnezem majd a rendezoit is a masodik resz elott, de nem kotnek ra csomot, hogy valoban megcsinaljak a harmadikat.

saltburn

huhh, a hideg kirazott-de ha azt nevezzuk jo filmnek ami a megnezese utan is sokaig az ember fejeben motoszkal, akkor az volt. xD

"okey-dokey!"



Nekem is volt egy ilyen haverom, sajnos 2014ben meghalt :( azota nem olyan a moziba jaras.



Szarburnt csodálom hogy végig tudtad nézni. Én a második furdokadas jelenetnel kilottem (ott ahol a csaj van a kádban és vele beszél a beteg fasz. Bár az első kádas jelenet sem volt rigófutty...)



pedig utana valt at valami egesz erdekesbe...
lehet erdemes lenne nekifutnod megegyszer.

"okey-dokey!"



Moken írta: Nekem is volt egy ilyen haverom, sajnos 2014ben meghalt :( azota nem olyan a moziba jaras.

Olyan fiatalon?! :(



azért kicsit szégyellhetnéd magad hogy pénzzel támogattátok ezt :D
nem volt semmi más amire belehet ülni?




en eyecandyt is csak a csajoknak valot lattam benne

+1, erre a fickóra már GoT-ban meg Hill House-ban is lehetett irigykedni...



tele volt ilyenekkel en konkretan ra gondoltam
SZERk
csajokbol meg igen gyopar volt a felhozatal.

"okey-dokey!"



buzik vagytok?

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!