Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


a t-online régen 24 óránként bontotta a kapcsolatot pont az ip-k miatt. Nem tudom, hogy megtartotta-e eme jó szokását, de simán lehet.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Oscee írta: Egyrészt a világ nagyobb része DSL-t használ (talán USÁban a legkisebb az arány (meg gondolom akkor Kanada is), de még ott is 40+% körüli), másrészt egy IP-vel potenciálisan több endpointot bannolsz szóval eleve kétélű fegyver. Jó, kis oldalaknál, mint az RW kevésbé áll fenn az esélye, hogy pont van még egy RW user az épülettömbben, ahol lakom.

Nyáron velem előfordult, hogy az egyik IP-m (természetesen az, amelyiket az esetek 99%-ban használom) egyezett egy trolléval itt az RW-n, szóval azért ilyenekre is van esély (itt mondjuk nem valami erős a netszolgáltatás, gyakori a terhelés, sok az ember, szóval ki tudja, hogyan és mennyire oszlik el a manna). :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



psishock írta: csak siman routernek emlitik.

Jo, hát anyám se vágja melyik mire jó és a laikus kifejezést használja, de attól még más a két eszköz még ha két funkcionalitás egy dobozban is van :)

Túlnyomó többségnek amúgy 2 eszköz (ahol meg nem, az is sokszor szar pl. fostalicska hibrid modemek, amiket a UPC oszt, az ember első dolga letiltani rajta a wifit és rádugni egy normális routert). Üvegszállal esélyesen ez még inkább így lesz. Nekem pl. fogalmam sincs, hol a modem vagy egyáltalán, hogy milyen szolgáltató van az épületben - van egy 100/100-as UTP port a falon és csókolom, jön a bit.

Regen minden jobb volt.



psishock írta: annyiban van hogy akkor uj IPt oszthat a szolgaltato. Amig rajta vagy addig azod van amit kikaptal, de ha lekapcsolodsz rola, akkor a kovetkezo alkalommal megint a dhcp poolbol merit neked egyet. DORA meg a tobbi menete a kapcsolodasnak ugye.

Dhcp nél van valami lease time. Asszem 7 napig megjegyzi, hogy melyik ip címet használtad és azt fogja visszaadni a következő alkalomnál is ezen a 7 napon belül. Azt nem tudom, hogy ez a beállítás alap e vagy külön kel megcsinálni.



De egyébként a mobilnet korában felesleges is azzon pörögni, hogy mennyire hatékony az IP ban :D Cellahatár váltásnál is kaphat új IP-t a telefon, tehát 4G esetén elég lemenni a szomszéd starbucksba és könnyen megeshet, hogy addigra más az IP :)
(újracsatlakozásnál is relatív nagy eséllyel új IP lesz)

Regen minden jobb volt.



nincs alap beallitas ha jol tudom, mindent neked kell konfiguralni a dhcp szeroknal. Legalabb is mi egyszerubb harwares megoldasoknal mindig ugy csinaltuk.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



jo nezd aki nagyon akar az ezen felul sima proxival is megoldhatja. Nem is azon van a hangsuly hogy hany ezer modszerrel lehet megkerulni, hanem hogy hanyan vennek a faradsagot ezekre, kizarolag a trollkodas miatt. Es tipikusan nem starbucksbol nyomjak az emberek a sodert, hanem otthon a basement-bol.

De mint par kommentel ezelott is emlitettem, nem atomfegyverkent neveztem meg, csak mint egy opcio layernek, amit esetleg el lehet sutni ha a helyzetet konnyiteni kivanna a moderatornak abban a szituban (mint sima bannon feluli intezkedest, meg ha ideiglenes is).

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Én mondjuk pont munkahelyről RW-zek többet :)

Regen minden jobb volt.



:)

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



nem tom ide-e vagy hova
bocs de most tré van, és nem igazán tudom lesz-e 40K cikk, energiám sincs most sok... aztán lehet megint kattan valami és megszületik, de most nem árad a csí igazán (apósom már elemről megy szegény amennyire még megy, asszony meg persze totál kivan). Mondjuk GrimDark (TM)-be pont illik a hangulat :-) :-(



Oké, pihizz, meg családozz, így is elég nagy etapot lenyomtál; már korábban is mondtuk, hogy nem dől össze a világ, ha kimarad néhány vasárnap.

Kitartást, és miegyebeket!

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Apósom meghalt. Asszony kész van teljesen. Szerencsére a kicsi leköti, már kúszk, és random szótagokat is próbálgat, így időnként nevet is sírás közben...



oh shoot, resztvetem. Sajnos ezt is vartatok az elozoleg emlitett drasztikus szitu utan, igy nem tortent vegul "csoda" ugye. Remelem hamar fel tudtok allni.

Kicsik ilyenkor ahogy mondod aranyat ernek (amugy is).

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Részvétem.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



részvétem

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Maximalis reszvetem es szimpatiam-2015 ben eltuk at ugyanezt, csak gyerek nelkul, nyakig meloban itt 'namban. :(

"okey-dokey!"


CJ képe
CJ

Részvétem.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Részvétem.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Oh fuck, részvétem.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Részvétem.



Részvétem.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Részvét. :-/



Részvétem :(

Vill du bli ihop med mig?



Talan ismeritek a DeNAt, a Super Mario Run meg a MangaBox fejlesztoje tobbek kozott, na veluk bontottunk most szerzodest - amit nagy fuggetlenedesnek allitanak be, de nekem eddig annyi latszik belole, hogy mostantol nincs aki megcsinalna a termeket, service-t meg a brandinget a technologiank fole. Es jelenleg a technologiara sincs eleg emberunk, nemhogy a termekre.

Such is startup life...

Regen minden jobb volt.



Haverommal voltunk egy gálán. Volt egy csaj kb. 80-20%ban én beszéltem vele, de semmi nyomulas egyikonk részéről sem, sokkal jobb ruhákban voltam mint haverom, magasabb és izmosabb vagyok, intelligensebb 10x erre a gála után rair a csaj a haveromra , h milyen szimpi volt, stb. Közbe kb 2 mondatot váltottak....Nem baj zuhanyoztam már a sráccal, a csaj eléggé mellé fogott ;)



rwurl=http://i.imgur.com/BtS1pj0.gif

@Nokedli: részvétem :(



Biztos az is számított a lánynak, hogy a haverod viszont hetero.



:DD

"okey-dokey!"



BAZDMEG :DDDDDDD made my day



Ja, az biztos nem mindegy, hogy abban a 80%ban, amivel többet beszéltél mennyi ideig voltál hasonlóan gyík, mint a nukleáris eszmefuttatásban.

A csajok komálják a jó dumát, te tuti biztos vagy magadban, hogy te köröket vertél a másik srácra verbálisan úgy, hogy mondod egyikőtök sem nyomult és te jobban nézel ki magad szerint?

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!