Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


iponnál 30 napon túl zargatásra is működnek még. Persze ha akkor is tétlenkednek, nyugodtan...

Jah egyértelmű. Ez már bőven törvénybe ütközik.

Egyértelműen nem, sajnos. A törvény most már azt mondja ki, hogy 2 héten belül meg kell próbálnia megoldani. Nem kötelező érvényű. Ha nem sikerül 'with due diligence", hát nem sikerül. Ki is használják rendesen. Régen máshogy volt, sok éve az volt, hogy asszem négy hét alatt kötelező volt megoldást találni.



Nagyobbik gyerek vendégségben legurult egy lépcsőn. Csuklótöréssel megúszta, bár ez sem hiányzott. 2016, véget érhetnél már...

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Nyugtasson a tudat, hogy van rosszabb. Lehetne válltörés, amit röntgenig nem fogsz megtudni, mert mozog az egész kar, csak rohadtul fáj. (tapasztalat, bár nem személyes.)



Ouch! Jobbulást neki!



Az meg talán a jobbik eset. Jobbulást kívánok!



Unokahúgomat fél évesen leejtette a dadus: lábtörés. Annál rosszabb nincs. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Sz. barátom szerint ha azt hiszed, már nem lehetne rosszabb, gondolj bele hogy lehetnél
-egy sziámi ikerpár egyik fele
-a testvéred meleg
-ma este forró randevúja lesz
-és közös a seggetek!
naugye!



Kis személyes üvöltés Philips irányába:

Szóval Philips... megrendeltem német amazonról egy szép nagy hue settet, leárazva ~€200 lett volna, tokkal-vonóval. Egy cca hat méteres LED világítást akarok összehozni, irányítható fehéregyensúllyal, értékelhető fényárammal. Az "új" Hue Lightstrip Plus starter kitben a doboz szerint 1600lm van, a kiegészítő 1m-es darabokon meg 800lm. Na mondom, 5600lm max elég durva, standard világításként feleennyire sincs szükségem. Ugyan az app egy kalap szar ahogy olvasom, de hálistennek nyílt az API, tehát legrosszabb esetben írok én egyet saját igényeimnek megfelelően.

De most jött szembe velem egy nagyon elhallgatott infó: Ok, hogy lehet bővíteni 10 méterig az alap 2m-es szettet, de ezzel nem nő a lumenek száma(!). Gyakorlatilag az van, hogy a táp 1A-t vezet bele a szalagba, bármilyen hosszú is a ledsor, ami enyhén szólva gáz. Egyéb nyalánkságok: 2200K-en állítólag csak 600lm maxot tud a 2m-es szett, CRI-je meg csak 4000K alatt van 80 felett.

b+, hálistennek még össze se szedték az amazon raktárban a rendelést.
Mekkora fasszopó bagázs, hogy ilyeneket nem írnak ki csak valami eldugott helyekre amiket soha nem találsz meg! -_-



Nekem is kene valam ocso ikea allolampa

Regen minden jobb volt.




Értem én, hogy philips meg hue de miért nem válogatsz össze magadnak egy normális szettet?
Eléggé picsafüst tápegységgel adják ahogy látom.

Pl EZ 20 Ampert tud és 10 méteres led szalagot elvisz a 2100 lumenesből. Lehet venni hozzá wifi vezérlőt is. Ugyanúgy öntapadós a led szalag lehet hozzá venni mindenféle fasza csatlakozót stb. Az RGB szalagokat nem néztem, hogy hány lumenesek ha éppen az lenne az igény.
Az meg, hogy nem philips kit érdekel? Úgy is elrejted a tápegységet meg a ledet is.



Az a része, hogy Philips, nem érdekel. Az érdekel, hogy ne égjen le egy zárlatos cucc miatt a ház. Ezért sem veszek random ebay-es tápegységet. Ráadásul egy ilyen szép nagy kockát nincs túlzottan hova elrejteni. (Főleg nem fogok venni aktívan hűtöttet.)



Ami 20 ampert tud és nem aktívan hűtött, na pont attól fog leégni a ház.



Pont ezt akartam írni.

Egyébként meg attól, hogy Phillips, pont ugyanúgy leéghet, mint egy random minőségi másik cucc.



Amelyik hat méteres led sorhoz 20 amper kell, attól szintúgy le fog égni, mert annyit disszipál. Te linkeltél ilyet, én elmondtam, mik az ellenvetéseim. Leginkább arra próbáltam utalni, hogy kurvára túl lenne méretezve egy aktív hűtéses darab. Ha szerinted egy hat méteres led sorhoz 20 amperes, aktív hűtéssel ellátott driver kell, akkor bocs, de legjobb esetben másra gondolunk.

...azt már meg sem említem, hogy valamiért pc tápegységben képesek ezt a "20 amper passzívan" dolgot megoldani... talán mert minőségibb alkatrészekből van összerakva? Vagy mert nem egy sima fémházban keringetik 4 centis ventivel a meleg levegőt?

@Chiller: a márkát nem ismerem, ilyen okokból első blikkre számomra ugyanannyira "minőségi", mint bármely másik random bevágott cucc.



Ja, csak még nem volt egy szabad napom kiutazni addig (még városon belül van, de 1 óra 20 perc út), nem is beszélve arról, hogy a tömegközlekedés kerülne majdnem annyiba, mint a cucc. :D Szóval majd meglátom, hogy mennyi használt bútort találok emberi időn belül plusz hogy sikerül-e ideiglenes jogsit szereznem a nagykövetségen és kimerészkedek-e az útra közeljövőben.

Regen minden jobb volt.



Senki nem beszélt itt 6 méterről.
Rákerestem azon az oldalon a 2100 lumenes ledszalagra és beírtam, hogy 10 méter és ezt a tápot dobta ki hozzá 4 másikkal együtt. De tessék ITT van egy passzív hűtéses 6 méteres 2100 lumenes ledszallaghoz.



Az ÉN kezdeti hozzászólásban említettem a hosszt. Ezek után arra válaszolva TE adtad meg azt a tápot. Ahogy látom azonban sikerült el sem olvasnod azt, amihez elsőre hozzászóltál.

A termék elfogyott. A következő beszállítás időpontja nem ismert.

szerintem hagyjuk. :)

Egyébként vicces a bolt, random más termékre kattintva magyarázkodás:

Bizonyos esetekben előfordul, hogy az egymás mellé csomagolt tápegység és a led panel nem kompatibilis csatlakozással van ellátva, ilyenkor a legegyszerűbb megoldás a csatlakozók levágása és a vezetékek összekötése egyéb megoldással (pl. sorkapocs, Wago karos vezetékösszekötők).

Ez az amire azt lehet mondani, hogy tényleg igénytelen! :D

@Oscee: ráadásul gondolom odakint is aranyárban méri az ikea a kiszállítást?



ráadásul gondolom odakint is aranyárban méri az ikea a kiszállítást?

Mondanám, hogy igen, de relatív: minden fuvaros aranyáron dolgozik. IKEA outsorce-olja, valami helyi cég végzni nekik. Online rendelés nincs, meg kell vennem a pultnál és leadnom kiszállításra. Asszem hivatalosan 6000JPY-től van (15K HUF), nekem 2 bútordarabra ennek dupláját dobta ki a kalkulátor.

De múlt héten vettem craigslisten 1 mikrót, 1 kanapét, meg 1 ágymatracot, összesen 2 helyszínen. Egyik fuvaros 20K JPY, másik 14K JPY ajánlatot adott. (kb. 1.5 óra volt cuccolással együtt) edit: legit mellékállásnak tűnik, én közel sem keresek ennyit órabérben :)

De igazából a kurva vicces, hogy az amazonon vett tv szekrényem 10K JPY volt, szállítással együtt (jó, nem ikea minőség, de rendben van). Az íróasztalom székkel szintén 10K JPY (a kettő együtt) volt, szintén amazonról, ingyen shippinggel.

Dolgokat ingyen adnak az emberek, csak valaki vigye el -> ne nekik kelljen fizetni a költöztetőket, mikor lelépnek.

Regen minden jobb volt.



.



Oscee írta: Dolgokat ingyen adnak az emberek, csak valaki vigye el -> ne nekik kelljen fizetni a költöztetőket, mikor lelépnek.

Jah, elég sok nyugati / fejlett helyen ez van. Pl Hollandiában és Angliában is.



Nem hiszem el, bazmeg, hogy ha 12:00-ra megbeszéljük, hogy az idióta ügyfél jön a gépéért (még ő javasolta), akkor 12:05-kor kell azzal felhívnia, hogy jöhet-e 15h-ra... Nem, még véletlenül se akartam volna hazamenni korábban, mert csak ő miatta vagyok benn egyedül az irodában, mindenféle teendő nélkül.



büdös faszba már, persze, hogy szabadságon leszek beteg...



Jó lesz az.



Nem tudom, hogy a szánalomba, a rekeszbe, a nanemába, ide vagy úgy egyáltalán hova írjam, de a következőket tudtam meg apámtól:

- Nem törődök vele. Ő másfél éve fel se hív, én egyre ritkábban de igen. De mit képzelek én, nem is akar felhívni. Keressem én.
- Rossz szülő vagyok, sőt nem is vagyok szülő, mert nem vagyok vér szerint az apja. Persze tudod kisfiam ez szép dolog de akkor se a te lányod. Apám is egy elvált nővel és a lányával él. Igen de az teljesen más mert apámnak van két saját fia, én és a tesóm akit felnevelt. Majd ha lesz saját gyerekem megtudom milyen érzés hogy nem törődök vele. Whhaaat?
-Én csak akkor hívom fel ha bajom van, vagy ha a gyerekről mesélek valamit..... amúgy meg csak semleges témákról beszélünk. Mi a faszomról beszéljek? Mert nekem mindenki hülye, a tanárok, a munkatársak, a barátok...
-Hol vannak a barátaid? Hol vannak? Tőlem kérdezik a barátaid, hogy mi van veled? (Kicsoda? És miért nem engem kérdeznek? (Itt konkrétan egy emberre gondol, aki gondolom udvariasságból kérdezi meg, hogy mi van velem. - Amikor abbahagytam a zenélést megszakadt a kapcsolat ezekkel az emberekkel, mert egyszerűen ennél nem szólt többről ez a kapcsolat. Én néha rájuk írtam, egyszer - kétszer de egyoldalú volt a kommunikáció max egy thumb up jött válaszul.
-Miért adtam el a hangcuccot, miért nem adtam az öcsémnek? Szegény éjt nappallá téve dolgozik. Bla bla bla. - Ok biztos úgy van. Miért én nem? A hangcuccot tőle kaptam. Ebből az következik, hogy minden amit tőle kaptam az öcsémet illeti. Legalább a fele, vagy adjam vissza neki vagy nem tudom.
-Azt terjeszti a feleségem a városházán, hogy a lányunk aki nem tőlem van, az ő unokája, osztályvezetőktől hallotta.
-Amikor megkérdezik, hogy mi van velem itt most nem a "barátaim" hanem az apám ismerősei akkor nem tudja mit mondjon.
-Ja azt is terjesztjük, hogy azért nem tartom vele a kapcsolatot mert nem bírom elviselni a feleségét. Aha. Eddig hat évig el tudtam.
- A nagymamám gyűrűit elvettem és abból csináltattuk az eljegyzési gyűrűket magunknak. És azt öcsémnek kellett volna adni. Mondtam is. Ne tagadjam. - A saját ballagási nyakláncomból csináltattam. A gyűrűket szerintem anyám adta be zaciba...
Amúgy ő nagymamám házát vette el. Megverték amikor az árából magának meg nekem akart lakást venni.

Tehát röviden, szar gyerek, szülő (nemisvagyok), barát, munkatárs vagyok. Pletykás vagyok és tolvaj.

Ja és tönkretettem a karácsonyát.

rwurl=https://i.ytimg.com/vi/6YMPAH67f4o/hqdefault.jpg

Jó lesz az.



Az igen! Kitartás...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Hát a családját nem válogathatja meg az ember...

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Jó kis gyűjtés :D

Én pont mostanság merengek azon, hogy vajon tényleg félrement már régen apámmal valami, vagy egyszerűen ilyen. Most is megbeszéltük, hogy lemegyünk (egy társasházban lakunk) hozzájuk 26-án este harácsonyozni, erre egy órával előtte felhív, hogy há meg hő, és majd koccintsunk új évkor (persze kiderült, hogy elsejéig Szicíliában lesznek, amit csak onnan tudtam most meg, hogy szükségük volt egy sofőrre a reptérig). Következő este is jó lett volna, de persze nem vetette a dolgot fel.
Ez már ilyen esetleges egy ideje, hogy sikerül-e a megbeszéltekhez tartania magát. A kényelmi okok fontosabbak (értsd; fasza sem kíváncsi rám/ránk) Ő persze szeret látványosan megsértődni vélt és fiktív esetekben.
Olyan dolgok viszont teljesen rendben vannak, ha ő odalent szervez magának egy névnapi bulit (ugyanúgy hívnak, heló!), és csak akkor tudom meg, mikor felhív, hogy ugyan menjek már el valami éjjel-nappaliba, mert elfogyót a kóla (mármint az ital).

Szóval ez már csak ilyen. Senki nincs egyedül a problémákkal, csak én már régen szarok rá... Igazából onnan veszem észre, hogy gáz az egész, mikor égek a barátnőm előtt.

Amúgy anyám az elmúlt másfél napban 3x szervezte át a találkát (ő a másik fél, ugye már rég nem élnek együtt apámmal). Ő legalább a munkára fogja, de külön melengető érezni, sőt bizton tudni, hogy mind a barátnőm, mind az anyám leszarja, hogy egyszer egy-három évente találkoznak-e... (mert amikor először találkoztak 8 éve, akkor a barátnőm nem köszönt / az anyám furán nézett rá. OMG!)

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Nem semmi, nem tudom ilyenkor mit kellene kívánni, de

Ő másfél éve fel se hív, én egyre ritkábban de igen.

úgy érzem ez átfordul abba, hogy mostantól még ritkábban hívod fel – teljesen jogosan.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.


Tno képe
Tno

(ugyanúgy hívnak, heló!)

:D:D

@rune részvétem :)

Monas apó legyintett. Két kézzel is.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!