Jelenlegi hely

Star Wars

Utolsó bejegyzés


Megnéztem ma gyerekkel 3D-ben is. Csak a kedvedért: :D film elején az Enyának öltözött ENSZ-es gyűléses habitusú felkelővezér csaj úgy mutatja be Andort a lánynak, hogy "hírszerző tiszt". Gondolom nem Híradósra gondolt. ;D
Ehhez kapcsolódóan ami viccesebb, hogy mikor csatlakozik Andor pár felkelővel az utolsó csatához, a mögötte álló csűrhét úgy mutatja be, hogy kémek, szabotórök, orgyilkosok. LOL.

Itt most mi lenne a point? Az oké, hogy a karakterek "foglakozása" kémfilmes, engem az zavart, hogy semmi olyat nem csinálnak.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ami viszont rosszabb volt, mint elsőre az Vader első jelenete. Érdekes, hogy én felvetettem már korábban itt a fórumon, hogy valami nem stimmelt Vader kinezetevel, de senki nem reagált semmit. Ehhez képest mindhárom haverom azonnal megjegyezte, hogy máshogy néz ki. Eleve alacsonyabbnak tűnik és kevésbé robosztusnak. És a sisakja meg a jelmeze is olyan low quality, annyira érződik, hogy egy sima ember jelmezben, míg a régi változatban egy félelmetes gépnek hatott. Nem értem, hogy Tarkinon sirtok ezt meg nem vettétek észre.

Én mondjuk ott úgy vettem, hogy throwback akar lenni, azért bénácska. Nekem bejött az a rész.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Tarkinnál meg Leianál ott van az a problémás visszacsatolás, hogy tudod, hogy CG ezért már alapból úgy nézed. Másodjára 2D-ben próbálva elvonatkoztatni attól, hogy nem létezőek, azt kell mondjam, az esetk 80%-ban odabszott. Tarkinnál volt egy két apró jelenet ahol a szemével voltak gondok, és nem fényezés vagy technikai malőr, hanem hogy mereven furán elnézett, valahogy nem volt természetes.
ui.
és a klasszikus flegma kéztartást is odarakhatták volna mikor tűzparancsot ad

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Veralafutas írta: Tarkinnál meg Leianál ott van az a problémás visszacsatolás, hogy tudod, hogy CG ezért már alapból úgy nézed.

Én Tarkinra már nem emlékeztem így huszon év távlatából szóval én nem tudtam és így le sem esett, hogy cgi. Egyedül a tekintetét furcsálltam.



Jah, Tarkin overrated karakter. A nem verfanok azt se tudják ki ő. Mostanában a Rebels, stb. miatt újra elovettek, de ennyi. Meg az átlag ember nem pattog nagyon h cgvel oldották meg, mint a szakmabeliek. De amúgy szvsz ennek a megoldásnak nincs akkora jövője, mint azt LY felvazolta. A színészet megszűnését jelentene, és ezt nem fogja sose bevenni az emberek gyomra. Az h fiatalitanak, oregitenek, stb. meg mindig is volt, csak először megoldottak sminkkel, aztán cg.



- Az űrjelenetek topok, minusz a halfejű hajó és a romboló ledarálása, érthetetlen, hogy miért nem megy arrébb. Meg hogy miért 2 perc csata után jön ki 80 TIE fighter a pajzsból, addig kávéztak, vagy délutános váltás volt? Mindegy, apróság.

Miért nem megy arrébb alatt mit értesz? Gondolom túl közel voltak egymáshoz és későn kezdték el a kitérő manővert (ott elhangzott egy parancs is).
Gondolom a TIE fighterekben nem ülnek egész nap a hangárban, hanem riasztás után felkapkodják a cuccukat, rohanás a géphez, minél hamarabb elindítják a rendszereit, aztán usgyi. Még egy mai gépnél is, ha nincs harckészültségbe helyezve, van egy minimális rendszerellenőrzés.

Amúgy, ha már logika, maga a bolygó pajzsról egyből az űrgolyhók jutottak az eszembe :D
Nagyon gazdaságos egy ilyen cucc, mikor elég lenne egy űrbázis az egészhez és azt könnyebb lenne védeni is, nem beszélve, hogy kritikus helyzetben elég egy hiperugrás trollvigyorral :) Amúgy ott már az elején azt vártam, hogy mindenki a kapu építményt fogja zúzni, más nem nekimenni egy nagy hajóval, hisz öngyilkos szintű elszántsággal érkezett mindenki...

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Az a pörölyfejű hajó legalább egy percig tolta az űrben (elváltottak még földi harcra is), elég messze volt tőle mikor nekikezd, mutatják is. A bolygó után a legnagyobb objektumról beszélünk, és azért van pár ember meg műszer amivel észrevehették volna, hogy a lebénított társukat tolja valami szép lassan.

A TIE-ok meg pont egyszerre jönnek ki mint egy méhraj, 2 sec-en belül (elég gyagyisztikus render volt btw, az űrcsatában az egyetlen rész, ami zavaróan az volt), gondolom nem mind pont ugyanakkor jöttek ki a klotyóról. :D

De whatever. Csak boszantja az embert mikor nem kell annyira sok a tökélyhez.
Prometheus-nál ilyen érzésem nem volt, az pl. úgy volt szar ahogy van. :Đ



Igazából ezek a csillagrombolok nem is felelmetesek, kb. semmit nem csináltak a 4 SW rész alatt (meg Rebelsben sem) csak jól néznek ki :D

Az engem is nagyon zavart, hogy már percek óta ment a csata amikor a Tieokat végre kiengedtek, és tenyleg nagyon béna volt így egyszerre. Nagyon sok ilyen baromság van osszessegeben benne, forgatókönyv írók egyáltalán nem voltak a toppon.



EP 4-6-ban azért még kemények voltak, vonósugár, meg pajzs, az esélytelenség érzése megvolt szépen, bár EP6-ban ez kicsit csorbult végül, de EP4 elején azért megvolt a befosató érzés ahogy benyelte a corvette-et.

Az 1-3-ban meg minden vicc kategóriába váltott, így irreleváns :D
Itt meg... hagyjuk is, tényleg csak állnak. :D



Csillagromboló kapcsán eszembe jutott, hogy az X-wing szériában meg jól meg lehetett izzadni a közelükben, pláne, ha közben Tie rajok szambáztak az ember körül hullámokban.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Darth Maul annyira jo es emlekezetes karakter, hogy kizarolag a lego verzio miatt emlexem ra...

Megneztem. Jobbat vartam, de nem rossz, ep1-3, ep7-et merfoldekkel veri.

Parizer forever.


ShowHide spoiler #

Parizer forever.




mert keverték a Jedi visszatérben elhangzottakkal

ShowHide spoiler #

[/spoiler]

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Ha nem éli túl, akkor ismételt CG megjelenése lesz a következő részben.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



az öregkori kinézetét már ujjgyakorlatból megoldja bármelyik szörny/horrorfilmre szakosodott CG stúdió.



Hát persze.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!




What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



érthetetlenek számomra ezek a változtatások. Az egész film a feje tetejére állt a végére ehhez képest. Az ending teljesen más volt az 100%.



Azt kihagyta, hogy

ShowHide spoiler #

Szóval ja, a vége 100%, hogy radikálisan más lett volna. Mind1, így is működött és jó is volt. Majd talán egyszer elárulják mi lett volna eredetileg.



Volt pár nyilatkozat a szituról. Alább pár:

Gareth Edwards (a rendező):

The very first version, they didn’t [die]. In the screenplay [they did]. And it was just assumed by us that we couldn’t do that. ‘They’re not going to let us do that.’ So I was trying to figure out how this ends where that doesn’t happen. And then everyone read that and there was this feeling of like, ‘They’ve got to die, right?’ And everyone was like, ‘Yeah, can we?’

We thought we weren’t going to be allowed to but Kathy [Kennedy, President of Lucasfilm] and everyone at Disney were like ‘Yeah it makes sense/ I guess they have to because they’re not in A New Hope.’ And so from that point on we had the license.

I kept waiting for someone to go, ‘You know what? Could we just film an extra scene where we see Jyn and Cassian, they’re okay and they’re on another planet?’ And it never came. No one ever gave us that note, so we got to do it.

A reshootokról:

What happened was that I’d say a third of the movie or more has this embedded documentary style to it, and as a result we shot hours and hours and days and days of material. Normally when you put a film together it goes together like A-B-C-D-E and you move on. Whereas we had so many permutations, so many different ways it could be constructed, it took longer in the edit to find the exact version.
We’d always planned to do a pickup shoot but we needed a lot of time to figure out all this material and get the best out of it. So that pushed the entire schedule in a big way. Then Disney saw the film and reacted really well and they said, “Whatever you need, we’re going to support you.” Our visual-effects shot count went from 600 to nearly 1,700, so suddenly we could do absolutely anything we wanted. To design 1,000 visual effects shots should take a year, so it was all hands to the pump and we never came up for air really until about a week ago.

Edwards added that "it would be beautiful if you write a story, you shoot exactly that, you edit it and it’s a hit. But art — or good art — doesn’t work like that. It’s a process, and you experiment and react and improve. And if I make more films, which I hope to, I want to make them like that as well, where it’s organic and it’s not predetermined."

Riz Ahmed:

there were a ton of reshoots, but if people want to read anything into that, I’d encourage them to read into it the guts it takes to unpick stitching rather than just try to embroider over it, to make it right. I admire [Lucasfilm President] Kathleen [Kennedy] and Gareth and the whole team for having the guts to go, ‘Let’s reopen this. Let’s do some of this again.’ I think it’s because they really care — and hopefully that’s something that shows when people see the film.



Ettől még tök jó lenne, ha a Suicide Squad és a Rogue One után nem érezném úgy, hogy már a szűken vett matéria tekintetében sem lehet bízni a trélerekben: egyszerűen a jó része az ott mutogatott jeleneteknek benne sincs a filmekben. A Rogue One első előzetese kb. egy kitaláció, aminek köze nincs a mozikba került cucchoz. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Meg kell keresni egy fogyasztóvédelemre specializálódott ügyvédi irodát!

ibi amentia latet



Ez geci nagy ötlet!

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Ez biztos valami újabb zseniális cinikusfasz megjegyzés akart lenni, de annyira hard-cinikusfasz megjegyzés lett, hogy én már nem is értem.

Szerk: Carrie Fisher-t elméletileg kihozták az intenzívről, szóval faja. Fuck off, 2016.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Amugy szerintem nem is hulyeseg amit irt :D



Ja, valahol false advertising, csak nem igazán tudod megfogni, hogy milyen módon szerintem. Engem ez nem is érdekel, csak tök jó lenne olyan jeleneteket látni a trélerben, amik a filmben is benne lesznek. Pl. tök érdekes volt a jelenet a "rádióállomás" tetején, amiben Jyn Erso blasterrel a kézben farkasszemet néz egy tie fighterrel... kár, hogy nincs benne a filmben. :D Tök hangulatos az is, amikor Krannic gázolgat a vízben a trópusi bolygón, de az is eltűnt a vágószobában.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!