The Division

Utolsó bejegyzés


Leginkább az 1.2-re vártak az emberek. Hát, egy lépés előre, kettő hátra.



passz. en mar egy ideje nem idegeskedek rajta/benne/miatta.

"okey-dokey!"



Nnaszóval..

Fontosabb dolgok:
-DZ 201+ GS zóna, ahol magas szintű ellenek vannak, és csak HE div tech. reddit szerint elég jól sikerült, végre újból van kihívás, a pyro-k eléggé olvasztják az embereket.
-GS ezentúl csak a legmagasabb GS fegyvert veszi számításba, tehát nehezebb lesz alacsonyabb területre átmenni trollkodni.

Search & Destroy: Minden (side)misson-öktől megfosztott területi bázison (kivéve BoO, kikötő) le lehet térdelni a térkép elé, hogy adjon 3 csapatnyi veteran/elite (vegyes, ahogy láttam 2 lila és 1 sárga csapat szokott lenni) ellenfelet random az adott térképrészleten. Ezek max lilákat dobnak, de kellemes kikapcsolódást nyújtanak az eddigiek helyett. Egy térképrész teljes kiírtása 6 intelt ad, és egy 163-as HE-t. Nekem vagy mázlim volt, vagy ez javarészt fegyvert jelent. Ez kb 20 perc rohangálást jelent / full clear. Az intelt a BoO-ban lehet daily/weekly bossokra beváltani.

A legolcsóbb daily boss 5-be kerül, van 10, 15. Egy 5-öst lenyomtam, 177/181 (eddigi/mostani) GS mellett nem volt nagy kihívás, bár healt használnom kellett, mert siettem. A legalacsonyabb madárkát dob, (15-20-25) plusz HE-t napi egyszer. A 10,15-ös árú group recommended. GS recommended: 80, 100, 130.
szerk: 10-es boss most dobott gear set piece-t. Mondjuk a csapata elég sok ólmot evett, és persze találtam olyan helyet, ahova nem igazán tudtak/akartak feljönni...

A weekly-ből még nem nyomtam, de reddit alapján a 40-es simán szarráver egy jól gearezett solo player-t. Asszem 4 nagy pyro-val futott össze, és nem tudta időre megölni őket. A magasabbak itt gear set mellett ruhát dobnak, alacsonyabbak weapon skin-t, meg mindegyik madárkát. Árak: 21,28,30,40. Ajánlott GS: 130,150,130 (high risk),150 (high risk). Na ebből a 40-est szívta meg a reddites.

A daily / weekly bossok időre mennek. Kiváltod őket a BoO-ban, aztán van X időd lelőni őket.

Összességében nem fullra gearezett / twinkelt karakternek van most megint mit csinálnia.

éééés megint lehet végtelenségig farmolni bossokat, bullet king van megint:
https://www.reddit.com/r/thedivision/comments/4kuvj1/how_to_farm_set_ite...



Én elszórakoztam volna vele, ha legalább az a nyamvadt napi egy cselendzser nem bugzott volna állandóan (vagy nem indul, vagy kifutnak az utcára, vagy nem nyílik az ajtó, vagy már kinyirt partyba rak be, vagy további még idegesítőbb és furább variációk), miközben utána lófasz sincs, geci unalmas újra és újra.
Ráadásul egyre gyakrabban dobott ilyen 140-es gearbe szart nyomiból hármat, hogy kb. nekem kelljen istent játszani és ölni meg szedegetni őket egyszerre.
DZ-vel már nem is próbálkoztam ezek után, hiszen ha apofon egyszerű is tiszta szopás, akkor kinek hiányzik a bonyodalom. Keressek fél órát partyt, hogy abból egyből kilépjenek, vagy szarba alázzon vmi haxor csapat és kezdhessem előről. Aha.

Szóval ezt bizony elbaszták, nagyon - mert már nem is érdekel :D
Majd ha kapok vmi első DLC-t vagy hasonlót, talán ránézek újra. (Lehet észre se veszem/tudomásomra se jut :D )

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Nna, set itemeket legalább könnyű és gyors szerezni. Ki is esett a két napi 10-es daily bossból két lone star darab, pont ennyi kell abból a szettből (+100% ammo cap, feltöltöd magad, aztán válthatsz vissza az eredetire)



Nna, a heti..... ahhoz még gearelni kéne elég sokat. :-/ Vagy jól kifogni a helyszínt, mert az is kurvára számít, hogy hátba tudod-e támadni az ellent. Amikor 6 géppityus szórja az áldást, vagy 6 sniper szórakoztat egyszerre, az nem épp barátságos.
rwurl=http://i.imgur.com/NOvHE0b.jpg
rwurl=http://i.imgur.com/HSgK06n.jpg



Nem késtek el egy kicsit ezzel?

A Ubisoft egyébként is igyekszik keményen elbánni a The Division PC-s változatában jelen lévő csalókkal: a pár hete behozott új eszközökkel már jobban tudják szűrni az ilyen játékosokat, így összesen 30 ezer fiókot függesztettek fel ideiglenesen, 3800-at pedig véglegesen.



De, pár hónapot.

És továbbra is tartom, hogy nem eléggé proaktívak, és a detektálásukról valszleg hazudnak. Az tuti, hogy hazudtak róla a kezdetekben, és csak játékosi bejelentésekre ugrottak.

Egyébként azt is bevezették, hogy nincs kegyelem, elsőre permaban. Ezelőtt redditen persze osztották az észt, hogy valami EU szabály miatt nem lehet permaban-t nyomni elsőre (míg ugye Blizzard simán dobja Overwatch-ban). Valahogy most mégis sikerült megoldani.



Ha még valaki játszik, az 1.4-gyel teljesen átírják a játékot úgy fest:
http://tomclancy-thedivision.ubi.com/game/en-GB/news/detail.aspx?c=tcm:1...

- All gear in World Tier 2 and higher will have all three base stats – Firearms, Stamina, Electronics – on them, one of these stats will be higher than the others.
- Other bonuses, like crit chance and headshot damage, will be scaled down to fit the new game balance.
- Gear will lose their skill bonuses, but backpacks, holsters and knee pads will gain new performance mod slots, making them easier to customize to fit your build.
- Gear Sets will have their Gear Score adjusted to the same levels as High End gear.
- Stat overlaps between Gear Scores have been removed.
- High End gear talents have been rebalanced.
- Scavenging has been removed from the game.

Fegyverek s modok is rebalanszolva lesznek:

- We want to return The Division to feel more like a shooter, similar to the experience during the 1-30 game.
- New DPS formula on weapons has been introduced, but is a work in progress and will change over the course of the PTS.
- The damage and roles of certain weapons have been changed. Some weapons have seen a damage increase; others have had their damage lowered.
- Named weapons will not be changed in this update.
- Weapon mods will now come with one major bonus and an amount of smaller bonuses, depending on the quality of the mod.
- Damage bonuses are now additive instead of multiplicative, reducing the current spikes in damage which made the game hard to balance.
- The Firearms stat will become a much more significant source of damage output, leading to more decision making when building your character.
- Weapon talents have been rebalanced; some have been buffed, others have seen their numbers reduced.
- The identity of your gear will remain the same, even if the scale of stats and bonuses might change.

Armor is:

- Stamina will be the main source of toughness.
- Armor value will have different results of damage mitigation depending on the World Tier you are in.

Gear setek is:

- The four-piece bonuses of Gear Sets have been rebalanced.
- Two-piece bonuses will focus more on utility instead of stat bonuses.
- Five-piece bonuses have been removed from the game.
- Reclaimer and BLIND have their four-piece bonuses inactive on the initial PTS version while they are being worked on.

Skillek:

- Electronics will be the main source of Skill Power.
- Skill Power will not scale linearly anymore, instead it will follow a curve of diminishing returns.
- Certain skills are currently much more popular than others. Some skills are overpowered, others underpowered or bugged.
- Skills have been rebalanced to fit the new game balance or to bring them up to par, in the hopes of creating a more varied meta.
- First Aid no longer allows for multiple heals, since those happened due to a bug. First Aid’s healing has been increased to make up for this fix. It will now heal instantly.
- Smart Cover and Pulse have been reworked. Smart Cover is now more defensive and Pulse’s high damage boost has been lowered to make it balanced with the new enemy health.
- Ballistic Shield and Support Station have been given more health. Support Station’s healing has been increased.
- Many bugs associated with skills have been fixed.

És igen, időközben beindítottak egy PTR-t is tesztelésre.



Ez mind szép, de hogy állunk a cheaterekkel?

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



No idea. Ahhoz szvsz egyébként a netkódot és kliens/szerver viszonyt alapjaiban kéne újraírni.

De már elég rég voltam a játékban, csak gondoltam talán valakit érdekel.



Ahogy elnézem, ez a játék is hamar lecsengett, ha már 1.4-nél ilyen kérdés merül fel, hogy egyáltalán játszik-e még vele valaki. :D

Non serviam



temettek paran, de szerintem meg szep szammal jatszak igy is. Nekem mondjuk tetszik a fejlesztok hozzaallasa, hogy oke, nem jo, szabjuk at, mielott uj contenteket nyomnak bele, abba, ami nem akar mukodni. Es egesz jol hangzanak az uj valtozasok, rendesen at fogja szabni az eddigi jatekot, az biztos. De majd meglatjuk.

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



hat a tesztet kiprobalva jot szorakoztam, aszem nem is haltam nagyon, atmentem tier 2 word be par ora alatt, igaz sok eladassal sikerult legjobb vestet vennem, igy az eleg megdobja a dolgokat. Nekem nagyon tetszik a sok apro modositos fegyver mod, amit latok. 4 fele is van rajta 1 nagyobb, es tobb kicsi, ami osszessegeben eleg jot ad, illetve magaban se olyan rossz, a gyengitett elenfelek miatt. Az is tetszik, hogy challengingen set pieced dob a napi kuldi, bar igy valszeg nagyon hamar tul sok cucc lesz. Bar ha nem a legjobb, akkor nem baj, majd cserelgeted, lesz mibol valasztanod. Azert lehet a drop rate kicsit csokken majd. Tul soknak mondja mindenki.
Tier 1ben mondjuk nem elerheto a challanging, igy aki ott tart, nem is csinalhatja meg a napi kuldiket. Mivel ott hagytam abba, hogy tier 2re valtas es felszereles beszerzese, amit birt a penzem, nem tudom mennyire mukodik a challanging soloban, ahogy igertek.

Minden esetre eddig pozitiv, igaz mas fegyverek es mashogy hasznalandok most. Ez szerintem nem baj, nekem esszerubbnek tunik a fegyverek alap sebzese is. A kis maroklofegyver kaliberu ne sebezzen mar annyit mind, a hadiloszeres puskak. Mivel majd belealudtam, ma majd meg igyekszem folyatatni.

A boltok aruja viszont tetszetosen van feljavitva, mindenki arul 30-31-32-33 szintu dolgokat, fegyverek, es kiegeszitoik az egyik fajta, ruhak es modjakik a masik alap vendo. Az advanced a BoOn csak fegyveres, a DZs meg mindent arulo. Nagyon szivesen elkoltottem volna ott millakat is, mert volt valasztek jo modokbol mar rogton. DZ is arul HE-t pl.

Ha nagyjabol marad, meg kicsit finomitanak az ertekeken, akkor szerintem sokat fog javulni tole a jatek.

hmm... hossszu lett. bocs

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



na meg jatszottam vele kicsit. Elso latasra Tier2ben, mar tier3hoz engedelyezett gear score-ral a challanging nekem valahogy nem tunt solozhatonak. Igaz nem volt minden tokeletes es kicsit felemas cuccok voltak.
Ez elegge nem volt kellemes, mert az akkor ujjonan megnyitott challenging mod, nem ment soloban csak csapattal.
Tier 2 ben vegul csinaltam csapattal egyet, majd az ott szerzettekkel felszerelkezve, meg par napi ladabol szerzett 204esre sikeredett cuccal tier 3 hard ment viszonylag jol 2 fovel. Neha szivtunk, meg fel is kellett szedni egymast. Most tier 4ben a Hard siman megy, Tier3-4 cuccokkal vegyesen. Itt eleg konnyen ment mar, pl a mezei mob a bolt actionnal 1 fejloves, hardon a lila 2 fejlovessel kihal es a fegyver csak 204es. A sargakkal meg mindig sokat kell szorakozni, heavynel hardban a sarganak 2 csik armorja a fejloves, health mar jobban fogy.

Szoval kezd egesz jol mukodni a jatek, gondolom a jobb cuccok, a mazlisabb random kepessegek, es az egy ket jobb minisegu gear mod is sokat hat. A fegyverekre jelenleg foleg vett modulokkal de a fejlesztes is hasznalt. Meg mindig tetszik az egesz, a fegyverek hatekonysaga, a rajuk valo modok, es a fegyvereke erzete mind jo. A lootot eloszor tul soknak ereztem, most meg egesz jonak hat. Min maxolni van mibol legalabb, illetve a nem kello darabokat zuzas helyett eladom es abbol mar lehet venni egy egy jobb fegyvert, ha talalsz vagy modokat fegyverhez/gearhez. Igazabol meg mindig tul keves a penz, pedig egesz szepen hullik az is. Szoval van kihivas szamomra es meg egy darabig lesz is, a jelenleg PTSen levo build alapjan.

Persze ki tudja meddig tart majd ez igy. Illetve hogy kimaxolas utan milyen lesz, jelenleg ugy gondolom, hogy sokkal jobb, mint az 1.3 es jol lehet vele szorakozni, neha kihalva is.
Illetve casualnak is elerheto, hogy solozhato legyen a challanging. Legalabbis ugy erzem. Max sose erem el azt :D

Ja es a HE modulok siman mennek a Setek melle. Neha nem akarom lecserelni mert van rajta extra skill, illetve jobban dobta a random a statokat. Persze kesobb talalhatok megfelelobb Setet is :)

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



Tegnap athoztak a karaktereket az eles serverrol, egesz elhetoek lettek a szerintem kozepes cuccaim, 204es bolt action sniper 2-4 lovessel viszi challengingen a gyengebb sarga mobokat, a heavy azert tobb. Megint kavartak sok mindent, Banshee jol hangzik Blind helyett, fegyvereken megint valtoztattak M1A megint hasznalhato, de nem olyan brutal mint volt, csak kb egy szinten van a tobbivel. SMGk is hasznalhatoak, LMGk brutalok, de nem olyan csak az hasznalhato szinten. Shotgun nem ultimate, de jo fegyver megint.
Ja, solora vonatkoznak ezek, csapatban erosebbek az ellenek es kb duplazodik a Custom M44el szukseges lovesek szama. De igy mar 220as koruli gearrel, egyaltalan nem maxolva soloban vihetok a Challangingek, csak lassu, egyiknek az utolso reszenel voltam mar, mikor kidobott a szerver, parszor haltam, de jo volt, mindenre volt megoldas, igaz mas fegyver hasznos, de azt lehet valtogatni :D

Szoval az ujabb valtoztatasokkal meg mindig nagyon jo a PTS, ha igy marad, akkor varos lesz elesben is. Vagy meg javitanak rajta :D Egy, ami nem tetszik, hogy a performance modokon csak 1 kepesseget latok, regen 2 volt rajta, maradhatna... akkor 8 es nem 4 fele lenne osszesen a cuccokon, az kb az 1.3mas szint, de ez a legkevesebb.
Ja es fegyver modokon lattam 4 felet is 4 major kis ertekkel es egy minor nagy ertekkel, fura, de gondolom arra speces az a targy :D
Viszont a rerollos firearms es egyeb modok neha elvesztettek a stat kiegeszitojuket, csak az ability + pont maradt rajtuk. Ennek nem orulok szep magas ertekuek, de igy mar nincs hasznuk, illetve nem eleg jok :(

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



senki nem jatszik vele, vagy a PTSig nem jut? csak hatha valakinek mas a meglatasa es erdekelne, mit gondol az egeszrol... persze csak ha jatszik vele, a szar az egesz nem erdekel annyira / max ha konstruktiv :D

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



sry, wow kieg elrántott, meg még pár másik dolog. Tehát ha letellik a 3 havi wow, aztán deus ex, aztán tomb raider, aztán..... szóval érted. :-/

Bár most leépítettek, szóval nem teljesen elképzelhetetlen, hogy elindítom, ha épp megunnám a wow farmot. (vagy valamelyik másikat, így előbb kerülhet sorra a division.)



http://kotaku.com/the-divisions-rocky-road-1788165727

On Tuesday, the game’s developers will issue a major patch that is designed to do nothing less than overhaul a game that, in the words of the developers, was no longer sufficiently “fun,” especially in its endgame. Patch 1.4 is Ubisoft’s big hope, a fix meant to arrest the wilting of a player base that has shrunk from millions at launch to scant thousands today. Over the weekend, the game barely clung to a 90-something spot on Steam’s daily activity charts below Counter-Strike, Team Fortress, Doom, Dying Light, the gradually-improved fellow Tom Clancy-branded game Rainbow Six Siege and dozens more.



Lehet jobban tennék ha kitennék a zárva táblát és lelőnék a szervereket a játék árát meg visszautalnák mindenkinek.



Nem tudom. Nekem tetszett tegnap. Szia the szar 1.3bol valo cuccal, sok halallal megis ment egy resize a challangingnek egyedul. Az mondjuk Nem rossz. szoval megint van solo lehetoseg Es Meg lootot is dob szepen. Vagy proba utan volt ez a velemenyed?

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



Ezzel akkor most mi van? Jó, nem jó? Bevált a 1.4-es patch?

Valaki játszik még a játékkal?



nekem bevallt az 1.4es patch, az 1.5ben bejott survival is, meg ha eddig csak 1x volt idom beleolni elore tudottan jo masfel orat, es ott az utolso ellenfel megolt :( de majd csak nekiulok meg egyszer es vegig megyek rajta. Ha van fix kerdesed, akkor ird le es igyekszem valaszolni arra is :)

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



Nézegettem már, de még nem tértem vissza. Anno megvettem a season passt, nem tudom, volt-e értelme. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Ami érdeklene fontossági sorrendben (utoljára májusban játszottam):
1. Hogy állnak a csalókkal? DZ mennyit változott? Még mindig 3 épületen keresztül vagy a föld alól lőnek le 1 lövéssel? Mi a helyzet a speedhackes csicskákkal?

2. Egyik utolsó infóm az volt, hogy a gearscorehoz lőtték be a DZ tiereket és ezáltal próbálták elkerülni azt, hogy jobban gearelt arcok ne gankeljék az újakat, rosszabbul gearelteket. Viszont a rendszerben volt egy buktató. Az invetorydban lévő cuccokat is beleszámította a gearscoreba és emiatt feldobálta az embereket nagyobb tierekbe. Ezt javították vagy esetleg átdolgozták?

3. A itemizációra és a craftolásra jött e valami változtatás? Nagyon sok olyan set cuccot találtam ami statban kritikán aluli volt. A craftolás pedig ha lehet mondhatni teljesen használhatatlan volt vagy irreálisan sok alapanyag kellett hozzá, hogy az ember lecraftoljon egy használható cuccot.

4. Az alap PVE tartalmak gondolom bővültek (anno májusban dobtak be valami seek & destroy féleséget), de mennyire lett változatos? Az első 4 fős "raidet" többször is letoltam, de borzasztó unalmas és együgyű mechanikája volt a harcnak.

5. Az Expansion I-II megéri a pénzét? Mennyit dob a játékon a két dlc?

Nagyjából ennyi és bocs ha kicsit sok lett. :D



Toltam pár órát, azalatt esett néhány upgrade, sőt, boltban is volt jó mod. Több időt nem szenteltem neki.



Ingyenes hétvége van, nézd meg.

Egyébként azon túl, hogy uPlay account kell hozzá, egyúttal le is kell tölteni/telepíteni kell még valami egyéb szart is a steam mellé?

Non serviam



Az 1-2 re kb az a valasz, sok valtozas nem tudom van e, a kovetkezo patch (1.6), amit a PVPre szannak. En sokat nem PVPzem, igy ebben nem tudok sokat mondani. Van gearset PVPhez, ami segit nem vesziteni, vagy jobban harcolni ha rouge vagy. Csalok ellene fellepnek jobban, de nem tudom ez mit takar. Az egesz jatek meta valtoztatva lett 1.4be, igy ennek a hatasai a PVPben is jelen vannak, de persze semmi se tokeletes, arra meg csak most akarnak rafekudni jobban, hogy azt tokeletesitsek. GSbe tudtommal most is beszamit az invben levo cucc, de mivel eleg sokat dobnak mar, akadnak jok mindenhol, ez talan nem is baj. Siman dobhatod ha nem tetszik, nem kell ragaszkodni hozza, mert nagy GS... Szoval ez szerintem mar kevesbe gond, de meg mindig a GShez tartozo PVPbe dob fixen, a PVEben(ez mar 4es pontod) is vannak rangek, (tier 1-5) ezt magad valasztod, ha van hozza eleg GSed, ha nem jo cuccot viselsz akkor magad szivatod itt is vele... fixen vannak a lootok es az enemy szintek is. Tier 1 / lvl30 / 163 GS, Tier 2 / lvl31 / 189 GS(asszem) es igy tovabb 204, 229 es a mostani max 256 GS ertekig. A rendszer egesz jol belott, a tier 4hez kepest a tier 5 tud brutalabb lenni, de siman megoldhato nem kimaxolt GS eseten is az egesz. Es a GS meg mindig nem minden. Csak valamennyire irany mutato.
3. mivel sokkal tobb cucc esik, es a tiernek megfelelo cuccokat ad minden vendor, lootbox stb ez megoldja az itemizacio nagyjat. Siman hamar megkapod a neked kellot, vagy calibralhatot... mondjuk pont fel oraja cseszetem el egy maszkot, mert nem gondolkodtam, es rosszat calibraltam rajta... igy most nem olyan jo, mint lehetne, de azert meg tokeletes. Amit akartam megvan nagyjabol, sima jatekra is, pajzsos tankra is, meg PVPre is van gearsetem... persze mindneki lefujjozna majd, mert o mast jatszik, nekem megvannak, mukodnek, de meg under progressz. Ettol meg hasznalhato, csak van mit pimpelni es van miert jatszani :)

5. ha az undergroundra es a survivalra erted, akkor elobbi egy random kuldigenerator, lehet vele szorakozni, a PVE szinten mozgo valtozasok kihatottak ra, nekem annyira nem jott be, de ez inkabb az en, mint a jatek hibaja, 1.4 ota nem is jatszottam vele, elvagyok a felso reszen is fejlesztgetesekkel. Survival meg egy max 1-1.5 oras jatekmod, ami a tenyleges jatektol kulon megy. Csinalhatod PVE vagy PVP szinten is, csapattal vagy anelkul. Amikrol hallottam min fel oras runnok. Kuldetest megcsinalni, tulelni, craftolni, megmenekulni. Nem rossz mod, kb masfel orat tartott az egy jatekom, amit csinaltam, azota nem mentem, tul sok fix tervezett idovel kell nekindulni, es mivel nullarol indulsz, eleg nehez is tud lenni. En a levegen szivtam meg a hunterrel, akit ram kuldtek, meguntam, hogy eppen nem birom megolni, rarohantam es belehaltam. Otletes es kifejezetten kellemesnek talalt jatekmod a reszemrol, a hulyen szetszedett extended mag es a kesobbi nem lehet crafotlni resz szivatos, de tervezek meg menni par kort vele. Hatha mazlim lesz, nem halok meg se utkozben, se a vegen legkozelebb es hatha dob egy jo kis single shotos assault riflet sentry gearhez :) (urban valami, a blindbol atalakitott cucc, elvileg csak survival dobja)

Nem tudom, mennyire kielegito a valasz, reszemrol jo a jatek, elvezetes, jatszahto es van miert belepni par naponta akar fel orara napi kuldit csinalni es gyujtogetni. Ha megsem, akkor kerdezz tovabb :)

eLeM

"Say, please,... pretty please,... ...with cherry on top!"



Update 1.8 is releasing next week and we will announce the official release date on Monday, December 4

With our newer players in mind, here is a general recap for all things coming with 1.8:
Resistance—a new PVE horde mode activity in which Agents use SHD-Tech to build fortifications against allied enemy factions.
Skirmish—a new 4v4 PVP mode that emphasizes close-quarters combat and gunplay.
Revamped Underground—the same Underground Agents know and love, but with new Directives, Checkpoints, chances for Classified Gear, and Hunters.
Rogue 2.0—a voluntary rogue toggle for PVP flagging that we hope will rebalance the Dark Zone.
Gear Optimization—a new system that allows players to spend D-Tech to upgrade weapon/gear statistics to maximum.
West Side Pier—a map expansion on the left-hand portion of Manhattan.
New Exotic Weapons—the new ‘Big Alejandro’ exotic LMG, the new ‘Devil’ and ‘Heel’ exotic MMR pair, and of course the new ‘House’ SMG.

Számomra bámulatos látni, hogy még most a season pass vége után is törődnek a játékkal és jön a content. Bárcsak PC-n játszana vele 10nél több ember pve-t... :(



rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=7PMW8Lu80EE
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=OlA_yXCJQm0
rwurl=https://i.imgur.com/ry3J86p.jpg

Ha valakinek kell -20% kód uplay store-ba szóljon privátban és küldök. Hamarosan úgyis törlik a uplay pontokat és még ki kell szórnom kétezer pontot addig... :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!