Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Akkor lehet teszek vele egy próbát, boszorkányperek engem is érdekeltek. Csak én tényleg napokig alig merek aludni egy komolyabb horror után :S



Na!! Ajánlj már egy pár komolyabb horrort!

ibi amentia latet



Én is imádom az Ars Magicát.

Valami olyasmi abban az értelemben, hogy nem a valóságot mutatja be, hanem azt, hogy 500 éve Rozi néni szerint a szomszédasszony tényleg azért volt boszorkány, mert hülyén nézett egyszer egy kecskére, egyébként meg Rozi néni azt is látta, hogy éjfélkor az ördöggel táncol meztelenül a holdfényben. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Én nagyon ritkán nézek horrort, nem szeretem épp azért amit írtam. The Ring vagy Emily Rose teljesen szétparáztattak.



Hát, akkor "you're in for a treat!" szerintem, mert azokkal ellentétben erre azért még a sznobok is rá merik aggatni, hogy horrorfilm. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



nyomaszto, felelmetes es valami perverz modon szexis is.
igazabol a jo film, olyan mint a jo konyv, kesobb jossz ra, hogy jo volt, mert ott motoszkal a fejedben. ez ilyen.

"okey-dokey!"



The Witch

:DDD Ez közelebb volt a Farm ahol élünkhöz, mint egy horrorfilmhez :D Egy darab félelmetes jelenet nincs benne, kb. pókerarccal néztem végig az egészet. A korrajz meg a dialógusok tetszettek, de sajnos ez az egész inkább csak megmosolyogtató a mai ember számára. Nem tudom Stephen King mit szív mostanában, hogy ezt félelmetesnek találta... Én nem értelek Zaxx. Szerinted ez a horrorfilm az Ördögűzés Emily Rose üdvéért meg nem? Ettől 3 évesen se ijedtem volna meg (szerintem nem is célja a filmnek, de ha már te ezt így adtad elő...)



A The Witch nem horror film. Egy hiteles es autentikus korrajz dramaba oltva amit szepen filmeztek. De sajnos egyaltalan nem tudott szorakoztatni. Pedig felvoltam keszulve egy jo kis beteg filmre. Tobb misztikum es magasabb parafaktor jot tett volna neki.


Tno képe
Tno

A napokban megnéztem a Goksung-ot, majd felbuzdulva azon, hogy ez 7.5-öt, a Busanhaeng meg 7,6-ot kapott Imdb-n, megnéztem azt is. A valódi pontértékek kb. 9.0-3.6.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.


CJ képe
CJ

nem kezelted helyén a filmet, ez nem Conjuring ...(nem tipikus horror film).

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Ha visszaolvasol akkor láthatod miért.



Arról én nem tehetek, ha szociopata vagy. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Egy horror nem csak attól lehet horror, hogy ijesztget hanem attól is, hogyan kelt feszültséget.
Egyébként meg a Scooby Doo is horror mégsem volt ijesztő soha.

Choose your next words with excpetional care!



? A Scooby Doo az mégis kinél horror? Egyébként abban tényleg voltak para részek a The Witchel ellentétben. De mondom, mint korrajz, a szereplők viselkedése, a párbeszédek tetszettek, csak amit írt Nicodemus is, hogy valami nagyon hiányzott ebből. Pl. a zene mindennek az alapja ilyen filmeknél, meg a hanghatasok ami itt konkrétan nincs. Igazából a szereplőknek se volt mitől félnie, így a néző se fél. Az manapság nem kelt feszültséget, mint 400 éve h ne menj be az erdőbe... Én arra számítottam, hogy a két kis gyökér iker rákeni a dolgot a szőke tesóra és szépen elmennek bíróság elé akik maglyara vetik. Na abban lett volna feszültség, hiszen elkepzelheto h akkoriban ilyen tényleg elofordulhatott.
Én alapjaraton nagyon parazok, de itt tényleg semmi félelmetes vagy feszültséggel teli jelenet nem volt. Pláne nem volt utohatása. Érdekes volt, különleges, de a végen csak annyit éreztem, hogy "na ilyet is láttunk". Igazából amerikaiaknak az elmebeteg puritán hagyományokkal biztos felkavarobb.



Hagyományosabb horrort akartál, amin a műfaj nagyfogyasztói már csak ásítozni tudnak (a poén, hogy szvsz simán van benne abból is, csak nem úgy adják elő, nem annyira hatásvadász). Le vagy maradva kb. 10 évvel, de ez van, nem jöhet be minden mindenkinek.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Ember te mondtad, hogy ha féltem a Kortol akkor itt aztán kapni fogom, mert azzal ellentétben ezt meg a sznobok is horrornak tartják :D de ez csak egy véres mese. Ahogy a címben is van egy amerikai folklór. Az h te belevizionaltad a boszorkanypereket meg hozzá tettél olyan dolgokat amik nincsenek benne és kijelentetted h a legjobb film amit idén láttál inkább az a megmosolyogtato. Nem ez az elitista duma, hogy le vagyok maradva 10 évvel :D fel voltál háborodva h imdb 6,7 pont és h semmit nem ér az ottani pontozás ez a bizonyíték rá. Szerintem pont azt bizonyítja, hogy tökéletesen mervado a többség véleménye.



Nézd, a többség véleménye egy fabatkát sem ér, ha van egy olyan film, ami a témára és az előadásmódra fogékonyaknak 10 out of 10 kategória, ami meg egy viszonylag szűk réteg. Pont az a probléma, hogy a kicsit is komolyabb flmeket a többség egyszerűen nem fogja megérteni, mert az utóbbi időben leszokott arról, hogy minimális munkát is beletegyen az értelmezésbe. Ezért tartunk ott, hogy olyan csodálatos félmondatokat kell olvasnom, hogyaszongya belevizionálom azt a tartalmat a filmbe, ami alapján egyébként az részben készült.

Sajnos az a probléma, hogy manapság már az is elitizmusként van elkönyvelve, ha valaki egy kicsit is alánéz egy filmnek, ha egy picit is boncolgatni meri a mélyebb, nem direkten előadott motívumokat, pedig mindössze csak arról van szó, hogy a sok hollywoodi szemét miatt elfelejtettünk mozgóképet értelmezni. Nem divat manapság azt mondani, hogy "te ezt a filmet nem érted", hanem inkább az "ízléseken vitatkozunk, szóval hagyjuk" területére kell vinni a diskurzust a PC jegyében, pedig sajnos az a szomorú valóság, hogy a filmnek nyelve van, és ahogyan érdeklődés vagy kulturális kötődés hiányában te mondjuk nem érted az arab nyelvet, úgy simán lehet az adott film nyelvét sem érteni, hiszen baromi sok kifejezésmódja lehet egy évszázados művészeti formának.

Szóval remek ez a "te ezt csak beképzeled, nekem meg igazam van" gondolatmenet, de mérhetetlenül buta és egoista. Olyan ez, mint amikor azért húz le valaki egy filmet, mert hogy mondjuk "nem volt szórakoztató", pedig a szórakoztatás a nagy egészet nézve csak egy kicsi, de populáris szelete annak a sok célnak, amit egy film el akar érni. Szvsz filmet nézni nem prekoncepcionált elvárásokkal, hanem érdeklődéssel és alázattal kell, de persze mindenki úgy áll hozzá, ahogyan akar, a hype culture meg sajnos pont a hibás hozzáállást neveli belénk.

És ja, én a Kört elsőre is végigröhögtem, de egy egész jó thrillernek tartottam, a Witch meg kifejezetten félelmetes volt... na nem azért, mert meg akart ijeszteni, hanem mert pontos betekintést adott egy olyan világfelfogásba és babonavilágba, ami Samarával ellentétben egykor valóban létezett. Ha ezt lecsapod azzal, hogy ilyen már nincs, akkor nem fog átjönni a dolog, persze érthető, mert a horrortól sokan pont azt várják el, hogy valami aktuálisra reflektáljon, ami azért ijeszt meg, mert a modern hétköznapokba is beférkőzhet.

Nézzél Martyrs-t (csak ne a fos szinkronnal, hanem rendesen franciául, utána meg ne gyere hozzám azzal, hogy tönkre tettem a lelkedet :D), vagy ha valaki másnak van jobb ötlete a Martyrsnál a témában, akkor azt.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



High tension
Intruder (vagy inside)
Audition
The Thing (1981)
Evil dead (a pár éves remake, vagy az eredeti)
ördögűző (a kibővített, remastered változat)
hostel (csak az első rész)
ezeket mondanám most kemény vonalas horrornak.
persze semmi sem ijesztő meg nem hat az emberre, pl haverommal rengeteget röhögtünk horrorokon és nem azért mert viccesnek találtuk, hanem így jött ki belőlünk a para.

meg amúgy szerintem vannak filmek amik jobban tudnak ütni, ha nem úgy ülsz le elé. mert egy horrornál fel vagy készülve, de egy thrillernél kisebb az ingerküszöböd és ott jóval kisebb dolgok ki tudnak zökkenteni a komfortzónából (pl. a jeleknél az első ufó hiradó jelenet, vagy a hatodik érzékben a "megmutatom hol tartja apám a pisztolyát" srác, bárányok hallgatnakban a garázsos jelenet sor stb.)

egyéb lájtosabb (de jó) filmek még

let the right one in (az eredeti nem a remak)
a köd
it follows
eden lake (ez nekem eléggé bebaszott anno)
the others
orphan
crazies
utolsó ház balra (2009)
hush
ichi the killer
american mary
the cell
would you rather
splinter
köpök a sírodra

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



The film's plot was intended to be taken literally, director Robert Eggers has spoken

Nincs tobb mondanivalom. Jah de igen: ha tisztaban vagy vele h ez a film kb. Nezok 1%nak 10/10 akkor egyaltalan miert is rekedtel meg az Imdb pontszamtol ;)



The film's plot was intended to be taken literally, director Robert Eggers has spoken

És teljesen ugyanezt írtam le pár kommenttel korábban, amikor damoqles kommentjére válaszoltam azt, hogy nem művészfilm... de attól még tudni kell a helyén kezelni a karakterek helyzetét, személyiségét, viselkedését és ezek viszonyát a boszorkányfolkrólhoz. Nem véletlenül mutatja be a film a parasztélet nehézségeit, a tél előtti kilátástalanságot, a szinte csak és kizárólag a bűnről és a gonoszról szóló vallásosságot vagy az írástudatlanságot (és milyen kurva finoman és elegánsan!). Csak annyit mond, hogy az akkori egyszerű ember nem logikusan és reálisan nézte annak az okát, hogy mondjuk miért rossz a sorsa, hanem a babonák felől, mert ezt táplálták belé az élet ellentmondásai (kerülöm a bűnt, járok templomba, mégis szar a termés).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Dehogy írtad ugyanazt le.



K.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



a magam reszerol mint ipari meretben horror fogyaszto ember- a babadook es a dark skies volt az utobbi idokben olyen szintu horror, ahol durvan ereztem a feszkot, amit egy jo horrortol elvarok (magyarul meg a kaksi is keresztbe fordult bennem) meg a WHS "sorozat" jofajta.
a legtobbrol azert sem irok ide, mert emlitesre sem melto-a the witch egy hangulatos film volt, nehol elgondolkoztato, de semmi horror. inkabb komor.

"okey-dokey!"



the witch egy hangulatos film volt, nehol elgondolkoztato, de semmi horror. inkabb komor.

Thank you.



És ennek a "picit elgondolkodtató", "egyszerű korrajznak" valamiért mégis rendezői nagydíjat adtak a Sundance-en, a kritika meg az egekbe magasztalta. Persze biztos, hogy ez a réteg az igénytelen, a fikázóknak meg ahogy mindig, most is igazuk van...

Ezért nem írok az oldalra sem filmes témában komolyabban egyébként: mégis minek meg kiknek?

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Rottenen kritikusok szerint 91%, nézők szerint 56%. Ha kritikusoknak akar filmet csinálni valaki akkor tényleg jobb lett volna, ha művészfilmet csinál. Es azért ez egy RW fórum, nem az ncore... De mivel a film témája a feminizmus, gondolom a szimpla kertes barátokkal jobban egy hullámhosszon vagytok :D



De mivel a film témája a feminizmus

Á, hülyeség: mellékesen bele lehet gondolni és egy nagyon picit ott van, de hogy ez a témája, az Arany Málna-díjas megállapítás. Ez olyan, mint amikor tavaly teleírták az újságokat arról, hogy mekkora egy feminista film a Mad Max csak azért, mert az alapkonfliktusába olyan dolgokat rak bele, amik jól passzolnak a feminizmushoz, Furiosa meg kemény csaj (ami egyébként mások szerint meg pont a nők férfivé transzformálása, vagyis egy kurvára hímsoviniszta hozzáállás akar lenni, szóval jó lenne, ha a feministák már eldöntenék, hogy akkor most melyik :D).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



An oppressive, claustrophobic and occasionally shocking feminist tale that's just as much about a young girl coming of age in a fundamental Christian household

Pozitív kritikabol van rottenen, és szerintem teljesen jogos. Ha te nem láttad bele akkor nem érted a film nyelvét ezen a téren.



Jogos? :D Hagyjuk már, a pubertáskor kő egyszerű bemutatását (döhösen lázadunk a családfő ostobasága ellen ahelyett, hogy normálisan megbeszéljük a dolgot) nem hiszem, hogy feminista coming of age sztoriként kéne értelmezni... főleg úgy, hogy a film végén egy kis vajért meg szép ruhákért cserébe teljesen alárendeli magát valaki másnak. :D Thomasin nem feminista, Thomasin kamaszodik, ahogyan azt a film egyébként be is mutatja kurvára szájbarágósan.

Pont az a poén, hogy egyik szereplőnek sincs igaza, mindegyik hülye, mint a segg, és ez okozza a vesztüket (és attól, hogy ő az egyedüli túlélő, Thomasinnak is annyi).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Moken írta: De mivel a film témája a feminizmus

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDddsfljbpfffffrpfs

ibi amentia latet

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!