Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Nos igen. Az egész alaptéma nem egy új dolog és rohadtul azon múlik, hogy a különböző kis alsztorikat, hogyan csavarják és remélhetőleg vezetnek-e valami távolabbi jóság felé. Ilyen Lost és hasonló csalódások után még nem vagyok 3 rész után meggyőződve, hogy itt ez helyes irányba megy-e majd. Emellé pedig azért sokszor a stilizált és tényleg szép fényképezés mellé sokszor érezhetően kevés a tényleges történés. Tekintve, hogy azért nem túl sok résszel indul és volt azért nem kevés porkavarás a készítése során (pletykák többszörös utsó pillanatos újraírás/újratervezésről) szeretném látni, hogy jobban beindul a fantázia és a tartalom ebben a sorozatban mert a lehetőség szerintem megvan benne de egyelőre nem nagyon mutatkozik még.

OFF: HaCF S3 megvolt már? :)

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Freak írta: OFF: HaCF S3 megvolt már? :)

Erre a hétre terveztem be, remélhetőleg végig is megyek rajta hétvégéig.



Megvolt a White Christmas is. Ahogy a kollega utánad mondta egy része elggé hasonló volt egy korábbi részből végül is (1x03) de ettöl még fogyasztható volt.

Viszont egy dolog már a sorozat nézés közben is feltünt, hogy ez az egész egy afféle újkori Outer Limits , Twighlight Zone gyakorlatilag. Minden rész kvázi kötelezően csattanó és/vagy negativ befejezéssel zárul ami nem lenne feltétlenül gond ha nem szokná meg az ember, hogy minden rész így fog zárulni. Emellé pedig gyakorlatilag talán a legelső részt leszámítva kb minden rész 1) valamiféle jövőben játsszódik ahol 2) mindig többnyire az az üzenet, hogy a sok technológia fejlödés és kütyük és az ezek köré épülő társadalmi szokások meg viselkedések csak elkorcsosítja az embert így meg úgy, amivel persze egyet is lehet érteni egy bizonyos értelemben no de ha ezt az üzenetet szajkózzák minden egyes részben akkor azért kezd kicsit fáradt lenni a dolog ahogy az említett kötelező csattanó/negatív befejezés is.

A S3 trailert megnézve azért ez a téma ott is jópár részben képviselve lesz megint.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!


CJ képe
CJ

Erre kíváncsi leszek...:

Chance:
http://www.imdb.com/title/tt5620076/

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Végképp eljutottam oda, hogy számomra vége a mozinak, és értéket, szórakozást, izgalmat csak a sorozatokban találok. Egyszerűen elképesztő, hogy miket művelnek manapság a TV-ben. Moziba ma már tényleg csak akkor járok, ha vásári szórakozásra vágyom. (Egy-két kivételtől eltekintve.) Az utóbbi hetek termése:

Westworld S01E01-03

A film nagy kedvencem volt, így a sorozat híre is felkeltett a figyelmemet, az meg pláne, hogy az HBO gyártja, és olyan színészek vannak benne, mint amilyenek. Első három rész alapján nem ítélek, de máris megszerettem. Van egy fura, szomorkás hangulata az egésznek, amire rezonálok, ráadásul a western is bejön. Hétfő estére fix a program.

Night of S01E01-08

Szintén HBO, szintén garantált a minőség. Ez is nagyon tetszett, de nem mehetek el szó nélkül a mellett, hogy hiába volt célkitűzés a kisrealista megközelítés, a narratíva kissé didaktikus és szentimentális, ráadásul zavaró volt, hogy a főhős (kinek színészi játéka megkérdőjelezhető) pár nap vagy hét alatt válik eminensből kőkemény sittes arccá. Mindenesetre John "Nobody fucks with the Jesus" Turturro és Jeannie Berlin játéka mindenért kárpótolt.

Ash vs Evil Dead S02E01-03

A színvonal a régi. Az összes Evil Dead film és az első évad sorozat is óriási, megkérdőjelezhetetlen kedvenc, így izgatottan vártam a második évadot is, ami eddig nem okozott csalódást. Ugyanolyan baromság, mint az első, ugyanolyan hülye szövegek vannak benne, és imádom. Már várom a harmadik évadot is, mert megérdemli a kultúra.

Narcos

Na, ebbe fogok belekezdeni a héten.



Night of S01E01-08

ráadásul zavaró volt, hogy a főhős (kinek színészi játéka megkérdőjelezhető) pár nap vagy hét alatt válik eminensből kőkemény sittes arccá.

A színészi játékok egytől egyig kiválóak voltak.
Azért "vált kőkemény" sittes arccá mert a főnigró védence volt. Senki nem mert rá kezet emelni.
De ez világosan kivehető volt szerintem.



A-a. Egyet kell értenem Attilával, ez nálam is zavaró volt nagyon. Ilyen kevés idő alatt a kis nyomi streberbol nem hiteles, hogy ennyire kemenycsavo lett. Totál kifordult magából egyik pillanatról a másikra és néha gáz volt az egész. Legviccesebb, hogy lenyomott pár fekvőt és már fenyítette a 130 kilós fekakat :D de 8 részben nyilván nem lehet olyan szépen bemutatni egy karakterfejlodest, mint OZban több évad alatt.



Star Wars Rebels S1-S2

Régen amit láttam belőle eléggé gyerekesnek tűnt így eddig kimaradt, de most felbuzdulva Thrawn behozatalan úgy voltam vele, hogy kap egy esélyt. Munka mellé amúgy is ideális a kis 22 perces részek miatt. Meglepően bejött, az összes karaktert meg tudtam kedvelni, a cselekmény persze néha nagyon egyszerű, de vannak nagyon eltalalt részek is. Herat meg Sabinet szúrnám. S2 utolsó másfél perce meg egyedül többet ért, mint az egész Force Awakens...

S3

Végre megkaptuk Thrawnt és elso 4 részben zseniális volt! Lars Mikkelsen hangja óriási telitalálat, a hideg ráz minden egyes szónál! A 4. részben a Heras leleplezos jelenet még egy Tronok Harcaban is utne. Remélem továbbiakban is méltóan fogják kezelni a karaktert.



+1 Star Wars-abb a Star Wars VII-nél.

Más: Ezt tervezi valaki nézni? Elég b oldalasnak néz ki, de a téma érdekel.
rwurl=https://youtu.be/nxDuilcHtVk

Jó lesz az.



Walking Dead S7E01

Hype miatt belenéztem... 5. évad végénél hagytam abba a sorozatot. Meh... Tudtam ez lesz. Nem folytatom tovább.



Na ennek mi a fasz értelme van? :D
Egy évadot kihagyni majd megnezni, mert mások megnezik.

WTF?

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Én nem nézem, de ki a faszom halt meg? :D

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni" - J.K. Rowling



Supernatural 12x01-02

:DD Nem hiszem el, de én még mindig nézem. Ebből már nem lehet kiszállni, csak remélni, hogy az ucsó évadot nézzük. Tényleg csak megszokásból nézem és mert hozzám nőttek a karakterek, de ennyi. Elképesztő mennyiségű bugyutaságot tartalmaz (oké sosem vette magát full komolyan, de azért az elején jóval 'dárkosabb' volt).

és mégis... minden héten amint kijön a rész, aznap este nézem is, mert a maga furcsa módján szórakoztat :D



Úristen, hogy ez még mindig megy. :D Én azt hiszem a 7. évad után hagytam rá, mert már fájt. :(



Nem jó a kérdés. Helyesen (és a válasszal):

ShowHide spoiler #

Most megyek, és beírom minden fórumba :D



LOL! Amúgy zúzós rész volt, szó szerint, és tudtak meglepetést okozni.

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Ash vs. Evil Dead S2 1-4

Baromi jó volt az első évad is, de asszem, hogy most talált igazán magára a sorozat. Kurva jó a setting (Ash szülővárosa), végre foglalkoznak eleget Pablóval és Kellyvel, a mellékszereplők ütnek, a cselekmény is össze lett rántva az eddigi csapongás helyett, egyébként meg ribizlilekvárban bevállalósabb, őrültebb hülyeségek történnek. Ha ez 10 részig ilyen marad, ujjongani fogok.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.




!!!

asszony hogy fog örülni



sandalar írta: !!!

asszony hogy fog örülni

Itt már hónapok óta tolja a visszaszámlálást :)

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Nálunk is a nők be vannak zsongva :D

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Travellers S01E01

Hmmm. Nem is hallottam róla előtte. Persze nem lőtték el a puskaport az első részben, még akár pocsék vagy középszer is lehet, de ha totál elrontják, akkor is jobb mint a Timeless. :D



Csak a S2E3-nál tartok, de barom jó :D Alapból utálom a szaros poénokat, de a hullaházas ütött :D Nem röhögtem még ennyit sorozaton :D



Travelers S01E02

Hmmm. Kezd alakulgatni. Persze vannak benne nem megmagyarázott dolgok bőven és ezek némelyike erősen nem logikus, de talán később pótolják vagy lesz annyira értelmi sztorija, hogy ne zavarjon annyira. Tetszik a koncepcióban, hogy a múlt éppen annyira kiszámíthatatlan mint a jövő. :)

ShowHide spoiler #


"Bryan Fuller lemondott a STAR TREK DISCOVERY showrunneri pozíciójáról, mert túlságosan elfoglalt két másik sorozattal (American Gods, Amazing Stories). Ettől függetlenül talán nincs nagy baj, producerként és íróként továbbra is részt vesz a projektben, és az első évad marad az általa már felvázolt úton. A forgatás novemberben kezdődik, premier májusban." -Geekz



Neked amúgy valami közöd van a Geekz-hez vagy csak kényszeresen másolsz róla híreket? Már annyiszor láttam. Nem feltétlen zavaró csak már feltünt sokszor, gondoltam rákérdezek. :D



ja, nem, csak olvasom, és ha sztem itt érdekelhet ilyen filmbuzikat mint amilyen én is vagyok, idehozom...



Én nem járok arra, szóval általában szívesen olvasom, ha hozol onnan valamit.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!