Overwatch

Utolsó bejegyzés


Egyetértek a hőzöngőkkel, a Blizzardtól egy jóval fejlettebb és kidolgozottabb rendszert vártam, mert ez így jelen formájában felejtős. Marad a quickplay.



Valahogy ez a verzió jobban tetszik, mint a játékbeli leszbikus díjbirkózó. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.




...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Freak írta: Na hát igen. Ezt olvastam én is és pont emiatt vagyok kiakadva, hogy ennek ellenére a Blizz ezek szerint komolyan gondolja, hogy az úgy jó, hogy lefelé instant 3/4 vagy egész szinteket buksz. Felfelé meg lehetsz akár a szar csapatban is a legjobb vagy akár a jó csapatban is csak simán jó legtöbbször 3-4 nyerésből tudod visszahozni amit egy bukás okozott. Ez így kurvára nem fasza vagy akár motiváló.

A ranked módok általában ilyenek: ha veszítesz, akkor nagyobbat buksz, mint nyerésnél pont azért, mert a "fejlődés" (vagyis az, hogy te jobb vagy az aktuális ranknál, így feljebb kerülsz) azt jelenti, hogy jelentősen többször nyersz, mint veszítesz. :D Ha 50-50% az arány vagy rosszabb, akkor lefelé vezet az út, jogosan (50-50%-nál persze ez nem teljesen igaz, de a Blizzard nyilván azt szeretné, hogy többet nyerj, ezért fokoz le akkor is, meg persze az ellenfél szintje is számít a mateknál ~ a nálad jobbakat meg kell verni, a rosszabbaktól meg nem szabad kikapni).

Rankedet csak egy módon érdemes játszani: alázattal. Csapatjátéknál ez nyilván nehezebb, mint 1v1-nál, mert utóbbinál könnyebben látod be a hibáidat, de kikapni sok szempontból értékesebb, mint nyerni. Vissza kell nézni a vesztes meccsek replay-eit, megnézni a hibákat, megnézni a másik csapat játékát, hogy aztán tanulhass belőle. Nyilván az idióta csapattársak megnehezítik a dolgot, de a magasabb rangba való játékos ismérve az, hogy még az idióta csapattársakhoz is tud alkalmazkodni egy bizonyos szintig. Egyébként meg ha kitartóan ütöd magadat és fejlődsz, akkor egy idő után el fognak fogyni a hülyék körülötted. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Továbbra is kurva nagy bullshit ez az egész rendszer. Doradon jól nyomjuk. Leverjük a támadót. Támadó körben nyerünk. Végig jól pörög a csapat meg most én is. Erre mi a haladás? Egy ujjnyi xp. Akármi is a rendszer emögött ez így ebben a formában kurva nagy faszság!

Igen voltam olyan játékban is ami pl ennél sokkal gyengébben ment mindenkinek de azért nyertünk és ott kb 3/4 csiknyi xp-t kaptam. Szóval WTF?

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Igen voltam olyan játékban is ami pl ennél sokkal gyengébben ment mindenkinek de azért nyertünk és ott kb 3/4 csiknyi xp-t kaptam. Szóval WTF?

Nem nehéz arra következtetni, hogy nálatok jobb csapatot sikerült megverni.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Kibebaszott vicc. Most persze kikapunk. 4 kibaszott arany medalt ad azért nekem a játék ami nyilván semmit nem számít (eddig is tudtam de akkor ne adjon szart se faszom) mert megint lemegyek 3/4 rankot. Még hogy számít az egyéni skill meg egyebek. Nagy lófaszt. Nyersz akkor dob a gép kockával és ha d100-ból 90 felett dobsz kapsz jó esetben fél csikot felfelé. Ha vesztesz dobj d100-al és ha 95 fölött dobsz csak fél csíkkal és nem 3/4-el csökkenti a rankod. Ez így csak egy rage quitre motiváló kalap szar ebben a formában.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Én folyamatosan 53-55 között jövök megyek, attól függően, hogy kiket sorsol mellém.



Nem értem, hogy miért erőlteted? Én egyszerűen nem játszok competitive móddal és kész.




Pedig te sokkal jobb játékos vagy mint bármelyikünk itt. És ha te is csak egy helyben állsz gyakorlatilag 56% win rattel. Akkor mégis mennyi kéne, hogy fentebb lépj? 80-90%? az kb lehetetlen.



"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Bandido írta: Nem értem, hogy miért erőlteted? Én egyszerűen nem játszok competitive móddal és kész.

Igazából nem is ördögtől való belátni, hogy egy Overwatch kaliberű játék aligha alkalmas a kompetitív játékmenetre. Szvsz ugyanazért hozta be a Blizz ezt a ficsőrt, amiért a HotS-ba és a Hearthstone-ba is: a játékosok kérték, mert hülyék, a versenyekkel baromi sok pénzt lehet keresni, az meg senkit sem érdekel, hogy egyébként a végtelenbe idegesíti az átlagos játékost (ez meg ugye annak a legnagyobb ismérve, hogy nem való a játékba a kompetitív mód :D).

Manapság az esport mantra miatt valahogyan senki sem akarja belátni, hogy a kazuár-centrikus játékmenettel az égvilágon semmi baj nincs.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Vagy csak azt kéne elfogadnia pár millió faszlámának, hogy ők bizony faszlámák :)

Mert ugye megy a geci nagy okoskodás fórumon, mindenki úgy beszél a játékról, mint egy sztár. Ő érti, ő vágja, ő tudja. Beszólnak, kikéri magának, ő sztár. Nem a legfényesebb, de minimum egy vörös törpe!
...és akkor jön ez a ranked dolog és bebizonyítja 10-ből 9 embernek, hogy ő a gecibe se sztár :D
(A bölcsebbek oda se mennek, akkor nem rombolja semmi az illúziót - persze csak azért, mert a rendszer szar! :D )
Ebben amúgy semmi meglepő nincs, hiszen átlag halandó a napi 1-2 órás himbilimbizéssel nem is gondolhatja komolyan, hogy ő majd százezer órákat játszó FPS húszárokat, meg olyan vérpistikéket fog leverni, akik egy nap raknak bele annyit, mint ő egy héten/hónapban - de valamiért sokan mégis komolyan gondolják ezt. Azt hiszik, hogy nekik is jár a magasabb rank, csak mert csak. Mert ehhez szoktak hozzá abban a sok ezer más játékban, ahol kizárólag előre meg felfelé vezet az út.

Úgy tekintenek a rankra, mintha az vmi megmászandó dolog lenne, ahol kötelező feljebb kerülni, képtelenek elfogadni, hogy az egy olyan skála, amiben ők mindig az alsó harmadban lesznek, hiszen a képességeik és befektetett energiáik pont ennyire elegendőek. Sőt, sanszos, hogy folyamatosan még annál is lejjebb kerülnek majd idővel, hiszen nem fektetnek bele annyi energiát, mint egy átlag 14 éves.

Szóval bárki akarhat és el is érhet ennél többet, csak akkor sokkal több időt és energiát kell befektetni. Akkor meg felmerül a kérdés, hogy minek ;)

Tehát tessék szépen kimászni az önellentmondások és paradoxonok fekete lyukából ^^

ShowHide spoiler #

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



képtelenek elfogadni, hogy az egy olyan skála, amiben ők mindig az alsó harmadban lesznek, hiszen a képességeik és befektetett energiáik pont ennyire elegendőek.

Ez pont akkor lenne igaz ha egyéni képességek döntenék el a rank-ot nem pedig az, hogy a csapat nyer-e vagy nem. Egyedül lehet az ember napi 20 órát játszó fps huszár akkor se fogja lehozni a meccset ha a többi 5 egy értelmi fogyatékos idióta.

Nem azt mondom, hogy itt mindenki szupersztár bár nyilván te is csak a grifteres beszólós túlzásod miatt próbálod ezt a képet festeni, de azért lássuk be a játék nem túlságosan bonyolult. Elég egyszerűen rá lehet jönni, hogy általában kell tank, support stb. Nem kell hozzá atomfizikusnak lenni és még csak 24/7 se kell vele játszani. Most mikor még ezt sem sikerül teljesítenie egy csapatnak akkor úgy gondolom, hogy joggal baszom fel magam. (és akkor abba ne is menjünk bele, hogy melyik pályára/módra melyik support vagy épp tank az ideális a pálya/mód kialakítása miatt. Vagy, hogy milyen ellenfél ellen milyen karaktert kéne vinni, mert az már túl bonyolultá tenné) Még ha nem is vagyok sztár. Egyedül nem tudok support, tank és dps is lenni egyben. Ha napi 12 órát játszom se. Ettől eltekintve engedd már meg, hogy így 50 óra és pár száz meccs után itt ragekideljek, ha egyértelműen látszik, hogy idiótákkal játszottam megállás nélkül akik egy egyszerű picket se képesek kivitelezni, mert meghaladja az agyi kapacitásukat.

Node, csak hogy ne kelljen hosszasan beszólnod én soha nem tartottam magam jó játékosnak ha multi fpsről van szó. Ezért nem is játszottam ilyen témával nagyon az elmúlt x évben. Coop-ot igen, de az nyilván teljesen más műfaj. Itt se tartom magam jónak, nem véletlen játszom supportot és tankot a legtöbbet. Ettől függetlenül tisztában vagyok a játék alapjaival és ez nagyon sokakról nem mondható el és ez mocskosul fel tud idegesíteni. Főleg, ha az ember 50+ szinten van ami barátok közt is legalább 40 óra játékidőt takar.



Ez a nagy számok törvénye. Előbb-utóbb beáll oda, ahol te vagy. (Mondtam, érdeklődők olvassanak utána az Élő rendszernek.) Aki azon hápog, hogy egyet vesztett és mennyit csúszott lejjebb, közben meg vak minden másra, az ezt nem fogja soha megérteni. Neki MMO-zni kell, ott garantált, hogy mindig nagyobb meg erősebb leszel, sose lépsz vissza. Ennyi.
(Egyébként le lehet csúszni annyira, hogy bármilyen nyerésre többet kapj, mint vesztésre ;) )

Aki nem tudja elfogadni, hogy:
1. Ő alapvetően faszláma és egy rank rendszerben garantáltan alul lesz, ahonnan inkább csak a szerencse húzza fel néha középre, de mindig vissza fog esni (ha mégsem, akkor a fejlesztők jótékonyságának áldozata)
2. Kurva sok időt és energiát kell ahhoz befektetned, hogy napi 6-12 órát játszó gyerköcöket, vagy 10-20 éves hcg múltú emberkéket akár csak megközelíthess szintben/képességekben

...szóval az ne csináljon ilyet magával. Kímélje meg magát, pont úgy, ahogy a maratoni lefutásától és a szépségversenyeken való indulástól.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Te kevered az egyéni versenyt egy csapatjátékkal... és kérlek még csak meg se próbáld megmagyarázni ezt az idehányt faszságot



Néztem ma twitch streamet egy pr0 játékostól, C9-ben játszik a srác, 21 éves. Surefour néven fut valamint van egy soloqueue accountja is Tisumi néven. Igen erősen látszott miként válik el a szar a víztől, hogy így pestiesen szóljak.
Competitive Play - EU - itt megtekinthető a statisztikája a srácnak...
Lecarryzte gyakorlatilag az 5 csapattársát, úgy hogy az ellenfélnél 60+ skillratingel voltak az emberek, a csapattársai meg 50+ ratingen voltak, mivel emberünk 81-es így hozta ki egyensúlyba a rendszer. Tracerrel meg Pharaval taknyosra szopatta az ellenfeleket, de igazából kis túlzással mindegy mire váltott, kb olyan volt a többiekhez képest mint egy aimbot. :D



amugy ki miert jatszik rankedet?

az arany fegyverekert?
mert kell a rank?
csak ugy? :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Részemről azért, mert hajt a versenyszellem, szeretem tudni mik a határaim, nem baj az ha van valami kis tétje a játéknak etc. etc.
Illetve Grifter úrral még annakidején lövöldöztem CS-ben és ha meg is koptak a reflexeim, valamint jóval kevesebb időm van ilyen úri huncutságokkal eltölteni a szabadidőm, azért szeretem magam formában tartani, ha már fizikailag nem is megy... :D



...és akkor jön ez a ranked dolog és bebizonyítja 10-ből 9 embernek, hogy ő a gecibe se sztár :D

És ezért nem tartom túl jó dolognak a rankedet egy Overwatchban, mert a játék többi része meg az egó boostról szól. Ha a játék elhiteti veled, hogy jó vagy, aztán néhány héttel később közli, hogy mégsem, akkor a közösség nagyon könnyen átcsaphat egy toxikus shitstormba, ahol alázatnak nyoma sincs, fejlődni meg senki sem akar. Egy aréna lövöldében, bunyós játékban vagy hogy a Blizzardnál maradjunk, a StarCraftban eleve nem plántálja beléd a játék, hogy te vagy a sztár, így valószínűleg kevésbé fog idegesíteni az is, hogy nehezen haladsz előre.

Annó, amikor elkezdtem SC2-zni, még a bronz ligában összehozott a sors vmi top 10-es platinumossal. Könnyű és kicsi volt a pálya, én meg kb. annyit tudtam a játékról, hogy tök gyorsan lehet all-inezni 3 barakkról meg egy factoryról, szóval nyertem, aztán kb. ugrottam is egy ligányit. Utána elég sokat szívtam emiatt, de nem éreztem igazságtalannak, mert tudtam, hogy nem vagyok teljesen odavaló. Tudtam, hogy szar a makróm meg a mikróm, szóval nem azzal voltam elfoglalva meccsről meccsre, hogy "nyerni kell", hanem csak azzal, hogy helyrerázzam a makrómat meg ellessem a jobbak taktikáit. Egy Overwatchnak valószínűleg nem így ül neki az ember, de talán majd később beáll itt is a rankedhez megfelelő mindset, ha megértik, miről is szól.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Ha a játék elhiteti veled, hogy jó vagy, aztán néhány héttel később közli, hogy mégsem, akkor a közösség nagyon könnyen átcsaphat egy toxikus shitstormba, ahol alázatnak nyoma sincs, fejlődni meg senki sem akar.

Most nyilván komolyabb ellenfeleket találsz kompetitívben, meg ugye ott az a bizonyos számláló. De én nem mondanám, hogy a quick play arról szól, hogy elhiteti feled a félistenségedet. Ott is ugyanúgy kell csapat a sikerhez, és ugyanazért ment itt a sírás előtte is.

Sors bona, nihil aliud.



Nyilván, de a játék egy hányada akkor is arra van kihegyezve, hogy simogassa az egódat, egy Mortal Kombat X-ben meg felmész a rankedre és kiírja, hogy van 4% esélyed nyerni. :D Az egyik alázatra nevel, a másik nem.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Én embert nem ismerek, aki egósimogatásként élte meg a quick playt, de ez bizonyára az én mintám hiányosságának tudható be. Mindenesetre számomra vicces, amit írtál.

Sors bona, nihil aliud.



Tipp: nézd meg, milyen statokat irkál ki a játék a játékos számára, aztán hasonlítsd össze azzal, hogy mit hallgat el, majd ha ezzel mind megvagy, akkor gondolj bele abba, hogy mondjuk hogyan működik ezzel összehasonlítva egy aréna shooter (mit ad a tudtodra, hogyan jutalmaz etc.). Ezzel persze nincs semmi baj, csak nem ez az a közeg, ami a fejlődés igényét hozza ki az emberből.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem, te kevered össze magad valakivel, aki érti miről van szó.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



// off

ShowHide spoiler #

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



A statok önmagukban nem jelentenek semmit, és éppen ezért érthető, hogy miért próbálkozott be a Blizzard ilyen hozzáállással, hogy meglehetősen szelektíven emel ki dolgokat a meccsek alatt/után.

Mert az összesített hagyományos fps statok bizony ott vannak a játékban, részletesen, hősre lebontva, sőt webes API-val lekérdezhetők, időszakonként elmenthetők, és mindenki csámcsoghat azon, hogy lefele vagy fölfele mennek-e a számok. Ugye, ez a már sokszor linkelt masteroverwatch oldal is.

És most valahogy megálltam, hogy belinkeljem ismét a profilomat :p


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Nézd, én játszom is a játékkal, követem a statjaimat (rendkívül részletesen hozzáférhetők,a játékon belül is és a Master Overwatchon is), és marhára nem úgy élem meg a játékostársaimmal, ahogy azt itt előadod.

A "hú de mocskosul fejlődni kellene, hogy jobbak legyünk" érzés végig ott volt/van quick playben is. A kompetitív hozott ehhez új szabályokat és új mutatót, mondhatni plusz tétet, de a szembeállításod túlzás, a lényeg ugyanaz. Biztos vannak olyan szerzetek is, akikhez ehhez a rang kell, de olyanok is, akiknek - lásd itt többek panaszát - a kompetitívben is csak a "fun" kell.

Nem arról beszélek, hogy az Overwatch mekkora e-sport, de semmi baj nincs a kompetitív létével benne, legfeljebb egyes megoldásait lehet kritizálni.

Persze mindezt te jobban tudod, majd nekem is elmagyarázod, hogy miért élem meg rosszul.

Sors bona, nihil aliud.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!