Jelenlegi hely

Kisgyermekes apukák

Utolsó bejegyzés

KMZ képe
KMZ

Sajnos ezzel az a baj Cartwright hogy különbözőek vagyunk. Nem lehet sémát húzni a férfitársaidra, miszerint jobb és teljesebb emberekké válnának az apasággal.
KMZ gyereknélküli oldala NEM egyenlő Cartwright gyereknélküli oldalával, és valószinüleg az én majdani családapai életem SEM lesz egyenlő a te mostani állapotoddal. Remélem átjön, miért zavar a generalizáció és kizárólagosság a témával kapcsolatban.

Sőt, aki az önmegfigyelése által arra jut (párok is döntenek így, bár gondolom a nőknek ez nehezebb) hogy gyerek nuku, számomra pont hogy az önzés ellentéte, pedig mindig azt kapják a pofájukba kritikaként :)

A másik meg, lehet hogy úgy jön le hogy én gyerekellenes vagyok, közben meg marhára foglalkoztat és izgalmas téma, viszont előtte jó sokat kell fejlődnöm, hogy legalább az érzelmi+anyagi biztonság illúzióját megteremtsem magamnak (az örök stabilitást én hiú ábrándnak tartom)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Ez egy tök érdekes dolog. Legalábbis én látom, ahogy az ismerős apukák egy része megmaradt a szokásos életmódnál, a gyerek csupán egy újabb kutya, amivel néha foglalkozni kell, de megy tovább az élet. Illetve haverok előtt lehet vele pózolni, aztán egyébként otthon le van pattintva asszonyra, hogy tegye a dolgát. A másik véglet is ott van, de az valahogy ritkább. Én határeset vagyok, mert melóból sietek haza mindig a családhoz, szabadidőmben szinte kizárólag a kislányommal töltöm, de azért otthon néha nem zavar, ha le tudom passzolni kicsit gyereket anyósnak, hiába hiányzott a pici lányom egész nap. Utólag persze beficcen kis önmarcangolás utólag, hogy ha már ott voltam, miért nem foglalkoztam vele még többet. De mondjuk melóban ülve szinte sose jut eszembe a gyerek, még akkor se, ha mondjuk beteg, mert tudom, hogy otthon van mellette valaki, aki foglalkozik vele, ápolja. Minek stresszeljem magam? Szeretném azt hinni, hogy megtaláltam a középutat a leszarom és a totál szolga között. :D

The strong eat, the weak are meat.



szerintem elsosorban az donti el hogy milyen erdekes elete volt a gyerek elott az adott embernek. Milyen celjai es ambicioi voltak. A nok altalaban kevesbe ambiciozusak es celtudatosak, ezert dominalhat hogy jobban lefogja a gyerek a szellemuket. A pasiknal is lehet adott esetben ingerszegenyebb vagy sivarabb az eletuk, aztan a gyerekben viszont kellemesen tudnak olykor csalodni, es vegre celokat latni benne, amiert ugy mond ismet erdemes elniuk.

Nyilvan hogy nem torvenyszeru a dolog mert egyeb kulso tenyezok is befolyasolhatjak a hozzaallast (anyagiak, erzelmiek, stb mint beszeltuk, ha allandoan azon kell stresszelned hogy lesz e mit enned, vagy adnod a gyereke(i)dnek, es naphosszat csak gurizel egy szerencsetlen gyarban, akar ket allasban, az meg tudja keseriteni siman a "boldog" csaladi eletet), de mint pszichologiai iranyzat lehet benne valami.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



KMZ: nem sémát húztam :) Csak arra akartam az egésszel rávilágítani, mint aki benne van már a dologban, hogy élhető a helyzet. Mondom, bocs, ha elszálltam, de tényleg a hangulat vitt magával.
Extra: én mindenáron lányt akartam, de annyira, hogy nem is örültem, amikor kiderült, hogy fiú. Utáltam a világot, hogy így kibaszott velem. Egy tündéri kislány volt az álmom (okés, ez így kicsit pedós :D), nem egy fiút. De most nem cserélném el egy cunásra sem :D



(okés, ez így kicsit pedós :D)

nem az btw. Egy kis tokos es egy kis csaj is hatalmas orom lehet a maga formajaban egy faternak.

extrem feminista hozzaallasok a pedosagrol meg kit erdekelnek? Szerintuk ha ranezel egy gyerekre az utcan mar pedo/rapist vagy. Sot valoszinuleg ra se kell nezned, abbol adodoan hogy ferfi vagy mar ezeket a jegyeket magadban hordozod. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."


KMZ képe
KMZ

Nincs ezzel semmi baj, a betűkön is átjön a hangulat :) Az ember ilyenkor átmegy kedves fanatikusba, szóval örülj neki, további békés derűs napokat neked :)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Nezd, az en ismerosi koromben mindenki ilyen, nyilvan vannak egyeni kulonbsegek. Es persze az ismerosi koron kivulrol hallok olyan eseteket, ahol apuka tenyleg nem babazik/gyerekezik (sz@rik ra). De az, hogy egy ilyen topikot egyatalan olvasol, az nekem azt mutatja, hogy rendes/szorgalmas apuci leszel :D

Parizer forever.



A másik meg, lehet hogy úgy jön le hogy én gyerekellenes vagyok, közben meg marhára foglalkoztat és izgalmas téma, viszont előtte jó sokat kell fejlődnöm, hogy legalább az érzelmi+anyagi biztonság illúzióját megteremtsem magamnak (az örök stabilitást én hiú ábrándnak tartom)

mint irtam, nekem abszolut az ELLENKEZOJE jon le :)

Parizer forever.



teljesen vallalhato hozzaallas :)

Parizer forever.



a pedosagrol meg kit erdekelnek?

en meg mindig alszom a gyerekekkel egy agyban (sot a valas alatt mindig valamelyikunkkel aludtak), es mindenki le van ejtve, akinek ez nem tetszik :) (8-11 evesek)

Parizer forever.



Cartwright írta: Extra: én mindenáron lányt akartam, de annyira, hogy nem is örültem, amikor kiderült, hogy fiú. Utáltam a világot, hogy így kibaszott velem. Egy tündéri kislány volt az álmom (okés, ez így kicsit pedós :D), nem egy fiút. De most nem cserélném el egy cunásra sem :D

Ezt jó volt olvasni, mert ugyanígy vagyok vele. :) Én is lányt szerettem volna inkább, de fiú lesz. Hasonlóképp csalódott voltam, mikor kiderült a neme, aztán meg szégyelltem magam, amiért nem örültem, hogy fiú lesz. Bár már egészen hozzászoktam a gondolathoz, erre ma pont azt álmodtam, hogy lányom lett. ehh :/



nekem mindketto van, mindegyik verzio teljesen jo...

Parizer forever.



Fiút akartam, lány lett -> Nem is tudom már máshogy elképzelni.
Idő -> Az első évben többet aludt, mint nem, így az nem mérvadó. Nekünk most lesz 2 éves szeptemberben, és apa-apa-apa-apa stádiumban van már hónapok óta. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon a fürdetése / altatása és az én elalvásom közti ~3 órába kell besűríteni az asszonyt, a testmozgást és minden egyebet. Mission: impossible. Gondolhatnád, hogy hétvégén más a helyzet, de nem: akkor egész nap megy a baba edukációja, szórakoztatása.

De megéri, mert pl. már nyomott Donkey Kong Country 2-t, imádja a szuperhősöket, hamarabb tudott a telefonon szvájpolni, mint járni és amúgy is egy tündér a kölyök.

Szóval igenis vannak kompromisszumok, de nem sajnálom rá az időt. Pláne, mikor mindig megvillant valami új skillt :)



Porontyunk ha nem kapja meg a tejet :-)
rwurl=https://media.giphy.com/media/14cSYL4kSLAleU/giphy.gif



Banyek, már megint egész nap a Mancs őrjárat főcímdala megy a fejemben :D Múltkor a Bubbi Guppi énekeket dudorásztam. Előfordul, gyakran :D



“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Tehát a szaros pelenkában van az érték. :)

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Ezt mindig meg kell nézni :D

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Én napjában többször is megnézem, de érték még nem volt benne :-)



Ezt most azért, mert elhangzott: "küzd a kicsi, mint malac a jégen!"
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=nHxcB5dl6SE



Apa, kezdődik! #2

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Kábé 4 órája megszületett a fiam. Viszlát, maradék szabadidő! Helló, kialvatlanság! :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



nagy GéZé! :)

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Gracc, par ev es minden nap focizhatsz :D

Parizer forever.



grat!

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Grat Strato! :)



Gratu! :)



Legyetek jól!

A lányod mennyi idős, mekkora a korkülönbség?



Gratula!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!