Jelenlegi hely

PC-builder HQ

Utolsó bejegyzés


Szar kihozatal nem egyenlő szar tuningkapacitással. Valszleg a tervezésnél nézhettek be valami közös dolgot, ami sokszor fejreáll gyártás során, ugyanakkor ha működik, akkor tuning alatt is működik.

...egyébként eléggé sokszor hangoztatott vélemény, hogy idő előtt rakták ki, csak azért, hogy brutálisan megelőzzék az AMD-t. Sikerült is, jelenleg felsőkategória nvidia és semmi más.

Egyébként mi más lehetne? Mesterségesen alacsonyan tartott készletek? Nincs értelme, elkapkodják így is, és nem nvidiánál csapódik le az extra haszon, hanem a nagykereknél és a felvásárlóknál.



Van, ahol már csak augusztusra várják a helyzet normalizálódását. Nice! Kíváncsi leszek, AMD-nél paper vagy hard launch lesz-e. Samsung vs. TSMC. :)

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Van néhány bolt/nagyker aminek nyilvános a raktárkészlete, azok alapján hard launch is lehet belőle... (ezres nagyságtételben érkeznek angol nagykerekhez) Csak az a probléma, hogy valszleg rohadtul kelendő lesz, és középkategóriás, ezért lehet, hogy ennek ellenére hiány lesz egy ideig.



Ha már a szürke importos fórumos boltos is kitette a megrendelhető cuccok listáját, akkor az nem pape launch lesz, az tuti. ;)
Amire kíváncsi leszek az a híresztelt Beast mód, mert nem egyértelmű, hogy gyári OC kártyákról van szó vagy tényleg brutális tuningot enged majd a gyári driver a fogyasztás rovására?



Rosszul emlékszem, hogy linkeltetek be ide egy egész nagy SSD tesztet? Nem találom az Istennek sem... vagy csak nem kerestem elég kitartóan.




Köszi szépen!



Szeretném fejleszteni kicsit a gépem, a fentiekben már le is tettem a voskom egy Samsung 850 EVO-ra. Láttam itt valahol hozzászólásokat monitor témában is. Szerintem kinőttem a Samsung 23" S23A750D 3D 2ms monitoromat és inkább fordulnék egy 27"-es gaming monitor felé. Van valami tanácsotok, mibe érdemes belerakni a nehezen megkeresett pénzmagokat?

Láttam itt g-sync meg free sync megnevezéseket is csak át kéne olvasnom újra, hogy tisztába tegyem a fejemben a dolgokat. Illetve egy TLDR-t ha valaki mond, azt megköszönném, naiv fiatalember vagyok, akit meg lehet győzni pillanatok alatt. :)



A Gsync meg a Free Sync eléggé rokon dolog, csak sajnos jelenleg gyártóhoz kötött. A Gsync NVidia szabvány, csak az ő kártyáikkal működik, a támogató monitor meg 100-200USD-vel drágább mint a konkurencia. Mindkettő lényege, hogy a képfrissítés a töredezettség kerülése okán annyi, amennyi a pillanatnyi FPS is. Itt jön képbe az, hogy olcsó monitoroknál ennek van ilyen 60-75Hz maximális felső határa, míg a drágább 144-165Hz (vagy nagyobb!) gamer monitorok új generációja ezt már 120-144Hz között is tudja. Jelenleg jellemzően a 165Hz-nél nagyobb képfrissítést bíró monitorjai egyben Gsync monitorok is, lásd Asus 180, 200, 240(!) Hz-es ROG monitorjai. Sajnos ezek mindegyike igen drága. Érdemes teszteket olvasni vagy nézni, mert papiron mindegyik a világ legjobbja, de elég nagy differenciák vannak.
Érdemes néha ránézni az ilyen oldalakra a témában: http://www.144hzmonitors.com/



A Samsung 850 EVO tökéletes választás magam is azt venném ha most szeretnék SSD-t venni.
Monitorhoz nem nagyon tudok hozzászólni csak annyit, hogy ne LG-t vegyél. Samsungnak sokkal szebb képe van.
LG-k nem annyira jók ilyen szempontból. Ráadásul az én LG-mnek az alsó részén szép nagy bevilágítás van.. Volt egyébként mindkét márkából monitorom szóval tapasztalatból mondom.



850 EVO pipa

Monitorhoz kéne tudni, hogy most (vagy ha látható, akkor a közeljövőben) mégis mi fogja meghajtani (videjókártya).
G/F sync annyit tud, hogy a videókártya által kiszámolt framekhez igazítja a monitor frissítését = annyit frissül, amennyit valóban ki is számolt, nem egy fix értéket, tehát elvileg tisztább, szárazabb érzés. (Mindkettőnek vannak változó határai ill. hátulütői)
Az érdekesebb kérdés, hogy akarsz-e 144hz vagy hasonló monitort (vagy bármit ami 60-nál többet tud) Ez ugye elméletben tök jó, csak a gyakorlatban kéne egy gép is, ami képes ezt a mennyiséget oda is rakni, vagyis ami valóban add is neked mondjuk 144 framet.

Értelemszerűen a sync-ek segítenek a másik problémán, de alapvetően teljesen felesleges megvenni a magas frissítést, ha amúgy sose bírod kihajtani.

...és én így 2016 derekán már csakis IPS-t vennék.

Szóval ha feltételezzük, hogy van egy olyan géped, ami másodpercenként százával tudja kitolni magából a parasztvakítást, akkor kb. két értelmezhető opció maradt:
Acer Predator XB271
Asus PG279Q ROG Swift

De meggyőződésem, hogy a 100k körüli tartományban is találhatunk neked egy minden igényt kielégítő monitort.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



CPU: Intel® Core™ i5 Quad 2500k @ 3,3GHz 6MB
GPU: Gigabyte AMD Radeon HD 7950 3GB GDDR5
Motherboard: Gigabyte GA-Z68XP-UD3 (rev. 1.0)
RAM: Corsair 2x4096MB 1600MHz
HDD1: WD 1.5TB 64MB WDEARX Green 3,5" S-ATA
HDD2: Samsung SSD 840EVO
Case: Cooler Master CM690M II RC-692-KKN3
Power Supply: Chieftec 550W CTG-550-80P
Monitor: Samsung 23" S23A750D 3D 2ms
Headset: SteelSeries Siberia v2
Mouse: SteelSeries Sensei
Keyboard: Corsair K70 RGB

Gondolkozzak teljes gépcserében? :D



Visszafordítható a kérdés: akarsz-e (1-2) százezret költeni videókártyára, hogy vehess egy 250 ezres monitort?
150, max. 200-ból tök jó 27-es IPS monitorod lesz, hozzá csácsi új VGA.
Vagy ugyan ez min. 400k, de garantáltan nem leszel kétszer olyan boldog.

“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw



Nulladik kérdés, hogy mit csinálsz a géppel, és mik a terveid a jövőre nézve. Ajánlhatunk mi gamer monitort atom VGA-val, ha csak SD-ben letöltött sorozatokat nézel rajta, meg néha egy kis Minecraft. :)

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Attól függ, mivel játszol, és mi limitál igazán. MMO-ban (video encoding-nál, photoshopban, etc) pl van, hogy nagyon erős CPU kell, máshol általában nem annyira.

A 27" az 1080p vagy 1440p akar lenni? Gondolom nem 4K. :D Csak azért, mert 1080p-t tapasztalatom szerint az én 290X-em is simán kihajt 50-70fps-re vagy gyorsabban high/ultra részletességgel még most is, de 1440p már neccesebb, 4K-hoz igazából 2 GPU kell. Mondjuk ha csak CS:GO-t nyom az ember, vagy hasonlóan ezer fps-sel száguldó játékot, akkor tökmindegy.

Viszont másnál 1440p-nél nagyon jól jön a g/freesync, sokkal kevésbé érezhető a stuttering 60 alatt is. Viszont freesync csak fullscreen-ben megy, borderless windowed módban nem, és a monitoroknak van egy limitje, hogy milyen Hz közt képes rá. Pl 55-75, 30-75, stb. Ezeket általában "overclockolni" lehet, de nem a végtelenségig.

Jah, és g/freesync szinte csak displayport porton megy. Abból is drága és jó kábel kell, nagyon háklis. Elvileg már jönnek ki az HDMI-s freesync monitorok (g-ből nincs tudtommal ilyen tervben se), de nem tudom, kompatibilitásilag ez mit jelent, kell-e új VGA vagy megy régivel is. A DP-s freesync asszem 2xx-es AMD kártyáktól működik.

NB: van egy 3440x1440@75 és egy 2560x1440@144-es freesync monitorom. Utóbbit még nem használtam játékra, mert sajnos a 290X-emen csak 1 DP kimenet van, és mert a 290X gyakorlatban képtelen lenne kihajtani 75 fölé általam használt beállításokkal. Plusz gyári beállításokkal vagy 144hz vagy freesync működik, egyszerre elvileg nem. De overclockolható ez is elvileg, bár még nem próbáltam ki.

Jah, az 1440p 27" gamer monitor DRÁGA. Grifter jól lőtte be az árat, 2-300k. Én asusom 192k volt, doom kulccsal. Nem a swift, hanem MG279Q.

Nemsokára (29.) jön ki egyébként az AMD új szériájának első darabja, az RX 480. Ha VGA-t akarnál cserélni, azokat a teszteket érdemes megvárni, mert minimum olcsóbban fogják adni a használt VGA-kat. Elvileg 100k alatt lesz a 480, és 390(x) teljesítménye körül lesz.



Kis túlzással ez a mindenem.
Ezen megy zene, játék (WoW, HotS, különböző FPS-ek, most épp Overwatch), YouTube, dolgozok is rajta, ha épp úgy tartja úri kedvem, ezen lesek filmeket, sorozatokat, animekat , streameket illetve van hogy átdobom a TV képernyőre (40"), nem utolsó sorban itt olvasok elég sokat is.

@Grifter: az ésszerűség határain belül szeretnék megmaradni. Nem kell az aktuális legeslegjobb mindenből, mert olyan jól nem keresek, de szeretem a kütyüimet közép kategória tetejére vagy felső kategória aljára pozicionálni, hogy hosszabb távon használhassam. Még ha ez a fenti konfigból nem is feltétlen tükröződik, bár hozzá kell tegyem nem most vettem ezeket az eszközöket, ha egyáltalán számítottak ezek valaha is közép kategória felső vagy felső kategória alsó határának.



Azt olvastam itt-ott hogy érdemesebb 27"-nál már 1440-re gyúrni...



Dolgozom= nem vagyok programozó, fejlesztő, nem vágok rajta filmet, videókat, nem photoshoppolok.



M0nk írta: Azt olvastam itt-ott hogy érdemesebb 27"-nál már 1440-re gyúrni...

Teljesen egyetértek, 1080p 27"-on böszmenagy pixelekkel jár. Ha az ember nem javíthatatlanul rövidlátó, rossz döntés az 1080p. Persze 1080p-s 100k-ért van, 1440p meg 150k+ (nem gamer monitorokat nézve.)



27 es méretnél a full HD-s felbont tudó monitorok kb 60 ezertől kezdődnek. Ami meg ettől nagyobb felbontás (pl 2560×1440 (QHD, WQHD, Quad HD, 1440p) az meg már minimum a duplája. Szóval elég nagy a különbség árban.
És ahogy grifter is mondja ha szeretnél ilyen felbontáson játszani akkor ahhoz olyan videókártya is kell amivel ezt meg tudod tenni.



venni kell egy rendes gepet ami kihajtja 60on a jatekokat nem pedig szorakozni ilyen kulonbozo speci monitorokkal :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Nehéz mit mondani, mert előttem szólóknak ezer dologban igazuk van, viszont monitort jó esetben meg nem 1-2 évre vesz az ember.



Igenis, értettem! :)



Nem a swift, hanem MG279Q.

Szimpatikusnak tűnik, ahogy lesem főbb paraméterei azonosak a "gamer" kiadással. Amúgy lehet ezzel a gamer jelzővel kicsit megvezettem a társaságot.

Amit olvasgattam illetve megértettem - nem most, hanem még a korábbi oldalakon - a csökött agyammal nekem az jött le, hogy ha váltani szeretnék nagyobb monitorra, akkor érdemes 27"-es monitorban 1440p-t nézni illetev IPS-t. A gamer jelző mint olyan a szaggatást csökkentheti az esetleges egyéb tuning megoldásokkal, illetve az árát növeli mert rajta van, hogy ROG Swift... :)



Amúgy valaki magyarázza már el nekem az ilyen 25"+ 1440p 120-144stb Hz-es monitorok értelmét. Mármint így komolyan ér annyit az a 120Hz, hogy vegyen érte az ember egy 1080-t SLI-be? A kérdés komoly és tényleg nem értem kiknek van kitalálva és miért olyan jók ezek a hatalmas Hz-el ellátott gamer monitorcsodák.



Elviekben ez is gamer család, csak nem swift alcsalád része.

Van néhány tulajdonsága, amit érdemes észben tartani:
1. ha nem 144Hz-en hajtja az ember, jelentősen nagyobb a processing lag. (Asszem 8 vs 20-25ms? Valszeg a swiftre is igaz, de valszleg ha nem vagy esportoló, nem is veszed észre)
2. Freesync hivatalosan csak 35-90Hz közt megy, de reddit szerint többeknek sikerült úgy belőniük, hogy 57/60-144Hz-en is menjen. 57 azért kel, hogy bekapcsoljon a "low framerate compensation", és az alacsonyabb fps-eket duplázással/triplázással/stb is freesync-en mutassa a kijelző.

Őszintén szólva én mindenkinek IPS-t ajánlok, aki nem versenyszerűen mondjuk CS:GO-zik, ahol számíthat, hogy 1ms vagy 3 a válaszidő. Plusz kényelmesebb a jobb betekintési szögekkel (főleg 27"-on fontos ez) és a jobb színek sem épp elítélendőek.



Van aki 1080 SLI-t vesz hozzá. Van, aki meg relatíve régebbi játékokat használ rajtuk, amik már SLI nélkül is mennek ilyen sebességgel. Pl egy Team Fortress 2 tippre simán hoz ennyit. De ott van a counterstrike és leszármazottai is.

Az meg teljességgel emberfüggő, hogy látja-e vagy megéri-e neki a 60 helyett a 120/144Hz. Van, aki szerint akkor ugrás, mint 30-ról 60-ra. (Nem tudom, ez neked számít-e.) Viszont mivel évtizedek óta csak 30-60/75 közt mozgok, erről nem tudok nyilatkozni perpill. :D

Lásd még: hobbit 48fps változat, illetve 1080p60 sportközvetítések.



Kérdésed annyira jogos, hogy a "gamer" kategóriában megjelentek a 34-35"-os monstrum 2560x1080-as kijelzők, amikkel elbír egy darab GPU is. Persze sokan a DPI/PPI adatok miatt vitatják ezek létjogosultságát, pedig van aki ugye 40-60"-os TV-n nyomja "csak" FullHD felbontásban. A képfrissítés meg az a dolog, amivel el lehet adni az új monitorokat, megy is a verseny rendesen, lásd 240Hz ROG TN paneles monitor.



Én is gondolkozom egy 27"-on, ha el akarom szórni ősszel a pénzemet. Szerintem totál agybaj ez a nyomjuk 144 fps-en a géminget dolog. 60 frém fölött hova? Ugyan már.

Freesinc, 4k, IPS, 27" 146.000 Ft
http://www.arukereso.hu/monitor-c3126/lg/27mu67-b-p292911519/#termek-leiras
Én ilyesmit vennék, aztán csókolom - ha már jövőállóság. A felbontást nyilván mostanság még kevés helyen tudnám használni, de OpenRA-ban én lennék az Isten :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Jah, a legszebb, hogy friss AAA-s címekkel nyomatják, amiket még a legdurvább gépek is kínlódnak kinyomni 4K-ban vagy 144fps-ben. Ráadásul okrán hangerővel. :D Sőt, többek közt MGS V és Fallout 4 a fizika egészét / egy részét konstans 60fps-hez kötötte, szóval 120 fps-en viccesen pattognak pl a gránátok.

4K windows desktopot azért nézd meg egyszer élőben is, én speciel azért nem 4K-ra váltottam, mert túl kicsi volt a pixelméret. (Windows scaling-je meg ugye felemás.)

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!