"The main concept of Dark Souls III is the first flame and its successors; the world has been in this cycle of reigniting the flame since the first game, but now it seems to be disappearing, almost dying. We're trying to draw out the aspects of this withering flame. We have also changed the game's palette to fit into this concept of withering beauty. The colours are more muted and sublime. The levels, dragons, enemies, monsters, even NPCs still have that sense of dignity.
"We emphasise sadness and loneliness, too, which can be seen in both the environments and life forms within the game. What we want to communicate to the fans is that there's an inherent beauty that can be found within everything, beyond all the withering and decay."
.
Egyébként egy pár hete végre elkezdtem a Dark Soulst (amiben az itteni unszolás is segített, köszi damoqles!) és vele párhuzamosan a Bloodborne-t is. A fentebb is említett hasonlóságok és Miyazaki kedvelt motívumainak visszatérése szinte tényleg kézzel tapinthatóak, viszont a (játék)mechanikabeli különbségek talán még jobban rávilágítanak a mindkét játékot átható design filozófiára. Konkrétabban, hogy miként használják a harcrendszert a játékot átható motívumok lekommunikálására. A Dark Soulsban nem véletlen ormótlan, lassú a karakterünk mozgása, hiszen egy láncaitól megszabadult/"újjászületett" karaktert testesítünk meg, míg a Bloodborne pörgős tempója a vadász és a préda közötti viszonyt próbálja szimbolizálni, és hogy milyen könnyen kaphatunk vérszemet.
Kicsit szomorú is, hogy a nehézség reduktív vektorán született értelmezések alapján vált igazán ismerté a széria, miközben a harcrendszerhez köthető halál is metaforikus jelentéssel tud bírni. Legyen szó a gátlástalan, opportunista viselkedés vagy a kapzsiság büntetéséről.
Mindenesetre az itt is elhangzott tanácsot, hogy minél kevesebb ismerettel vágjon neki az ember, csakis ismételni tudom, hiszen az elbaltázott, valamivel hosszabb távra is kiható döntések is túlmutathatnak az egyszerű mechanikai elmélyedésen.
A Dark Soulsban nem véletlen ormótlan, lassú a karakterünk mozgása
A nudista speedsterség egy legitim ösvény a tapasztalt merészeknek. :) Bár a BB villámtalpú fenegyerekeinek nyilván még úgy is csak a hűlt porát nyelheted; máshogy vannak hangolva.
A Bloodborne-ban még csak olyan 10-15 órám van, szóval relatív az elején. A Dark Soulsban pedig kezdtem megörülni, hogy Anor Londo naposabb és nyitottabb a korábbi helyszínekkel szemben, amikor belezúgtam a festménybe. Ahol a mérgező kondíció a mocsárhoz hasonlóan állandónak néz ki. Bár még csak az első pár épületet jártam be metodikusan, begyűjtve a lootot anélkül, hogy meghalnék. A semmiből előbukkanó élőhalott sárkánynál meg nyomtam egy gyors hátraarcot, míg a másik irányba sem volt már elég lelkierőm átverekedni magamat azzal a pár flaska gyógylőrével.
Ez volt pár napja, de szeretek kisebb kihagyásokkal, viszonylag rövidebb sessionökben játszani. Így legalábbis jobban tudok koncentrálni a vizuális és egyéb metaforikus jelentésekre, nem beszélve arról, hogy a játék nyomasztó hangulata is rá tud telepedni az emberre. :)
Amúgy te melyik fegyverekkel játszottad végig először a játékot?
A Painted World az egyik kedvencem level design szempontjából. FFactoid: a legelső pálya volt, amit megkotyvasztottak a projekthez mintegy prototípus/mintaalap célzattal, és szerintem látni is az extra törődést a sokszintes, sokutas, magába visszakanyarodó, kompaktságában komplex természetében (meg a "földrajzi különállósága" is ezzel magyarázható).
A sárkány alfelével van egy vicces glitch, nézd majd meg utólag.
Engem a Black Knight Halberd vitt végig a játékon először. Szerencsés loot volt a darkrooti lovagtól, nem mindig ejti el. Másik kedvencem a claymore volt, több specifikus részletre viszont nemigen emlékszem, az azóta lenyomott kismillió DaSII-végigjátszások frissebb emlékei eléggé elködösítették a korai DaSI-es tapasztalatokat.
Friss húsként melyik játékot tartod nehezebbnek, igazságtalanabbnak, kielégítőbbnek, immerzívebbnek stb.?
Verdiktet még korai lenne hirdetni, de a játékok egészét nézve átgondoltabbnak hat a Dark Souls, mégha a Bloodborne darálását egy picit jobban is élvezem. Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy a Bloodborne-nál már nem volt meg az újdonság ereje, pontosabban eddigre nagyjából kiismertem milyen mechani trükkökkel operál a Dark Souls, ami az egyéb jelentések értelmezésében is jelentős szerepet játszott. Ugyan a kizárólag nehézség, fairség vektorában történő értelmezést nem tartom követendőnek, de ha az alapok elsajátítását nézzük pályakialakítás és combat design szempontjából, akkor Undead Burgnak aligha van párja. Legalábbis én itt időztem el a legtöbbet, ami a nehézséggel is szorosan összefüggött.
A Claymore-hoz még nem volt szerencsém, de én is hamar lecsaptam egy ütős Black Knight fegyverre (Sword), amit a Zweihanderrel váltogatva kis és nagy ellenfeleket egyaránt gond nélkül le tudok kaszabolni.
Ha jól emlékszem, te elég tetemes mennyiséget beleöltél a DaS II-be Steamen. Ez inkább PvP-t jelent, vagy ennyire bejött az egyszemélyes kampány is? (Az utóbbiről én legalábbis elég rosszakat hallottam, főleg a zseniális első rész tükrében.)
PvP-ztem is nem keveset, nem okvetlenül a világ legnagyobb sikerével (fogjuk ezt most a fostos netkapcsolatomra, meg arra, hogy nincs türelmem/ambícióm az aktuális meta alapján optimalizált PvP-karaktert gyártani és nem elfelejteni a soul memory kordában tartásának fontosságát...), de a nagyja az PvE.
Az utóbbiről én legalábbis elég rosszakat hallottam, főleg a zseniális első rész tükrében.
Nos, ez a kulcs, nem igaz? Az Első mindig a hamisítatlan Igazi lesz. :) A DaSII mint Souls lehet, hogy csalódás sokaknak (több szinten nekem is, nyíltan elismerem), de mint akció-rpg, ugyanolyan brutalitással ritkítja a zsánerpárjait, mint a sorozat többi része. A világ- és pályadizájn szimplisztikusabb (a DLC-ken kívül!), a hangulat és a varázs egy része oda lett, cserébe viszont a kibővült tartalomnak hála óriásit nőtt a játékmenet- és -stílusbeli lehetőségek tárháza a rengeteg használható build, covenant, az NG+-os változások stb. stb. jóvoltából. Egyszerűen annyi kipróbálnivaló akad a játékban, hogy mindig visszacsábulsz, pláne a kimerítő jellegű Sin kiadásban. És igen, az összes From-játék közül a legjobban, leggyorsabban, legmegbízhatóbban működő online komponens + legötletesebb covenantkínálat is ide tartozik, még ha én speciel nem is erre összpontosítottam. Baromira remélem, hogy a DaSIII megörökli majd ezt a"gazdagságot" és "longevity"-t (nem fog az agyam magyarosch része), és például nem lesznek Bloodborne-osan lusták a New Game Plus ciklusok tárgy- és ellenfélelhelyezéseinek, bossharcainak megvariálásával a játékélmény frissen tartásának érdekében.
Az első rész mint élmény jóval magasabban áll a ranglétrámon. Ezzel párhuzamosan a második résszel mégis kábé háromszor vagy négyszer többet játszottam, mert annyit nyújt. Nagyjából Gothic - Gothic 2 viszony, ami engem illet.
No, röviden: nem érdemes kihagyni a második részt sem (Scholar of the First Sin). Nem találja fel újra a kereket, "csak" egy díszgalériányit kínál belőle.
Hmm, akkor mondhatni, hogy a mechanikai/játékrendszerben való elmélyülés annyira megfogott, hogy nem is bánod, hogy útközben elhagyta valahol a széria a lelkét? :P Nyilván sarkítok, már csak a béna szóvicc végett is, de nem tudnám megmondani, hogy mennyire kötne le a játék hosszú távon a vizuális krém és a lételemünket boncolgató aláfestés nélkül. Legalábbis a korábban említett rövid sessiönökhoz avégett is szoktam tartani magamat, hogy elkerüljem a Dark Souls lassú, metodikus harca által keltett érzést, ami különösebb kontextus, kizárólag ellenséges elemek mellett egy nihilizmushoz közel álló szemléletet ébreszt. Aminek függvényében a halál is új értelmet nyer, vagy pontosabban értelmet veszít.
Remélem ezzel a reduktív jellemzéssel jócskán mellélőttem, csak pont az fogott meg a Dark Soulsban - és Bloodborne-ban egyaránt -, hogy többet nyújtanak egy tartalom és egyéb videójátékos konvenciók mentén megrajzolt terméknél.
Azért nem hiányzik a kettesből sem a melankolikus puzzle-háttérnarratíva, a tragikus NPC-k, a mítoszhoz hozzáadó "mondanivaló" a nagy egészről, meg hasonló signature kópéságok.
Ugyanakkor ha valaki majd' félezer órát elszórakozik valamivel, ami történetileg megismerhető és kimeríthető ennek az időnek az egyötöde alatt is, akkor a fennmaradó napokért természetesen már inkább a mechanikai/játékrendszerben való elmélyülés fog felelni.
Röviden szerintem már leírtam róla a véleményemet korábban, a hosszabb verzió pedig ott hever a fiókom mélyén az RPG-s harcrendszerek mellett :) De majd lehet, hogy összeszedek néhány gondolatot az egyik nap.
Talán minden titkát nem is sikerült kifürkésznem, de a legtöbb kulcsot megszereztem, hogy a lélekkeresést Lordranon kívül folytathassam. Más szóval: 60 órányi barangolást követően végeztem a Dark Soulsszal.
Az út első harmada különösen küzdelmes volt, hiszen minden sarkon valamilyen halálos veszély leselkedett ránk, legyen szó lesben álló ellenfelekről, vagy szakadék mentén keringőző ösvényről. Amit az ormótlan mozgásunk és környezettel való érintkezés is kihangsúlyozott, mivel minden mozdulatunkra valamivel kevesebbek lettünk. Ez nem csupán körültekintőségre, játékosi szokásaink félrerakására sarkallt, hanem egyfajta önmegüresítésről (kenosis) is lehet beszélni, ami büszkeségünk és előítéleteink levetkőzésére tanít. Számomra ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy sokkalta fogékonyabbá váltam a játék üzenetének. De a játékosi párbajok formalitásainak tiszteletben tartását – azaz, hogy meghajlással kezdődnek és hogy nem illik közben italozni – is az alázatosságra tanításnak tudnám be.
ShowHide spoiler #
Egyébként a csúcsot nálam Anor Londo és Painted World of Ariamis jelentette, és hogy a két helyszín miként testesítette meg a társadalmi rétegek közti különbségeket. Anor Londo palotái festményekkel és díszes bútorokkal voltak berendezve, melyeknek hatalmas kapuit fényes páncélú őrök vigyázták. Ariamis romos városában pedig sötétség honolt, ahova a gyengéket és betegeket száműztek. Mindez a harcrendszeren keresztül is megmutatkozott, hiszen Ariamisban szinte minden lakos egy-két csapást jelentett, míg Anor Londo lovagjai rendesen fel voltak vértezve.
A szerepjátszás is itt csúcsosodott ki, hiszen a száműzetésben élő félvér Priscilla – akit szintúgy vaskapuk és őrök sokasága vigyázott – sorsa felett is hatalmunkban állt ítélkezni. Dark Sun Gwyndolin pedig Lordran rendje mellett az illúziókeltés főfelelőse volt. Ugyanis a felső társadalmi értékeket megtestesítő Anor Londo felett is sötétség honolt, ahogy a fényes páncélok is ugyanolyan sötét lelkeket takartak. Természetesen a rendszer hibáihoz és annak fenntartóihoz hasonlóan Gwyndolin sem feltétlen volt látható.
Gwyndolin kapcsán a rendek szerepkörét és a többjátékos mód általi szerepjátszást is lehetne taglalni, de a két társadalmi réteget megtestesítő helyszínek tükrében a Smough és Ornstein összecsapás volt számomra a játék csimborasszója. Hiszen újszülöttként való csetlés-botlást és a létezést pedzegető kérdéskörök után végre eljutottunk az első civilizált élethez hasonló helyszínre, a fényes Anor Londoba. Ahol a bossok eggyé válása a két társadalmi réteg összeolvadását, változásra való reakcióját szimbolizálta.
Nagyon egyszerűen fogalmazva: a játékot a felcseperedés, élet metaforájaként értelmeztem, ahol a környezet kölcsönösen hatással volt ránk és mi rá. Mindez a karakterünkön és a játékmechanikán keresztül is megmutatkozott, de a játék formáló hatása inkább a képernyőn kívül zajlott le. Vagyis megtértem. Praise the Sun!
Dehogy! Minden területet bejártam, csak nem azonos alapossággal.
Mondjuk a DLC kapcsán kissé ambivalensek az érzéseim, mivel tematikailag tetszett, de kicsit hiányoltam a harcrendszeren és pályakialakításon keresztüli elmélyülést. Ez nem tudom mennyire tudható be annak, hogy full vértben eléggé sétagalopp volt végigmenni a pályán, vagy csak én nem voltam elég figyelmes.
Tematikailag "fontos" elsősorban, amennyiben a DSII és a jelek szerint a DSIII is erősen a DLC-ből kibányászható bizonyos infókra épít. A Dark Soul mibenlétéről stb.
Például a DSII alapvető sztorielemei - sőt mindhárom DSII DLC-éi is - eléggé érthetetlenek lennének az Artorias of the Abyss anyag nélkül. Legalábbis neked, mert ahogy látom, nem a "félvakon-félsüketen végigslashelem magam a pályákon" játékosok táborát erősíted, akiket az ilyesmi nem is érdekel. :)
It's german. I wrote down some quick translations.
- Max FPS: 60fps (even with ini tweaks)
- "GTX 770 enough for 60fps in highest settings". GTX 760 offers around 40-45fps in max. settings. So take the GTX770 numbers with a grain of salt. I think you will have to turn some settings down on the GTX770 or play with 50fps average.
- No specific settings for HBAO+/MSAA/SMAA. SSAO from Low to High and AA on and off - That's it.
- Dual Core CPU is enough to start the game :/ (no comment about performance). Long loading times though.
- M+KB controls are iffy. Mouse has trouble with 4K resolution.
- Game crashed a couple of times (FROM told them that they are still optimizing).
- They use an 980 ti in the Video. 2,4 GB VRAM on max. texture settings in 1080p.#
- Uses the Bloodborne engine
- 8GB RAM more than enough
remember ... unoptimized drivers and the game is still unfinished
Jah, állítólag eléggé spoilerveszélyes, úgyhogy kösz, de kösz, nem.
A konzolosok egyébként már játszhatják nyugaton is (PS4-en japánul, japán bolton keresztül, XBone-on meg megy angolul is a digitális, lol; a Twitch ettől zeng), csak nekünk, PC-seknek kell a nagyfaszt szopnunk még 3 baszott hétig. De legalább a vállalható teljesítményért megéri majd, mer konzolon nem a legfényesebb a helyzet ezen a téren, ki gondolta volna...
Addig inkább ezt a topicot is kerülöm mostantól, mielőtt valamelyik trollnak aranyos ötlete támadna.
rwurl=https://youtu.be/_zDZYrIUgKE
ibi amentia latet
Tyúberek játszhattak a végleges játékkal, tegnap véget ért a hírzárlat, úgyhogy sok videóanyag várható, spoilerfóbiások vigyázz
anakunk.Lobos mesterébe azért belelestem, finom:
rwurl=https://youtu.be/TAlnWFjSwKs
Wow, a crystal lizardok bosszúja sokáig ért, de... D:
:D
ibi amentia latet
On the Sublime and Beautiful: A Conversation with ‘Dark Souls III’ Director Hidetaka Miyazaki
"The main concept of Dark Souls III is the first flame and its successors; the world has been in this cycle of reigniting the flame since the first game, but now it seems to be disappearing, almost dying. We're trying to draw out the aspects of this withering flame. We have also changed the game's palette to fit into this concept of withering beauty. The colours are more muted and sublime. The levels, dragons, enemies, monsters, even NPCs still have that sense of dignity.
"We emphasise sadness and loneliness, too, which can be seen in both the environments and life forms within the game. What we want to communicate to the fans is that there's an inherent beauty that can be found within everything, beyond all the withering and decay."
.
Egyébként egy pár hete végre elkezdtem a Dark Soulst (amiben az itteni unszolás is segített, köszi damoqles!) és vele párhuzamosan a Bloodborne-t is. A fentebb is említett hasonlóságok és Miyazaki kedvelt motívumainak visszatérése szinte tényleg kézzel tapinthatóak, viszont a (játék)mechanikabeli különbségek talán még jobban rávilágítanak a mindkét játékot átható design filozófiára. Konkrétabban, hogy miként használják a harcrendszert a játékot átható motívumok lekommunikálására. A Dark Soulsban nem véletlen ormótlan, lassú a karakterünk mozgása, hiszen egy láncaitól megszabadult/"újjászületett" karaktert testesítünk meg, míg a Bloodborne pörgős tempója a vadász és a préda közötti viszonyt próbálja szimbolizálni, és hogy milyen könnyen kaphatunk vérszemet.
Kicsit szomorú is, hogy a nehézség reduktív vektorán született értelmezések alapján vált igazán ismerté a széria, miközben a harcrendszerhez köthető halál is metaforikus jelentéssel tud bírni. Legyen szó a gátlástalan, opportunista viselkedés vagy a kapzsiság büntetéséről.
Mindenesetre az itt is elhangzott tanácsot, hogy minél kevesebb ismerettel vágjon neki az ember, csakis ismételni tudom, hiszen az elbaltázott, valamivel hosszabb távra is kiható döntések is túlmutathatnak az egyszerű mechanikai elmélyedésen.
Keblemre.
Zoo, hallod ezt, a lusta istenedet?
A nudista speedsterség egy legitim ösvény a tapasztalt merészeknek. :) Bár a BB villámtalpú fenegyerekeinek nyilván még úgy is csak a hűlt porát nyelheted; máshogy vannak hangolva.
Amúgy hol jársz bennük?
ibi amentia latet
A Bloodborne-ban még csak olyan 10-15 órám van, szóval relatív az elején. A Dark Soulsban pedig kezdtem megörülni, hogy Anor Londo naposabb és nyitottabb a korábbi helyszínekkel szemben, amikor belezúgtam a festménybe. Ahol a mérgező kondíció a mocsárhoz hasonlóan állandónak néz ki. Bár még csak az első pár épületet jártam be metodikusan, begyűjtve a lootot anélkül, hogy meghalnék. A semmiből előbukkanó élőhalott sárkánynál meg nyomtam egy gyors hátraarcot, míg a másik irányba sem volt már elég lelkierőm átverekedni magamat azzal a pár flaska gyógylőrével.
Ez volt pár napja, de szeretek kisebb kihagyásokkal, viszonylag rövidebb sessionökben játszani. Így legalábbis jobban tudok koncentrálni a vizuális és egyéb metaforikus jelentésekre, nem beszélve arról, hogy a játék nyomasztó hangulata is rá tud telepedni az emberre. :)
Amúgy te melyik fegyverekkel játszottad végig először a játékot?
A Painted World az egyik kedvencem level design szempontjából. FFactoid: a legelső pálya volt, amit megkotyvasztottak a projekthez mintegy prototípus/mintaalap célzattal, és szerintem látni is az extra törődést a sokszintes, sokutas, magába visszakanyarodó, kompaktságában komplex természetében (meg a "földrajzi különállósága" is ezzel magyarázható).
A sárkány alfelével van egy vicces glitch, nézd majd meg utólag.
Engem a Black Knight Halberd vitt végig a játékon először. Szerencsés loot volt a darkrooti lovagtól, nem mindig ejti el. Másik kedvencem a claymore volt, több specifikus részletre viszont nemigen emlékszem, az azóta lenyomott kismillió DaSII-végigjátszások frissebb emlékei eléggé elködösítették a korai DaSI-es tapasztalatokat.
Friss húsként melyik játékot tartod nehezebbnek, igazságtalanabbnak, kielégítőbbnek, immerzívebbnek stb.?
ibi amentia latet
Verdiktet még korai lenne hirdetni, de a játékok egészét nézve átgondoltabbnak hat a Dark Souls, mégha a Bloodborne darálását egy picit jobban is élvezem. Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy a Bloodborne-nál már nem volt meg az újdonság ereje, pontosabban eddigre nagyjából kiismertem milyen mechani trükkökkel operál a Dark Souls, ami az egyéb jelentések értelmezésében is jelentős szerepet játszott. Ugyan a kizárólag nehézség, fairség vektorában történő értelmezést nem tartom követendőnek, de ha az alapok elsajátítását nézzük pályakialakítás és combat design szempontjából, akkor Undead Burgnak aligha van párja. Legalábbis én itt időztem el a legtöbbet, ami a nehézséggel is szorosan összefüggött.
A Claymore-hoz még nem volt szerencsém, de én is hamar lecsaptam egy ütős Black Knight fegyverre (Sword), amit a Zweihanderrel váltogatva kis és nagy ellenfeleket egyaránt gond nélkül le tudok kaszabolni.
Ha jól emlékszem, te elég tetemes mennyiséget beleöltél a DaS II-be Steamen. Ez inkább PvP-t jelent, vagy ennyire bejött az egyszemélyes kampány is? (Az utóbbiről én legalábbis elég rosszakat hallottam, főleg a zseniális első rész tükrében.)
PvP-ztem is nem keveset, nem okvetlenül a világ legnagyobb sikerével (fogjuk ezt most a fostos netkapcsolatomra, meg arra, hogy nincs türelmem/ambícióm az aktuális meta alapján optimalizált PvP-karaktert gyártani és nem elfelejteni a soul memory kordában tartásának fontosságát...), de a nagyja az PvE.
Nos, ez a kulcs, nem igaz? Az Első mindig a hamisítatlan Igazi lesz. :) A DaSII mint Souls lehet, hogy csalódás sokaknak (több szinten nekem is, nyíltan elismerem), de mint akció-rpg, ugyanolyan brutalitással ritkítja a zsánerpárjait, mint a sorozat többi része. A világ- és pályadizájn szimplisztikusabb (a DLC-ken kívül!), a hangulat és a varázs egy része oda lett, cserébe viszont a kibővült tartalomnak hála óriásit nőtt a játékmenet- és -stílusbeli lehetőségek tárháza a rengeteg használható build, covenant, az NG+-os változások stb. stb. jóvoltából. Egyszerűen annyi kipróbálnivaló akad a játékban, hogy mindig visszacsábulsz, pláne a kimerítő jellegű Sin kiadásban. És igen, az összes From-játék közül a legjobban, leggyorsabban, legmegbízhatóbban működő online komponens + legötletesebb covenantkínálat is ide tartozik, még ha én speciel nem is erre összpontosítottam. Baromira remélem, hogy a DaSIII megörökli majd ezt a"gazdagságot" és "longevity"-t (nem fog az agyam magyarosch része), és például nem lesznek Bloodborne-osan lusták a New Game Plus ciklusok tárgy- és ellenfélelhelyezéseinek, bossharcainak megvariálásával a játékélmény frissen tartásának érdekében.
Az első rész mint élmény jóval magasabban áll a ranglétrámon. Ezzel párhuzamosan a második résszel mégis kábé háromszor vagy négyszer többet játszottam, mert annyit nyújt. Nagyjából Gothic - Gothic 2 viszony, ami engem illet.
No, röviden: nem érdemes kihagyni a második részt sem (Scholar of the First Sin). Nem találja fel újra a kereket, "csak" egy díszgalériányit kínál belőle.
ibi amentia latet
A festményes dolgot naggyon gyorsan áttekertem, talán még elfelejthető... :)
Monas apó legyintett. Két kézzel is.
Bocs. :/
ibi amentia latet
Hmm, akkor mondhatni, hogy a mechanikai/játékrendszerben való elmélyülés annyira megfogott, hogy nem is bánod, hogy útközben elhagyta valahol a széria a lelkét? :P Nyilván sarkítok, már csak a béna szóvicc végett is, de nem tudnám megmondani, hogy mennyire kötne le a játék hosszú távon a vizuális krém és a lételemünket boncolgató aláfestés nélkül. Legalábbis a korábban említett rövid sessiönökhoz avégett is szoktam tartani magamat, hogy elkerüljem a Dark Souls lassú, metodikus harca által keltett érzést, ami különösebb kontextus, kizárólag ellenséges elemek mellett egy nihilizmushoz közel álló szemléletet ébreszt. Aminek függvényében a halál is új értelmet nyer, vagy pontosabban értelmet veszít.
Remélem ezzel a reduktív jellemzéssel jócskán mellélőttem, csak pont az fogott meg a Dark Soulsban - és Bloodborne-ban egyaránt -, hogy többet nyújtanak egy tartalom és egyéb videójátékos konvenciók mentén megrajzolt terméknél.
Azért nem hiányzik a kettesből sem a melankolikus puzzle-háttérnarratíva, a tragikus NPC-k, a mítoszhoz hozzáadó "mondanivaló" a nagy egészről, meg hasonló signature kópéságok.
Ugyanakkor ha valaki majd' félezer órát elszórakozik valamivel, ami történetileg megismerhető és kimeríthető ennek az időnek az egyötöde alatt is, akkor a fennmaradó napokért természetesen már inkább a mechanikai/játékrendszerben való elmélyülés fog felelni.
ibi amentia latet
Jól van, na, de a hatodik napon meg kell pihenni. Vagy mi.
A Demon's Soulsszal amúgy hogy álltok, mert én azt végigjátszottam, nem ugrottam helyette az utánzatokra :P
Sors bona, nihil aliud.
Megverlek.
ibi amentia latet
Esélyes, hogy hamarabb sort fogok keríteni rá, mint a folytatásokra. De inkább regéljél róla, mintsem arról hencegj, hogy neked már megvolt. :P
Röviden szerintem már leírtam róla a véleményemet korábban, a hosszabb verzió pedig ott hever a fiókom mélyén az RPG-s harcrendszerek mellett :) De majd lehet, hogy összeszedek néhány gondolatot az egyik nap.
Sors bona, nihil aliud.
rwurl=https://youtu.be/4Q5RRhlmBts
Nagyon komoly. Azt a múltkori vérszökőkutat azért mégse merték a templomba vinni. :)
ibi amentia latet
rwurl=https://youtu.be/b79IKYTUbT8
Nagyobbat valszeg ha akartak, se tudtak volna.
ibi amentia latet
https://twitter.com/DarkSoulsGame/status/707998895981203457rwurl=https:/... Bloodborne engine-nek köszönhetően és a hosszas hallgatás után ez sajnos nem volt evidens eddig. De hála a
z égnekNapnak.ibi amentia latet
Kurva japánoknak már csak egy hetet kell várniuk. >_<
ibi amentia latet
Talán minden titkát nem is sikerült kifürkésznem, de a legtöbb kulcsot megszereztem, hogy a lélekkeresést Lordranon kívül folytathassam. Más szóval: 60 órányi barangolást követően végeztem a Dark Soulsszal.
Az út első harmada különösen küzdelmes volt, hiszen minden sarkon valamilyen halálos veszély leselkedett ránk, legyen szó lesben álló ellenfelekről, vagy szakadék mentén keringőző ösvényről. Amit az ormótlan mozgásunk és környezettel való érintkezés is kihangsúlyozott, mivel minden mozdulatunkra valamivel kevesebbek lettünk. Ez nem csupán körültekintőségre, játékosi szokásaink félrerakására sarkallt, hanem egyfajta önmegüresítésről (kenosis) is lehet beszélni, ami büszkeségünk és előítéleteink levetkőzésére tanít. Számomra ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy sokkalta fogékonyabbá váltam a játék üzenetének. De a játékosi párbajok formalitásainak tiszteletben tartását – azaz, hogy meghajlással kezdődnek és hogy nem illik közben italozni – is az alázatosságra tanításnak tudnám be.
A szerepjátszás is itt csúcsosodott ki, hiszen a száműzetésben élő félvér Priscilla – akit szintúgy vaskapuk és őrök sokasága vigyázott – sorsa felett is hatalmunkban állt ítélkezni. Dark Sun Gwyndolin pedig Lordran rendje mellett az illúziókeltés főfelelőse volt. Ugyanis a felső társadalmi értékeket megtestesítő Anor Londo felett is sötétség honolt, ahogy a fényes páncélok is ugyanolyan sötét lelkeket takartak. Természetesen a rendszer hibáihoz és annak fenntartóihoz hasonlóan Gwyndolin sem feltétlen volt látható.
Gwyndolin kapcsán a rendek szerepkörét és a többjátékos mód általi szerepjátszást is lehetne taglalni, de a két társadalmi réteget megtestesítő helyszínek tükrében a Smough és Ornstein összecsapás volt számomra a játék csimborasszója. Hiszen újszülöttként való csetlés-botlást és a létezést pedzegető kérdéskörök után végre eljutottunk az első civilizált élethez hasonló helyszínre, a fényes Anor Londoba. Ahol a bossok eggyé válása a két társadalmi réteg összeolvadását, változásra való reakcióját szimbolizálta.
Nagyon egyszerűen fogalmazva: a játékot a felcseperedés, élet metaforájaként értelmeztem, ahol a környezet kölcsönösen hatással volt ránk és mi rá. Mindez a karakterünkön és a játékmechanikán keresztül is megmutatkozott, de a játék formáló hatása inkább a képernyőn kívül zajlott le. Vagyis megtértem. Praise the Sun!
Mondd, hogy nem hagytad ki a DLC-t.
ibi amentia latet
Dehogy! Minden területet bejártam, csak nem azonos alapossággal.
Mondjuk a DLC kapcsán kissé ambivalensek az érzéseim, mivel tematikailag tetszett, de kicsit hiányoltam a harcrendszeren és pályakialakításon keresztüli elmélyülést. Ez nem tudom mennyire tudható be annak, hogy full vértben eléggé sétagalopp volt végigmenni a pályán, vagy csak én nem voltam elég figyelmes.
Tematikailag "fontos" elsősorban, amennyiben a DSII és a jelek szerint a DSIII is erősen a DLC-ből kibányászható bizonyos infókra épít. A Dark Soul mibenlétéről stb.
Például a DSII alapvető sztorielemei - sőt mindhárom DSII DLC-éi is - eléggé érthetetlenek lennének az Artorias of the Abyss anyag nélkül. Legalábbis neked, mert ahogy látom, nem a "félvakon-félsüketen végigslashelem magam a pályákon" játékosok táborát erősíted, akiket az ilyesmi nem is érdekel. :)
ibi amentia latet
Itt most rejtett/védett fájlokból kibányászott lore/kánon infókra gondolsz, vagy játékon belüli értelmezésre?
Szerk: Ja, látom bővítetted a hsz-ed; meg második olvasásra nem akadtam annyira fenn azon egy szavon. :D
rwurl=https://i.imgur.com/mA8y9o0.jpghttps://imgur.com/gallery/mA8y9o0
Deprivedra fel!
ibi amentia latet
http://www.neogaf.com/forum/showthread.php?t=1199233
.
... also.........
ibi amentia latet
Nesztek művészet:
rwurl=http://i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/s--d88jPakX--/rmwqglpci...
“The power of accurate observation is commonly called cynicism by those who have not got it.” - G.B. Shaw
Japppán löncs angolul.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=QjY99zF3_to
Jó lesz az.
Jah, állítólag eléggé spoilerveszélyes, úgyhogy kösz, de kösz, nem.
A konzolosok egyébként már játszhatják nyugaton is (PS4-en japánul, japán bolton keresztül, XBone-on meg megy angolul is a digitális, lol; a Twitch ettől zeng), csak nekünk, PC-seknek kell a nagyfaszt szopnunk még 3 baszott hétig. De legalább a vállalható teljesítményért megéri majd, mer konzolon nem a legfényesebb a helyzet ezen a téren, ki gondolta volna...
Addig inkább ezt a topicot is kerülöm mostantól, mielőtt valamelyik trollnak aranyos ötlete támadna.
ibi amentia latet