Jelenlegi hely

Szoftverhegesztés

Utolsó bejegyzés


a xamarin meg jo ellenpelda, az mar eleg regota van es meg mindig fos ezexerint, pedig mar hasznalhatonak kellene lennie

A három mobil platform mindegyike egyenként is benne van sztem az IT top 10 leggyorsabban fejlődő területében, így erre wrappert építeni.. egyre inkább úgy látom, hogy Don Quijote ehhez képest reális célért küzdött.. :D
Szóval a "már használhatónak kellene lennie" az nézőpont kérdése. Ha belegongolsz ez nem szól másról, minthogy egységesíteni próbálsz egy adott időpillanatban sem egységesdíthető dolgot, ami ráadásul fénysebességel halad minél különbözőbb irányokba, hisz alapvetően egyik fő céljuk, hogy ki akarnak tűnni egymáshoz képest.



(okes, de nem hiszem, hogy olyan alap funkciok mint a gps folyamatosan valtozna)

Parizer forever.



szerinted hany befektetesi bankar ismeri es ERTI pl. az sql-nosql kozotti kulonbseget? ;)

Parizer forever.



Nem érti, de managerek közt van épp elég, aki hipnek és hozzáértőnek akar hatni azzal, hogy belepofázik azokba a technológiai döntésekbe, amelyekhez lövése sincs. Valszleg a befektetők közt is akad néhány belőlük.




ez zseniális, röhögtem amikor a js leállította az egész parsing folyamatot amíg nem futott át. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."




amikor programozási cuccra keresel, és google-ben 4.-5. helyen pornó jön szembe a doksik közt... melyik idiótának jutott eszébe uborkának nevezni azt a kurva nyelvet?!?!?!



Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.




Aki esetleg lemaradt, a Microsoft megvette a Mono projektet jelenleg ápolgató Xamarint. Erre kíváncsi leszek :-D



https://blogs.microsoft.com/blog/2016/02/24/microsoft-to-acquire-xamarin-and-empower-more-developers-to-build-apps-on-any-device/

én nem, most adok át benne projektet épp.

két év mire ez nem lesz erőforrás hiányos (kizártnak érzem, hogy tucatnyinál több ember fejlessze, olyan szarul haladt mindig is), az egyetlen ami hamar javulhat az az irreális és botrányos árazás (1000 EUR / platform plusz a test cloud, ami az egyetlen jó az egészben még 1200 vagy hogy, igaz lehet alkudni bőven - kell is!! :D).
A már marginálisan létező WinPhone-ra a támogatás is alig létező, az a doksi rész kb kompletten hiányzik, de a legszopóbb, hogy a community által fejlesztett és a Xamarin.Forms-hoz a közös kontroll készletet biztosító (és amúgy igénytelen és szegényes) XLabs toolkit szökőévente frissül, 4 hónapja le sem fordul windows phone-ra (!!!!), mert 1.5-ön áll a toolkit, miközben a Xamarin hetente frissül, 2.1-nél jár.

ha komplexebb UI-t akarsz úgyis meg kell írni kvázi mindent custom rendererben, így időben kizárólag a közös BL-t nyered, cserébe sokkal meredekebb a betanulási görbe, mert kurvára kell érteni ahhoz amit bewrappelsz, plusz ahhoz is, hogy hogy akarod wrapperen át piszkálni. van olyan scenario, amihez jó, de én a három darab háromplatformos appból amit eddig csináltam még egyik se volt nyomokban sem olyan.




admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Scala lemaradt... Fos.

Well.... f*ck. o.O



Ennek mintájára megnéznék egy olyan kimutatást is, ahol a hentesek keresik a legtöbbet.

Már az application részt se értem a legelején, pl. a JS kimaradt a mobil fejlesztésből, a C# kimaradt a webből, de ott van a game devnél, WTF? :D Meg annyi matlab fejlesztő van mint PHP-s, persze.. alap..! :D

Szóval értem én, hogy fizetett reklám, de hihetőbb lenne, ha legalább távolról korrelálna a valósággal. :)



ezert szolt be kemenyen Neo a kep alatt :D

Tiszta fizetett Ruby reklam. :D

Meg egyebkent is, mi az mar hogy "elso programnyelv ami majd meghatarozza a hatralevo eleteted". Jo eselyel lofaszt se hoz ossze az ember az elso programnyelvvel amit tanul, csak ismerkedik a programozas fogalmaval, aztan kiprobal csomo mast is es idovel rajon hogy nincs jolly cucc, hanem kulonbozo feladatokra kulonbozo cuccot fog hasznalni az eleteben.

(Ha csak nem Pajeet az ember ugye.)

Minthogy a programnyelv is szerszam, csomo fele szerszam van korulotted mindenfele melora, mivel lehet valamit csavarhuzoval el tudsz vegezni, de mashoz kes kell, vagy furesz.

Gyakorlatilag barmelyiket randomra valasztva is akar erdemes elkezdeni amelyikhez kedvet erez, fejlodni fog vele, ismerkedik a fogalmakkal es a mukodesi elvekkel. Azutan meg ahogy fejlodik majd megtalalja a sajat utjait.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Első amit megtanultam az qbasic volt. Hol van az a listán?!?!?!?!?! :D



a felső szekción túl se lapoztam, de most megláttam az alját, az az új kedvenc részem. azon belül is a stagnáló javascript popularity, főleg most, hogy már szinte bármi, többek között SQL helyett is lehet használni. :D



nub. En GWbasic-kel kezdtem komolyabban egy XT PC-n, meg (valami bena) versenyt is nyertem GW cuccokkal elemista sulis komban. Elotte valamelyest PET basic-kel nyomtam a c64esemen csak otthon lazulasbol. :D

Szerintem mai napig kul kis nyelv az a basic. Siman kezdheti azzal is az ember ha tanulni akarja az alapokat ha engem kerdezel, aztan ahogy megszerei es megerik hogy tovabblepjen, majd valaszt ujabb utakat.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



jaja, javascript a vilagon a legpopularisabb nyelv a toppon. Rohadtul "hanyatlik" :D.
PHP is ott van a top korul annyi oldal hasznalja.

Atidezem a webdrotbol a kommentemet amit par hete toltam, vegul is ide is siman valo a statisztika miatt pl:

psishock írta:

kecske írta:
Nem gondoltam igazabol hogy valtozni fog barmi is, ha lett volna aki be tud ugrani helpre, nyilvan mar megtette volna kulon keres nelkul is.

Csak ezt olvastam az oldalról kommentet, és eddig, és mivel geci kevés az időm és PHP-t se piszkáltam még soha, csak annyit akarok, hogy olvasva az eredeti kommentet nekem ez már átjött feelingre.

szopó, hogy az összes értelmes ingyenes CMS PHP-ban van, ingyenwebshopon kívül másra nem is használják, nem is tudom miért nem nevezik rá át a nyelvet :D

tipikusan kompatibilitasi es ismertsegi okok miatt szvsz.

82% a vilagon az oldalaknak PHPs, messze a tulnyomo tobbsege. Az ASP.NET meg szignifikans a maga 16%val, viszont az osszes tobbi random nyelvben oszlik el.

http://w3techs.com/technologies/overview/programming_language/all

Alapvetoen nekem amugy nincs kulonosebb gondom a php-vel, de kozel nem kedvelem ugy mint a nalam number 1 javascriptet. A legnagyobb problemam egy nyelvel legnagyobb szazalekban az ha nem ismerem es nem tudom hasznalni, de ha ez nem all fent, el lehet barmivel lenni. Ebbol adodik hogy a legnagyobb bajom a hipster nyelvekkel pont ez, hogy nem ismerem oket, de mint a beszed nyelvekbe is, semmi kedvem evente 50 ujat megtanulni, kialakitani egy rutinossagot bennuk hosszu hasznalattal, hogy talan majd berobbannak akkor keressek is veluk, a regieket meg elfelejteni, ahelyett hogy inkabb a regi nyelvek hianyossagait foltoznak uj kiadasokkal hogy egyre tokeletesebbek legyenek.

Ugy vagyok vele hogy egy nyelv legyen minel jobban elterjedve es minden szarral kompatibilis (es ha lehet first class function kialakitasu :D), akkor eri meg foglalkozni vele. That's being said erdekes lesz majd nezni hogy szerver oldalon is megindulnak jobban javascriptes megoldasokkal a jovoben az oldalak. Erdekes lesz nezni ahogy bevezetik a webstandardba a WebAssembly-t, azaz C csalad alapu programozast is a nagyok egyesulete (Microsoft, Google, Apple, Mozilla), C alapu nyelv hasznalataban webprogramozasnal szintugy latok fantaziat.

szerk: es ahogy nezem a tobbi statisztikat, nem allok messze a tobbi ember megitelesetol sem.
rwurl=http://sogrady-media.redmonk.com/sogrady/files/2016/02/lang-plot-116-wm-...
http://redmonk.com/sogrady/2016/02/19/language-rankings-1-16/

Programozasi nyelvek popularitasat toretlenul vezeti a Javascript, de ott lapul a PHP is a Java alatt szorosan.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



psishock írta: nub. En GWbasic-kel kezdtem komolyabban egy XT PC-n, meg (valami bena) versenyt is nyertem GW cuccokkal elemista sulis komban. Elotte valamelyest PET basic-kel nyomtam a c64esemen csak otthon lazulasbol. :D

Szerintem mai napig kul kis nyelv az a basic. Siman kezdheti azzal is az ember ha tanulni akarja az alapokat ha engem kerdezel, aztan ahogy megszerei es megerik hogy tovabblepjen, majd valaszt ujabb utakat.

Hah, XT volt nekünk is, basic meg hbase (ami a dbase magyar klónja volt, innen a h) folyt kezdeteknek ált suliban. :D Aztán gimiben pascal, delphi, c...



nagi írta: Aztán gimiben pascal, delphi, c...

szerencses vagy, nekem "csak" gepesz technikusi szakkozep suli volt, amiben 0 programozas volt ugyan, de legalabb csomo minden mas (statika, mechanika, szilardsagtan, geprajz, stb) ami semennyire sem kotott le. :D

Belegondolva egesz shitty gyermekkorom volt (dehat kinek nem keleteuropaban), viszont legtobb esetben szartam mindenre es nyomtam a Fallout 2-ot, Gothic-ot vagy az UT-t. :D

A legkomolyabb belegondolva, hogy ezeknek a tudataban atengedtek minket az erettsegin, holott sacc/kbre nezve 95%+nak (marmint ugy overall az egesz iskolaban a gyerekeknek szamolva) fogalmunk sem sok volt a szakmai dolgokrol igazan. Magyaran segghulyek voltunk tovabbra is, lopikulat se ert hogy elbasztunk 4 evet az eletunkbol.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Yeah, elég spéci volt ez gimiben. A tanár kitalálta, hogy mivel 4-en(!) voltunk az egész évfolyamból (5 osztály, én ráadásul nem is magyar tanrendben) infón, és mindannyian akkora kockák voltunk, mint oda Lacháza, tesz a(z elvileg akkor is létező) tananyagra, és elkezd programozni tanítani bennünket.

Jah, vicces kiegészítés, BME-s infó szakon a 2004-es volt az első évfolyam, amelyik már nem pascal-t, hanem c-t tanult. Már akkor is néztünk, hogy ezt mégis hogyan halasztották idáig, főleg gimis c-re térés után. :D



Ahh, igen, a kezdetek! Basic v2.0 -> Assembly -> C. Meg is adta az alapokat. :D

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



pet basic-bol egyenest assembly-be

az igen. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Én PASCAL-lal kezdtem, gimiben :)

És az első, amiért fizetést is kaptam az a MATLAB.

Regen minden jobb volt.



hogy keveredtel MATLAB-ra?

En elso fizetest azt hiszem javascripter kaptam (mielott kul volt). Ha jol emlexem IE5-ben futtatva es vetiton kivetitve oldottam meg egy vetelkedo jateknak a programjat, lehetett vagy 20 eve.

Vegsosoron ott is ugyanevvel a logikaval gondolkodtam mint most. Ott a gui es csomo minden mas alapbol tamogatott a bongeszomotorban, nem kell tokolnom azoknak a kidolgozasaval es kezben tartasaval, csak magaval a program mukodessel.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Hmm, attól függően, hogy hogyan számítjuk, első "kódolási" cuccom, (értsd: több órás melót pár percre redukáltam) amiért pénzt kaptam, AutoHotKey-ben volt. :DDDD Aztán meg c#-os toolokat írogattam melóhoz. Nem az volt a fő feladat, de rettenetesen gyorsította a munkafolyamatot.



micsoda életutak.. :) de azért sok a hasonlóság. enyém sztem psi-éhez konvergál tán legjobban.

C64 BASIC -> C64 gépi kód, majd assembly -> Amiga 500 Assembly -> Turbo Pascal -> C++ -> C#

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!