Jelenlegi hely

PC-builder HQ

Utolsó bejegyzés


Lehet nem fogalmaztam teljesen érthetően.
Ugye itt arról lenne szó, hogy a Windowsról Linuxra való áttérés minél gördülékenyebb legyen. Nyilván, a rendszerlemez nem kérdéses, én is direkt egy másik ssd-re pakolnám a Bazzite-ot. A gond az, hogy ami az 1TB-os, NTFS NVME-n van cuccom, az nem fog működni Linux alatt (telepített játékokra értem), mivel a Wine+Proton+Steam nem támogatja, mert symlink-eket használna, ami NTFS-en nem működik (ez mondjuk nem igaz, mert windows alatt is létezik ám, de ezt most hagyjuk is). Laptopon Bazzite van, és ott is a secondary drive NTFS, de nem játszom rajta, így OK. Mondjuk kipróbáltam pár kisebb játékot a laptopon, volt amelyik nem is indult el, pont a fajlrendszer miatt.

Szóval az lenne a mondandóm lényege, hogy ahhoz, hogy "linux éve" legyen, a fajlendszer inkompatibilitást kellene megoldani. Nem lenne nagy was ist das, konkrétan tudok is rá megoldást, csak manuálisan kell minden játékra elintézni, és szenvedős. Konkrétan nem kellene foglalkozni a fájlrendszerrel, ha úgy lenne megoldva, hogy ha NTFS-t érzékel, akkor a telepítendő játék egy mini image-be kerülne, így nem számít, hogy NTFS amin az image van, hiszen image-en belül meg ext4... Persze minimális overhead van (1-3% ), de ez lófasz.

Ha Linuxrol akarsz Win-re áttérni, akkor ha ext4 a második meghajtód sincs probléma, mert van driver hozzá win alá. Forditva ez nem teljesen igaz, mert mindig számítani kell rá, hogy NTFS rendszeren a linux adatvesztést, fájlkorrupciót okoz(hat).

Egyébként pont azért tetszik a Bazzite, mert immutable, és nem kell baszakodni a linux gyokerével kb.sose, nem is tudsod szetcseszni nagyon. Használtam már Arch-ot, Ubuntut, Fedora-t (slightly related, de OpenWRT-t, HomeAssistantet, Proxmoxot), de minden esetben volt valami hülye gyökér dolog ami terminalozasos esteket okozott... Bazzite-nál ilyet nem tapasztaltam.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Bevallom, nem teljesen értem, mit szeretnél csinálni. Most ha átteszek egy Windows alatt teletelepített meghajtót egy másik windowsos gépbe, az is elég bajkeresés*. Ha csak telepíteni akarsz NTFS-re, azt meg lehet. (Telepítettem most az említett vinyóra Steammel próbaként a Limbót, semmi gond nincs vele.) Tehát arról van szó, hogy potenciális adatvesztéstől félsz? (Egy másik gépemben van NTFS-es belső HDD, azon még soha nem volt semmi ilyesmi, persze ettől elhiszem, hogy előfordulhat, fordítva ext4-gyel meg soha, de azért vannak kétségeim. Na meg van Linuxon a chkdsk-ra alternatíva NTFS-javításra, kérdés, hogy mindig segít-e. De mint mondom, nálam eleve csak Linuxon működik normálisan a beteg NTFS-es HDD-m, és nem az rontotta el, mert előtte sem volt jól.) Mert ezt meg nem tudom, miért oldaná meg egy minimage, ha az NTFS-es partíción a félelmeid alapján az is korrumpálódhat.

Persze én is váltanék linuxos fájlrendszerre, ahol lehet, de részedről egy aggodalomból kreált problémát szimatolok. Mármint ezt a részét értve, nyilván ott a VR kérdése is (meg az esetleges egyéb igények), de ahhoz Windowson sem értek. Na meg a Bazzite-ot sem próbáltam még, nem tudom, annak vannak-e NTFS irányban saját hülyeségei.

*Persze ami hordozhatóbban telepít, funkcionál, az működik, most a még tizenéve XP-n telepített Claw (1997) kimásolt install könyvtárából indítottam el NTFS-es külő partícióról Linux alatt Protonnal, semmi gond nincs vele, megy a játék, csak lemezt kér, mint Windowson (az eredeti CD-vel és a róla készített lemezképet csatolva is működik).

Sors bona, nihil aliud.



Jelenlegi felállás:
SSD1- Windows --NTFS
SSD2- játékok --NTFS
HDD- adataim, egyéb cuccok --NTFS

SSD3- Bazzite

Ha áttérnék linuxra:
SSD2- játékok: Nem futnának a már telepített játékok 90%-a, mert a Steam és Proton úgy működnek, hogy linux alatt ha egy játékot telepitesz, akkor symlinkeket hoznak létre a meghajtón az adott játékhoz, a fordítás miatt tobbek közt.

Na, nem akarom a teljes, 1TB-os SSD2-met lementeni (nincs is hova, lol), és minden játékot újratelepíteni, majd szívni azzal, hogy a mentett allasaimat visszaallitsam, ha egyáltalán lehet. Pl. KCD2 160 óra, BG3 120 óra, Death Stranding 2 20 óra. Szar lenne ezeket újrakezdeni, de van egyeb sok játék még, mindre igaz.

A kisebb játékok nagyrészt elindulnak akkor is, ha NTFS-en vannak, de általában igaz, hogy a komplexebb cuccok inkább nem.

VR extra szívás, mert a vezeték nélküli, technikailag streaming-el működő VR setek (pl. quest 2, quest 3) nagyjából mennek ALVR-ral (SteamVR nem igazán megy normálisan eleve Linux alatt), de Rift S ahogy olvasom kb. esélytelen.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

A mentett állások miatt fölösleges aggódni, egyrészt mindegyik említettnél van felhő, másrészt ha nem lenne, akkor is átmásolni kellene, mint másik windowsos telepítésnél (rengeteg játéknál teszteltem, 10+ éves mentett állásokal is). A BG1-nél volt, hogy nem működött minden mentett állásom (10 perc progressvesztés), de ott másik Window 10-en sem, 99%, hogy modkülönbség miatt, semmi köze a Linuxhoz. Emellett a Castle of Illusion mentése lett korrupt, de a Steam-fórumok szerint állandóan azt csinálja (értsd: windowson), manuálisanbackupolni kell, a Win 11-es problémákra meg a Linux az ajánlott workaround (nálam Win 10-en és Linuxon is fut szépen, Win 11-et még élőben továbbra sem próbáltam) :D Régi játékoknál egyébként még a windowsos és a natív linuxos mentés is kompatiblis (BG1, HL1, Postal stb.), az újabbaknál ez már nem garantált (lásd Rise of the Tomb Raider, de abból a natív linuxosnál úgyis sokkal jobban fut a windowsos Protonnal, ami egyébként az összes fagyását Win 10-en produkálta nálam, pedig Linuxon ment többet).

A kisebb játékok nagyrészt elindulnak akkor is, ha NTFS-en vannak, de általában igaz, hogy a komplexebb cuccok inkább nem.

El tudom képzelni a problémákat, én is csak azért próbálnám ki időmilliomosként, hogy teszteljem, egyébként nem erőltetném. De őszintén szólva Windows alatt se jutott volna eszembe az ext4-ről játszás. A drágulások előtt egyébként is bevásároltam SSD-kből, a hordozható meghajtóimra mindig meg tudnám oldani az alkalmi backupot, ha muszáj lenne.

VR extra szívás, mert a vezeték nélküli, technikailag streaming-el működő VR setek (pl. quest 2, quest 3) nagyjából mennek ALVR-ral (SteamVR nem igazán megy normálisan eleve Linux alatt), de Rift S ahogy olvasom kb. esélytelen.

Érdekes, hogy éppen a SteamVR is problémás.

Érthető, hogy jelenleg nem pálya a váltás, csak néhány indok tűnt furának.

Sors bona, nihil aliud.



Amúgy lehet csak kéne 2 szabadnap, és neki kellene feküdni, de marha sok meló, és egyáltalán nem biztos, hogy annyival jobb lesz nekem, max én is teleordithatom a netet, hogy "válts linuxra"! :D

Titkon egyébként arra várok, hogy megjelenjen a SteamMachine, meg az akkor SteamOS, mert valahogy szivesebben állnék át egy olyan rendszerre, ami jó kezekben van (valve), mint egy önjelölt, egymással megegyezni képtelen random programozó brancs tákolmányára. Plusz ki tudja mikorra akarnék újra Nvidia kártyára visszatérni a jövőben, ami megint problémás, ha már Linux....

Ugyanakkor szeretek megküzdeni a dolgokkal, meg szeretek kipróbálni új dolgokat IT-ban és tanulni, tapasztalatot szerezni, szóval ez ilyen mennék is, de nem is dolog :D.

Viszont laptopon tök jó alap dologra a Bazzite, bár sokkal, de sokkal lassabban bootol, mint egy Win 11 ugyanazon a gépen.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Milyen a bootidő? Milyenek a RAM-ok? A Bazzite hidegen indul, a Win 11 pedig a szokásos kamu poweroffból? Vagy újraindítás mindkettő?

Azért is érdekel, mert tudom, hogy 4x16 GB RAM DDR5 mellett simán 1 perc feletti bootidők is összejönnek Win 11-gyel, de az inkább a memória mennyisége és leosztása miatt. Én meg csak nézek, hogy másnál visszatértek ezzel a Win 95-ös, gyenge hardveres (lassú HDD-s, RAM-os) idők.

Nálam hidegen indítva (Bazzite-om vagy bármiféle immutable rendszerem ugye pont nincs, de minden másra igaz, amit próbáltam) nem nagyon van eltérés Win 10-hez képest, de mintha a bejelentkező képernyő után készebb lenne a rendszer, a Win meg még igazgatta volna a haját, csak előtte bejelentette volna, hogy indulhatunk. De inkább a Win-frissítések zavartak, akkor kikapcsolásnál, bekapcsolásnál, újraindításnál az időhúzósabb volt.

3060-am is van egy linuxos gépben, az kb. beesik vele a 6600 szintjére vagy kicsit alá (ennek ellenére játszható a hírhedt Dragon's Dogma 2 is rajta), illetve néhány játéknál kellhet extra intézkedés. (Például a JA3 esetén egy konfigfájlba kell pár plusz sort bemásolni Nvidiával, Radeonnal meg nem.) Amúgy problémáim nagyon nem voltak vele, de nem is az az elsődleges játékosgépem (pontosabban elvétve játszom rajta), a teljesítményvesztés pedig így nyilvánvaló. 750-es vasam is van egyébként, de az nyilván archaikus kártya már, retróra, munkára az a gép is rendben van. (Valójában a legerősebb gépemen játszott játékok többségét is simán vinné, de ez már az én defektusom.)

A Steam Machine drága és gyenge lesz, ha (vélhetően tán csak) lesz, de persze így is sok régebbi játékra és egyéb célra is jó lehet még.

Sors bona, nihil aliud.



12GB DDR3 van a laposban, de mivel régi darab, simán lehet, hogy az Nvidia-Intel optimus felállás ami lassabb bootidőt okoz a fostos ACPI driverek miatt. Nagyjából egy, másfél perc a bootido, leállítás is simán van 30-45 mp, úgy, hogy gyakran nem is aramtalaitja, kézzel kell hosszan nyomva a bekapcs gombot kilőni.

Win 10, 11 alatt boot kb. 20mp, leállítás 10mp ugyanezen a laptopon. Ja, nincs fast boot lehetőség a BIOS-ban (fostos MSI, rettenetesen limitált a BIOS, még frissíteni sem lehet).
Érdekesség még, hogy CachyOS-t is néztem, de az meg idle is iszonyatosan melegíti ezt a laptopot (emiatt hangos, mert a ventilátor meg megy mint állat) úgy, hogy "top"-ban láthatólag nem pörgeti semmi.

Steam machine nem maga a HW miatt érdekes, hanem mert a SteamOS onnantól hivatalosan is asztali gépen is fog futni, ami jó.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Három DDR3-as inteles gépem is van (8, illetve 16 GB RAM-mal, egy IGP-s, egy IGP/quadrós, egy IGP/geforce-os), mind gyorsan bootol (ahogy a családban felelhető további két inteles DDR3-as laptop is), ahogy a DDR4-es Intel IGP-s/geforce-os normálisabb vasam is. Rendellenesnek hangzik, ami nálad van. Lehet a hiba Bazzite-nál, vagy lehet az oka valami hardver/driver, ami nincs jó barátságban a Linuxszal. Meg még ki tudja mi :)

A SteamOS érdekes lehet, de kétlem, hogy engem érinteni fog. Azért kíváncsi leszek, mire lesz jó a tárolójuk játékon túl.

Sors bona, nihil aliud.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!