Jelenlegi hely

Tőzsde

Utolsó bejegyzés


Aki használ X-et, szerintem ez egy jó kis oldal követni:

https://x.com/KobeissiLetter

Chief Exorcist



Tudom, hogy csak kis hal vagyok és általános konspirációs bélyeget hordozok itt magamon, de attól függetlenül, hogy családban nem politizálunk és megpróbálunk mindannyian több hírforrásból gazdálkodni, valamint az ősök által átélt XX. század tanulságait figyelembe vesszük, arra az elhatározásra jutottam, hogy a magyar bankrendszerből a kis pénzünket átmozgatom máshova. A máshova-t úgy értem, hogy történjen ebben az országban, vagy régióban bármi, ami a Forintot elértékteleníti, vagy hirtelen kitalálja valamelyik, hogy a TBSZ-t is adóztassuk meg, pont elég vagyont veszített el a családom az elmúlt 100 év alatt az ország történelmi helyezkedésének köszönhetően. Így nem bízok benne. Tökmindegy ki ül a trónon. Veszélyhelyzet évek óta, rendeleti kormányzás, éjjel születnek az izgalmasabbnál izgalmasabb törvénymódosítások. Ja persze, hülye vagyok megint, meg mindenfasza, meg világbéke van már, jön majd a szokásos trió leoltani.

Az viszont érezhető, hogy valami készül. Ha erről bebizonyosodik, hogy vaklárma, inkább kifizetem a pénzmozgatás miatti bankközi/banki díjakat.
Jelenleg MBH AKTÍV ALFA ABSZOLÚT, MBH USA RÉSZVÉNY ALAP, MBH ARANY ALAPOK ALAPJA "A" alapokban van szétosztva a pénz.

Fizikai arany vagy ingatlan békeidőben jó ötlet, de utóbbit nem lehet magaddal vinni ha kell, értékesíteni sem lehet gyorsan. Fizikai aranyat meg várják szeretettel a határon, ha kitalálják a nemesfémekre vonatkozó kiviteli tilalmat (vótmá).
A dán Saxo-t néztem, de ott az utóbbi években zavarba ejtően sok főrészvényes átcsoportosulás volt, a kínai Geely is kiszállt, pedig azok a jó bizniszt nem eresztik.

IBKR? Talán. Elég sokat látom emlegetni, ír törvények vonatkoznak a kinti (nem TBSZ) számlára. Ott vannak spéci alapok, látom hogy itt is akad aki ért a diverzifikációhoz.

XTB-n van már accountom, demó számlával próbálkoztam a tradinggel, szilveszter tájékán jót mentem az ezüsttel, sajnáltam hogy nem valódi pénz volt. De lengyelek, viszonylag rossz elhelyezkedéssel.

Lightyear? Észtek, nekik sincs jó földrajzi adottságk most.

De a svájciaknak se volt, mégis csak körbepuffogták őket. Ti melyik platformot használjátok és miért? Kb. 50k EUR összegről lenne szó.



IBKR-t kezdtem nem rég TBSZ alapon pörgetni. Fel sem merült bennem, hogy konspirációs alapon megkopaszthatnak. Épp elég kockázat a tőzsde.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Fizikai arany béke időben jó? hát sztem pont a covidos, háborús időben van értelme, most pörgött fel az utóbbi években pont azért mert minden valuta inflálódik, csak az ilyen ekzotikus ft-nál még jobban ki van téve a vagyon mindenféle carry trade-nek.

Én az Erste netbrokert és annak a pro verzióját használom, költség szenpontjából vannak jó akcióik bár így se olcsó, viszont legalább az OBA véd 100k euróig. A kezelő felület mondjuk lehetne jobb is még a pro-nál is. Lightyear, Revolut meg XTB és a többi mindössze 20k-ig véd és hát igen ha az oroszok bemennének a litvánokhoz lehet nem szeretném a litván ügyintézőn keresztül kimenteni a vagyonom. Ersténél még plusz pont, hogy a brókeres ügyfélszolgálat top notch, mindenben tudtak segíteni azonnal ami nem volt tiszta.

A banki alapkezelők amúgy hosszú távon elég költségesek, és amit ők csinálnak nem egy nagy szám, te is meg tudod venni a mindenféle piacot lefedő ETF-eket alacsonyabb költséggel. A TBSZ-en tartás meg mindenképp megéri, még ha később adókötelessé is teszik bár ezt nem látom reális veszélynek jelenleg. A most nyitott TBSZ-ekre meg bármilyen későbbi változás nem lesz érvényes, szóval ezt ezért se paráznám túl. Állampapírnál is 2019 óta adómentesek a dolgok, de ha pl új kormány jön és osztrák mintára adóköteles lesznek az újonnan kibocsájtott állampapírok az a mostani papírokat nem fogja érinteni szvsz.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!