Jelenlegi hely

Autómánia

Utolsó bejegyzés


Moken írta: ez itt egy szétspécizett veretős Swift, amit scrx berakott, a fiadé meg gondolom a standard pizzafutáros. De érdekes, a rendszergazdánk fia is egy swiftet vett a gyerekének, úgy látszik ez valami informatikus hozzáállás lehet :)

Ezt jó régről rántom vissza, elnézést.

Nekem gyári van, de úgy is fickós szerencsére. Persze szeretnék majd bele ezt-azt, ízléssel és a normalitás határain belül.
Ma mondjuk vettem egy újabb bringát XD

Node, van jópár videó ezekről a zsebrakétákról viszont ez elég jól bemutatja, hogy egy "barnfind"-ból mit lehet kihozni. Persze nyilván nem szárazkenyeret esznek, illetve ez már egy picit modifikált, de kb ez az élmény:)

Van angol felirat.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=6oBGBPlVpbM



Kipróbálnám pályán!

Ma elvittem asszonyt sárkánynap alkalmából Visegrádra kajálni. Toltunk M0-t, aztán az erdei utat Szentendréről.

Az erdei útról annyit, hogy megítélésem szerint csak a Duna és az első nagy parkoló között van olyan szinten a burkolat, hogy lehessen élményszerűen autózni. Amikor kb 8 éve utoljára emberkedtem itt, még az egész útra elmondható volt az utóbbi.
Mostanában már elgondolkozom, hogy vajon gyerekkoromban, a rendszerváltás előtt közvetlenül, vagy most jobbak/rosszabbak az utak, és talán a nosztalgia beszél belőlem, de "régen minden jobb volt" 🙂
A másik említésre méltó dolog közvetlenül az út kezdetén ért minket. Jött egy gyerek valami szürke VW Polo vagy hasonló cuccal, és elsőre játszott egy olyat, hogy kiment a belső sáv ívéről a szalagkorlátig és több száz méteren át verte a port. Aztán elkezdett Schumaherezni a sávok között, és konkrétan a leállósávban előzve adta elő ugyanezt kb másfél perccel később. Szerencsére talán Soroksár felé lement, de szerintem a környezetében lévő autósok szívesen kiszálltak volna beszélgetni vele. Hogy valami jóval is zárjam, a Dunától Szentendréig jött mögöttünk egy motoros. A végén a lámpánál pacsiztunk 😃

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Én is kipróbálnám már:D
Na majd tavasszal.

Btw jön valaki Pécsre a Vukmann-féle kiállításra?

Igen, a Szentendre-Visegrád már lepattant sajnos annyira, hogy használhatatlan.
Nekem egy kiváló meglepetés volt a Zsámbék-Szomor-Bajna út, majd ott lehet variálni vagy Bajót vagy Tokod felé. Városok határában kamera, szal ésszel(:



Nem kizárt a dolog a pécsi cuccal. Olyan tájban már általában lent melózom, de talán sikerülne elszabadulni. Ugyanígy legyen észben nálad a nyár végi parti Lellén. Ezt majd még konkretizáljuk.

Ha már események, én Novarockra mennék el szívesen, mert eddig nem voltam, aztán már nincs kivel.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!