Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


azt olvastad, hogy kanadaban par honapja zaroltak tuntetok bankszamlait, hogy ne ferjenek hozza a penzukhoz?

es az egy demokarcia elvileg es legitim dolog tuntikezni.

Parizer forever.



Megdöbbentő és elszomorító :(



A kibaszott Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elvégeztem az egyik szakirányú továbbképzést most, számolom oklevél átlagot, 4,8. De záróvizsgával kapcsolatban valami furcsaságot írtak be (itt 3 jegyet adnak ZV-re), mondom felhívom a TO-t, hogy biztonság kedvéért rákérdezzek.
Hát bazmeg nem 4-es diplomát akartak adni, meg hogy ők neptunban 4,33-at számoltak, és hogy 4-es lett a szóbeli záróvizsgám, miközben életem legjobb vizsgája volt kb. és a helyszínen 5-öst hirdettek ki.
Erre mondom az ügyintéző csajnak, hogy ott akkor valamit benéztek, az meg elkezd kapásból defenzívbe váltani, és hogy az ő kolléganője írta a jegyzőkönyvet, ami biztos jó, és én csak utólag kötözködöm semmi alap vagy bizonyíték nélkül. Úgy felkúrt, hogy azt hittem ordítva elküldöm 20 perc után az anyjába, de végül abban állapodtunk meg, hogy írok egy levelet, amit továbbít a vezetőségnek, de ne várjak tőle sokat, mert hogy a jegyzőkönyv az sziklaszilárd és ők nem hibáznak az alapján soha.
Erre ma arra kelek, hogy ZV jegy módosítva 4-ről 5-re, a diploma minősítése 5-ös...
Nem tudom felhívjam-e ezt a pökhendi némbert, de nagyon elvárnék egy bocsánatkérést. Röhej eleve, hogy nem tudják értelmezni a saját szabályzatukat meg jegyzőkönyvüket! És akkor biztosra veszem, ha nekem elnézték, akkor elnézték a másik 20 embernek is.
De ha nem járok utána, akkor az egészet elszarták volna! Nesze nektek magyar felsőoktatás ékköve!

Ráadásul tegnap hirtelen elhunyt a legkedvesebb kolléganőm, aki miatt egyáltalán szerettem legalább kicsit ennél a cégnél dolgozni :( 35 éves volt, 2 kisgyerek nagyszerű édesanyja. Reggel egyszerűen nem kelt fel :( Képzelhetitek milyen idegállapotban voltam alapból...



a duhongeseden meg jot vigyorogtam de ez:

Ráadásul tegnap hirtelen elhunyt a legkedvesebb kolléganőm, aki miatt egyáltalán szerettem legalább kicsit ennél a cégnél dolgozni :( 35 éves volt, 2 kisgyerek nagyszerű édesanyja. Reggel egyszerűen nem kelt fel :( Képzelhetitek milyen idegállapotban voltam alapból...

jesszum fasza!!! agyverzes, vagy sziv, gondolom. rettenet remisztoen hangzik. :(

"okey-dokey!"



Ennyit tudok jelenleg én is csak, felhívott a főnök, hogy óriási baj van, kolléganőmmel kapcsolatos. Na mondom biztos elrontottunk valami szerződést, vagy kicsúsztunk valami határidőből, erre mondja, hogy nem kelt fel reggel. Még itt se fogtam fel, amíg ki nem mondta egyértelműen... Mellettem ült az irodában, a benti napok kb. csak azért voltak jók, mert annyi mindent meg tudtunk beszélni, nem csak munkáról, magánéleti dolgokról is, ő tényleg a barátom volt, azt hittem majd ha lesz gyerekem, akkor majd ő fog mindig röhögni rajtam, hogy miket bénázok, meg ő lesz az a kolléga, akivel 30 év múlva is összejárunk.
Az a durva, hogy hétfőn bent voltunk, és olyan enerváltnak, kedvetlennek tűnt, kérdeztem is tőle többször, hogy biztos jól van-e, de azt mondta nincs semmi. Aztán munkaidő végén is olyan gyorsan elhúzott, sose gondoltam volna, hogy most látom utoljára.



Baszki :((



szegeny :(

Parizer forever.



Vagy akár tüdőembólia is lehetett. Majd a boncolás kideríti. Ilyen fiatalon ez elég nagy tragédia.



nem is tudom mit lehet mondani. sajnálom, hogy ez történt.



Az kemény, baszki.
Szerencsétlen.

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



Bazzeg. Szegény család :(



Az első fele akár az öröm topicba mehetett volna, nem kell mindenen kiakadni, lényeg, hogy jó vége lett. A másik meg inkább no komment. Felfoghatatlan tragédia.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Tudom, demagóg, vannak nagyobb bajok, de ezt az embert miért is nem ítélték el emberölésért?
Egy éve történt az Árpád hídi gázolás: vádemelés nincs, a kerékpáros halálát okozó Mercedes-sofőr szabadon járhat Budapesten



Mert ebben a tetves korrupt orszagban siman elintezi gazdag apuci. Debrecenben is volt egy szinte ugyanikyen eset, ugyanez lett belole...



shane 54



Hogyan lesz ebből a népségből valóban a társadalom értelmes része valaha is... Rejtély. Előbb szülik túl a környezetüket, és zabálják fel az életteret, mint valami vírus, hogy aztán az egész összeomoljon

https://index.hu/belfold/2024/07/10/csecsemo-elhagyas-korhaz-neveloszulo...

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Tűpontosan leírtad a komplett emberi fajt



Legfeljebb a többségét. Ha mindenhol európai, meg japán népek élnének, szépen fogyatkoznánk kiépítve az automatizált, környezettudatos jövőt. A probléma, hogy a nagy rész még nem itt tart, még akkor sem, ha Európában él, mert párhuzamos társadalmat alakít ki.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



A fasz kivan, hogy nekem kell minden faszságról gondoskodni, mert a munkáltató baszik felvenni embert, aztán lehet kiszervezni mindent a picsbe.
FU



Sajnos ez a híresen fejlett nyugati lét nagyban függ az elmaradott népektől.



és a mi létünk mennyiben függ a borsodi, szabolcsi tesókétól?



Ők a mi népünkhöz tartoznak.
Értsd, amit írtam!



nekem nem szervezel ki valami melot?

Parizer forever.



Ők is így gondolják? Számít a véleményük a nagy egyenlőségben? ;p

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



kik?
Arra próbáltam célozni, hogy szerintem ez a nyugati életszínvonal nem fenntartható. Nem működne, hogy a világon mindenki "európai módon" él. Csak úgy működik, hogy néhányan így élünk, és valamelyecskét kizsákmányoljuk/ják az elmaradott régiókat.
A borsodi tesóitokat nem én citáltam ide.



miről beszélsz? Az egész párbeszéd Vajk cikkéből indult, ami bizony a tesókról szól, nem a nyugati világ problémáiról.




Arról, hogy triggerel ez az európai/japán nép minősítés, miközben pont azt csináljuk, amit Vajk, mint probléma felvázolt, csak perpill kicsit odébb basszuk szét a környezetünket.




1 éve van kb állandó szemüvegem, és levonom a következtetést: a szemüvegek személyiség torzítóak, de leginkább a vastagkeretes szemüvegek a lélekgyilkosok. Persze lehet dekoratív meg lehet pozitív hatása, de az már mesterséges. Egy kibaszott billog az emberen.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!