Nagyjából ugyanígy vagyok vele. Nincs bajom a nyílt világgal, de éppen a HZD-ben tapasztalom mostanában (a harc se köt le, ezerszer láttuk már ezeket az alapokat), hogy mennyire fölösleges nyűg tud lenni. Ha nem adnak neki értelmet, akkor hátrány.
Open worldhoz? Majd starfieldet tolom, amugy leszarom.
Addig meg Splattercat rivjukat nezek meg par euros szimpi indie jatekokkal tolom amiket ajanl, tokeletes balanceba allt a gamert eletem 🙂
Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától
Nyilván tisztában vagy vele, hogy van, aki a játékmenetért, a sikerélményért, társaságért (multi), a sztoriért, a poénokért, a paráért vagy éppen a grafikáért játszik. Végtelenül egybites dolog lenne arra leegyszerűsíteni, hogy mindenki minden játékban mindig ugyanazt az egy dolgot akarja csinálni, mint te.
Sétálni meg szerintem olyan helyen jó, ami kinéz valahogy, ahol van mit felfedezni, illetve lehet közben valamit csinálni (elvégre attól lesz valami nyílt semmi helyett világ, hogy van is benne valami). A való életben sem mindegy, hogy a panelok között kavarogsz órákig, vagy valami kellemesebb helyen. Na most a HZD helyszínei grafikailag szépek, de unalmasak, érdekes felfedeznivalót meg 10+ óra alatt sem találtam. Nem szeretem az Assassin's Creedeket, mint játékokat, de azokban legalább tényleg működik a turistáskodás, mint funkció. És valóban, ez is lehet értelme a nyílt világnak, csak nekem általában nem elég.
jaj, gameplay, az meg mi? teljesen életidegen szituációk, amiknek semmi közül a való élethez, teljesen haszontalanságok.
a séta szép és érdekes helyeken! na az már igen!
jaja a grafikailag szép az tényleg édeskevés, az érdekesen kialakított hangulatos helyszínek, az az igazi.
A legtöbb élőszereplős sport is ezzel az erővel valami kreált furcsaság, amivel nem találkozol a pályán kívül. Pont az a lényege a fantázia kinyitásának, hogy "mi lenne, ha" filozófiai alapon egy másik világba csöppennénk, és ott más készségeket is használunk, pl Dishonored. A világirodalom jelentős része sem létezhetne, ha nem érdekelné különös felvetések vizsgálata az olvasókat.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
persze, csak félig viccelek :)
de sose értettem azokat akik belemerülnek olyan dolgokba mint pl. marha komplex "fejlődési rendszer" meg ilyesmik, amiknek semmiféle kapcsolódása nincs valós dolgokhoz (nem lehet tanulni belőlük semmit), de még csak pihentető szórakozásnak se jók... vagy nem tudom, lehet hogy valakit ez szórakoztat? de a szórakoztatás lényege is az hogy a való világban könnyebb legyen az életünk...
Ezeket inkább logikai kihívásoknak mondanám. Még a legostobább emberek is rajzani kezdenek a facsés clickbate matekfeladványokon, hogy bizonyítsák, nem megy már a műveleti sorrend.
A dologban amúgy meglepő módon egyetértünk: Én sem vagyok képes indokolni magam számára olyan játékokat, amely nem ad valami készséget (auto szimek), vagy kreatív ihletet (egy jó történet, szituáció). Az viszont, amikor újrajátszok egy Last of Us-t, be kell lássam, hogy csak feel good, mint visszatérni egy jó filmhez. Kicsit mélyebben belelátsz, de ennyi. (Na, jó, ebben is van kivétel; az EVA.ban képes vagyok minden egyes alkalommal új rétegeket felfedezni, zseniális sorozat :D)
Minden más esetben azt érzem csak, hogy a játék nem ad, inkább megrabol - ez esetben az időmtől -, így nem is vagyok képes megérteni azokat, akik felnőtt fejjel is MMO-znak. Már azzal jobban járok ehelyett, ha felpattintok hírszájtokat.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
így van, ez nagyon jó szó, hogy "megrabol". ezt érzem én a legtöbb csúcs-siker játékon, főleg a multis játékokon. megrabolja a fiatalokat. úgy menekülnek a virtuális világokba, hogy az káros.
van valami mondás, hogy "a mesék szólnak igazán a valóságról" - na, ez már egyáltalán nem igaz az ilyen játékokra (de mondhatnánk filmeket is)
A "fiatalok" más téma. Az, hogy öregebben ismered az idő fontosságát, egy dolog, de természetes, hogy a fiatalok nem. Én ha visszagondolok magamra, egy csomó időt elcsesztem multira (sokkal kevesebbet, mint mások, de így is egy csomót), és akkor ez életkori sajátosságként elfogadható volt. Egy kényszerű állapot az élet tapasztalásának korábbi szakaszában.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Készséget, ismeretet adhat egy komplex játékrendszer is (ezzel kismalackára is reagálok), ami csak elméleti. Mert mégiscsak megtaníthat a rendszerben gondolkozásra az összefüggések átlátására. Amennyi pénzügyi analfabéta ember van, rajtuk még a WarCraft II is segítene, de annál vannak mélyebb és valószerűbb szabályrendszerek is.
A Crusader Kings sem tűpontos, de azért mégiscsak átélhető formában tudja továbbadni a középkori Európát és feudalizmust, és ezáltal a társadalmak működését.
De én is azért reagáltam egyetértőleg a felvetésedre, mert a most játszott HZD-ben is megrablónak érzem a nyílt világot. Egy feszesebb, csövesebb játék nem vinné el fölöslegesen a szabadidőmet, és valószínűleg jobban le is kötne. Egyelőre, mondjuk, még leköt, de általában beleszoktam unni a hasonló játékokba. Inkább azért játszom, mert az előző generáció egyik nagy neve volt, és érdekel, mit esznek rajta az emberek, nem pedig azért, mert maga a játék érdekel. Magyarán a hobbim iránt vagy elköteleződve, nem a konkrét játék iránt. A világ háttere még eddig érdekes ugyan, de erős gyanúm, hogy valami baromságot hoznak ki belőle.
ez a "megrabol" dolog fokozottan igaz a mai játékokra ha egyáltalán annak lehet még nevezni őket. és nem csak az időt hanem a pénzt is lenyúlja. egy CS 1.6 teljesen más mint egy mai AAA live service gané. grindoljál 10 évet, hogy unlockolj mindent, és/vagy fizess. vegyél lootboxot hogy meglegyen minden skin. teljesítsd a napi feladatot, a heti pályát miegymás. magához köt pénzben, időben, szakemberekkel finomhangolják, hogy a maximumot tudják kifacsarni a célközönségből.
ezért is UBI/EA játékot évek óta nem vettem. Utóbbi 3 hónapban Elden Ring, Vampire Survivors, és Binding of Isaac futott a gépemen.
Nekem a Forza Horizonnal is az az egyik bajom, hogy csapatod vele, aztán percekig pörgetheted a szerencsekereket, mert mindenért adni kell valami beetetős jutalmat, amit aztán direkt szerencsejátékos körítéssel kapsz meg. Taszító és fölösleges időrablás, mint a körítés nem kevés bullshit része.
Legalább az SSD-k korában már a töltőképernyőket nem kell percekig bámulnom a játékokban. Vagy C64-en beírogatni az indítóparancsokat.
Szerintem csak én vagyok ezek szerint annyira konzol/TPS szűz, hogy a játékmenet a kitéréssel, nyilazással elvigye a hátán. Van a játéknak egy közepesen erős hangulata, viszont nyugodt lehetsz; igen, a sztori baromság :D
Ami meg csak a vége felé kezdett megfogalmazódni bennem: A hős bizonyos szempontból kevésbé karakter, mint mondjuk Mr. "carboard box" Duke Nukem, hanem egy üres avatár, aki azért nő, hogy a férfijátékosnak tetsszen, viszont mellé totál aszexuális, hogy véletlenül se keltsen diszkomfortot, ráadásul amolyan SC2 Jim Réjnoros betegségen is szenved, mégpedig, hogy mindenre tudja az erkölcsileg és logikailag helyes választ, egy tévedhetetlen lawfull good karakter nulla személyiséghibával. Kb mint Rei az új SW-ban. Micsoda "karakter"...
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Én arra jutottam, hogy teljesen hagyni kell a Sim-cade stílusú cuccokat. Néhány beidegződést rosszul tanul meg belőlük az ember, és ha rászánsz tényleg egy kis időt a valósabb fizikát nyújtó cuccokra, onnantól bántóan egyszerű a vezetési modelljük. Az Assetto Corsával jól elszórakoztam az elmúlt évben, vettem is profi kormányt. (Fanatec)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Na igen, vicc, hogy a posztapokaliptikus alaphelyzet szerint egy kitaszított férfi által a vadonban felnevelt minden kortársa által kiközösített kislányból lesz egy fiatal nő, aki kb. úgy viselkedik, mintha napjaink középosztálybeli mintagyereke lenne. A karakterek és fordulatok is eddig szinte placeholderszerűen tankönyviek. Így nincs sok okom érdemi karakterfejlődésre vagy sztorira számítani, mert a sok szöveg mögött tehetségtelenség van. Hiába érdekes a posztapoliptikus romokon felépült vallásos-törzsi szemlélet, kétlem, hogy kibontva nem válik nevetségessé. Mint a hollywoodi blockbusterek: beszólásokat és látszólag magvas sablonmondatokat sikerül egymás mellé tenni, de értelme végül úgysem lesz semminek. A felszínen látszólag profi, de valójában kínosan nulla.
Aztán majd kiderül persze, de az első 12 órát kb. retconolni kellene, hogy bármi hiteles lehessen. Sorozat előtt sem úgy ragad ott az ember, hogy az első hat epizód eget rengető baromság, de a hátralévő két és háromnegyed évad majd biztos hirtelen jó lesz.
Megy közben az 1997-es Final Fantasy VII is, minden kopottsága és japósága ellenére abban is százszor hihetőbbek a karakterek és a kibomló magukkal hurcolt problémáik. De az FF XII-ben az egyik csapattag pont a törzs szabályaihoz való alkalmazkodásról, illetve onnan kivetettségről szól. Videojátékos szinten az is elmondhatatlanul érettebben összehozott szál.
Egyébként érdekes, mert John Gonzalez a narrative director, aki lead writer volt New Vegason. Igaz, azzal még nem játszottam, de ennél a blockbusteres ürességnél látatlanban többet várnék ott (tudom, azon is dolgozott egy csomó nagy név mellette, ahogy itt is vannak más írók is).
Szerintem csak én vagyok ezek szerint annyira konzol/TPS szűz, hogy a játékmenet a kitéréssel, nyilazással elvigye a hátán.
A vetődgetés tényleg nagyon alap. A héten végigment co-opban a Strange Brigade, kb. abban is végig azt kellett. Nyilazásra inkább RPG-s példák jutnak az eszembe, például a Dragon's Dogmában is rengeteget gurultam és nyilaztam. De mondhatnám a Shadow of the Colossust vagy az új Tomb Raidereket is. A Thief viszont egyértelműen PC-n volt az első igazi íjászélményem ;) Amúgy meg van már mindenben, lásd Crysis 3, Far Cry-ok, Skyrim stb. Ami nem baj, csak az újszerűsége nem biztos, hogy elég komoly szintű itt.
úgy viselkedik, mintha napjaink középosztálybeli mintagyereke lenne.
Ilyenkor az jut eszembe, hogy én is átélhetőbbé akartam tenni a fiatalabb olvasók számára a hősnőm problémáját azzal, hogy egy mai tini hevességével dacol a mostohaapjával, (ahelyett, hogy köszönetet mondana levegővétel jogáért, és elkullogna) ellenben a Alloy tényleg egy kibaszott turista, a játékos megtestesítője oly módon, hogy ő, a játékos, ha az életben OP lenne (de nem az, mert felnőtt létére videojátékokkal bassza el az időt), mit válaszolna az adott helyzetben (mindezt átszűrve egy uniformizáló, politikailag korrekt szűrőn, biztos, ami tuti).
Na, most, ez egy nyilvánvaló írási koncepció volt náluk. A baj az, hogy semmi történeti alapja, tehát sehogy nem néz ki. Még élesebb a kontraszt, amikor NPC-k is a képbe kerülnek, mert ők konkrétan retardáltaknak tűnnek Alloy tudásának árnyékában.
Talán a jó megoldás, ha azt akarják tenni, hogy a kaarkter valóban a mai ember szemével nézhessen a világra, egy a Rage első részéhez hasonlatos protagonista eredettörténet lett volna kívánatos (amely játékban mondjuk pont, hogy nem használták ezt semmire)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Mondjuk szerintem kevés játéknál fordul elő, mint a The Last of Us 2-nél, hogy egyszerre legyen szuper a játékmenet, felnőtt, rendesen megírt sztori, és csúcs grafika.
És igen, szerintem ott még az is stimmel, hogy a főszereplő csaj leszbi, ez tök jól következik a traumatizált, sokkos múltjából.
A másik dolog a fenti témához: egyszerűen más az ilyen jellegű játékok törzsközönsége.
Van ismerősöm, aki feleség és gyerekek mellett leül napi 15-20 perc CoD multizni, mert neki az a kikapcsolódás, aztán megy a dolgára, közben tud kicsit dumálni voice chaten a haverokkal, letol 2-3 kört, nem veszi el az életét, attól, hogy multi.
Ugyanez az Assassin's Creed. Egy ismerősöm egész évben kizárólag az aktuális Assassin's Creeddel játszik. Lehet, hogy napi 0 percet, lehet, hogy napi 15 percet, és lehet, hogy napi 1 órát. De mivel nem egyben akarja ledarálni, hanem folyamatosan visszatérni hozzá, neki igenis fontos, hogy legyen karakterfejlesztés, craftolás, sok felfedeznivaló és tartalom, és folyamatosan, akár endgame után is csinálható dolgok, mint mondjuk a városépítés (vagy mi van az új részben?).
Ennek okán őt pont nem fogja érdekelni azoknak a kritikusoknak a véleménye, akiknek egy hét alatt kell valami véleményt mondaniuk a játékról, és ezért nekiállnak darálni. Ilyenkor persze, hogy monotonnak, önismétlőnek és általánosan feleslegesen "sok"-nak tűnhet a játék, csak éppen nem erre van kitalálva. A Ubisoft sem hülye, nyilván pontosan meg van mérve, hogyan játszanak a játékaikkal.
Szóval ne feltétlenül magunkból induljunk ki imo :)
Igen, Aloy a vadonban felnőtt lány a bölcs, a társadalomban felnőttek meg a primitív tuskók, zseniális. Nevetségesebb, mint a vicces jó fej tömeggyilkos Nathan Drake, és még komolyan is veszi magát.
Azért ha a saját preferenciánkról van szó, szerintem nem árt, ha magunkból indulunk ki :)
Meg azért az AC valahol sztoris játék is (sőt, valószínűleg az jár jól, aki marad a főszálon), így sérülhet is az élmény a széthúzással, de kinek mi. Nekem amúgy pont az volt a bajom a régi részekkel, hogy nem volt bennük semmi érdemi tevékenység, volt sok ilyen-olyan (többnyire a gyengébbek közül való) mellékküldetés és gyűjtögetés, és ennyi. Az aktuálisan kritizált HZD-ben meg ennyi sincs, nem látom a napi 1 órákat se benne. Biztos van, aki megtalálja benne, de a fejlesztők ezért nem dolgoztak meg.
Megjegyzem, nem feltétlen szoktam darálni a játékokat, sőt inkább nem. A Wizardry 8 5 (!) évig tartott. Nem azért, mert egy percig is untam, de belekeveredve az encounterekbe gyorsan elrepült egy délután, ezért inkább szüneteket tartottam. A Witcher, a KotOR, a Deus Ex is fél év volt vannak idején. Nem unalom miatt, hanem mert így osztottam be.
Amúgy ez az egész olyan, mint az MCU. Ki van találva jól, hogy bevonzzák az embereket, csak ettől még a lekövethetetlen mennyiségű tartalom nem biztos, hogy mind annyira szuperértékes is.
Zoo írta: Azért ha a saját preferenciánkról van szó, szerintem nem árt, ha magunkból indulunk ki :)
Nyilván, fundamentálisan csak két dologra próbáltam utalni a fentebbi témához:
- a multis játék nem feltétlenül viszi el az életedet, főleg, hogy ezek úgy is vannak dizájnolva, mert nyilván ismerik a célközönségüket
- az Assassin's Creed sem feltétlenül egy rakás bloat, ha az ember beosztja egész évre, ami alapvetően egy teljesen más felhasználási mód... és ebben a régi AC-k nem számítanak, mert inkább az utóbbi időben kezdett brutálisan meghízni tartalommal és válni kvázi fél-szerepjátékká, ehhez képest a régebbi AC-k teljesen vékony open-world játékok. Teszem hozzá, nekem akkor jobban is tetszettek, az AC2 és a közvetlen folytatása, aminek nem jut eszembe a neve, szerintem szuper játékok voltak, ugyanakkor látom, hogy miért vonzó valakinek, amikor egy játékba, egy világba, bele tud tenni egy év alatt apróra felosztva 150-200 órát.
Tőlem az Overwatch sem vette el az életemet, amíg ment, húgom azért többet ölt ezekbe. Azóta kompetitíven nem sok ment, tán egy kis Settlers 7. Co-op szokott menni, lesz ma is, az nyugis, voice chaten lehet dumálgatni. AoE 2 DE is szokott menni, dicséretes, hogy a mai napig bővítik, egy csomó kampány már játszható co-opban, és úgy át is van dizájnolva rá, egész ügyesen. Jobban, mint a Halo a szokott.
Nem tudom, miért lovagolsz az AC-n, szidva itt konkrétan a HZD és a Tsushima volt. De igen, sok nyílt világú játéknál érzem, hogy a világ érdemit nem ad, de ahhoz már elég bloated, hogy a single élményemnek ártson (ez kortársi baráti körömben visszatérő téma). Más játékoknak meg jól áll, és én is szeretem őket úgy, nem az open worldöt utálom, ha nem rossz vagy erőltetett használatát. Nekem pont az AC2 folytatása, a Brotherhood volt az utolsó végigjátszott. Mindkettő tetszett sokáig, de a végére már mindkettőt untam (ráadásul a 2 végjátéka az 1-éhez hasonlóan szánalmasan gyenge volt). Ezekbe persze a városok miatt kellett a nyílt világ, csak nem használták ki jól. A Revelationsről viszont már 10 éve folyamatosan lepattanok az elején. Az Originst viszont feltettem, mert bekerült Game Passbe. Kap majd egy esélyt. Az Odyssey meg tényleg érdekelt, csak a Ubi egy undorító kiadó, nem szívesen adok nekik pénzt, hiszen azt szeretném, ha sóval szórnák be a hamvaikat.
Sorryt kérek, hogy felhoztam az AC-t, nyilván amikor a Ubisoftról beszélünk mindenki automatikusan a Rainbow Six Siege Quarantine című világhírű csodára gondol.
Tudom, hogy bitblueduck felhozta a Ubit, de én ugye kifejezetten az open world szálról beszéltem. Persze a live service-től az sem független, de azért másik szál, nem az, amiről én beszéltem.
Engem amúgy az FH4-ben zavart egy idő után a folyamatosan bővülő konfetti a térképen a sok kamuújdonsággal, illetve a napi és heti feladatokkal. Az aktívabb időszak után is leültem napi 30-60 percre elé sokáig, aztán úgy meggyűlöltem, hogy az FH5-re ránézni sem bírok. Tehát konkrétan a kis adagokat is rablásnak éreztem így. Normális karrierélmény meg a látszólag sok tartalom mögött nem volt. Az elején akkor is fanfárokat zengtek, ha 11. lettem a futamon, a végén meg megnyertem a nagy körversenyt, és visszadobott szó nélkül a menübe. Meg hát az egész olyan metroszexuális. De ez már a modelltől független.
Skyrimet egyszer vittem végig akkor se jártam a városok felében :)
Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut
Nagyjából ugyanígy vagyok vele. Nincs bajom a nyílt világgal, de éppen a HZD-ben tapasztalom mostanában (a harc se köt le, ezerszer láttuk már ezeket az alapokat), hogy mennyire fölösleges nyűg tud lenni. Ha nem adnak neki értelmet, akkor hátrány.
Sors bona, nihil aliud.
a nyílt világ értelme hogy sétálsz benne.
amúgy sincs egy játéknak más értelme. hiszen mi más lenne?
Open worldhoz? Majd starfieldet tolom, amugy leszarom.
Addig meg Splattercat rivjukat nezek meg par euros szimpi indie jatekokkal tolom amiket ajanl, tokeletes balanceba allt a gamert eletem 🙂
Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától
Nyilván tisztában vagy vele, hogy van, aki a játékmenetért, a sikerélményért, társaságért (multi), a sztoriért, a poénokért, a paráért vagy éppen a grafikáért játszik. Végtelenül egybites dolog lenne arra leegyszerűsíteni, hogy mindenki minden játékban mindig ugyanazt az egy dolgot akarja csinálni, mint te.
Sétálni meg szerintem olyan helyen jó, ami kinéz valahogy, ahol van mit felfedezni, illetve lehet közben valamit csinálni (elvégre attól lesz valami nyílt semmi helyett világ, hogy van is benne valami). A való életben sem mindegy, hogy a panelok között kavarogsz órákig, vagy valami kellemesebb helyen. Na most a HZD helyszínei grafikailag szépek, de unalmasak, érdekes felfedeznivalót meg 10+ óra alatt sem találtam. Nem szeretem az Assassin's Creedeket, mint játékokat, de azokban legalább tényleg működik a turistáskodás, mint funkció. És valóban, ez is lehet értelme a nyílt világnak, csak nekem általában nem elég.
Sors bona, nihil aliud.
jaj, gameplay, az meg mi? teljesen életidegen szituációk, amiknek semmi közül a való élethez, teljesen haszontalanságok.
a séta szép és érdekes helyeken! na az már igen!
jaja a grafikailag szép az tényleg édeskevés, az érdekesen kialakított hangulatos helyszínek, az az igazi.
A legtöbb élőszereplős sport is ezzel az erővel valami kreált furcsaság, amivel nem találkozol a pályán kívül. Pont az a lényege a fantázia kinyitásának, hogy "mi lenne, ha" filozófiai alapon egy másik világba csöppennénk, és ott más készségeket is használunk, pl Dishonored. A világirodalom jelentős része sem létezhetne, ha nem érdekelné különös felvetések vizsgálata az olvasókat.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
persze, csak félig viccelek :)
de sose értettem azokat akik belemerülnek olyan dolgokba mint pl. marha komplex "fejlődési rendszer" meg ilyesmik, amiknek semmiféle kapcsolódása nincs valós dolgokhoz (nem lehet tanulni belőlük semmit), de még csak pihentető szórakozásnak se jók... vagy nem tudom, lehet hogy valakit ez szórakoztat? de a szórakoztatás lényege is az hogy a való világban könnyebb legyen az életünk...
Ezeket inkább logikai kihívásoknak mondanám. Még a legostobább emberek is rajzani kezdenek a facsés clickbate matekfeladványokon, hogy bizonyítsák, nem megy már a műveleti sorrend.
A dologban amúgy meglepő módon egyetértünk: Én sem vagyok képes indokolni magam számára olyan játékokat, amely nem ad valami készséget (auto szimek), vagy kreatív ihletet (egy jó történet, szituáció). Az viszont, amikor újrajátszok egy Last of Us-t, be kell lássam, hogy csak feel good, mint visszatérni egy jó filmhez. Kicsit mélyebben belelátsz, de ennyi. (Na, jó, ebben is van kivétel; az EVA.ban képes vagyok minden egyes alkalommal új rétegeket felfedezni, zseniális sorozat :D)
Minden más esetben azt érzem csak, hogy a játék nem ad, inkább megrabol - ez esetben az időmtől -, így nem is vagyok képes megérteni azokat, akik felnőtt fejjel is MMO-znak. Már azzal jobban járok ehelyett, ha felpattintok hírszájtokat.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
így van, ez nagyon jó szó, hogy "megrabol". ezt érzem én a legtöbb csúcs-siker játékon, főleg a multis játékokon. megrabolja a fiatalokat. úgy menekülnek a virtuális világokba, hogy az káros.
van valami mondás, hogy "a mesék szólnak igazán a valóságról" - na, ez már egyáltalán nem igaz az ilyen játékokra (de mondhatnánk filmeket is)
A "fiatalok" más téma. Az, hogy öregebben ismered az idő fontosságát, egy dolog, de természetes, hogy a fiatalok nem. Én ha visszagondolok magamra, egy csomó időt elcsesztem multira (sokkal kevesebbet, mint mások, de így is egy csomót), és akkor ez életkori sajátosságként elfogadható volt. Egy kényszerű állapot az élet tapasztalásának korábbi szakaszában.
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Készséget, ismeretet adhat egy komplex játékrendszer is (ezzel kismalackára is reagálok), ami csak elméleti. Mert mégiscsak megtaníthat a rendszerben gondolkozásra az összefüggések átlátására. Amennyi pénzügyi analfabéta ember van, rajtuk még a WarCraft II is segítene, de annál vannak mélyebb és valószerűbb szabályrendszerek is.
A Crusader Kings sem tűpontos, de azért mégiscsak átélhető formában tudja továbbadni a középkori Európát és feudalizmust, és ezáltal a társadalmak működését.
De én is azért reagáltam egyetértőleg a felvetésedre, mert a most játszott HZD-ben is megrablónak érzem a nyílt világot. Egy feszesebb, csövesebb játék nem vinné el fölöslegesen a szabadidőmet, és valószínűleg jobban le is kötne. Egyelőre, mondjuk, még leköt, de általában beleszoktam unni a hasonló játékokba. Inkább azért játszom, mert az előző generáció egyik nagy neve volt, és érdekel, mit esznek rajta az emberek, nem pedig azért, mert maga a játék érdekel. Magyarán a hobbim iránt vagy elköteleződve, nem a konkrét játék iránt. A világ háttere még eddig érdekes ugyan, de erős gyanúm, hogy valami baromságot hoznak ki belőle.
Sors bona, nihil aliud.
ez a "megrabol" dolog fokozottan igaz a mai játékokra ha egyáltalán annak lehet még nevezni őket. és nem csak az időt hanem a pénzt is lenyúlja. egy CS 1.6 teljesen más mint egy mai AAA live service gané. grindoljál 10 évet, hogy unlockolj mindent, és/vagy fizess. vegyél lootboxot hogy meglegyen minden skin. teljesítsd a napi feladatot, a heti pályát miegymás. magához köt pénzben, időben, szakemberekkel finomhangolják, hogy a maximumot tudják kifacsarni a célközönségből.
ezért is UBI/EA játékot évek óta nem vettem. Utóbbi 3 hónapban Elden Ring, Vampire Survivors, és Binding of Isaac futott a gépemen.
Nekem a Forza Horizonnal is az az egyik bajom, hogy csapatod vele, aztán percekig pörgetheted a szerencsekereket, mert mindenért adni kell valami beetetős jutalmat, amit aztán direkt szerencsejátékos körítéssel kapsz meg. Taszító és fölösleges időrablás, mint a körítés nem kevés bullshit része.
Legalább az SSD-k korában már a töltőképernyőket nem kell percekig bámulnom a játékokban. Vagy C64-en beírogatni az indítóparancsokat.
Sors bona, nihil aliud.
Szerintem csak én vagyok ezek szerint annyira konzol/TPS szűz, hogy a játékmenet a kitéréssel, nyilazással elvigye a hátán. Van a játéknak egy közepesen erős hangulata, viszont nyugodt lehetsz; igen, a sztori baromság :D
Ami meg csak a vége felé kezdett megfogalmazódni bennem: A hős bizonyos szempontból kevésbé karakter, mint mondjuk Mr. "carboard box" Duke Nukem, hanem egy üres avatár, aki azért nő, hogy a férfijátékosnak tetsszen, viszont mellé totál aszexuális, hogy véletlenül se keltsen diszkomfortot, ráadásul amolyan SC2 Jim Réjnoros betegségen is szenved, mégpedig, hogy mindenre tudja az erkölcsileg és logikailag helyes választ, egy tévedhetetlen lawfull good karakter nulla személyiséghibával. Kb mint Rei az új SW-ban. Micsoda "karakter"...
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Szerencse, hogy kb a Source idejében kompetitív FPS-eztem utoljára :)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Én arra jutottam, hogy teljesen hagyni kell a Sim-cade stílusú cuccokat. Néhány beidegződést rosszul tanul meg belőlük az ember, és ha rászánsz tényleg egy kis időt a valósabb fizikát nyújtó cuccokra, onnantól bántóan egyszerű a vezetési modelljük. Az Assetto Corsával jól elszórakoztam az elmúlt évben, vettem is profi kormányt. (Fanatec)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Na igen, vicc, hogy a posztapokaliptikus alaphelyzet szerint egy kitaszított férfi által a vadonban felnevelt minden kortársa által kiközösített kislányból lesz egy fiatal nő, aki kb. úgy viselkedik, mintha napjaink középosztálybeli mintagyereke lenne. A karakterek és fordulatok is eddig szinte placeholderszerűen tankönyviek. Így nincs sok okom érdemi karakterfejlődésre vagy sztorira számítani, mert a sok szöveg mögött tehetségtelenség van. Hiába érdekes a posztapoliptikus romokon felépült vallásos-törzsi szemlélet, kétlem, hogy kibontva nem válik nevetségessé. Mint a hollywoodi blockbusterek: beszólásokat és látszólag magvas sablonmondatokat sikerül egymás mellé tenni, de értelme végül úgysem lesz semminek. A felszínen látszólag profi, de valójában kínosan nulla.
Aztán majd kiderül persze, de az első 12 órát kb. retconolni kellene, hogy bármi hiteles lehessen. Sorozat előtt sem úgy ragad ott az ember, hogy az első hat epizód eget rengető baromság, de a hátralévő két és háromnegyed évad majd biztos hirtelen jó lesz.
Megy közben az 1997-es Final Fantasy VII is, minden kopottsága és japósága ellenére abban is százszor hihetőbbek a karakterek és a kibomló magukkal hurcolt problémáik. De az FF XII-ben az egyik csapattag pont a törzs szabályaihoz való alkalmazkodásról, illetve onnan kivetettségről szól. Videojátékos szinten az is elmondhatatlanul érettebben összehozott szál.
Egyébként érdekes, mert John Gonzalez a narrative director, aki lead writer volt New Vegason. Igaz, azzal még nem játszottam, de ennél a blockbusteres ürességnél látatlanban többet várnék ott (tudom, azon is dolgozott egy csomó nagy név mellette, ahogy itt is vannak más írók is).
A vetődgetés tényleg nagyon alap. A héten végigment co-opban a Strange Brigade, kb. abban is végig azt kellett. Nyilazásra inkább RPG-s példák jutnak az eszembe, például a Dragon's Dogmában is rengeteget gurultam és nyilaztam. De mondhatnám a Shadow of the Colossust vagy az új Tomb Raidereket is. A Thief viszont egyértelműen PC-n volt az első igazi íjászélményem ;) Amúgy meg van már mindenben, lásd Crysis 3, Far Cry-ok, Skyrim stb. Ami nem baj, csak az újszerűsége nem biztos, hogy elég komoly szintű itt.
Sors bona, nihil aliud.
Gyűlölök vezetni, inkább ökörködésről vagy lazulásról szól ez. A Carmageddon a legjobb.
Sors bona, nihil aliud.
de jo jatek is volt az.
Parizer forever.
Ilyenkor az jut eszembe, hogy én is átélhetőbbé akartam tenni a fiatalabb olvasók számára a hősnőm problémáját azzal, hogy egy mai tini hevességével dacol a mostohaapjával, (ahelyett, hogy köszönetet mondana levegővétel jogáért, és elkullogna) ellenben a Alloy tényleg egy kibaszott turista, a játékos megtestesítője oly módon, hogy ő, a játékos, ha az életben OP lenne (de nem az, mert felnőtt létére videojátékokkal bassza el az időt), mit válaszolna az adott helyzetben (mindezt átszűrve egy uniformizáló, politikailag korrekt szűrőn, biztos, ami tuti).
Na, most, ez egy nyilvánvaló írási koncepció volt náluk. A baj az, hogy semmi történeti alapja, tehát sehogy nem néz ki. Még élesebb a kontraszt, amikor NPC-k is a képbe kerülnek, mert ők konkrétan retardáltaknak tűnnek Alloy tudásának árnyékában.
Talán a jó megoldás, ha azt akarják tenni, hogy a kaarkter valóban a mai ember szemével nézhessen a világra, egy a Rage első részéhez hasonlatos protagonista eredettörténet lett volna kívánatos (amely játékban mondjuk pont, hogy nem használták ezt semmire)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Mondjuk szerintem kevés játéknál fordul elő, mint a The Last of Us 2-nél, hogy egyszerre legyen szuper a játékmenet, felnőtt, rendesen megírt sztori, és csúcs grafika.
És igen, szerintem ott még az is stimmel, hogy a főszereplő csaj leszbi, ez tök jól következik a traumatizált, sokkos múltjából.
Chief Exorcist
A másik dolog a fenti témához: egyszerűen más az ilyen jellegű játékok törzsközönsége.
Van ismerősöm, aki feleség és gyerekek mellett leül napi 15-20 perc CoD multizni, mert neki az a kikapcsolódás, aztán megy a dolgára, közben tud kicsit dumálni voice chaten a haverokkal, letol 2-3 kört, nem veszi el az életét, attól, hogy multi.
Ugyanez az Assassin's Creed. Egy ismerősöm egész évben kizárólag az aktuális Assassin's Creeddel játszik. Lehet, hogy napi 0 percet, lehet, hogy napi 15 percet, és lehet, hogy napi 1 órát. De mivel nem egyben akarja ledarálni, hanem folyamatosan visszatérni hozzá, neki igenis fontos, hogy legyen karakterfejlesztés, craftolás, sok felfedeznivaló és tartalom, és folyamatosan, akár endgame után is csinálható dolgok, mint mondjuk a városépítés (vagy mi van az új részben?).
Ennek okán őt pont nem fogja érdekelni azoknak a kritikusoknak a véleménye, akiknek egy hét alatt kell valami véleményt mondaniuk a játékról, és ezért nekiállnak darálni. Ilyenkor persze, hogy monotonnak, önismétlőnek és általánosan feleslegesen "sok"-nak tűnhet a játék, csak éppen nem erre van kitalálva. A Ubisoft sem hülye, nyilván pontosan meg van mérve, hogyan játszanak a játékaikkal.
Szóval ne feltétlenül magunkból induljunk ki imo :)
Chief Exorcist
Igen, Aloy a vadonban felnőtt lány a bölcs, a társadalomban felnőttek meg a primitív tuskók, zseniális. Nevetségesebb, mint a vicces jó fej tömeggyilkos Nathan Drake, és még komolyan is veszi magát.
Sors bona, nihil aliud.
Azért ha a saját preferenciánkról van szó, szerintem nem árt, ha magunkból indulunk ki :)
Meg azért az AC valahol sztoris játék is (sőt, valószínűleg az jár jól, aki marad a főszálon), így sérülhet is az élmény a széthúzással, de kinek mi. Nekem amúgy pont az volt a bajom a régi részekkel, hogy nem volt bennük semmi érdemi tevékenység, volt sok ilyen-olyan (többnyire a gyengébbek közül való) mellékküldetés és gyűjtögetés, és ennyi. Az aktuálisan kritizált HZD-ben meg ennyi sincs, nem látom a napi 1 órákat se benne. Biztos van, aki megtalálja benne, de a fejlesztők ezért nem dolgoztak meg.
Megjegyzem, nem feltétlen szoktam darálni a játékokat, sőt inkább nem. A Wizardry 8 5 (!) évig tartott. Nem azért, mert egy percig is untam, de belekeveredve az encounterekbe gyorsan elrepült egy délután, ezért inkább szüneteket tartottam. A Witcher, a KotOR, a Deus Ex is fél év volt vannak idején. Nem unalom miatt, hanem mert így osztottam be.
Amúgy ez az egész olyan, mint az MCU. Ki van találva jól, hogy bevonzzák az embereket, csak ettől még a lekövethetetlen mennyiségű tartalom nem biztos, hogy mind annyira szuperértékes is.
Sors bona, nihil aliud.
Nyilván, fundamentálisan csak két dologra próbáltam utalni a fentebbi témához:
- a multis játék nem feltétlenül viszi el az életedet, főleg, hogy ezek úgy is vannak dizájnolva, mert nyilván ismerik a célközönségüket
- az Assassin's Creed sem feltétlenül egy rakás bloat, ha az ember beosztja egész évre, ami alapvetően egy teljesen más felhasználási mód... és ebben a régi AC-k nem számítanak, mert inkább az utóbbi időben kezdett brutálisan meghízni tartalommal és válni kvázi fél-szerepjátékká, ehhez képest a régebbi AC-k teljesen vékony open-world játékok. Teszem hozzá, nekem akkor jobban is tetszettek, az AC2 és a közvetlen folytatása, aminek nem jut eszembe a neve, szerintem szuper játékok voltak, ugyanakkor látom, hogy miért vonzó valakinek, amikor egy játékba, egy világba, bele tud tenni egy év alatt apróra felosztva 150-200 órát.
Chief Exorcist
Tőlem az Overwatch sem vette el az életemet, amíg ment, húgom azért többet ölt ezekbe. Azóta kompetitíven nem sok ment, tán egy kis Settlers 7. Co-op szokott menni, lesz ma is, az nyugis, voice chaten lehet dumálgatni. AoE 2 DE is szokott menni, dicséretes, hogy a mai napig bővítik, egy csomó kampány már játszható co-opban, és úgy át is van dizájnolva rá, egész ügyesen. Jobban, mint a Halo a szokott.
Nem tudom, miért lovagolsz az AC-n, szidva itt konkrétan a HZD és a Tsushima volt. De igen, sok nyílt világú játéknál érzem, hogy a világ érdemit nem ad, de ahhoz már elég bloated, hogy a single élményemnek ártson (ez kortársi baráti körömben visszatérő téma). Más játékoknak meg jól áll, és én is szeretem őket úgy, nem az open worldöt utálom, ha nem rossz vagy erőltetett használatát. Nekem pont az AC2 folytatása, a Brotherhood volt az utolsó végigjátszott. Mindkettő tetszett sokáig, de a végére már mindkettőt untam (ráadásul a 2 végjátéka az 1-éhez hasonlóan szánalmasan gyenge volt). Ezekbe persze a városok miatt kellett a nyílt világ, csak nem használták ki jól. A Revelationsről viszont már 10 éve folyamatosan lepattanok az elején. Az Originst viszont feltettem, mert bekerült Game Passbe. Kap majd egy esélyt. Az Odyssey meg tényleg érdekelt, csak a Ubi egy undorító kiadó, nem szívesen adok nekik pénzt, hiszen azt szeretném, ha sóval szórnák be a hamvaikat.
Sors bona, nihil aliud.
Ugyanez, pedig illett volna befejeznem az Ecio szálat. (Persze, hogy ennek a nevét is biztos rosszul írom, nem baj)
"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."
Sorryt kérek, hogy felhoztam az AC-t, nyilván amikor a Ubisoftról beszélünk mindenki automatikusan a Rainbow Six Siege Quarantine című világhírű csodára gondol.
Chief Exorcist
Tudom, hogy bitblueduck felhozta a Ubit, de én ugye kifejezetten az open world szálról beszéltem. Persze a live service-től az sem független, de azért másik szál, nem az, amiről én beszéltem.
Engem amúgy az FH4-ben zavart egy idő után a folyamatosan bővülő konfetti a térképen a sok kamuújdonsággal, illetve a napi és heti feladatokkal. Az aktívabb időszak után is leültem napi 30-60 percre elé sokáig, aztán úgy meggyűlöltem, hogy az FH5-re ránézni sem bírok. Tehát konkrétan a kis adagokat is rablásnak éreztem így. Normális karrierélmény meg a látszólag sok tartalom mögött nem volt. Az elején akkor is fanfárokat zengtek, ha 11. lettem a futamon, a végén meg megnyertem a nagy körversenyt, és visszadobott szó nélkül a menübe. Meg hát az egész olyan metroszexuális. De ez már a modelltől független.
Sors bona, nihil aliud.