Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


nem.
graf modot főleg nem, azok nagyon gázok (fotoreal mod - jajjjj)



kismalacka hey hay írta:
graf modot főleg nem, azok nagyon gázok (fotoreal mod - jajjjj)

Hát ezt a kijelentést erősen barokkos túlzásnak érzem. Többezer grafikai mod van.
- a meglévő 3D modellek javítása, mind 3D modell, mind textura terén
- teljesen új modellek, tárgyak, növényzet, állatvilág
- a világítás/atmoszféra megváltoztatása bármire (színes vidám, komor sötét, fakó tompa, stb)
- időjárási effektek
- a meglévő assetek felhasználásával újraépített helyszínek
- stb.

Szóval ha ennyi között nem találsz semmit, minden gáz, akkor szvsz veled van a baj. :)

Tango

"Lagging is a lifestyle."



velem is akkor baj van, én is ilyen purista malac vagyok, sosem modoltam az elder scrolls játékokat. sőt, a anniversary upgrade sem nagyon tetszik olyan mint egy modokkal teleszemetelt verzió.



Az a baj ezekkel a modósításokkal, ami a nevükben is benne van. Egyszerűen mást csinálnak egy olyan játékból amit évekig készítettek, terveztek és az attól lesz az ami. Ha elkezdjük telerakni a legkülönbfélébb modokkal, akkor egy más játék lesz belőle. :(

Nyilván itt is jelen van a kivétel erősíti a szabályt és egy mod lehet éppen kifejezetten hasznos. Nálam az Elden Ring-en segített a flawless widescreen, ami ugye egyrészt szélsevásznúvá varázsolta a játékot ami a legfontosabb volt, de meglehetett vele szüntetni a kromatikus abberrációt és a modellek távolsági kirajzolását. No meg akár az fps számot emelni hatvanról, de azt nemigen szerette az engine, és mivel ehhez lett tervezve, így én maradtam azon.

Az RTX implementáció, ugyanebben a játékban (mod szinten természetesen - hivatalos is lesz) viszont tönkreteszi a világot. Elrontja a színeket és a kontrasztokat, egyszerűen nem áll jól neki.

Én annak idején a Morrowind, Oblivion játékok alatt használtam sok modot, de tényleg csak a technikai malőröket javítók voltak igazán hasznosak. A többivel mintha egy MMO avanzsálódott volna a szeretett játékomból és nekem az úgy nem tetszett. Egyik korábbi ismerősön, ha jól emlékszem 1500 moddal játszotta a játékot. Egyrészt 15-25 fps-el ment, ez még hagyján, de köze nem volt már ahhoz a Morrowind-hez, amit én megismertem. Neki mondjuk nagyon tetszett és mivel 1000 óra felett járt játékidőben még azt mondom meg is értem ezt a fétisét.

Szóval részemről egyetértek a fenti két kollégával, de Tango-val is természetesen, mert komoly felhasználóbázisa és modder közössége van az ilyen játékoknak, csak nem mindegy milyen módon nyúlnak bele.

180



errő van szó!
mondjuk ha egy mod csak mondjuk több polyt rak a modellekbe, az még elmegy, ha a graf stílust nem változtatja meg.
olyan mod gondolom nincs, ami egy hatalmas új térkép :)



Van ilyen is. Új területeket, küldetéseket kapsz. De nagyon változó ezek minősége, hiszen lelkes amatőrök készítik és ugye nem fő állásban. Szóval helyén kell kezelni őket.

180



árnymedve írta: Az a baj ezekkel a modósításokkal, ami a nevükben is benne van. Egyszerűen mást csinálnak egy olyan játékból amit évekig készítettek, terveztek és az attól lesz az ami. Ha elkezdjük telerakni a legkülönbfélébb modokkal, akkor egy más játék lesz belőle. :(

Azon lehet vitatkozni, hogy jó-e úgy egy játék, ahogy megálmodták, de nem érdemes. Van ami jó, van ami nem jó (erre a legutóbbi példa ami szembejött az az AC Valhalla volt nekem).

Az, hogy egy játékot lehet-e modolni, nagyban hozzájárul az életciklusához, és ezáltal az eladásokhoz. Ezért csinálja a Bethesda zseniálisan, hogy erősen támogatja ezt minden játékában. A játékosok által készített tartalom win-win szituáció mind a játékosoknak, mind a kiadóknak.

Az meg, hogy mit változtatsz egy játékon, csak és kizárólag rajtad áll. Ha nem akarod megváltoztatni a játék "lelkét", hát ne tedd. De például minden Bethesda játék pocsékul optimalizált texturával érkezik, amit egy mod lecserél ugyanolyan kinézetű, de sokkal videókártya-barátabb verzióra. Vagy lecseréled a karaktergenerálást egy olyanra, amin nem 10 csúszka van, hanem 200. Ezzel megölöd a játék lelkét? Hiszen továbbra is ugyanaz a játék, csak többet pöcsölhettél a karaktered kialakításával. Aztán van pár tucat olyan mod, ami konkrétan a hibákat javítja, amiből többezer van minden Elders Scrollsban. Vagy olyan modok, amik a játék stabilitását hívatottak segíteni, mert abban sem erősek alapból ezek a játékok.

Szerintem a modolás olyan, amit nem tud az ember igazán értékelni, amíg nem próbálta. A Skyrim egyedülálló abból a szempontból, hogy szó szerint százezernyi mod van hozzá, és emiatt bár már 10 évesnél is idősebb, mégis sokezren játszák minden nap. Gyakorlatilag bármilyen problémád van a játékkal, nagy eséllyel lesz rá egy vagy több mod.

Ha nincs vele problémád, de például szeretnéd, ha elmozdulna az új videókártyád kihasználtsága az 1%-ról (vagyis szebbé tenni a játékot), akkor megteheted. És ezért szóltam be Endynek is, mert látatlanban legázozta többezer grafikus munkáját, akik mindenféle grafikai modokat hoztak létre.

Aztán van az a modder kategória is, aki már megúnta az alap játékot és szeretne több tartalmat. Van aki csak a szabályokat nem szereti, van, aki új küldetéseket szeretne, van, aki új ellenfeleket, kihívásokat keres, van, aki több realitást (pl. mér nem fagy be a segge a karakteremnek, amikor jeges óceánban úszok?).

A felsorolt dolgokra többezer mod áll rendelkezésre, ízlés szerint. Pl szabálymódosításnál az egyszerű "ne 90% legyen a tolvajlás sikerességének max esélye, hanem 100%"-tól a teljes komplett képzettségrendszer vagy harcrendszer lecseréléséig.

Olyan szinten megváltoztathatod a játékot, mintha egy teljesen új játékot játszanál. A határ a csillagos ég, mindent lehet.

Pár mod új területekkel Endynek: Enderal, Wyrmstooth, Forgotten City, Vigilant, Beyond Skyrim - Bruma
Van még sok másik is.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



nem látatlanban gázoztam le, mert yutubon szoktam ilyeneket nézni, és nem jók... :(
a hivatalos hires texture pack az fel van rakva, mondjuk annál még lehetne részletesebb is, azt felraknám.
ezeket a terület-modokat még megnézem majd, köszi.



https://youtu.be/3yboGLACq7s
Mitől népszerű a God of War és az Elden Ring? - Jancsovics Klaudia | egyetem tv | Tandem



megmondom oszinten, szar szemet szaralak vagyok. a leirasok ellenere is kivartam amig kikolcsonozhetove valik es bele neztem -mar nem bizok semmiben, a Dying Light 2-vel is kb 5 percet jaccottam megvetel utan es azota nem inditottam el- de miutan ma melo kozben is vegig az jart a fejemben, hogy mit hogy kellene csinalnom a V-ben, ahogy haza ertem meg is vettem. :)

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Szólj rám és játsszunk! Esténként szoktam.



hah cuki vagy.
en is.
kb ejfel es harom kozott.
vagy napkozben 9 es 3 kozott. viszont ottol ejfelig melozok ami sztem a normal "melos" szabad idejenek nyitott szoge.
de amugy is szegyenlos vagyok, es ha nem valami fejbelovos jatek amiben eleg jo szoktam lenni, akkor egyedul benazok.:D

btw, senki sem fortniteozik az RW-rol, ott nagyon hianyolok szobahomersekletnel magasabb iq-val rendelkezo jatekos tarsakat:D

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



V rising, Conan exiles, Valheim: Ezekben számíthatsz rám.
Délelőtt is szoktam játszani néha, ha olyan a beosztásom, ez ritkább.



Hardspace: Shipbreaker

Ez már szerepelt itt párszor, de akkor még early accessben ment. Most jelent meg pár napja az 1.0 verzió.

Keplerth

Early access. Kinézetre eléggé Rimworld, játékmenetre Terraria, harcra kicsit Diablo. Elég szórakoztató.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Vampire Survivors
hízik az early access, már egész sok content van. meg ha valaki nagyon unatkozik mostmár lehet benne grindolni is (mármint van valami értelme), van benne egyfajta goldsink.

Elden Ring
utolsó boss kifogott rajtam. most felfedezgetek, elég sokmindenen átrohantam 2. feléből aztán van mit bepótolni.



Milyen lett a Shipbreaker, sokat változott? Még early access alatt néztem gameplay videókat, azóta várom hogy megjelenjen végre. Várható még érdemi tartalom vagy csak a bugok kigyomlálása?



Most már van egy kis sztori is. Van néhány új űrhajó, többféle variációban. Némely részeknél gyorsnak és ügyesnek kell lenni, hogy ne robbanjon fel az egész hóbelevanc. Az Early Access alatt nem nagyon haltam meg, itt meg már 2x is sikerült. Egyszer elvágtam egy üzemanyag csövet, amiről azt hittem, hogy már leeresztettem belőle az üzemanyagot, de nem, és egy pártonnás tartály rámrobbant. Másik alkalommal meg egy nagy panel zúzott le. :)

A játékmenet sokat fejlődött, csomó QoL került be (azért így is fapados kicsit). Az EA elején pl borzalmas volt a Barge, ahová a hasznos cuccokat gyűjtöd. Most már semmi gond vele. Nem tudom mikor láttad utoljára, de most már van a szerszámok között egy irányított robbanótöltet is.

Van továbbá egy kis hajód, amit a nagy hajókban talált alkatrészekből javítgatsz, ez nem tudom hova vezet majd, mert nagyon sok alkatrész kell, még épp csak az elején járok a javításoknak.

Vannak olyan hajók is, amiket szellemhajónak hívnak, amikről eltűnt a legénység, és fura dolgok vannnak rátapadva itt ott a panelekre...

Versenyszellemben túltengőknak van RACE mód, ahol egy megadott hajót kell minél gyorsabban szétkapni, a communityvel versenyezve.

Szóval ja, jópofa.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Ez mind nagyon jól hangzik. Én minimum fél éve láttam, ilyen részletekre már nem emlékszem. Viszont többet nem követem el az a hibát, hogy valaminek 1.0 állapotban nekiálljak, legutóbb az King Arthur: Knight's Tale szivatott meg 1-2 bugos küldetéssel, pedig egyébként egy nagyon hangulatos körökre osztott játék. Szépen megvárom most már az első komolyabb updatet.



Middle Earth: Shadow of War

Ezt is évekkel korábban vettem, de most amúgy is aktualitása van az orkok ölésének, szóval feltelepítettem. Kövér 100GB alapból, de lehet hozzá letölteni még jobb minőségű texturákat is (+30GB).

Mostanra már rég elült a balhé a loot box-ok körül, igazából nem is emlékeztem rá. A játékban csak a DLC-ket tolják az orrod elé, hogy ugyan vedd már meg, de azt se tolakodóan.

Mivel régi játék, nem írok róla sokat. Az előző rész folytatása, amit szerencsére összefoglalnak az elején. Ilyenkor mindig hálás vagyok, mert nagyon kevés marad meg ezekből.

Ami lesokkolt, az szokás szerint az irányítás volt (kezdem azt hinni hogy velem van a baj... :) ). Az egér/billentyű irányítás átkonfigurálására ugyan van lehetőség, de valójában nincs, a kontroller miatt. Ugyanis rengeteg funkciót zsúfoltak a kevés kontroller gombra, ugyanaz a gomb szituációtól függően mást és mást csinál. Nem ritka a 6-7 funkció ugyanazon a gombon. Emiatt ugyanez van a billentyűzetnél is, azt a hét funkciót nem lehet szétdobni hét billentyűre, ugyanúgy 1 gombra megy.

Ezért aztán meg sem kíséreltem, inkább kontrollerrel toltam. Jött aztán egy íjász küldetés, ahol nagyon kevés idő alatt kellett sok ellenfelet lelőni, ez nem igazán ment kontrollerrel, szóval átváltottam egérre. Az egyébként szuper, hogy menet közben csak elkezded használni a másik irányítási módszert, és rögtön működik, azokat a gombokat írja ki mindenhova, ami az aktuális. Egy gond van csak, hogy váltáskor mindig át kell állítani az Invert Y-t.

Szóval a küldetés egész jól ment, gondoltam adok egy esélyt a billentyűzetnek. Csak 1 (7) funkciót cseréltem át, mert sehogy se állt kézre, hogy a lopakodás a Shift-en van (ahol a sprint szokott lenni), a Ctrl helyett. Ezután meglepetten tapasztaltam, hogy tök jól működik minden, úgyhogy most így tolom és tobzódok az íjászattal.

Kisebb problémák vannak csak, de az kontrollerrel is volt. Pl. harc közben a Space a félregurulás, de azzal Futsz és azzal mászol falat is. Szóval ha harc közben akarsz falat mászni, könnyen gurulás lesz helyette.

A harc egyébként egész jó, nagyon reszponzív az irányítás. Megvan az ork horda érzet, olyan sokan vannak, hogy többször kell kitörni és taktikai visszavonulást végrehajtani, mert különben legyűr a tömeg. Ugyanakkor az az érzés is megvan, amit a régi AD&D játékok adtak, hogy mégis csak te vagy a Hős, aki szembemehet egy egész ork hadsereggel. Az is jó, hogy az ork főnököknek elég változatos képességeik vannak, így sokszor kell változtatni, az adott főnökhoz alakítani a harcstílust. Amikor meg egyszerre 3-4 főnök is jelen van a harcban, igazi káosz van. :) Az külön jó, hogy az orkok megsebzik egymást is.

Amit nem szeretek az az, amikor megjelenik egy új ork főnök, és a játék elveszi az irányítást, hogy elmondhassa a szövegét, amit ráadásul tovább se lehet nyomni. Értem én, hogy ez fontos része a játéknak, de mégis elég idegesítő, amikor lefagyasztok egy főnököt, és ütöm a kombót, de hirtelen megszakad az utolsó, kritikális ütés előtt, mert megjelent egy másik főnök.

Az ork főnökök szövegeit nem tudom hova tenni, jó is meg rossz is. Egyrészt az orkoktól inkább vad ostobaságokra számítanék (amit egyébként lehet is tapasztalni, amikor csak belehallgatsz az átlag orkok beszélgetéseibe), másrészt meg vicces az a választékosság, amivel némelyik kifejezi magát.

Meglepően kevés mod van hozzá, de azért találtam egy szép ReShade konfigurációt.

Egészen jól szórakozom, 8/10

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Nekem nagyon bejött a játék. Írtam is róla egy Wot-ot anno. Külön tetszett, hogy a játék a második fejezettől eléggé megváltozik, aztán a végén félistenként már egészen más kis problémákat bütykölgetek az arénákban, mint manager. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Keplerth

Erről írtam egy sort feljebb, most írok kicsit bővebben is.

Kinézetre olyan, mint a Rimworld, vagyis a grafikusok kihagyták a lábnapot.

A sztoriba se mennék bele, nagyjából annyi, hogy felébredünk a hosszú hibernációból, és segítünk egy űrhajó építésében. Ehhez természetesen csak a bossokból kiszedett dolgok jók.

Alapból kicsit Robinsonos a bolygó, semmink nincs, és az is csak fából. Elég sablonos módon egyre jobb nyersanyagokat kell szerezni, majd ezekkel jobb felszerelést építeni. Fa -> Kő -> Réz -> Vas, stb.

Lehet bázist is építeni, de nincs rá igazán szükség, mert ha kivilágítod a területet, nem nagyon jönnek ellenségek. Az építésnek jelenleg annyi a haszna, hogy be lehet fogadni telepeseket, akiktől lakbért szedhetünk, ha boldogok. A telepeseknek később lesz majd egyéb funkciója is (pl megvédik a bázist), de ez jelenleg nincs.

Kell viszont kertészkedni, mert a karakterünk képes megéhezni, és olyankor lassabban mozog. Ez is nagyon leegyszerűsített, bármit lehet termelni, bogyókat, fákat, füvet, almát, gombát, és mindenféle mutáns növényzetet. Ezek pár nap alatt megnőnek maguktól, nem kell tamagocsizni velük.

A felszínen kalandozva a veszélyt leginkább a mindenféle mutánsok jelentik, illetve van pár egyéb állatfaj is. A mutáció a játék központi eleme, mendenfelé a mutálódás különböző fázisaiban lévő emberekbe, és állatokba botlunk. Alapvetően elég könnyű legyőzni mindenkit. Többféle fegyver van, kard, lándzsa, íj, lőfegyverek. Közelharcra a lándzsa elég jó, távolra ízlés szerint amit gondolsz, de oda kell lőszer is.

A pálya véletlenszerűen generált, és szép nagy terület. Rendszeresen mindenféle érdekes dolgokba botlunk: szörny odúk, elhagyatott, mutálódott épületek, teleportok, NPC falvak, vagy házak, teljesen mutálódott települések. Ezekben mindig van egy boss is.

A felszín alatt kezdődik az igazi játék, 20 további szint van, 4 nagyobb területre osztva. Ezek nagyon mérgezőek, ki kell fejleszteni egy vedőoltást. Természetesen a jobb nyersanyagok lentebb vannak, pl ezüst egyáltalán nincs a felszínen. Persze az ellenfelek is sokkal táposabbak, jobb felszerelés kell az érvényesüléshez. Minden új területnek van boss-a is, ezeket kell agyonverni, hogy meglegyen a következő szinthez a belépő. A boss-oknak a rengeteg HP mellett mindig van valami specialitásuk, de könnyű kiismerni őket.

Ugyanakkor mi is kapunk új tápolási lehetőségeket, pl megtanuljuk, hogy hogy lehet nyakörvet készíteni, amivel be lehet fogni bármilyen állatot/szörnyet. Nekem pl többek között egy mutáns kutyusom is van, akit úgy hívnak, hogy Morzsi. Morzsi speciális képessége, hogy támadás orientált, és gyorsan gyúgyul. Az állatokat is lehet updatelni, a megfelelő szérumokkal.

Arra is van lehetőség, hogy összelegózzunk magunknak egy kísérőt, ehhez az NPC-knek kell adnunk különböző tárgyakat, akik cserébe legódarabokat adnak (képességeket, amiket a kísérő tud majd). A kísérő azért jü az állattal szemben, mert pont olyat tudunk építeni, amilyet szeretnénk (ha megvannak a legódarabok), és a felszerelését (és ezáltal a harci stílusát) is mi biztosítjuk.

A föld alatti szinteken kapunk továbbá teljesen új képességeket is, amiket más játékban varázslatoknak hívnánk. Itt is széles a tárház, a tűzgolyótól kezdve, a lassító mezőig minden van. Ezek közül kettő lehet egyszerre aktív, és persze ezeket is lehet tápolni.

Ha már ennyi szó esett a tápolásról, van még egy rendszer rá, ez a legfontosabb: sokszor lehet kutatási nyersanyagokat találni - egy furcsa alma, egy rézbányászásból előkerült kövület, stb. Ezekkel új génmanipulációkat lehet kifejleszteni, amiket aztán saját hasznunkra fordíthatunk. Ez egy érdekes kis 2D fejtörő-szerűség, ahol a különböző alakú képességeket próbáljuk úgy elhelyezni, hogy minden nekünk kellő dolog elférjen. Itt is van mindenféle jó dolog, energiapajzs, automatikus gyógyulás, mozgási sebesség, sebzés, védelmek, stb. Sokkal több van, mint ami elfér, viszont készíthetünk több listát. Nekem pl. van egy távolsági harchoz, meg van egy közelharchoz.

A játék elég fapados, hamar repetitívvé válik. Valószínű később jobb lesz majd.

6.5/10

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Contraband Police Playtest

Most kaptam meg a hozzáférést ehhez. Elég nagy csalódás, szinte tök ugyanaz a Playtest, mint ami a Prologue meg a Demo. Írtam nekik feedback-et, ide is bemásolom. Ez már csak a kérdőív vége, sok választós kérdés volt, szóval ezért rövid a mi jó, mi nem jó rész.

Nincs kedvem lefordítani, bocs. :)

Contraband Police Playtest Feedback (2022 June 7.)

Main issue
I like the concept of Papers,please!, it tests my recognition skills. However I'm really not interested in the car driving and the shooting part. I'd like a game mode where I can just check the papers/cars and leave the other parts to NPCs. I'm also willing to go for treasure hunts.

It feels like the devs couldn't decide what kind of game they wanted and try to do everything. Another game recently had a similar issue, the Dinosaur Fossil Hunter, which is more like driving simulator and a decoration simulator, while the archeology part (which should have been the focus according to the game's title) is extremely sub par.

I'm also not happy that the Playtest was essentially the same as the Prologue and the Demo, with some minor updates on the map and less inspection features. I doesn't show off any real progress since the last Demo and so I lost some trust towards the devs, that's one of the reason why I voted for not buying the game.

Good
- Runs well.
- I like the generic outlook of the map, it is not super pretty, but very good for this game.

Generic things
- I'd like unbreakable tools, or at least ones with much higher durability. Your knife should not disintegrate after cutting up some seats, it is very unrealistic. Maybe they should cost more or harder to get them to balance the high durability out.
- While driving, I don't see anything behind the car. Going in reverse is just bad.
- I don't like to drive in 1st person. I'd like a 3rd person mode, with various camera distances (like in every driving game).
- I would have sworn that the photo matched the driver, but I got penalties for it.

Small things
- Map should be closed with Esc too.
- I'd like hotkeys for various Hint book areas, like country papers, car types, etc.
- Same for can functions, like ignition, siren, radio, door.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



277 óra skyrim után felismertem, hogy miért olyan ismerős nekem ez a grafikai stílus...
mert a kedvenc fantasy festőm, rodney matthews stílusára emlékeztet :D



én azthittem vagy 1000 órád van benne, ahogy írtál róla korábban. van még mit bejárni? nekem úgy 250 óra lehet 2 végigjátszással de még biztos van bőven ahol nem jártam.



277 óra nem elég??? nem, már régóta nincs mit bejárni, már mindent bejártam 5x... az egészet úgy ismerem, mint a tenyeremet, ahogy mondani szokás.
tegnap találtam egy mini falmert :) lehet hogy bug
https://youtu.be/ePPAe21VcNg



attól függ. 100+100 óra az teljesen más mint egyszer 200 mert sokminden van kétszer. meg küldetéseken kívűl szöszöltem crafing, smithing, alchemy, egyéb tevékenységgel. Vagy lehet csak én haladok lassan, Elden Ring is 130 óra felett volt, amikor a fő boss-t lenyomtam.



Én már párezer óra óta nem nagyon láttam az originál grafikát. :)

Tango

"Lagging is a lifestyle."



nekem ez a 277 óra 2014 óta jött össze, szóval 8 év alatt :)
úgy szoktam hogy év vége felé kezdek játszani és pár hónapig játszok, de van hogy évekig el se indítom a steam-et



huhh, most miattatok megneztem:
312.8 a spec edition 169.8 hours a steam szerint.:D

"I think i'll name him Nikos, after my friend Jeffrey"



Kezdek kiégni ezektől az open world címektől.

Anno a GTA 5 elég hamar abbamaradt, pedig még mindig érdekel. A Fallout 4 világát szinte teljesen felfedeztem, de a nulla kihívás miatt pont akkorra csömörlöttem meg, mikor már csak a végjáték volt hátra, és soha nem fejeztem be.
A Zero Dawn világánál üresebb helyet még nem sokat láttam, ellenben a harcrendszer elvitte a hátán. Az egész játékidő alatt pont úgy volt kiszintezve, hogy folyamatosan veszélyben éreztem magam egy-egy csata alatt.
Most a Ghost of Tsushimát tolom. Kész lett az első sziget, majd mielőtt jobban belekezdhettem volna nagyobb területbe, felültem a hajóra, ami a tolvajszigetre visz - mint ez kiderült, a DLC, űbertáp ellenfelekkel.
Na, most az van, hogy a játék harcrendszere elsőre totál üdítően hatott. A kezdeti bénázásaim közt még 2-3 alap mongol is szétszedett hardon... Aztán kezd az ember beletanulni, lehet tolni ezerrel a dobótőrt, meg az egyéb cuccot, amelyek szinte mind gyakorlatilag cheat szinten táposak. Néha kinyírnak, persze, de különben már most walk in te park az egész, holott ennél csak könnyebb lesz, ha visszatérek a nagyobb főszigetre.
A mellék küldik nem kaptafák, ami tetszik, de az elején mintha ebből is több lett volna. Az embernek már az az érzése, hogy minden asettet látott, minden harcot megvívott már 20x, aztán a játékidő fele még hátra van. Úgy érzem, lassan felesleges beletennem időt, hagyom a fenébe.

Lehet, csak a küldikre kellene koncentrálni nem felfedezésre, csak ez a nyavalyás komletista késztetés, hogy nem hagyunk ködöt a térképen megmérgezi a dolgot.

Lehet, jobban járnék ilyen Last of Us típusú dolgokkal. Ott az újrajátszást is imádtam.

Ti hogyan álltok most ezekhez?

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!