A Trion Worlds új játéka a Laser Squad Nemesis és a Frozen Synapse által kitaposott úton tör előre. Az Atlas Reactor is szimultán körökre osztott játékmenettel büszkélkedik, amit a fejlesztők igyekeznek korszakalkotó újdonságként feltüntetni a lenti videóban. A lényeg, hogy elvileg sosem kell a másik játékosra várnunk, amint végeztünk a körünk megtervezésével, folytathatjuk is a következővel.
A karakterek mind megjelenésben mind képességekben egyediek lesznek. Akad köztük techno-pisztolyhős, space marine utánzat, kis cuki droid és nagy csúnya űrszörny is. A kíváncsiskodók a játék honlapján jelentkezhetnek béta tesztelésre.
Atlas Reactor – mindig a te köröd jön
#1 - 2015.08.31 - 14:24,h
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Atlas Reactor – mindig a te köröd jön
Nem hiszem, hogy jó ötlet a szimultán TBS egy multijátékban.
Singleplayerben ok, mert mire én lépek pár unittal, addig az összes gépi mozgás már lezajlott és rám várnak, hogy léptethessék a kört.
Multiban előre szaladok valakivel a kör végén, lövök vele, majd a köv kör elején rögtön vele kezdek és vissza szaladok hátra, akkor a másik humán nem fog tudni reagálni rá, max. UFO-s reakció lövéssekkel.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Nem játszottál még hasonló játékkal, igaz? :)
A cikkben is említett két korábbi játékban úgy megy ez, hogy minden akciónak időbeli hossza van. A mozgás, a leguggolás, a célzás és a lövés is mind másodpercekbe kerül. Ezeket az akciókat fűzöd föl egymás után, így a kör végére minden egységednek megvan, hogy mit miután fog csinálni.
Amikor nyomod a kör végét, a gép összeveti a te tervedet és az ellenség tervét, és a megadott paraméterek mellett kikalkulálja a végeredményt (ki lő le kit, ki hova jut stb.). Ezután jöhet a következő kör.
Hogy ez az Atlas Reactor ilyen lesz-e, az a videóból számomra nem derült ki, de másképp nagyon nem tudom elképzelni.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Age of Wonders 1-2-3-at úgy játszottam végig, hogy szimultán TBS volt beállítva.
Mindegyikben el tudtam azt játszani, hogy odaálltam egy sereggel a kör végén egy üres város mellé, ahol láttam, hogy az ellenség már mindjárt beér. Majd a köv kör legelején még gyorsan előttük értem be, elfoglaltam, majd kimenekültem onnan, hátrahagyva 1 feláldozhatót, aki futkározott a fal mögött, hogya varázslataimat elsüthessem biztonságosan a főseregem előtt.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Az azért eléggé más.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Igen, ezért írtam azt az elsőbe, amit. Ilyen is lehet egy szimultán megvalósítás. Meg olyan is, amit te írtál.
"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése
Akkor ez afféle phase-based harcrendszer, mint a Wizardryban, csak kevésbé lecövekelt egységekkel? Abban nagyon frankó volt, hiszen Sir-Tech, de a mozgást azt különkellett irányítani, ha menekülni vagy üldözni kellett.
Sors bona, nihil aliud.
Őszintén szólva nem tudom. Számomra nem derült ki, hogy pontosan hogyan megy itt. Egy gameplay bemutatót meg kell várni vele.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
A mutató névmást az általad leírtakra értettem. Kimaradt eddig a Laser Squad Nemesis és a Frozen Synapse, csak tudom, hogy lehet bennük egyszerre lépkedni. Más próbálkozások, mint a Heroes V-é vagy a Total Waré viszont inkább hagyományosak, ha próbálnak is elfoglaltságot adni, amíg a másik köre van.
Sors bona, nihil aliud.
Az a baj, hogy én meg a Wizardryt nem ismerem, szóval nem tudom megmondani, hogy az mennyire hasonlít a Frozen Synpase-ra vagy a LSN-re. A Heroes V-tel és a legelső Total Warral is csak egyedül játszottam, és nem is sokat.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
A Heroes V-tel én se nagyon, de van benne valami Ghost Mode, amikor az ellenfél köre alatt szellemalakban lehet tevénykedni, én arra gondoltam. De talán van benne más is, nem tudom.
A Total Warvab viszont nem volt régen ilyesmi, sokáig még multis kampány se, csak valós idejű csaták. A Shogun 2-ben viszont már egy csomó mindenet lehet csinálni az ellenfél köre alatt: építkezni, egységeket, gyártani, fejlesztgetni, képességpontokat elsoztani, gazdaságot belőni és persze leskelődni. Mozogni seregekkel, ügynökökkel vagy diplomáciázni viszont nem lehet, de a partner valós idejű csatáiba be lehet szállni, hogy ne csak malmozz, amíg ő gyak. Így össze lehet dolgozni vagy éppen szívatni egymást.
Sors bona, nihil aliud.
Nos, én a csatározás léptékéből és jellegéből gondoltam, hogy ez az Atlas Reactor inkább az általam említett játékok mechanikáját fogja idézni, mint az általatok felhozott stratégiai játékokét. Majd rajta tartom a szemem, aztán ha kiderül, jelentést teszek vagy itt, vagy egy új cikkben. ;)
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
A 22-ik másodperben látottak és a "simultanious turns" kifejezés alapján én is a Frozen Synapse-re asszociáltam, de nagyon lelkesen hangsúlyozták, hogy nem kell várni, ami csakis a valós időben játszódó játékokra igaz... szóval ezutóbbit inkább a béna prezentációnak írom le, hiszen időlassításnál nem sok taktikusságról lehet beszélni.
A faszkorbácsért erre tessék.
Az vesse rám az első követ, akinek nem hiányzik valamelyik kalsszikus a repertoárjából. ;) Amúgy nyilván ismerem, de sosem játszottam vele.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Persze, a játékok erősen
iteratívegymástól lopkodó jellegük miatt több klasszikust át lehet ugrani, de kicsit megrökönyödtem, hogy egy magára bármit is adó rajongónak kimaradt a cRPG-k egyik alapköve. Vagy valamivel kreatívabban is felvezethetted volna a hiányosságodat: mittudomén, szándékosan kerülted ezidáig, mert borzasztóan túlértékeltnek tartod. Kipróbálás nélkül úgyis régen láttunk ilyesmi kijelentést (vagy csak az én figyelmemet kerülte el).Lehet jelentkezni a tesztverzióra a Trion oldalán, akinek van Glyph loginja azzal be is léphet. És akkor kiderül, hogy most jó vagy nem. :)
OFF:
Nem érzem fontosnak a mellébeszélést a Wizardry kapcsán. Nálam kimaradt a teljes széria, és nagyjából ennyi a történet. Nem érzem úgy, hogy képet kéne mutatnom miatta. 1995 előtt nem nagyon tudtam angolul, így nem igen játszottam szövegnehéz játékokkal (a Rátkai-féle szöveges kalandjátékok kivételével, de azok ugyebár magyar nyelvűek). 2000 környékén már nem okozott gondot az angol, de addigra már volt EoB, Dark Sun meg Baldur's Gate is. Ezek mellett eszembe sem jutott visszautazni a szöveges RPG-k és a CGA színvilág korába, a sorozatba beszállni meg nem akartam a 7-8. résznél.
De mondok mást, nekem a Might & Magic széria is teljesen kimaradt, cserébe viszont kimaxoltam a Betrayal at Krondort. A dungeon mászási igényeimet ez és az első két EoB tökéletesen kielégítette, nem volt igényem többre. Még a Lands of Lore is kimaradt, pedig az kortárs volt és valamilyen szinten foglalkoztatott is.
Ha úgy tetszik, nyugodtan tegyél bele a magára nem adó CRPG rajongók fiókjába. Nem fogok megsértődni miatta. ;P Manapság már időt sem merek szánni az újabb CRPG-re, csak csendben csorgatom a nyálam a Pillarsra, az újabb Divinitykre és a Fargo-féle újrázásokra.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Nem ez volt a szándék, csak lemaradt a szmájli. ^^
Egyébként a Cartoon Network mellett a videojátékok is elég jó motivációként szolgáltak számomra, már ami az angol tanulást illeti, szóval bőszen szótáraztam. Habár inkább a Day of the Tentacle meg a korai Lucasarts fejtörői kapcsán maradt meg a heves szótárazás, mintsem az akkori cRPG-kről, ahol a harc és a barlangászás elég jelentős részét tette ki a játékoknak. Legalábbis számomra a brute force-szal és a hatalmas mákkal legyűrt akadályok maradtak meg a Wizardy VI-VII-ből, pedig mindkettőt évekig nyüstöltem.
Kicsit furcsállom a példáidat, de szerintem jól mutatja, hogy akkoriban milyen nehéz volt hozzájutni a játékokhoz és mennyire nem számított a megjelenés éve. A Dark Sunnal például én is a Baldur's Gate-tel egyidőben játszottam, míg a Fallout széria közvetlen a Deus Ex után jutott el a baráti körömbe. Emlékszem, pont azon örvendeztünk, hogy milyen jó hogy visszatért a Wastelandhez hasonló posztapóka környezet, és egyben újraéledet a RTwP vs. TBS, azaz a "Baldur's Gate tönkrevágta/megváltotta a cRPG-ket" című véget nem érő vita.
Az biztos, hogy az aranykorban nem bántak kesztyűs kézzel a játékossal - ami leginkább a játékhosszban mutatkozott meg -, amiért feltétel nélkül csak az akkori korszakot kihagyott, kellően elvetemült RPG rajongóknak mernék ajánlani. Amúgy a Gothictól kezdődő akció-RPG-k rengeteg dolgot jobban csinálnak az elődöknél, így szerintem inkább a New Vegast, Alpha Protocolt vagy a hasonlóan modern elgondolásokat pótold. A múltidéző RPG-k közül pedig a Shadowrun elég jól idézi az akkori korszakot - mégha a megszokott "mélység" nem is adott -, anélkül, hogy 100+ órát bele kéne raknod.
Szerintem a Wizardry 8 azért letisztította annyira a formulát, hogy 1000 óra beletolása nélkül is játszható legyen, és közepes szinten nem is vészes, ha kiismerte az ember, de cserébe a karakterfejlesztés és a harcrendszer eszméletlenül ütős (Fallout, Baldur's Gate? ugyan már!). Nagyon méltó kései hattyúdal lett, ha a harcok még így is vállalhatatlan mennyiségűek tudnak lenni, és a kelleténél hosszabbak is.
Mellesleg a 6-7-8-nak nem sok köze van az elődökhöz, és ha egy összefüggő trilógiát is alkotnak, élvezhető a legutolsó rész magában is. Van benne gadgeteer! Egyik legjobb kaszt, amit csak cRPG-ben láttam.
Lord of Xulimára kíváncsi bagyok, hogy mit tud, erősen Wizardry-utódnak tűnik a császkálás izometrikus mivolta ellenére is.
Sors bona, nihil aliud.
Beszólnék egy olyat, hogy az állat(ok)embernek igaza vagyon: a Wizardry 8-as pótlása/kipróbálása tökéletes és kielégítő módja annak, hogy azt mondhasd, játszottál "a" Wizardryval. A legtöbb rétestészta-sorozatra jellemző homlokhorpasztó iramú lejtmenet olyannyira kevéssé jellemző a Wizardryra, néha még a legősibb fanok is elismerik, hogy nem ördögtől való a 8-as epizódot bizonyos szempontok alapján a széria csúcspontjának tekinteni.
Máskülönben piszok nehéz nem észrevenni, hogy manapság (sőt, immár hosszú évek óta) egyre gyengébb lábakon áll ez az "azért nem játszom crpg-kkel, mert a többi műfajhoz képest aránytalanul időigényes maratonok"
kifomagyarázat. Satöbbilistázás helyett két friss példa: hétfő óta fejenként 14 órát nyomtam mind a Mad Maxbe, mind a Phantom Painbe – az előbbi most áll 21%-on, az utóbbi kemény 7%-on. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy beleforgatott idő ügyében "rosszabbul" álltam ennél pl. az egyébként extra hosszú Wasteland 2-vel, a Shadowrunok pedig ezekhez képest kifejezetten villámtapasztalatok a maguk 12-23 órás átlaghosszukkal.ibi amentia latet
Én inkább azt mondanám, hogy mivel a sandbox akció-kaland az új FPS, azok értelemszerűen nem párórás élmények, hiszen már csak a verseny miatt is telenyomják - nem ritkánt persze repetitív - tartalommal a szép létszámmal rendelkező csapatok.
Ennek ellenére egy Wizardry 8 szerintem játékidőre erősen más kategória, mint mondjuk egy Assassin's Creed vagy inFamous (mert az általad említetteket nem ismerem még, de ugye te is többéves trendről beszélsz). Az FPS, TPS, nem sandbox akció-kaland, platformer, kalandjáték műfajok pedig továbbra is 7-15 óra körül mozognak főszabályként, az indie próbálkozásokat leszámítva. Egyébként ezeket a százalékokat mindig fenntartásokkal kezelem, hiszen éppen a nagyobb nyílt játékokban általában minden vacak unalmas összegyűjtése kellene a 100%-hoz. (Az meg egy más kérdés, hogy a sok kaszt és a döntések miatt egy RPG-nek hány végigjátszás kellene hozzá, anélkül, hogy erőltetten maxolná az ember.) Nekem még nem sikeróült egyikkel sem 100 órákat eltöltenem, pedig alapos szoktam lenni, az inFamous 1-2-nél sem álltam a meg a platináig és a
kényszereskétszeres végigjátszásig.A régebbi vágású játékokkal sokaknak az is gondja lehet mai gyomorral, hogy a kevés a duma és a cselekmény a rengeteg, túlságosan is hasonló és/vagy lassú harchoz képest. Na nem mintha a nagy modern műfajok feltétlenül fantasztikus változatossággal rendelkeznének. Ráadásul egy RPG-nél mindig úgy érzem, hogy idő kell neki, kevésbé alkalmas egyórás etapokban való teljesítésre.
Van igazság abban, amit írsz, de én azért még látom teljesen érvénytelennek ezeket az aggodalmakat. Persze nem szabad miattuk hihagyni a jó RPG-ket, ez egyértelmű.
Sors bona, nihil aliud.
A Lords of Xulimára felkaptam a fejemet, de csak egy pillanat erejéig, mivel a látottak, olvasottak alapján a klasszikusok harc, fejlődési rendszerét vitték tovább, anélkül hogy érdemben hozzáadjanak. A cRPG fanatikusok körében látszólag pozitív fogadtatást kapott, de személy szerint nem hoznak lázba a múltat (szinte) egy az egyben rekreáló sorozatok (Eschaloon Book, Avadon). Ráadásul az ilyen és ehhez hasonló független próbálkozások rendre el-el szoktak maradozni a klasszikusokhoz mérten, hiszen lényegesen kisebb költségvetésből kell gazdálkodniuk.
Az idő függvénye legalábbis nálam ilyenképp szokott megmutatkozni, azaz alaposan megválogatom, hogy az ismert műfajon belül melyik játékba fogok bele, ami az RPG-k átlagos hosszuk miatt hatványozottan igaz. Például az előzetes fenntartásaim ellenére belefogtam az Inquisitorba, mert az alapfelállás túlságosan is izgatta a fantáziámat, de a végeredmény borzasztó csapongó lett: rosszul balanszolt harcok, amikből ráadásul sok is volt, gyengén megírt dialógusok... Az összkép inkább középszerű volt, mintsem "rossz", de kb. 20 óra játék után nem láttam értelmét folytatni.
A régivágású RPG-knél talán csak a point 'n clickkel operáló kalandjátékok műfaja rosszabb, amik közül szerintem az ész nélkül megvásárolt klasszikusokra sem fogok reális időn belül - értsd: soha - sort keríteni. Szerencsére David Cage, vagy még inkább a Telltale hatására egyre több érdekes műfajmegközelítés történik.
Mondjuk a legütősebb változást az XCOM: Enemy Unknown hozta, ami szellemiségben maximálisan idézte az elődöket, de átlátható GUI-n és kevesebb változón keresztül, ezzel rendesen meggyorsítva a harcokat. A Shadowrun Returns is hiába hordozta magán a budget-RPG-k sajátosságait, teljesen másképp éltem meg, amiért tiszteletben tartotta az időmet.
Én bírom a QD/TTG-féle interaktív filmes irányt, de csak módjával, elég baj lenne, ha még több kalandjáték járná ezt az utat. Már a Sam & Max Save the World is könnyedebb és töredezettebb élmény volt, mint a Hit the Road, ha jóféle és vicces is, pedig az még klasszikusabb vonalat képviseli. Újításokra szükség van, de a játékmenet és az immerzió szembeállításának nem feltétlen örülök, pedig a hagyományos és az új irány szerinti szétválás erről szól. (Perszen régen is voltak interaktív filmek, de nem kívánom bonyolítani, másrészt a Telltale példáján látszik a váltás.)
RPG-knél is bízom benne, hogy egy hagyományosabb, keményvonalasabb, "valódi" játékmenetet tartalmazó úton is lehet továbbfejlődni. Egyszerűen a modernebb próbálkozások között alig találni valóban jónak nevezhető harcrendszert és karakterfejlesztést. Olybá tűnik, az ebből a szempontból a maga egyszerű, de nagyszerű útját hajdan megkezdő Piranha Bytes sem tud ezekkel már évek óta mit kezdeni. Az időtényező persze nem mellékes, de jó az, ha nem (csak) butításokkal jár.
Sors bona, nihil aliud.
Inkább átvittem a témát az elmélkedős topikba, főleg hogy egyben vissza is kanyarodtam az egyik korábbi beszélgetésünkre. :)
http://www.rewired.hu/comment/25647#comment-25647
Tudok én is példát mondani. A Batman: Arkham Cityt és a Just Cause 2-t is végigjátszottam 24-24 óra alatt. Az előzőt kétszer, két különböző nehézségi fokon, az utóbbit pedig 50%-os teljesítésig, ami a sztorin és az értelmes küldetéseken bőven túlmutat. A Witcher első részébe a gyerek születése körül beletettem kábé másfélszer ennyit, és még mindig a második felvonás végénél tartok. A játék azóta is pihen, mert bár érdekel, hogy merre kanyarodik tovább a történet, egyszerűen nem azt a játékot választom, amikor fél-egy órára a gép elé keveredek. Mire újra felvenném a szálat, kibogoznám, hol és hova tartottam épp, majd útnak indulva lekaszabolnék pár, a küldetés szempontjából lényegtelen, de mégis akadályozó ellent, amihez még a harcot is újra meg kell tanulnom/szoknom, addigra a rendelkezésre álló idő kábé el is szaladt.
Ha csak 1-2 órás blokkokban tud az ember játszani, felértékelődnek az egyszerűbb, azonnal folytatható és nem túl hosszú játékok. Az összetettebb, nyitott világú RPG-k nem épp ilyenek.
Az általad felhozott Shadowrun Returnst nem sorolnám ezek közé, de az nálam más miatt került pihenőpályára. Belekezdtem, mondván, hogy úgysem hosszú, de az első 4-5 helyszín után valahogy nem leletem élvezetet sem a csőkalandban, sem a taktikát szinte teljességgel nélkülöző harcban. Azóta a Witcher sorsán osztozva várja, hogy folytassam. Tudnék haladni vele akár félórás etapokban is, mert nem veszi nagyon igénybe az ember memóriáját felidézni az irányítást és a sztorit, és a két aktuális küldetés közül is könnyen rájövök, hogy melyik a főszál és melyik a mellék. Egy hét alatt talán végeznék is vele, de nem ad számomra olyan szintű élményt, mint mondjuk Dohival Terrariázni egyet, kiengedni a gőzt Pandora banditáit és őshonos élővilágát irtva a Borderlands 2-ben, vagy továbbgördíteni valamelyik drámai Telltale történetet néhány újabb "nincs jó választás" jellegű döntéssel.
Nálam kábé ez a sztori. Hasonló okokból a filmnézési szokásom is szinte teljesen átállt a nagyfilmekről a sorozatokra. Idén talán két filmet láttam moziban eddig, és van még egy-két maroknyi a gépen "majd egyszer" címkével, de a régebbieket már elkezdtem letörölgetni, hogy legyen hely a merevlemezen...
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Némi magyarázat, de számomra még így sem teljesen világos, milyen is ez élőben:
http://www.gamespot.com/articles/atlas-reactor-is-xcom-with-simultaneous...
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Pedig mivel a sorozatokat darálva jó fogyasztani, azok a hosszabbak - vagy ennek híján a töredezettebbek. Persze ha nincs mindenet uraló főszál (aminek gyakran hátránya az erőltetett nyújtás), akkor könnyebb ki-be ugrálni. Mindenesetre ha kevesebb idővel rendelkezve játékot hasonlóképp is fogyasztok, ez a filmeknél és a sorozatoknál nem feltétlen csapódik le ugyanúgy.
Sors bona, nihil aliud.
Teljesen más egy olyan valamit részekben nézni, ami eleve arra lett kialakitva, mint egy két órás filmet felszabdalni 3-4 etapra, ami igyekszik egy kerek történetet magába sűríteni, teljesen más az íve, és eléggé más nézői hozzáállást, elköteleződést igényel. A Trónok harcánal mondjuk már párszor rezgett a léc a bonyolult kapcsolati háló miatt, de inkább csak évadváltásoknál kellett a szokásosnál jobban túráztatnom az agyam, hogy felidéződjön minden. Egy 10-nél kevesebb állandó szereplőt felvonultató sorozatnál nem nehéz napról napra képben maradni (mi naponta egy rész sebességgel szoktunk haladni), itt az sem gond, ha az összhossz sokkal többórára rúg, mint például a Ben Hur esetében.
Videojátékoknál sajnos nem tudok ilyen rendszerességet tartani. Jobb esetben is csak 2-3 naponta kerülne sor a folytatásra, de jellemzőbb a heti egy alkalom.
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám