Jelenlegi hely

Ki milyen sorozatot látott a héten?

Utolsó bejegyzés

ShowHide spoiler #

Na, végeztem a Drakulával... az első két rész nagyon tetszett, az utolsóra viszont a frankó lezárást leszámítva csak azt tudom mondani, hogy KIBASZOTTUL BORZALMAS. Drakula tinderezik, bazmeg.

Nem tudom, hogyan sikerült ennyire elrontani a harmadik részt, mert egyébként elég sok jó ötlet van benne, csak hát maga a cselekmény teljesen értelmetlen és ostoba.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Igen, első évadtól kezdve furcsáltam ezt, elég egyedi megjelenítés. Ezen kívül a fenti hozzászólásomban spoilerben írtam még érdekes rendezői fogásokról, amikkel a rendező sikeresen feldob egyes részeket az évadban, majd látni fogod :) Ezek szerint túl vagy már a 3x05-ön, amit pl. nem tudom észrevettél-e benne, hogy teljes egészében egy jelentként forgatták le, nincs vágás az egész rész alatt, egy folyamatos jelenet az egész. Bár ez a technika nem újdonság, de iszonyatmód fel tudja tekerni a feszültséget.



Mi ket es fel reszig jutottunk (el kellett utaznom). Kb. ugyanez a velemenyunk eddig. Elso ket resz nagyon jo (kicist a zarda kapujas resz too much), harmadik meg nagyon debil.



Nem ertettem soha ezt az egy jelenetben leforgatott resz vagy hosszu snittek mogott allo gondolatot. Ez csak a technofileknek jo, h elajuljanak, h hu 10 perces jelenet vagas nelkul. Emlekszem True Detectiveben volt ilyen, ott nwm volt rossz. De Haunting of Hill house egyik reszeben meg iszonyat szinhazias es gagyi lett igy az egesz.


LY képe
LY
Donator

Nézd végig, utána beszélhetünk erről is



Witcher

Meh... Nem rossz, de nem is egy Breaking Bad vagy Game of Thrones első pár évad. Hangulat és az effektek nagyon ott van, de a színészi játék... Hol találták ezeket a tehetségtelen színésznőket (királynő, Triss, Yenn, igazgatóasszony, a fekete mágus csaj).

Illetve ez az idővonalon ugrálással is próbálták egyedik lenni, de a végére rendesen már felhúztak vele.

Magyar szinkron meg valami eszméletlen pocsék. Az utolsó előtti részben kicserélték a királynő hangját teljesen más valakire... Wtf?

Altered Carbon

A harmadik résznél járok. Ez viszont tényleg eszméletlen jó és még a szinkron se pocsék.



Magyar szinkron meg valami eszméletlen pocsék. Az utolsó előtti részben kicserélték a királynő hangját teljesen más valakire... Wtf?

Amiért szinkronosan nézted ignorálom is a véleményed teljes mértékben. :D Az a WTF nem az, hogy szar a szinkron. Amúgy a idővonallal hogy sikerült felhúzniuk a végére amikor már minden egy időben történt?



dracula
az elso film elso fel oraja kb szo szerint a konyvet koveti (vagy tizszer olvastam) aztan a

ShowHide spoiler #jelenet

utan atvalt valami masba. meg akar erdekes is lehet-gondoltam.
a masodik film, a demeter sztorija jopofa volt (egyszer mar olvastam az IMDB-n, hogy valaki tervezett egy filmet evvel a cimmel -demeter- ami ezeket az esemenyeket mutatta volna be, amikrol amugy alig volt szo a konyvben)
a harmadik film elejen mar kicsit feszengtem. elvesztettek a fonalat az irok -logikatlansagok, kapkodas es nem tul jo lezaras.
kar erte, jol indult.
btw a foszereplo ugyan nem tul jol eltalalt, de tuti azert valasztottak mert nehol baromira emlekeztet lugosi belara. szvsz.

"okey-dokey!"



Asszony miatt néztük így. Tud angolul csak neki nehéz volt a sok különleges lény és dolgok nevével együtt.

De hogy jött az

ShowHide spoiler #

Könyveket nem olvastam. Lehet annak tudatában ennek van értelme.



Hat Mr. Robot total hoppon maradt GG-n...



btw a foszereplo ugyan nem tul jol eltalalt, de tuti azert valasztottak mert nehol baromira emlekeztet lugosi belara.

Dettó ugyanezt gondoltam, amikor először megláttam a színészt, tiszta Béla. Az alakítás maga szerintem mondjuk baromi jó volt, jól hozta a csávó az arisztokratát meg a vadállatot is.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



+1 Szerintem is baromi jo volt az arc es nekem is egybol Bela ugrott be.



Az alakítás maga szerintem mondjuk baromi jó volt

ugyan nagyon-nagyon nem bram stoker fele drakula volt, de nekem is bejott a karakter a rettenet cinizmusaval.

"okey-dokey!"



Teljesen rendben voltak a színészek. Jól hozták a rájuk szabott szerepet.



Szerintem is. Foleg Yennt alakito csaj.



ShowHide spoiler #


Dracula

Volt benne valami nagyon gagyi. Amíg követte a könyvet addig azt éreztem hogy újráznom kéne inkább a Coppola filmet. Nagyon mesterkéltek voltak az alakítások és nem láttam a valós koncepciót se azon túl hogy mindenen csavarni akartak egy nagyot.



+1 Csak figyelni kellene kicsit, nem hatterzajnak benyomni a sorozatokat a kaja melle...


Lou képe
Lou
Donator

Ümm. Karácsony környékén elinditottuk bnémmel a filmet. Mindketten most láttuk volna először. 10-15 perc után egyöntetűen az abbahagyás mellett döntöttünk, annyira fájdalmasan kínosan rossznak éreztük. Biztos zseniális mű, de számunkra nem igazán jött ez át.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Jah hogy a Coppola verziót?! Tyuuuha.
Számomra amolyan minden idők egyik kedvence.



Szintén + talán a legjobb adaptációja a könyvnek (bár néhol keményen eltér), egyedül Keanu lóg ki belőle nagyon nekem. Ez meg "omfg a CG mondjon le":
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=tRbP1JLCNN0

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Én is tettem egy próbát a Draculával, és az első rész wow, a második rész már csak hmm, a harmadik rész elvileg a leggyengébb, még hátravan. Amúgy a Coppola féle feldolgozást én is szeretem, mindig megnézem ha a TV-ben megy.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Coppola film szerintem borzalmas, Gary meg a leggyengebb Dracula ever. Amúgy egy Vampire The Masquerade Redemption filmre ültetést annyira megnéznék, az a történet ordít is a megfilmesitesert.


KMZ képe
KMZ

Cimbim erre a sorozatra esküszik, meg amúgy is World of Darknessen alapul:
https://www.imdb.com/title/tt0115232/?ref_=ttls_li_tt

Én rohadtul nem találtam sehol se, de ő valahonnan előbányászta, ma csekkolom este. Ha gondolod majd adok drive linket.

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Kelly Rutherford, Stacy Haiduk <33333333 Count me in :D



Na megvolt a Dracula 3. rész is, nekem ez jobban tetszett, mint a 2. Azt nem mondanám, hogy mindenki azonnal dobja el az egeret, klaviatúrát és menjen füstölvést megnézni az új Dracula sorit, de a műfaj kedvelőinek szerintem érdemes egy próbát tenniük vele.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Jó, de ott is mi lenne a kula? A jelenben játszódó rész. :D Szvsz a "klasszikus" vámpír modern környezetben nem igazán tud működni, mert hát ott már tényleg olyan szintű világépítést kell beleerőltetni az egészbe meg vámpírmítoszokat gyártani, mint a Vampire-ben.

Ami működik, az az, amikor az 1800-as években ott egy kis német vagy román falu, aminek a lakóit megzabálja a közeli várban ólálkodó vámpír. Nincs modern bűnüldözés, nincs modern infrastruktúra, kommunikáció stb. = hihető, és nem kell olyan faszságokat kitalálni, hogy izé, van egy titkos vámpírkód, amit betartanak, hogy jaj, ki ne derüljön, hogy léteznek. Na meg egyébként is kell ehhez a gótika, kell a feeling, tökre nem véletlen, hogy pl. az Interjú a vámpírral film utolsó 10 perce játszódik a jelenben (a lehető legkevesebb).

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Penge 1-2 is azért volt jó mert kidolgozták a modern vámpír szubkultúrát. Underworld 1ben is ügyes gettósították őket az emberektől.



Ezek bár bőven nézhető filmek messze vannak szerintem egy Coppola Drakulától látványban, hangulatban. Egy vámpír sztori tényleg ütősebb gótikus környezetben.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!