Jelenlegi hely

Ki milyen filmet látott a héten?

Utolsó bejegyzés


Te most komolyan a DC Jokeréhez hasonlítod Phoenix Jokerét? Minek? Aligha van a köze kettőnek egymáshoz.

Olyan ez, mintha az almát körtéhez hasonlítanád és utána azon problémáznál, hogy nincs körte íze az amúgy finom, zamatos almának.

Joaquin Phoenix és Silver egy teljesen más Jokerrel dolgozik, nem volt megkötve a kezük így nem is volt kitétel, hogy teljes mértékben a DC által ismert bohócot vessék elénk (de ebből már bármi lehet). Nincs a velejéig pontos eredettörténete Jokernek, viszont ha az általuk kigondolt alapokra építenek, akkor jó úton járnak.

Illetve én nem vettem észre, hogy Phoenix Jokere szellemi fogyatékos/bolond lett volna, hiszen nem az. Csak egy összetört ember, akit a betegsége miatt még inkább tönkretett egy amúgy is velejéig rohadó társadalom. A filmben többször az indulatai hatalmasodtak el rajta, amikor gyilkolt - nem túlságosan tervezett, ekkor még csak sodródott az árral, és az érzelmei által keltett hurrikánnal. A képzeletében felépített boldog és őt szerető világ amelybe kényszeresen menekült, fokozatosan omlott le előtte; úgy az érzelmei is.
Nem egy ostoba emberről beszélünk, ugyanakkor eddig lehetőségünk sem igen adódott arra, hogy az intelligenciája képbe jöjjön tekintve a rendezők által felfestett múltat.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Hajjajaj, mennyi minden.... tudtam én hogy nem teljes!!!:)



Jajj, jut eszembe Rohadt Blizzard, rune kimaradt. Meg a rézfaszú bagoly is, de majd kimoderál :)



Te most komolyan a DC Jokeréhez hasonlítod Phoenix Jokerét? Minek? Aligha van a köze kettőnek egymáshoz.

Joker a film címe, így hát A Jokerhez hasonlítom. Mihez kéne hasonlítanom Thomas a gőzmozdonyhoz?

Illetve én nem vettem észre, hogy Phoenix Jokere szellemi fogyatékos/bolond lett volna.

Ezen lehet vitázni, hogy mi számít bolondnak de pl az, hogy képzelődött, hogy a szomszéd csajjal együtt van és terápiára járt meg 7 fajta gyógyszert szed, hogy "normális" maradjon + az erőltetett nevetés, ez számomra már beleillik a bolond fogalmába.



Joker a film címe, így hát A Jokerhez hasonlítom. Mihez kéne hasonlítanom Thomas a gőzmozdonyhoz?

Phoenix Jokeréhez, de a filmben még csak Arthurról beszélhetünk. Jokerré még nem fejlődött "ki" ez a megtört pasas. Ő még csak Arthur. Ezt kellene felfogni.

A folytatásban talán többet is látunk Jokerből, amennyiben tovább halad a teljes átalakulás felé. Egy trilógiához remek bevezetés a film, amelynek végén elérhetjük Jokert. Felejtsd el, hogy most még "őt" látod. Nem. Arthur Flecket látod és azt, hogyan pusztul ki belőle minden emberi érzés. Ezért lehet számodra idegen még. Az ő elmeállapota csodás alapja egy Joker születésének.
Nem várhatod el, hogy a legelvetemültebb bűnöző a születésétől fogva olyan legyen, mint amiként elhíresül később. Ez egy folyamat.

Ezen lehet vitázni, hogy mi számít bolondnak de pl az, hogy képzelődött, hogy a szomszéd csajjal együtt van és terápiára járt meg 7 fajta gyógyszert szed, hogy "normális" maradjon + az erőltetett nevetés, ez számomra már beleillik a bolond fogalmába.

Ettől még nem lesz valaki unintelligens. A gyógyszereket pedig a lelki állapota miatt is szedhette. Nagyon sok embert fektetnek be a pszichiátriára és tömnek gyógyszerekkel csak mert depressziós. Azt hiszik, azok majd segítenek. Ez okozhat függőséget, mivel az alany lelki problémái nem oldódnak meg, csupán "kiütik" a különféle drogokkal.

Ez az erőltetett nevetés meg egy betegség, amiről az ember nem tehet. Pseudobulbar Affect a neve. Javaslom olvass utána, ha a filmből nem volt elég egyértelmű, hogy miről is van szó. Ez egy agyi rendellenesség, amelynek fényében az illető akarata ellenében törhet ki nevetésben vagy sírásban, függetlenül attól, mit érez valójában (ez szintén nem bolondság, nem hat ki a személy intelligenciájára és arra, mennyire képes felfogni a körülötte zajló dolgokat maga körül - Joker képes volt rá, ebbe roppant bele).

Nézted te egyáltalán ezt a filmet?

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



valahogy én is így voltam vele. technikailag nagyon tetszett, történetileg talán nem volt elég mély vagy mi. talán túl sterilnek mondanám.

viszont ha a technika alatt a stop motion-t érted te is akkor ajánlom a laika-tól a 'kubo és a varázshúrokat'.
a minap néztem meg az újabb, 'the missing link'-et, de az megintcsak súlytalan volt számomra, és inkább technikailag kötött le

apropó most már a nick-et is cserélgeted nem csak a többit? (avatar, aláírás)
de érdekes hogy a válasz gomb még a régi neveden ismer :D

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



viszont ha a technika alatt a stop motion-t érted te is...

Igen, arra gondoltam. Köszönöm az ajánlást; lehet hogy ma sort is kerítek rá grind közben. Mondjuk attól tartottam, hogy ez esetében is felejthető lesz a történet. Néha úgy érzem, hogy a fő fókusz számukra is a technikai kivitelezésnél ragad le és tovább nem terebélyesedik.

A Csibefutam mondjuk nekem nagyon tetszett annak idején. Az is stop motion technikával született és egyébként a legsikeresebbek közé sorolandó. Azon nem unatkoztam.

ShowHide spoiler #

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

Az ex kényelmesebb.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Oroszlánkirály

Egyértelműen a régi jobb. Nagyon szép a grafika, szinte a sivatagi show-t néztük újra. De ahogy mindenki megemlítette anno, igen, jobb lett volna, ha a karaktereknek van arcjátéka és nem a túl reális megjelenítést erőltetik.

Az új Aladdin jobban tetszett. =)

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Phoenix Jokeréhez, de a filmben még csak Arthurról beszélhetünk. Jokerré még nem fejlődött "ki"

Szép kis ellentmondás. Na most akkor Joker volt vagy nem? A film címe szerint az volt sőt a végén már így hivatta magát! Tehát?


RE@L SWEpIX kommentje átkerült a Star Wars topikba.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



De miért? A héten láttam (ergó témábavág!?) egy deka spoilert raktam spoilertagek közé ami igazából fanszervíz.



Nincs vele semmi ilyen gond, egyszerűen csak az a tapasztalat, hogy a SW témát érdemes a saját topikjában tartani, mert bárhol képes elburjánzani és offtopikká válni.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



A te fejedben ellentmondás.

Egy eredetfilmnek nem az a lényege egy személy esetében, hogy felfedje a néző előtt az előzményeket, az okokat, azt az utat, mely miatt/alatt a főszereplő olyanná vált, amilyennek ismerjük?

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



ExTenebris írta: A te fejedben ellentmondás.

Egy eredetfilmnek nem az a lényege egy személy esetében, hogy felfedje a néző előtt az előzményeket, az okokat, azt az utat, mely miatt/alatt a főszereplő olyanná vált, amilyennek ismerjük?

Na, de pont ez az, hogy szerintem nem vált olyanná. Nem jutott el A-ból B-be. Én csak végig azt látom, hogy olyan bohóc aki az elején volt. Csak egy random őrült aki fegyverhez jutott és elkezdett embereket ölni. Csak itt kicsit kattant mert már nem szedi a gyógyszereit.
Ha most én holnap Szalmakazal parókát kezdek el hordani meg Trumpnak hívatom magam attól még nem leszek Trump...



Hála az univerzumban mindennek ami él és mozog, hogy Phoenixék több részt engedtek ennek a fejlődési folyamatnak (ezt amúgy felfogtad végül? Mert te most konkrétan amellett lobbyzol hogy nem egy rész alatt kaptad meg Jokert egy kibaszott több részes eredetfilmben ami Joker születéséről szól :'D), s nem baszták el azzal mint a sok kretén fos Marvel film, hogy egy rész alatt összecsapnak egy sztorit és egy semmitmondó, karaktertelen, hulladék szar főgonoszt löknek élénk, 0 mélységgel s hitelességgel míg a képregények számos izgalmasabb és komplexebb gonoszát is behúzták (vagy zúzták?) már és bár ne tették volna (lásd Ultron, aki egy brutálisan jól működő és veszélyes főgonosz; kutyafasza nem volt a filmes az eredetihez képest; bedobták Ultron néven ledarálták és mentek elbaszni egy következőt jó pénzért).
Lehet hogy te ehhez a baromsághoz szoktál, de akkor pusztán kerüld a minőségi műveket amik nem a pénzt hajhásszák és az olcsó CGI fanokat veszik meg.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Mozifilmek ezüst vászonra születtek nem tabletre/TV-re.

jobb szeretek mar itthon filmet nezni. nagyobb a kep, jobb a hang, es olyan hangerovel szol, ami pont jo. van pause, kaja, pia es wc is. idiota zacskocsorgetok, budos csipszoszosak, pfoazosak, telefonnal vilagitosak meg nincsenek.

Parizer forever.


Lou képe
Lou
Donator

rá kellett keresnem neten hogy kif@szom volt ez az "Ultron", akiről beszélsz. áh, hogy az egyik Avengers-ben a gonosz bácsi. mély nyomott hagyott valóban.

"People think that I must be a very strange person. This is not correct. I have the heart of a small boy. It is in a glass jar on my desk."
- Stephen King



Ez a probléma, nem igaz? Egy főellenségre általában emlékeznie kellene az embernek, hisz egy jelentős veszélyforrást hordoz magában, ennek pedig oka van. Ultron jól ismert karakter a képregényekben és nem sikerült tartósan eltenni sosem láb alól. S most akkor nézz rá a filmre.

Apokalipszis ugyanez az X-Men ből.
- Apokalipszis? Ki a pokol volt az?
- A kék ember.
- Ja, a kék ember.
Pontosan ennyi ragadt meg abból a szerencsétlenből.

Az ilyenek kezébe nem adnék egy gonoszt sem, ahogy Joker karakterét is nagyobb biztonságban érzem Phoenixék kezében.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Azért valahol csak igaza van annak a Scorsese bácsinak :)

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



az egy kurva bena foellenseg volt

Parizer forever.



Nevezzük főellenségnek azt, aki tényleg ellenfélnek minősül és jelent némi... fenyegetést (bár a Marvel filmek esetében ritkán érzékelhető - talán Thanos volt valamirevaló ellenfél is, de ő elvileg visszatér).

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


Tno képe
Tno

Vicces hogy még így is úgy emlékszem Ultronra, mint az egyik legjobb főgonoszra. Mármint abból a sorozatból. Valószínűleg amiatt a jelenet miatt, ami a vasember székházában történt, amikor beszélt velük egy roboton keresztül ha jól emlékszem.

ShowHide spoiler #scene

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Az első találkozás Ultronnal, alighanem az egyetlen menő jelenet is volt kb. Akkor még elhittem, hogy a film további részében legalább ilyen teljesítményt nyújt (szerintem meg ez is csak a trailerhez kellett).

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



egyetértek, hogy az MCU filmekben nagyon fosok voltak a főbossok
talán loki meg ego a kivételek a többinek a nevére sem emlékszem.
bár sajna a DC filmekben is szarok a bossok

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan


atlapatoltam az offtopik kakit, ide

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Klaus

Ez marhára tetszett! Vicces, érzelmes karácsonyi mese, magasan az eddigi legjobb, amit a témában láttam.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Igen, ő nálunk is nagy kedvenc, igaz nem nevezném kifejezetten karácsonyinak attól, hogy vannak benne piros "dolgok"
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=ChOHnSL7ZCg

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Klaus
Megvolt itt is, nagyon nagyon jo karacsonyi mese. Regi Disney feeling enekelgetes nelkul amikor meg jo meseket csinaltak.



Once upon
Ez most nagyon bejott. Dicaprio bazz, adjatok neki meg1 oscart!
Az eddigi legegyedibb QT film (marmint a sajat filmjei kozul) es ertem en, hogy sokan miert nem szeretik ezt a muvet, de en elveztem minden percet! Mesteri

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!