Jelenlegi hely

Rekeszizomtréning

Utolsó bejegyzés


:D



Koedukált :-D

Amúgy ja, a standard balkán "talpas" wc is hasonló volt, ha több volt egymás mellett, a nem túl mély lyuk alatt végigfolyt a cucc. Amikor meg lehúztad, részint folyt végig a lyukak alatt (és fel is jövögetett a többiben is), részint ahol húztad, kissé ki is öntött. Te meg álltál a talphelyen (mert az kissé magasabb volt, és ettől remélted hogy megvéd), guggoltál a lyuk fölé, és kapaszkodtál a fogantyúba. Node a fogantyú, ebből következően, elöl volt. Azaz az ajtón. Mármost minden ilyen ajtó akadt, és csak izomból nyílt. Zárni meg nem lehetett. Megrántottad, és tulajdonképpen tizenkilencre húztál lapot: vagy bejutottál az áhított fajanszra, vagy jött az ajtóval a bele kapaszkodó szörfös is, letolt gatyával.
Én itthon már nem találkoztam vele, de Bulgáriában, Szerbiában vastagon előfordult még a kilencvenes évek elején is.



De amúgy egészségesebb ez a póz, mint a mai modern WC csészék :D Amúgy is, az egész világ egy nagy WC csésze.



Aki 2 percnél tovább ül a WC-n az egyen több rostot :D



Én eleget eszem, nekem sokszor rá sem kell ülnöm és már kész is vagyok. :D




Kollégám:

https://shitpalsays.tumblr.com/post/169499172583/reggel-kikeltél-az-agyból-szarás-után-pál

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Cartwright írta: De amúgy egészségesebb ez a póz, mint a mai modern WC csészék :D Amúgy is, az egész világ egy nagy WC csésze.

Iiige, egy dolgot felejtenek el: ez csak makkegészséges emberekre igaz.
pl:
Amikor rosszabb fosás van, mert akkor csak azt éred el ezzel a pózzal, hogy vízágyút adsz elő.
Vagy amikor annyira szarul vagy, hogy émelyegsz. Remélem nem lépsz/szédülsz rossz helyre :D



Két éve még találkoztam ilyennel Szerbiában egy benzinkút melletti retyóban.
A poén az volt, hogy mindegyik budiajtó aljából hiányzott kb 30 cm...



Akkor legalább lehetett látni, van-e ott láb :-D




Talán ide? Az imént homeopátiás szert kértek tőlem növénynek levéltetű és csiga ellen...



Miért? A víz jót tesz a növényeknek?! Már már meg merem kockáztatni hogy lételemük :D



(Magyarországon is lehet, hogy néznének páran a szlengben jártasabbak, mikor bemutatkozna, hogy 'Sziasztok, Suna vagyok' :D )

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



CJ képe
CJ

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



CJ képe
CJ

old but gold.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Most reggel találtam rá... truck sephard :D
rwurl=https://youtu.be/bn4x_BRqIpI



zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök





pme képe
pme
Donator

rwurl=https://i.imgur.com/gB7Vkxu.jpg

szerk: most látom a Fallout topikban, szóval

rwurl=https://i.imgur.com/uL1WZDX.mp4



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Ami durva, hogy én ilyen pottyantósat (persze némileg kulturált kiadásban) Svájcban is találtam az autópálya mellett egy pihenő budijában. A plusz poén maga az öblítés volt. Valószínűleg sokan nem találták el a lyukat, ezért a higiéniai szakember úgy döntött, hogy gombnyomásra az EGÉSZ BUDIT elárasztotta bokamagasságban a víz. A használat úgy nézett ki, hogy miután az ember végzett, kinyitotta az ajtót, a lehető legtávolabbról talppal megküldte a gombot, majd ninja warrior jelleggel kivetődött az ajtón.

The strong eat, the weak are meat.



a reverse autós zenei aláfestése
rwurl=https://youtu.be/5G4O5AMSevc

mellesleg jó kis kamera

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.




REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!