Jelenlegi hely

Készülő filmek, melyek érdekelnek!

Utolsó bejegyzés


Abból a szempontból pedig szar volt, hogy maga a film jó volt, mi több, az eredeti végével is pont olyan jó (ha nem jobb) lett volna, de azzal, hogy ezt beleforgatták, már rögtön egy "Kláverfild" film lett, és onnantól már a frencsájz része/érdeme, ami elég lol. Közben amit írnak az eredeti végéről, könnyen lehet, hogy hatásosabb lett volna a hagyományosan vett dráma szintjén - hiszen lássuk be; amit hozzáforgattak, az csak a feszültségben, mint érzésben közös a film addigi részével, de különben egy tök más koncepció.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Biztos volt már róla szó, de most hétvégén láttam, hogy lesz Alita film. Még a hőskorban láttam az animét, meg leszedtem a mangát is, bár arra már nem igazán emlékszem, mert nagyon hosszú volt. Mindenesetre lehet feltúrom az arhívumomat, talán megvan még valahol egy poros CD-n. :)

Az is elég bíztató, hogy Cameron/Rodriguez produkció lesz.

Most már csak azon kell izgulni, hogy nehogy az legyen, mint a Ghost in the Shellel...

Tango

"Lagging is a lifestyle."


Tno képe
Tno

Most már csak azon kell izgulni, hogy nehogy az legyen, mint a Ghost in the Shellel...

Nem kell izgulni, az lesz.

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Onnantól, hogy a csaj fejét bevállalták úgy, ahogy, szerintem nagyobb tisztelettel nyúlnak az alapanyaghoz. Nyilván elkerülhetetlen némi "áramvonalasítás".

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."




Új Sharknado? :D



Az eredeti Tremors-ot én nagyon szerettem anno. :) Szép volt a magyar címe is: Ahová lépek, szörny terem.

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Jaja, az első részét imádtam. A többit is megnéztem a visszatérő poénok miatt a bajúszos fegyverbuzi főszereplésével, de akkor is az első volt a best.

Szerk.: Most néztem meg a trailert. Ja, a bajúszos lesz megint a főszereplő és ugyanazok a szörny típusok lesznek megint benne, mint a többi részben.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése





épp linkelni akartam... LOL

legfontosabb kép:
rwurl=https://i.imgur.com/iynPUTX.png



Ez meg mi a szar? :D

rwurl=https://youtu.be/x1lCft5SwYQ



Mi a faszom, a trailer az egész filmet elmondta...

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése




Ez a Venom teaser nagyon szar.
A Mute plakát rohadt jó.

Choose your next words with excpetional care!



:( Ez tényleg teaser... Semmi Venom még.



Ez semmilyen módon nem csatlakozik az MCU-hoz ugye?

Sőt semmilyen másik filmhez sem. Full standalone?

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



elvben nem, gyakorlatban volt pletyka, hogy Tom Holland forgatott jeleneteket. de ez tényleg csak duma, hogy “páran látták a forgatás környékén”

amúgy a film a Lethal protector sztorit dolgozza fel, ami abszolút Venomcentrikus, szóval nem feltétlenül erőltetett



Tango írta: Az eredeti Tremors-ot én nagyon szerettem anno. :) Szép volt a magyar címe is: Ahová lépek, szörny terem.

A Tremors1-et én is bírtam talán még moziban láttam először.. A címe meg ugye mint az Alien-'Nyolcadik utas a halál' aztán a következő rész meg Aliens, de megoldották :D (Ebből a szempontból a 'Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma' viszi a prímet :D Ez kb. olyan , mintha a következő SW film címe az lenne, hogy 'Egy SW történet: Han Solo 2 - Chewbacca' :D )

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."




Imádom :-)




Tökéletesen rezonál a stop-motion technikára.



Na igen a Rambo1 'Rambo-First Blood' (Azért First Blood, mert asszem az volt a könyv címe ami alapján készült), aztán a Rambo2 'Rambo: First Blood Part2' majd Rambo3 meg már csak: 'Rambo III'.

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Ez sok szempontbol erdekesnek tunik
rwurl=https://youtu.be/vn6HrP_LTu8
rwurl=https://i.imgur.com/y0D7iG5.gifv



Wow.

Non serviam



De bakker az a kajafoltos gyűrött koszos ing.... (tudom megteheti)

*Btw a téma jó ezt végre ezt nem tudja túltolni :)




REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!