Jelenlegi hely

FRISSÜLT: PC-re költözik az Injustice 2

Utolsó bejegyzés

FRISSÜLT: PC-re költözik az Injustice 2
Fél évvel a konzolos megjelenés után végre megkapja a neki járó PC portot az Injustice 2, jelentette be ma a WB Games és a NetherRealm Studios (na meg Ed Boon a tőle szokásos stílusban). Az ilyetén csúszás multiplatform címek esetén mindig szomorú egy kicsit, de az Arkham Knight és a Mortal Kombat X borzasztó kiadáskori állapotát követően mindenképpen előrelépés a WB-től, hogy nem siették el a dolgot.

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=-RObMCHkOuo
Remek hír, hogy a konverziót ismét az MKX megmentői és a Capcom kedvenc portháza, a QLOC szállítja, így a minőségre remélhetőleg nem lesz panasz. Scorpion és Sub-Zero legutóbbi tömegészárlásakor a lengyel cég az XL verzióra vette át a portolási munkálatokat az ezzel csúnyán befürdő High Voltage Software-től, majd nyugtatta meg sokszázezer PC-s játékos lelkét. Ahogyan akkor, most is a nyílt bétával kezdődik majd a móka, amit a tervek szerint holnaptól nyüstölhetünk. Ezen túl hivatalos megjelenési dátum még nincs, de ha marad az MK-val megegyezőnek tűnő menetrend, a béta pedig ezúttal is a multiplayer végső tesztelését és a vásárlók csalogatását célozza meg, akkor november közepe-vége környékén mindenképpen számíthatunk a DC hőseire.

A WB nem árulta el azt sem, megjelenéskor mennyire lesz teljes a csomag a DLC-ket illetően, de őszintén szólva nagyon meglepő lenne a WB Gamestől, ha nem kellene külön fizetnünk a Fighter Packekért. Érdekes kérdés a magyarországi megjelenés is, mivel az első rész ultimate kiadása az egyik kosztümcsomag kommunista jelképei miatt PC-re nem debütálhatott hazánkban (ennek nem sokan örültek), így Steamen sem érhető el mind a mai napig. A sarlókat, kalapácsokat és vöröscsillagokat tartalmazó Red Son DLC elemei a folytatásban is helyet kaptak a gear-rendszeren keresztül, azonban a hazai konzolos megjelenésnek ez nem szabott akadályt (ahogyan a PC-s MKXL-ben is ütögethetünk kommunista Sonyával), szóval remélhetőleg PC-n sincs mitől tartanunk.

Thx, Strato!

ÁPDÉT: Sajnos utólag tévessé vált a hír: a játék továbbra is érkezik PC-re, a béta azonban még egy héttel a cikk írását követően sem vált elérhetővé. Kezdési dátum nincs, eddig mindössze egy türelmet kérő tweetre tellett a NetherRealmtől... de hé, legalább bejelentették Hellboyt:

rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=5SnV3gfv1tY"I am so over this crap!" - csak egyetérteni tudok.
Szerkesztette: Doom - 2017 okt 30


Egyébként tök jó, hogy egy csomó helyen úgy hozták le a hírt, hogy "wow, nem gondoltuk volna, de jön a PC verzió" meg hogy a "várakozásokkal ellentétben mégis kiadják". I don't know about that one:
http://www.rewired.hu/comment/139993#comment-139993

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Hánykor indul a béta?



Már megint egy Mortal Kombat hír. Ja, semmi.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



meg se nyitottam, de már biztos voltam benne, hogy zaxx írta.
na majd ha az mkx árában lesz leakciózva lehet bezsákolom

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Örülök mert annó nagyon szemeztem vele mikor kijött konzolra. Ha nem barmolják el a portot akkor biztos vétel.



A mai béta elmarad. Új dátum még nincs.



Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Már steam-en tölthető a beta!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!