Jelenlegi hely

Készülő filmek, melyek érdekelnek!

Utolsó bejegyzés


Hát ez az új trailer ez most nekem sem jött be. Az első az hangulatra is jobb volt meg úgy mindenre.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Tegyük fel, hogy tartják magukat hozzá, a sztori attól még ugyanaz, csak akkor Deckard helyett valami másik replikansrol van szó.

Aki ugye simán lehet Rachel inkább, de a két film között eltelt években is történhetett egy s más.

Abban gondolom egyetértünk, hogy a film nem lehet hasonló se az eredeti tempojahoz, stílusához, de nagyon elmentek ez alapján a trailer alapján a kommersz irányba.

Abban én is teljesen biztos vagyok, hogy ez egy modern sci-fi akciófilm lesz nosztalgiatrip helyett, csak én pont ezt érzem előnynek egyelőre. Őszintén szólva egyáltalán nem vagyok kíváncsi egy olyan mutatványra, ami az első film leutánzásáról szól, helyette egy új filmet szeretnék látni ugyanabból a világból, ami igenis mer egyedi lenni és adott esetben nagyobb volumenre merészkedni az első résznél.

Ha utánozni akartak volna, akkor szerintem eleve nem Villeneuve-öt kérik fel a rendezésre egyébként, mert a csávónak erősen egyedi látásmódja van, szóval aki arra vágyik, hogy a BR2049 majd teljesen visszaadja az eredeti látványvilágot, tempót és hangulatot, az csalódni fog. Összességében nem mondanám, hogy egy kicsit sem aggaszt a "from the good people at Sony" logó a sok között, de nagyon tetszik, amit látok, és a Pókmanusnál sem ért odáig a kezük, hogy elbasszák.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Egyébként azt megerősítették már, hogy Gosling replikáns lesz? Az első trélerben is átfutott a falon már, itt meg hosszabban is megmutatják a jelenetet, csak hogy tudd: az ott tényleg Ryan Gosling falonátfutás közben:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=JfCYfyypVQ0

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Bandido írta:

progabe írta: Fog meg feljebb menni szerintetek? ;D
rwurl=http://i.imgur.com/dle3ReK.jpg

rwurl=http://i.imgur.com/j4SPkzI.jpg

Na akkor mégiscsak szar lett. :D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Amúgy meg ki a fene használja az IMDB "új" kinézetét?! oO



Nos, ez még érdekes is lehetne, csak kár, hogy nincs semmi bizodalmam ezekben az idétlenekben (Seth Rogen & bros.), és természetesen már az előzetes is túlerőltetett:
https://filmbuzi.hu/archives/2017/07/18/oh-hi-mark-disaster-artist-eloze...

Az eredeti persze változatlanul kötelező. :)

ibi amentia latet


LY képe
LY
Donator

Én is akartam posztolni, bár én bizakodó vagyok ;) de az eredetit nem bírtam még végignézni...



En altalaban birom az agymeneseiket (szoszidzs parti kivetelevel), az eredeti meg hatalmas kedvemc szoval alig varom. :)




The Shape of Water

Új Guillermo del Toro film, melynek témája a cross-species romantika.

rwurl=https://youtu.be/XFYWazblaUA

The strong eat, the weak are meat.



DeMorte írta: témája a cross-species romantika.

Akkor a bioware ezt zabálni fogja.

Non serviam


CJ képe
CJ

Na, Toro bácsi csinál végre egy jó filmet évek után??

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Meh.. Sorozatgyilkosos, krimi. Sokadik ilyen film.



Ez érdekesnek tűnik.



http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/07/19/christopher_nolan_dunkirk_film_kritika/

Christopher Nolan legjobb rendezése lett a második világháborús Dunkirk. Igen, még a Batman-trilógiánál is jobb. Van koncepciója, szerkezete, stílusa, esze, szíve

.

http://hu.ign.com/m/dunkirk/26177/review/kritika-dunkirk

Rendezés, vágás és fényképezés tekintetében elvitathatatlanul mesteri film a Dunkirk, csupán azt a feszültséget, amire minden nívóját, minden kreativitását feltette, némileg aláássa az, hogy végig érzed a szándékot, ami mögötte van: látod a tervet, látod a filmet, de mivel látod a rendezést is, emiatt nem biztos, hogy érzed is a filmet

Tipikus profi nolenség lesz :)

Vill du bli ihop med mig?



várjuk

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



The Kingsman: The Golden Circle új trailer!

rwurl=https://youtu.be/0fvqnGmr9S8

Szerk: Van Red Band trailer Twitteren, de csak rá van copyzva a fenti trailerre a vér effekt párszor, semmi igazi Red Band matéria.

És a véleményem? MASSZÍV EREKCIÓ!

The strong eat, the weak are meat.



De sosincs elég belőle.

Non serviam



beszarok, már a Fűrész-spinoffot is csinálnak...
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=fcb68kAOvt4
jövő héten meg esélyes egy új It trailer, addig van egy ilyen
rwurl=https://pbs.twimg.com/media/DFMQMGQWsAAAOW-.jpg:large



Ez mi már, hogy Pedro Pascalrol szól a fél trailer, a végén is ő van kiemelve, erre a nevét meg sem említik??



Ezt úgy hívják, hogy star power. Neki még nem nagyon van.



Szerintem ha nem is számít sztárnak, de a filmes szubkulturaban igenis ismert és kedvelt színésznek számít. GoT 2. legemlekezetesebb jelenete fűződik nevéhez, Narcos is nagyon népszerű. Es mondom a fél trailerben ő szerepel. Mások is szova tették a hiányát youtubeon. Sokkal nonamebb színészeket is fel szoktak tüntetni. Ráadásul ezzel a spanyol ajkú régiókban szereztek egy fekete pontot.



Hát ez a film is egyszer elég volt. Ez már a trailer alapján is irtózatosan túl van tolva.

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



+1




De nem a filmes szubkultúrának kell eladni a múvit, hanem a tömegeknek. Odaírhatják a nevét, de ha az átlag mozizós emberkének fingja sincs róla, akkor nem fognak beülni fácsét basztatni a film alatt.



Ennyi erővel a Baby Driver főszereplőjét se kellett volna odairnim vagy az első kingsmannel a srácot, de lehetne sorolni. A latinok tömegei nem számítanak?


CJ képe
CJ

John Boyega elmehetne nyaralni, mert kicsit sok lesz belőle...

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



A Baby Driver-ben főszereplő volt a srác, azoknak a nevét csak feltüntetik a múvi előzetesében. Az első Kingsmanben is főszereplő volt a Taron gyerek, persze, hogy ott is kiírták a nevét. Amúgy nem tudom, feltűnt-e, de az ő neve a mostani trailerben is csak harmadiknak lett kiírva. Mert még ő sem tart ott, hogy. Pedro meg aztán pláne nem.

Persze sok mindentől függ ez is, mennyi időt szerepel a filmben, van-e valami a szerződésében erre vonatkozólag, hogy ítéli meg őt a marketinget végző cég... De azért az is benne van, hogy ő még egész egyszerűen nem akkora név.



Yay tényleg, nem tudtam miért gáz az a néger fej, tisztára mint egy BBC videó :D

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!