Jelenlegi hely

Ki milyen videojátékkal játszott a héten?

Utolsó bejegyzés


Ebbe mondjuk benne van az is, hogy én mindent felfedezek és minden infót/könyvet elolvasok mert csomó minden érdekes kiderül belőlük a háttérstory-ról:)
Meg mondjuk itt is húztam egy olyat mint az első részben, hogy kb 12-15 óra mínusz, mert a harmadik fejezetet kicsit hamar toltam le, kihagyva csomó sidequestet, köztük elég fontosakat (erre külön fel is hívta a figyelmet a játék) és így nem lett túl jó a vége (talán 32 féle variáció van a végső befejezésre és szokás szerint valaki mindig megszívja, de arra van kihatásod, hogy mennyien és milyen mértékben:D) Vicces, mert haverom mesélte, hogy a harmadik fejezet itt is kicsit rövid, mint a második részben, csakhogy az ott kb 3 óra volt:)
meg ugye ha csináltam volna pl az elejétől a lóversenyeket akkor nem csak a játék vége felé jövök rá, hogy lehet szerezni +100 inventory slot-os nyeregtáskát és akkor máris nem kellett volna annyit visszamenni vendorokhoz eladni/szétszedni cuccokat stb:)



Egészen hihetetlen, hogy már elmúlt két éves ez a játék. Annyira emlékezetes volt, hogy azóta se tudta semmi überelni. Nyáron most már tuti újra fogom játszani.


KMZ képe
KMZ

Amúgy én csináltam valamit rosszul hogy overleveleltem szinte mindent a W3ban? Úgy igazából már csak a main quest adott egy minimális XP-t, szinte minden sidequest és contract kiszürkült kb. pár kivétellel. Őszintén szólva a point of interestek se annyira izgik már így.
Többek között ezért is raktam félre fél éve, de nekifutok mégegyszer. 24esen vagyok a Brothers in Arms questnél.

A nehézség felhúzása meg ilyenkor csak szopatósabbá teszi, de se több XP, se jobb loot nem jön ugye?

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Ez úgy működik, hogy a nehézség állításnál nem csak azt lövöd be, hogy erősebbek legyenek a mobok (több hp és nagyobbat sebeznek) hanem, hogy eleve kevesebb xp is jár értük, így elvileg, ha sokat csatázol, nem húzol el annyira szintben. De én úgy vettem észre, hogy az xp döntő többsége a fontosabb questek megoldásából jön. Mondjuk Novigrad után és is mintha elhúztam volna szintben, de ez azért lehetett, mert én szeretek egy adott helyen MINDEN sidequestet megcsinálni, viszont a main questline már ilyen 16 után átvihet asszem Skalage-re. De minden zónában vannak olyan területek ahova nem érdemes alacsony szinten betévedni mert megesznek a high lvl mobok, viszont ez nincs feltüntetve sehol pl a térképen, magadnak kell kitapasztalni, ez mondjuk tetszett. Ja és ha jó vagy a harcban akkor simán lenyomhatsz akár 15 szinttel nagyobb mobokat is, csak mondjuk 10 percig fogod őket csapkodni és elugrálni előlük:)
De az overlvl-re is van megoldás, beállítod, hogy hozzád skálázódjanak a kisebb ellenfelek, xp-t ugyanúgy nem kapsz már a szürkékért, de így mindig kihívás lesz harcolni:)
Ja és ez nem tudom, hogy konzolon is van -e, de elvileg pc-n patch-ek óta külön van gwent nehézségi szint állítás is.



Még a megjelenés idejéről egy nagyon pontos cikk arról, hogy miért mérföldekkel jobb a játék a legnehezebb nehézségi fokon!
https://www.polygon.com/2015/6/3/8712405/witcher-3-difficulty

Respect is not given. It's taken.


Tno képe
Tno

El se olvasom, meggyőztél :D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Az első használható witcher-set megszerzéséig (11-es szinte a griff páncélok/kardok) elég nehéz Death March-on is, bár frusztrálónak nem nevezném. Utána viszont teljesen vállalható és nagyon kiegyensúlyozott lesz a nehézség, a nehezebb harcokhoz pedig lehet használni a főzeteket, olajokat és bombákat, kitanulva a Bestiáriumot, meg kihasználva a harc teljes mechanikáját.

Én anno normálon 10-es szintig játszottam vele, és utána kezdtem újra legnehezebben, ég és föld a kettő.

Respect is not given. It's taken.



a nehezebb harcokhoz pedig lehet használni a főzeteket, olajokat és bombákat

nehézségi szinttől függetlenül MINDEN harchoz ajánlott, mert nagyon jók.

Az alkimista build meg külön jó :-) Sok HP, erős és sokáig tartó potik...

meg aztán a kiegeknek neki se kezdj amíg meg nem főzted a leghasznosabb potikból a max szintűt - pl. a legjobb Golden Oriole poti nélkül brutálisak a mérgező lények a Hearts of stoneban és a Blood and wineban is, azzal meg király, mert nem hogy nem sebez a méreg de gyógyít :-)

...és mekkora poén az alkimista mester küldetés :-) You take the potion like this - and gulp!



Úgy látszik a fejlesztők gyorsan hallgattak a kívánalmakra és bedobtak pár post process filtert a Rising Storm 2 - Vietnam -ba. Bár azóta megtaláltam, hogy a sweetfx-el sem veszik össze az anticheat. Nem mondom, hogy minden részletében szép így a játék, de összességében így már vállalható, helyenként kifejezetten szemet gyönyörködtető. Remélhetőleg a pályák/játékmódok számát is hamar növelik, mer ez eddig nem valami sok:

These Modes can be played on these maps:
SU - Song Be, An Lao Valley
TE - Cu Chi, Compound, Firebase, Hill 937, Hue City
SK - Compound, Firebase, Jungle Camp



Mostanában belenéztem pár játékba, konkrétan:

Everspace
Unalmas a legjobb szó rá. A vizuál nem rossz, de ennyi. Ez a fight (illetve kezdetben főleg: flee), die, repeat játékmenet nekem uncsi. TPP nézetből baromi fura (szar) a repkedés, a lövölde meg semmilyen.

Steel Division Normandy 44
Ehhez szemmel láthatóan faszláma vagyok, mert már az első kampány első misszióját sem sikerül teljesítenem. Mondjuk kapásból három frontos támadással be is kaphatják. Pedig tetszene a játék, de valahogy átláthatatlan, kaotikus nekem az egész. Az egységeket nehezen találom meg, plusz nem világos, hogy ki miért nem lát rá erre-arra a célpontra. Gyanítom, hogy a frontvonal-eltolódás is bezavar.

Ultimate General: Civil War beta
Jó lesz ez, kellően hardcore, habár még egy csomó dolgot hozzá kéne tenniük, hogy átláthatóbb, érthetőbb legyen a játékmechanika.

Lords of the Fallen
Ez viszont kurva jó.

Non serviam



Az Ultimate General: Gettysburg-ot rongyosra játszottam legnehezebb fokozaton minden küldetésben, long kampányban stb, vonaton touch paddal. =D

Annyi volt a trükk kb. hogy a jenkikkel a távolsági lődözést kell erőltetni, a déliekkel meg inkább a közelharcot. Meg a magaslatokat mindenek előtt elfoglani a fő pontok közelében és tartani bármi áron. Nagyon szar a magaslatra rohamozni és nagy bónusza van a lefelé rohamnak. Az ágyúkat is érdemes a magaslatra feltenni, de az sem szar, amikor két magaslatot fogsz és közöttük a völgyben végig ott az összes ágyú. Akik nem tudnak felmenni, azok folyamatosan kapják oldalról az áldást.

Lovasság a hátba, lovasság a tüzérség ellen, fedezékeket használni, meg egyéb ilyen totál alap tanácsok. Ahogy néztem az új játék elég hasonló a régihez.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



GTA 5 folyt.

Egyelőre kettő darab negatívumot tudok mondani:

- Nem szépítem: a motorversenyek elmennek a fenébe. A GTA 4-ben is csak a chopperekkel volt élmény száguldozni és csak és kizárólag a Lost and Damned choppereivel (jó, hogy limitáltan itt is lehet szerezni belőlük), de itt ha lehet, még rosszabb a helyzet, mert bár a sportmocikat könnyebb kezelni, de baromi könnyű belehalni is a száguldozásba, az esésekkel meg baromi sok időt lehet veszíteni. Emberünk baromi lassan tápászkodik fel, de az Euphoria is mindig itt akarja megmutatni, mit tud, szóval baromi idegesítőek a játékban a motoros versenyek, egyszerűen ki kell őket mákolni még úgy is, hogy végig igyekszel a két sáv között menni okos ember módjára. A legjobb az, amikor végre este van (ilyenkor lesz elérhető a verseny), odamész a város egyik oldalából a másikba, nekiállsz versenyezni, elesel, a mögötted lévők elütnek, aztán a játék visszakúr a kórházhoz mindenféle retry lehetőség nélkül. :D

A versenyzés lebonyolítás meg sajna még rosszabb, mint a negyedik részben volt: ott ugye Brúszira kellett rácsörögni, ha csapatni akartad, itt viszont el kell kolbászolni a célvonalhoz. A Vice City-ben és a San Andreasban még volt egy tábla rajta az összes versennyel, aztán csak kiválasztottad és kész, már mentél is... miért volt ez ennyivel jobb egy évtizeddel ezelőtt?

- Az a küldetés, amiben Trevorral és Floyddal feltérképezed a kikötőt kb. a legrosszabb, amihez GTA-ban valaha szerencsém volt. Több, mint fél órát vesz igénybe,konténerek rakosgatásán kívül NINCS játékmenete, a többi részében meg gyaloglásra vagy kényszerítve, miközben baromi érdektelen párbeszédeket hallgatsz egy poénra ráfűzve (Trevor szivatja Floydot, háhá), amit a küldetésindítő átvezető egyébként is kimaxol ("Kicsi a pöcsöm, néha kinevetnek, amikor előveszem."). Előtte már a jógázásnál is néztem egyet, de az legalább a második felében magához tér és a történet szempontjából is van értelme.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



GTAV apró idegesítő pillanatai

https://youtu.be/iyazUYaNyOo



Na ja, GTA-hoz képest egy kicsit az is fura, hogy mennyire csesztetnek a rendőrök apróságokért is. Egy random autólopással el lehet jutni a 2 csillagig úgy, hogy nem ütsz el senkit, de még a bunyóra is kijönnek.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Sniper Elite V
Nna, végignyomtam, mert félbehagytam anno. Szerintem teljesen jól sikerült. Az uccsó pálya annyira nem tetszett, de általában azért simán lehet sokszáz méterről sniperkedni. Nagyon szép művészi képeket sikerült lőnöm a szétszakadó nácikról

Asszem egyszer mintha már beraktam volna belőlük néhányat, de ismétlés meg anyátok... :D
rwurl=https://i.imgur.com/bQ8PEKg.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/D3kbpyR.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/iUe5Jaq.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/urjNxDc.jpg
rwurl=https://i.imgur.com/vlzzva7.jpg



Mármint V4?

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Strato írta: Mármint V4?

öööö IV? :D



Én a második rész címéből indultam ki, de mindketten tévedünk. :)
https://en.wikipedia.org/wiki/Sniper_Elite_(series)#Video_games
Nincs két rész a sorozatban, ami ugyanúgy lenne számozva. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



Nagyon eltalálták a videót :P.

Szoktam szeretni, amikor mennék be egy boltba és véletlen meglökök egy agresszívabb járókelőt és elkezd halálra verni (nem hagyja abba akkor sem, ha már kifektetett), persze senki le se szarja, még neki futnak oda segíteni. Visszaütök egyet rögtön rendőrök, jótét lelkek stb. mindenki rajtam van. Ellopok gyors egy autót, rögtön 2 csillag, 5 percig mehetek körbe-körbe mire lejönnek rólam, hogy vissza bemehessek oda ahova eredetileg indultam.

Rising Storm 2 - Vietnam közben egyre inkább beránt. Van a Battlefield-es Rush-hoz hasonló Territories mód is benne, csak itt nem robbantani kell, hanem egyszerre elfoglalni mindkét pontot a továbbhaladáshoz. Városi pálya is fenomenális, baromi részletes. Eszetlenkedsz, akkor 5 mp-enként halsz, így tényleg egymást fedezve, a többiek helyzetét figyelve lehet csak előre törni (minimap ugyebár nincs, úgyhogy nézelődni kell és kommunikálni). Community egyelőre még fergeteges. Amikor az amerikaiak vesztenek, akkor kórusban szokott menni a voice chaten a "Go home G.I." :D.

Játék közben a háttérbe azért be kell nyomnom ezt, hogy a hangulat is meglegyen:rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=QJvToQ2lGDg&t=3027s

Több óra játék után ami nagyon idegesítő: kúszva minden szarba elakadsz, dobál stb. Csapattársal ütközve szintén. Ha egyszerre töltesz, nézel az irányzékba, gugolsz le éppen stb., akkor szakítják egymást a dolgok. Ezektől eléggé darabossá válik a játék, ha Rambo-ba kapcsolsz. Gugolásból futást nyomva nem áll fel, hanem gyakorolja az erőltetett menetben történő törpejárást. (köv. patchlogot olvasgatva elméletileg ezeknek egy része javításra kerül).

Holnapig még 20 ojró, aztán rendes áron 22 lesz :D. Akik eddig HC módban BF-eztek, azoknak egyre inkább ajánlani tudom csak.



Egy ideje már megvan a Company of Heroes 2 összes kieggel, de csak multiztunk, meg pár coop missiont nyomtunk le. A hosszú hétvégén lett egy kis időm, meg kedvem, hogy az alap hadjáratot elkezdjem legnehezebben.

Hát lol, a második küldetés annyira nehéz, hogy viccen kívül kb. 5x kezdtem újra és aztán amikor a legvégén azt hittem megnyertem, közölte, hogy bukta, mert volt 4 kulcs gyalogos egységem aminek nem szabad megpurcannia, de egy véletlen megfeküdt egyetlen mákos gránáttól az ellenféltől. Akkor félretettem egy napra.

Aztán amikor végül sikerült folyamatos 5 percenkénti mentésekkel végigszenvednem már csak azért is a pályát, a következő 5 pályát kb. 1.5-2 óra alatt leküzdöttem kb. 2 újrakezdéssel.

Az átvezetők nagyon tetszenek, nagyon adja a szovjet fílinget az egységek és a politikai tiszt beszólásai. "A szovjet katona csak érzékeli a hideget, de nem fázik!", "A fegyvereket csak kölcsön kapták a szovjet államtól, vigyázzanak rájuk" meg ilyenek.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Kettes csillag elméletileg csak akkor jár lopásért ha Simon által keresett autóról van szó.

Ilyenkor fel kell hívni lestert ez 400ért eltünteti a wanted levelt.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Dishonored 2

Kis kihagyás után végre eljutottam oda, hogy el tudjam kezdeni bepótolni az elég vaskos méretű backlogomat, az első választásom pedig az általam nagyon szeretett Dishonored folytatására esett.
Hallottam csúnya hírét hogy az Arkane elég szörnyű portot tett le az asztalra, amikor pár napja először elkezdtem, szembesültem is vele: az elején még jónak volt mondható a teljesítmény, de Karnaca-ba érve elég szembeötlő lett a frame pacing, zavaró akadások, ok nélküli fps csökkenés és teljesítménybeli problémák tömkelege vett vissza rendesen az élményből. Érezhetően nem volt folyamatos a sebesség...

...egészen a mai napig. Ugyanis pont tegnap került kiadásra a 4-es számú beta patch Steam-en, ami szinte (számomra legalábbis, és több Steam felhasználó visszajelzését olvasva is) csodát tett. Bár még csak Karnaca első helyszínén, az Edge of the World-nél tartok, de nagy megleptésemre bármiféle akadás, frame ugrás, aprócska rezzenés nélkül szeltem át a pályát TXAA és HBAO+ bekapcsolása mellett is, ami eddig lehetetlen volt.
Későbbi pályákról még nyilván nem tudok nyilatkozni, de úgy tűnik, hogy az Arkane nem malmozott az utóbbi hónapokban, és végre (még ha a megjelenés után fél évvel is, de) megadta a játéknak a kellő törődést és ráncfelvarrást. A patch még nem jött ki bétából, de a srácok végre nagyon jó úton haladnak hogy teljes mértékben rendbe szedjék azt amit fél éve csúnyán elbaltáztak.

TL;DR
Elértünk oda, hogy a Dishonored 2 még ha szépen lassan is, de a legutóbbi beta patch-el játszható stádiumba került :D



pont tegnap került kiadásra patch

Véletlenül sem azért mert tegnapelőtt törte fel az akkori védelmét a Steampunks :-D



RiME

Meg nem vittem vegig ugyan, de muszaj megemlitenem ezt a csodat. Van benne nemi Shadow of The Colossus feeling elvontsag ugyileg (itt ki is merul a hasonlosag). A hangulat,a kepi vilag valami fenomenalis,a zene pedig valami elképesztő módon gyönyörű (bár néha kicsit overdramaturg tud lenni). A jatekmenet se rossz, eddig nem volt olyan pillanat,hogy asitottam volna,de vigyazni kell,mert magaba szippantja az embert. Mindenképp meger egy probat mindenkinek aki szereti a maganyosabb,elvont,misztikus kalandokat.
Eddig nalam masszivan 10/10.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"


Tno képe
Tno

:D:D:D

Monas apó legyintett. Két kézzel is.



Most hogy a shadow of the colossus-hoz hasonlítottad felkaptam a fejem, de ha jól gondolom a Rime az egy totál harc nélküli, logikai, ugrálós kalandjáték ?! Vagy én néztem félre?



NightBagoly írta: Nem crossplatform.

Konzolon nem írtak az első nap olyan csíteket hozzá, amikkel konkrétan a csaló VELED TUD KIBASZNI - zárt a rendszer, nincsenek repkedő, aimos tetvek. PC-n sajnos nem szabad online játszani lassan már semmivel :(

Kivéve azokkal a játékokkal ahol a szerver számolja a kritikus adatokat és a kliensről nem tudsz érdemi infót kinyerni. Vannak olyanok is.

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



Első pár óra a Watch Dogs 2-ben. Nagyon jó, de most minden szarkazmus nélkül. Sikerült javítani és csiszolni azon ami jó volt az első részben is, hozzá is adtak, szóval le a kalappal. Viszont annyira laza és hip akar lenni, hogy az egyszerűen elképesztő. Nem is értem kinek akartak ezzel bevágódni. Rossz hallgatni néha, de komolyan. Ah, na mind1. A játék maga jó és eddig tökre bejön, ezen a HACKEREK VAGYUNK ÉS KURVA LAZÁK dolgon meg majd túlteszem magam valahogy.



Igen,harc nem nagyon van benne,irtam is,hogy az elvontsagban es hangulatban hasonlit ra egy kicsit, tulajdonkepp az alapok vannak meg: segitotars (ott Agro,itt meg egy róka szerű lény),az egyedüllét, az,hogy igazából a sztori kizarolag a képi infok alapján all ossze szepen lassan,es csak mész elore,de igazából nem tudod egy ideig hogy mi a célja. Aztan ott van a második mapen a Boss képződmény,es az,hogy nem neki kell ugrani,hanem szepen,lassan,a pályán haladva teszed el lab alól.Szoval ilyen indirekt dolgokkal van tele,es ebben azert hasonlit. Plusz a főhős animációja is hajaz a SOTC fohosere (termeszetesen nem annyira profi,nehez azt a szintet elerni). Egy próbát a tékából mindenképp megér,es lehet hogy utána te is megveszed :)

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



Újra előkaptam a Fallout 4-et, és mivel az alapot már untam kicsit, némi olvasgatás után felpattintottam a Horizon modot. Ez egy survival kiegészítő, alaposan átszabja a játékot, átalakítja a settlement managementet, a fegyverek sebzését, a túlélő módot, nagyjából mindent. Ezzel együtt szép, kerek egészet alkot.

Hát aztakurva. Több nap játék után még csak lvl8 vagyok, és kétségbeesetten túrom a környező romokat, rejtett helyeket gyógyszer alapanyagokért, mivel életerőm konstans 29%-on a sugárzás miatt, karakter éhhalál küszöbén, de nem merek enni, mert csak fertőzött kajám van.

5/7 eddig, teljesen más élmény lett a játék.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!