Jelenlegi hely

Game of Thrones

Utolsó bejegyzés


Nem fogják megcsinálni mind a négyet, you know. Martinhoz meg annyit, hogy ez nem úgy működik, hogy "oké, most ezt írom, aztán majd azt írom", teljesen biztos lehetsz benne, hogy a GoT-könyvek nem azért tolódnak, mert mást csinál helyettük.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Nem tudom, hogy te hogy vagy a munkáiddal, de az enyémek akkor nem szoktak haladni, amikor nem csinálom őket ^.^

Értem én, hogy kreatív meló, nekem is kell olyat csinálnom néha, és ha nem azon pörög az agyam, akkor nem is lesz ihlet. Nem tudom forszírozni a munka pontos időpontját, de ha ott van az eszem, ahol kell, akkor naponta van néhány pillanat, amit kihasználva kinyílik a nagykapu.

És persze minden ember másképpen működik, és az is jó, ha néha másfele tekingetve kikapcsolja magát, de ha GRRM utóbbi két évét nézzük, akkor a legtermékenyebb írók tempójával löki ki a mellékes projekteket, ami nem sok jót jelent a WoW számára. Talán meglesz a tévésorozat (a 8. évad...) után nem sokkal.



Martin igazából ott cseszi el, hogy mindig megígéri, hogy innentől aztán tökre siet velük, pedig amióta egyre hosszabbak a regények, kurva sokáig is írja őket. A harmadik ugye 2000-ben jött ki, a negyedik 2005-ben, az ötödik meg 2011-ben, szóval lassan azért be kell esnie annak a Winds of Winternek.

Csak meg na haljon a 7-esig. :DDD

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.


CJ képe
CJ

Van egy olyan érzésem, hogy már az HBO is beleszól a könyvek megjelenési idejébe.. előbb lemegy a sorozat és utána jöhet a könyv, de ez csak egy teória a sok közül.

Mondjuk Martin bácsi mindig szivárogtat fejezeteket, ami szerintem csak jobban felbőszíti a rajongókat. Ki akarja egyáltalán részletekben elolvasni a könyvet? Istenem...

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....


KMZ képe
KMZ

A legjobb az egészben az hogy Martin papa lófasszal se tartozik senkinek, én már csak geciségből se adnám ki őket, füstölögjön csak a sok nerd:)

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától


CJ képe
CJ

Remek hozzáállás.

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Háááát, azért a nerdfüstölgés nem ér annyit, hogy Martin papa halála után a jogutódok szennyírókkal fejeztessék be a Song of Ice and Fire-t. Nem kell még egy Dűne.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Szerintem mióta van a TV sorozat azóta Martin szarik bele a könyvbe. $$$



Ezzel kábé én is így vagyok. :)
(Mondjuk én a könyvekkel sosem foglalkoztam.)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



:-)
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=phmceLzFZaE
Mint középkori harcművészet oktató, észleli a marhaságokat, de nem törődik velük, mert annyira útálta Ramsayt :-)



Nekem így végezték volna, ha haver épp nem kérdez rá, hogy miért vannak külön elrakva a könyvek egy zacskóban, mert feltűnt neki, hogy van egy üres rés a polcon :D Ment volna apámhoz gyújtósnak. Azóta van egy új "boldog" tulaja az 5 kötetnek.



És íme, maga GRRM is megerősítette, hogy a mellékes projektek miatt a könyvével sem tud annyit foglalkozni, amennyit szeretne. És biztonság kedvéért bejelentett egy ötödik mellékeset is...

But he has admitted that the TV commitments had pushed the hotly anticipated book down the agenda. (...) “I will confess, I do wish I could clone myself, or find a way to squeeze more hours into the day, or a way to go without sleep. But this is what it is, so I keep juggling,” he added before listing his commitments: The Winds of Winter, five new TV shows for HBO, and four new Wild Card books.

George RR Martin says Game of Thrones spin-offs will all be prequels – and announces a fifth



Mondjuk az előzménysorozatoknak hurrá. Robert királlyá válása és az azt megelőző "lázadás" pl. érdekelne. És hozzák vissza Sean Beant is. :-)

Non serviam



Havas Dzsoni VS online csapatjátékok
rwurl=https://streamable.com/t2rr8






Nem vagyok Got fanboy, nem várom tűkön ülve az új szezonokat, de ez valami EMBERTELEN DURVA LESZ!!!



A kiherélt Unsullied miért vetkőzik...?

Egyébként meg remélem, hogy nem csak gyakásból fog állni az évad, hanem visszatérnek a gecijó párbeszédek is.

Non serviam


KMZ képe
KMZ

azért vetkőzik mert ez felülírja, ezzel a nővel még a sima cuddling is bőven elég lehet:

nsfw

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Azzal tisztában vagytok ugye, h régebben a kasztraltakat nagyon jó szeretonek tartották? De nem tom a farkát is levagtak e. Bár akkor meg meghaltak volna középkorban, de Theonnal is megoldottak valahogy mondjuk...



A kasztráltaknak csak a heréit vágták le. Úgy tudom, ha gyerkkorban vágják le, akkor elmaradt a nemi vágy a későbbiekben, már fiatal korban sem termelődnek egyes hormonok ami miatt a kasztrált nőies vonású lesz, kevesebb szőrrel.

Viszont, ha felnőtt korban kasztrálják, akkor elvileg simán lehet merevedése és akár elélvezése is a kasztráltnak.

A szóban forgó Szürkeféreg esetén úgy emlékszem gyerekkorban kasztrálták.

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Darth Maul



Habár csak 7 rész lesz az új évadban de jelentősen hosszabbakat kapunk cserébe.

E1: 59 minutes
E2: 59 minutes
E3: 63 minutes
E4: 50 minutes
E5: 59 minutes
E6: 71 minutes
E7: 81 minutes

http://nerdist.com/game-of-thrones-7th-season-to-feature-much-longer-episodes/

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Fun kvíz, minden epizódra egy kérdés.

Ha tévedsz meghalsz.

Csak S1E10-ig jutottam, mert núb vagyok. Csalni, újrajátszani nem ér!



Valójában a S01E02-nél elvéreztem, mert a tököm sem emlékszik felirat nélkül mindenki nevére. Deee a S01E10-en túlvagyok, az összes többi kérdés eddig picsa könnyű.

Non serviam



17 részt éltem túl

What's that Star? Its a Death Star. What does it do? It does DEATH!



Szintén......



Dettó

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!