Jelenlegi hely

Bejelentem, hogy távozok, ill. megjöttem.

Utolsó bejegyzés


Nyugi, fogalmam sincs miről beszélsz, csupán bedobtam a csalit, hogy megmutassam Shaypeiannak, hogy kb. ennyire kell komolyan venni a kilépési szándékod :D Tudtam, hogy reagálni fogsz rá, annak ellenére, hogy állítólagosan kiléptél ~3 órája :3



Én nem fogom azt magyarázni, mekkora butaságra vall, hogy a te kommented után két perccel érkező irományom szerinted a te kommentedre volt reakció. Eleve úgy voltam vele, hogy reagálni fogok a beérkező kommentekre, ha olyan állítások jönnek, amiket érdemes tisztázni (a "milyen balhé volt már megint?" és a "csak hisztizel" pl. pont ilyenek), na meg azt is szeretném egyértelműsíteni, hogy nem arról van szó, hogy valamin felkaptam a vizet, bekommenteltem egy sértődöttet, majd becsuktam a böngészőt. Az elmúlt időben a moderátori csapat folyamatosan projektált felém egy javaslatot, csak annyit akartam elmondani, hogy vettem, elfogadom, elhúzok, és nem fogok visszajönni, lehet örülni.

De persze tőlem nyugodtan lehet játszani ezt az egybites "az előbb elköszöntél, most meg még kommentelsz, vagyis el sem köszöntél, bibibí" dolgot is... persze csak a fogócska és a bújócska után. Most te vagy!

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Felesleges magyarázkodnod, beléptél a gödörbe, hiába mosod magad.
Ugyan, Zaxx, ha most csinálnád elsőre, akkor azt mondom, igazad van. De eddig hányszor volt úgy, hogy örökre elmész? :D Legyél férfi. Ha azt mondod viszlát, akkor legyen viszlát. Meddig akarsz reagálsz a beérkező komentekre? 1 napig? 1 hétig? 10 évig???! :D Ilyen nincs, ember, ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek, viselkedj úgy. Zárd be az ajtót, és ne 5 percenként nyitogasd, vagy kukucskálj az ablakon.



Én nyilván nem tudok annyit ezekről a dolgokról mint te, bár mindennel én sem feltétlenül értek egyet, pillanatnyilag nincs értelmesebb Fórum, amire felmehetnék (ami meg van oda beígértem hogy csak és csak is egy Topikba írok már, semmi több - szóval ezt be is tartom). Nem szándékom "beilleszkedni", meg ilyesmi, mert nem nagyon érdekel ki mit gondol rólam, meg minek képzel. Meg az se, hogy jövök ki az esetleges vitákból. Meg hogy mennyire vagyok friss hús az őskövületekhez képest. Oszt' akkor mi van? Lényeg a lényeg, mindig lesznek gyerekes dolgok, mert bizonyos szinten mindenki egy hülye gyerek. Ha van humorod ezekhez és képes vagy a képükbe röhögni, akkor nem fog zavarni sőt, talán még élvezed is.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



De hátha azért jár az erdőbe 3:-)



shaypean:... És akkor hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy ismét magamról beszéljek :D

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Pont most megy el Zaxx, amikor holnaptól Alien: Covenant?! Gyanús...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Tudod, rólam lehet is mit, vajk drága. Különben nem látod át mit miért írok vagy teszek és nem is várom el, hogy eljuss odáig. D:

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Shaypeian: " ki mit gondol rólam, meg minek képzel."
Nyugi, itt nem nézzük az emberek miket követnek, követtek el. Pl. Bagoly cikket írt az ign-re és nem utáljuk érte. stb. Te meg nő vagy, ezt el is fogadjuk és elnézünk neked emiatt egy csomó dolgot ;D



Azt hittem, hogy ez csak azokban a napokban érvényes. Most csalódott vagyok.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Majd ha olyankor pirossal írsz. Vagy psishock csinált már ehhez is valami naptár plugint?

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



[color=red]Lehet pirossal?[/color]
Áj szí. Lehet.

Különben ja, valami olyasmire emlékszek, hogy naptár ötletet feldobott valaki. De, annak a pontosságára inkább ne bízzátok az életetek. :D

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Jah jah, még nem nőhettem fel ezekhez a magvas gondolatokhoz. Meg aztán úgy is eltörpülök csillogó személyiséged mellett.

Tudom magam a helyemen kezelni.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



lehetne létrehozni erre egy "Bejelentem, hogy megjött ill. elmúlt." topicot

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Szuper, mert aztán olyan sokan fognak abba írni rajtam kívül. Bár mit lehet tudni...

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



hát,
most már hogy özönlenek a nők a fórumra.
még szerencse hogy pornó mentes oldal vagyunk

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Özönlenek? Ja, vagyunk ketten. De, irritálóan aktív csak egy van.

még szerencse hogy pornó mentes oldal vagyunk

Inkább nem kommentálom.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Ez nem szerencse, hanem egyenes következménye a Zaxx Master Plannek, amivel Harvy-nak próbált társat találni!

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



ha lenne pornó, te sem lennél itt.
ezt jobb ha tőlem tudod

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Mire gondolsz pontosan?

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



ezt nem mondhatom el, mert a végén kibannolnak.
sőt vedd úgy, hogy nem is láttál hallottál semmit
rwurl=http://i.imgur.com/HoYp1cA.gif

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Van egy olyan, hogy PM, you know.

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.



Szerintem csak cosplayelni mész az covi bemutatóra. (egyébként nem kizárt, hogy azért csinálják a moderátorok, mert csecses/patás/szárnyas ördög az avatarod, ráadásul törökülésben.)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



lehet itt gúnyolódni a Zaxx-on de alapvetően tök igaza van. Túl hisztis a dologgal kapcsolatban, de jogosak a sérelmei. Nem értek egyet vele abban hogy lelép mert túl komolyan veszi az egész dolgot, de igaza van.

Nyomja úgy mint én. Le kell szarni pedig pl itt van Shaypeian és kurvára idegesít, de hát na. Majd elmúlik.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Így van, majd kinövöd. Én magasabb szinten vagyok, mert rád se nézek, csak mikor nekem csicseregsz, pedig még csak nem is vagyok rá kíváncsi, meg rád se. :(((

ShowHide spoiler #

What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.


CJ képe
CJ

+1

....Rebel with a cause, outlaw with a lawyer....
....Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner....



Nope. Téged szidtalak nem takargatom. Kinovom of course.

Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



+1 Zaxx miatt.



+1

Vill du bli ihop med mig?



Ne már Zaxi Maxi :( Szerintem mostanában egész normális volt, de lehet csak azért, hogy kapjon belépőt.

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!