Jelenlegi hely

Alien-filmek (igen, a Promcsi is)

Utolsó bejegyzés


Hüleség. Arról van szó, hogy a Promcsi mestermű és elhibázott sci-fi egyszerre: ott a nagyszerűen ambíciózus mögöttes tartalom és technikai oldal, amire izgul a filmgeek, de mellé ott egy halom hülye apróság, ami meg idegesíti a sci-fi fanokat. Innentől kezdve már teljesen a szubjektum dolga, hogy szereted-e vagy sem, de pl. azt mondani rá, hogy buta film... hááát, az erősen butaság.

Én inkább a stúdiót nem értem: kár, hogy a Prometheus részsikere úgy csapódott le a Foxnál, hogy "az emberek több élient akarnak" ahelyett, hogy hagyták volna, hogy Scott azt csinálja meg, amit eredetileg eltervezett, elvégre a Prometheusnak vannak hibái, de azok mind egy szálig javíthatóak egy folytatásban. Nem arról van szó, hogy a koncepció alapjaiban van elbaltázva, viszont a Covenant esetében már lehet, hogy ez lesz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Sztem senki sem vitázik afelől hogy vannak logikátlan/kifejtetlen elemei a Promcsinak amit megfejel az erősnek igencsak nem mondható forgatókönyv.
De a régi recept elhagyása egy jó ötlet volt, az meg pláne hogy univerzum építés/növelés formájában képzelte el Scott.
A Promcsi a nyílvánvaló hibái ellenére is egy ambiciózus eredeti ötleten alapuló hangulatos és vizuálisan szép sci-fi. Engem emiatt legálább annyira érdekel egy Prometheus folytatás mint egy újabb Alien film. Ezért bízom benne hogy a Covenant szállítani fogja mindkettőt.



Az a baj, hogy azt nem lehet. :D Én inkább úgy állok hozzá a dologhoz, hogy mivel egyelőre úgy tűnik, hogy a Covenant anyagi sikere megállíthatatlan, viszont a rajongói vélemény meg fordult egyet ("hol a Prometheus 2?"), így a következő rész, ami elvileg a Promcsi és a Kovi között fog játszódni elhozza majd a Prometheus 2-t.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



n inkább a stúdiót nem értem: kár, hogy a Prometheus részsikere úgy csapódott le a Foxnál, hogy "az emberek több élient akarnak"

Igy van. Kozben pedig ugye a sok idiotasaggal, a retardalt karakterekkel volt az igazi gond. Egesz egyszeruen nem mukodott ezek miatt a suspension of disbelief :/

Ahogy Red Letteresek is mondjak (meg csak 17-ik perctol neztem, ha mar azt ajanlottad), ez egy teljesen jol osszerakott film, mar ami a technikai, direktori dolgokat illeti. Csak ugye egy (igazan) jo film a forgatokonyvnel kezdodik.

En sem gyulolom a Prometheust, de nem azt kaptam, amit vartam. Egyreszt amugy a marketing vitt felre (30+ ev utan ujra Ridley-nel a gyeplo, beigert fut-fat, pl. telerakjuk a gatyat, olyan ijeszto lesz), erre kaptunk egy filmet, ami sok helyen egesz egyszeruen butyuta. Erre a hulye studio nem ezt irtja ki a filmbol, hanem meg hozzetesz? WTF?



Ahogy Red Letteresek is mondjak (meg csak 17-ik perctol neztem, ha mar azt ajanlottad), ez egy teljesen jol osszerakott film, mar ami a technikai, direktori dolgokat illeti. Csak ugye egy (igazan) jo film a forgatokonyvnel kezdodik.

Ja... csak sajnos Ridley Scott nem ír forgatókönyveket, hanem az ötletei alapján más ír forgatókönyveket. És itt jön be az, hogy ami el volt baszva a Promcsiban, az a forgatókönyv szintjén volt elbaszva, mert a stúdió eleve franchise-ban gondolkodott egy saját lábán tökéletesen megálló film helyett... szóval jött Lindelof és kivágott dolgokat meg hülyeségekre írt át részeket.

Szvsz azt bánhatjuk igazán, hogy Dan O'Bannon 2009. óta halott, mert így nincs egy olyan erőskezű írója az új filmeknek, mint amennyire jó rendezőjük van Ridley személyében. Egy O'Bannonnak minden bizonnyal a Fox is hagyta volna, hogy azt csináljon, amit akar.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



A Xeno téma nekem csak a para faktor miatt hiányzott. Az Engineer vonalat nagyon érdekesnek találtam az egész újra gondolt genesis ötlettel. Szóval örülnek a 2 film közt elhelyezkedő Promcsi 2-nek, de igényem lenne hogy több legyen benne a feszültség, vagy akár a horror.



Megneztem. Azert az kicsit tulzas, hogy pozitiv lenne a rivju. Azzal kezik es azt taglaljak vegig, hogy nem tudjak eldonteni, mit is gondoljanak rola igazan (ugy latszik idovel rajottek... :D)

Kivancsi vagyok, mit mondanak majd az uj filmrol.



Fura, nekem promcsiról a mestermű még soha nem jutott eszembe...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



(Az otthoni második nézés után érdemes reviewt írni.)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Az Alienben egyszerű volt a helyzet, mert a Xeno volt az újdonság.
Az Aliensben a rovarinváziós szitu és a királynő volt az újdonság.
Az Alien3-ban ugye az Alienhez hasonló felállás, de már ismerjük a xenot, Ripley embrióhordozó.
A 4-et hagyjuk.
A Promcsiban lett volna lehetőség felvezetni a SpaceJockeyt, mint újdonságot, ebből lett a költséghatékony engineer akit egy kosárlabdajátékos is el tud játszani, nem kell CG hozzá. Én szvsz többet vártam a Space Jockey vonaltól, (kíváncsian várom a folytatást egyébként, de elvárásaim már nincsenek)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Tompi írta:
A 4-et hagyjuk

"A föld!? Az a szarfészek?"
"Kivel kell kefélnem, hogy kijussunk innen? "

:D

"Fight steel Die honor"

"I eat resistance for breakfast"

Mr. Conan



"Ugyan, dugtál te már robottal!"



Alien: Covenant
Próbálom magam nagyon visszafogni és nem örjöngeni túlságosan, de ABÜDÖSKURVAANNYÁTAZEGÉSZBAGÁZSNAK! Ez volt a nagyon civilizált és visszafogott reakció a fejemben amikor kisétáltam a teremből. Egyszerűen csak.... Nem hiszem el amit láttam. Egyszerűen ilyen nincs. Azt hiszitek az AvP volt szar meg az Alien 4? Jaj miket csináltak szegény élienekkel brühühü, a faszt! A témában a legalja is az egekben van minőségileg ehhez a foskupachoz képest, ÚRISTEN! Az Avatar volt a Pochahontas remaster meg a SW Ep7 volt Ep4 remaster? :D:D :D:D:D:D: D:D:D:D Na Scott apó megmutatta hogy kell ezt csinálni mesteri módon.

Na kicsit higgadtabban, ez akkora hit and miss mint a ház. Már a Promcsis sztorivonalnál is rezgett a léc amit sokan nem tudtak megemészteni, nekem még tetszett. Láttam benne potenciált. Itt én nem is értem hogy mi történhetett Scott és az írók fejében. Nem akarok túlságosan spoileres lenni, de ez a film olyan buta, hogy a Promcsis butaságok elbújhatnak mellette. Abba bele se akarok menni, hogy mit műveltek az egész frencsájzzal, mert 5 percig tudnék ordítani tőle. A karakterek hejjj, a nevükre nem emlékszem már most. :D Annyira sablon és közhely mind, de mind... A magas csaj? Röhej az egész. Volt a filmben 10 jó perc ami szvsz 10/10 csak a vicc az egészben, hogy 2 hete a promó vetítésen persze, hogy ezt a 10 percet tolták az ember arcába ami után ugye jól meg is jött a kedv. :D Zseniális húzás volt. A shot amire mindenki ráizgúlt előre? Kibaszott vicc. Egy nulla, egy semmi.

Egyedüli pozitívum amit ki lehet emelni talán az, hogy szép meg a zene mikor van akkor jó. Plusz faszi is jót alakít benne. Nagyjából ennyi is.

Egyszerűen kész vagyok tőle. Az a baj, hogy égbekiáltó spoilerek nélkül nem lehet megmagyarázni mekkora fos az egész. :(((( Megvárom amíg pár ember még végigszenvedi ezt a fost aztán beszélgethetünk róla a topikjában vagy én nem tudom. Idejét nem tudom mikor voltam ilyen kurva ideges egy film után. A Prometheus legalább próbált új lenni, más lenni. Ez? :D Néha úgy éreztem egy shot for shot remake-et nézek baszki, áh. Spoiler nélkül annyit, hogy volt pofájuk az első rész dallamával "kezdeni". :D Már ott majdnem leszakadt a pofám. Erre merte valaki azt mondani, hogy jobb mint a Promcsi, uram atyám... :D

szerk.: most olvasom, hogy a reviewk nagy része még örül is annak ahova vitték a sztorit. :D Persze a promcsi szar volt, de EZ! Na ez már jó. Hihetetlen.



Az igen! :D
Hat akkor en ezt megnezem a hetvegen, mert elegge megoszto. Kondi utan lehuppanok a szekbe es nezek ki a fejembol. Ha nagyon szar, max bealszok majd rajta :D



Nem Jodat akarom csesztetni, de azért nála szélsőségesek a reakciók a filmekre, szóval nem biztos, hogy ebből kéne kiindulnod. De mondjuk én már a trailernél megmondtam erről is, hogy fosh lesz, kaptam is érte a savazást szokás szerint :D



Ez ilyen formában nem feltétlen igaz. Jó lenne már eldönteni, hogy a véleményeim az "everything is awesome" kategóriába esnek vagy mostmár legyen szélsőséges... Nehéz követni minek kéne megfelelnem. A közelmúltban a GoTG2-ről írtam ami bejött, de ott is leírtam, hogy nem kell világmegváltást várni és volt hibája nem egy. Szélsőséges vélemény volt az is. :( Bezzeg ha valami tetszik és kiírom magamból akkor jön az x féle hülyeség, hogy én mindennek csak örülök meg minden kurvajó, ha valami meg egy rakás fos akkor hát igen szélsőséges mindig a reakciója. Fene se érti ezt. Régen is kurva unalmas volt már ezt hallgatni, most is az, egyre jobban.



A témában a legalja is az egekben van minőségileg ehhez a foskupachoz képest

pontosan erre szamitottam
termeszetesen zaxxnak tetszeni fog, uberbrutal okos film lesz, es gondol moge egy hatoldalas meset

duplan kinozni fogom magam: mielott megnezem (par honap mulva brripkent), berakom a promcsit is

Parizer forever.



Lenne pár kérdésem:
- Mennyire sikerült emelni a feszkó szintet a Promcsihoz képest?
- Vannak e benne durvább jelenetek?
- Mennyire foglalkozik a film az engineerek világával/kultúrájával?
- Van e benne váratlan fordulat?
- Vizuálisan mennyire erős a film?
- A film végén a lezárás mennyire készíti elő a folytatást?
- Valóban túl lett e tolva a fanservice?
Hirtelen ennyi jutott eszembe.



-Semennyire
-Vannak
-Semennyire
-Nincs
-Közepesen, nagyjából prometheus szint
-Semennyire, ha az Alienre gondolsz mint folytatás. Mert ugye a következő rész a Prom és eközé lesz rakva nem pedig ez után.
-Igen, csak bután.



Pics@ba...



3 spoileres kérdésem lenne még:
- Van olyan jelenet a filmben ami jobban kifejti hogy mi történt Shaw-al és miért szórta telibe a várost az urnákkal David a pár hete kijött részletben?
- Van flashback a filmben ami foglalkozik a Promcsi és ezen film közti eseményekkel?
- Wayland valamilyen módon szerepel a filmben?


ShowHide spoiler #

ShowHide spoiler #

ShowHide spoiler #

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



Igen

ShowHide spoiler #


Azt nem is figyeltem, űgy tűnt csak lebegtek a tartályok...

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök


ShowHide spoiler #


Nicodemus írta:
- Wayland valamilyen módon szerepel a filmben?

- Igen :

rwurl=https://vignette4.wikia.nocookie.net/bttf/images/c/c1/Old-biff-tannen-64...

:D

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök



@Modok: át lehetne emelni az élienes/promcsis diskurzust a megfelelő topikba? Nincs ezzel baj, érdekes meg minden, de ha már van rá dedikált topik...



(jogos)

zenész-zeneszerző, humorista, filozófus ?, great/terrible coordinátor, játékfejlesztő, rannygazoo csatár, 50% hipster 50% redneck 50% retard, pókfocikapus, yarpler, hangmérnök

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!