Jahm, jahm, nem volt semmi baj a Witcher 1 harcrendszerével, apropó, az a pályarész, amikor ilyen homokférgek vannak a parton, már az utolsó felvonáshoz tartozik? Ott hagytam abba egyszer...
Amikor tavaly kijött a rimászter, már egyszer belenéztem, és zömében elégedett voltam. Most a harmadik rész létezésének örömére gondoltam, sok év után újra végig is gyűröm a játékot. A felénél vagyok kb. és eddig nagyon jó.
Egyrészt nagyon szépen tud kinézni a Warmastered, ami igazán furcsa élmény, mert az eredeti már a megjelenése idején is kifejezetten csúnya volt, főleg PC-n. Elég sok törődést kaptak a textúrák, az árnyékok sem pixeles förtelmek, és az élénkebb színek is jobban állnak az art design-nak, mint a néhol fakó eredeti színvilág. Igazán ütnek az újrarenderelt átvezető videók is, a szebb látvány mellé meg 1080p / 60 fps-ben is futnak olyan spéci képminőségben, hogy nagyon a monitorra kellett tapasztanom a szemeimet a tömörítés apró jeleihez (szvsz annak, aki ebben a formában találkozik először a játékkal le sem fog esni, hogy nem real time mozikat néz). A teljesítmény is kiváló, a rimászter jelenettől és hardvertől függően 50-100%-kal fut gyorsabban, mint az eredeti játék (persze főleg azért, mert ez egy jó port, a régi meg kutyaszar volt).
Maga a játék meg semmit nem öregedett, még most is eszetlen nagy fun. A God of War és a Zelda nagyon érdekes keveréke, nyomokban meg Prince of Persiát, Arkhamot és Portalt is tartalmaz... igazából egy darab eredeti ötlet nincs benne, de nem lehet haragudni a pofátlan lopásra, mert a nagy egész kiválóan működik. Látványos, fokozatosan mélyülő harcrendszer (szvsz übereli a God of Wart, mondjuk abból csak az első kettőhöz volt szerencsém, meg a Darksiders jobban counterekre épülő rendszere az ízlésemhez is közel áll), baromi jó level design és fejtörők, az nagy gyakást és gondolkodást meg szolid fejlődésrendszer és speckó képességek segítik. A második felétől a platforming terén sem szégyenkezhet a játék, na persze csak a spectacle fighter műfajához képest.
A hab a tortán meg maga a zseniális alapötlet, vagyis inkább az, ahogyan a fejlesztők megfogják az eredetiséggel még véletlenül sem vádolható alapötletet (elvégre a Bibliából van :D). Csodálatos poén, hogy a Darksiders története ott kezdődik, ahol az emberiségnek vége van, utóbbi tényt pedig a lehető leghanyagabb módon kezeli a játék. A teremtés koronái már az első pályán kilehelik lelküket a Menny és a Pokol háborúja közben (főhős lovasunk sem rest lecsapni őket, ha épp rossz helyen állnak vagy ha simán csak úgy hozza a játékos lelke), a későbbi epizódokban meg jelentéktelen zombikként ténfergik végig a sztorit. :D Végeredményben egy igazán érdekes poszt-apokaliptikus világot kapunk: az emberi civilizáció romjai még megvannak, de a bolygó maga már szó szerint csak anyalok és démonok csatateréül szolgál, hogy War, a főhős közönyösen csaphasson oda mindkét oldalnak. Ja, Mark Hamill meg szinkronhang, nuff said.
Negatívumból igazából csak egy darab van: az irányítás elég körülményes tud lenni a műfajhoz képest, bizonyos részeken meg igazi kamera-bébiszitterré kell válni ahhoz, hogy tudjuk követni az ellen mozgását. Az analóg joystickos célzást is iszonyú sokáig tart megszokni, és külön fájdalom, hogy néhány bossfighthoz kötelező használni.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Bírtam a DarkSiderst (tervben is van újrázásra a WE), de gyakorlatilag nem sokkal előtte került az utamba a God of War 1-2, a Chains of Olympus és a Dante's Inferno, közvetlenül utána meg a GoW 3, így ebben a rengetegben igencsak elveszett (persze a DI még inkább). Többek között azzal is, hogy apocalypticen is vicc volt, a többiben meg lehetett szívni, akár alacsonyabb szinten is.
A platforming bennem annyira hagyott mély nyomokat, mint az Unchartedé, így nehezebben venném a számra a Prince of Persiát. A harcrendszer meg nekem nem volt az igazi, vagy még amatőr voltam értékelni a sok kombót, de a GoW-ban sokkal inkább hasznosíthatónak és éreztem őket. Persze nálam devalválta az egészet az általad az utolsó bekezdésben kifejtettek, emiatt egyszerűen nem tudtam élvezni a harcot. A GoW 3 utána meg akkora eszelős királyság volt, mint... mint előtte a GoW 2! :)
De tényleg jóféle akció-kaland. Ellopta amúgy a Shadow of the Colossus egyik bossfightját is.
ShowHide spoiler #
Amikor a homokféreg uvulájára kell visszafelé lövöldözni, az egy az egyben onnan van. Meg hát maga a lovaglás a pusztában is azt idézi, nem Kratos kalandjait.
Többek között azzal is, hogy apocalypticen is vicc volt, a többiben meg lehetett szívni
A DS-ben is lehet szívni apocalypticen, mert borzalmas nagyot sebez rajtad az ellen, és őszintén szólva ez egy kicsit zavar is, mert általában még azelőtt el tudok hullani egy-egy új ellenfél feltűnésekor, hogy kitapasztalnám a patternt. Utána persze nincs sok gond, és a GoW valóban keményebb tud lenni, a Castlevania LoS 1 vagy a DMC meg még keményebb, de szvsz jól van balanszolva a játék: érzed, amikor erősebb a karaktered, de mindig be is dobál olyan ellenfeleket, amik meg tudnak izzasztani. A chaos form persze kicsit el tudja venni az élét, de emlékeim szerint a végére annak is meglesz a taktikai szerepe.
A platforming bennem annyira hagyott mély nyomokat, mint az Unchartedé, így nehezebben venném a számra a Prince of Persiát.
A platformozásban tényleg nincs sok PoP (a második rész bezzeg egy az egyben PoP 2008-klón ugrálásban), inkább összességében lehet felfedezni a játékban onnan származó apróságokat. Maga az ugrabugra egyébként onnantól lesz frankó, hogy megkapod a "grapple gunt".
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Inside
Érdekes szűk 3 óra volt. A Limbonál jobban tetszett, de valószínűleg soha nem fogok többet hozzányúlni. Van egyfajta nyomasztó hangulata. Mint játék úgy-ahogy megállja a helyét, de sokat azzal se veszt az ember ha végignézi tekintve, hogy a puzzleök baromi egyszerűek és igazából sok vizet nem zavarnak. Viszont amiben páratlan az a vizuális történetmesélés. Nincs dialógus, felirat, semmi. Pont emiatt sokféleképp is lehet értelmezni a látottakat ami egyáltalán nem baj. Bár el tudnék viselni egy teljes magyarázatot. :D
de szvsz jól van balanszolva a játék: érzed, amikor erősebb a karaktered, de mindig be is dobál olyan ellenfeleket, amik meg tudnak izzasztani.
Én béna vagyok, de engem alig tudott, kb. az állítható nehézség nélküli Sands of Time az, ami nem nehezebb tőle (most nagyon Zelda-Okami-irányba nem akarok elmenni). Szórakoztató, jó játék, de kihívást vagy mély harcrendszert egyszerűen nem itt kell keresni, mert erre nem kínál lehetőséget. Persze erre már amúgy sem a GoW és társai valók, hanem a DMC-k és Bayonetták.
Én nem mernék kihívás nélkülinek nevezni egy olyan játékot, aminek már - az 5 perces "War is OP, have fun" bevezetést nem számolva - az első pályáján kapsz olyan ellenfelet, ami a charged attackjával one shotolni tud. :D Nem nevezném egy kemény játéknak összességében, de ha nem vagy észnél, pillanatok alatt megölnek.
A harcrendszer meg elsőre egygombos, aztán viszont szépen mélyül, csak nem igazán követeli meg tőled a játék, hogy kiismerd. Engem ez nem zavart, mert magamtól is szeretek kísérletezni a lehetőségeimmel és mindent összevetve bőven van mit: eleve elég sokáig tart kiismerni, hogy melyik ellenféltípust hogyan érdemes blokkolni és counterezni (a legtöbb nyugati spectacle cuccban a counter pl. automatikusan szokott működni, a Darksidersben meg cseszheted, ha megcounterezed egy kombó első ütését, mert mire kijönne a visszatámadás, kapod a többit, és egyébként sem csodafegyver a counter), de van mit nézelődni az elsődleges és másodlagos fegyverek kombinálásán is, ha hosszú kombókat szeretnél sok juggle lehetőséggel.
Az már persze az érem másik oldala, hogy pl. a combo meter is olyan, hogy bár megjelenik a képernyőn és ott van, egyszer sem szól arról a játék, merre indulj, ha növelni szeretnéd a számot. Szvsz elsősorban emiatt és a néha túlságosan is könnyed pályarészek miatt olvasni sok helyen azt, hogy nincs mély harc a játékban, pedig...
Szerintem én pl. annak idején csak a játék második felére jöttem rá arra, hogy a lövéseket vissza lehet ütni a counterrel az ellennek, és akkor is csak azért, mert az egyik shadow lurkeres challenge-nél mellékesen kiírta, hogy van projectile counter. :D A pisztolyt is teljesen véletlenül használtam a levegőben elsőre, pedig a DMC óta alapvetés. :D
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Mivel végigjátszottam ezt és rakat másik hasonló játékot, a kihívás pedig ebben okozott csalódást, én hogy mondjam azt, hogy nekem nem elég nehéz, ha izzadni szeretnék. Nem kívánlak meggyőzni arról, hogy te nem szívtad és bénáztad végig ;)
Amúgy nem hiszem, hogy jobb játékos lennék nálad, az első GoW főbossa normálon csak véletlenül jött össze nekem, miután már az egész szériát kiismertem, addig le kellett vennem ott easyre... A Warrior Within szintén megizzaszt normálon is (nyilván a checkpointok miatt is), de az még easyn is élvezetes lenne, mert abban tényleg ott a platforming, és mivel inkább az érdekel benne, ezért a ma már úgyis öregecskébb harc annyira nem érdekel benne (nincs meg a kihívást kínáló "örömzúzás", mint a GoW-ban).
Nyilván majd az újrajátszás során lesznek frissebb benyomásaim és nagyobb elmélyüléseim a játékról, de azt azért kétlem, hogy hirtelen nehezebb lesz, és a dash nem elsz többé szuperfegyver. Amúgy ja, a GoW-okban is gyakran jól el lehet lenni alapabb kombókkal (amúgy a GoW 2-ben is van nagy pontosságot igénylő lövedékvisszaverés, ott ugye messze nem fakultatív), ha magától nem veszi rá magát a játékos a tanulásra. A DMC vagy a Bayonetta pedig épeszű nehézségi szinten már hamar egyértelműen többet követel.
A Dante's Inferno viszont sokkal mélyebb bugyor, ott az egyik képességfával szívsz, a másikon meg van olyan képesség, mellyel messziről agyonspammelsz mindenkit.
a másikon meg van olyan képesség, mellyel messziről agyonspammelsz mindenkit.
Plusz ha nem raktad ki a végén vért hányhattál mire sikerült megölnöd az utolsó ellenfelet. Ha kiraktad akkor meg gyerekjáték. Átgondolt dolog volt mindenképp. :D Viszont nagyon hiányzik PC-re. :( Szívesen újrajátszanám bármikor.
Dehogynem... de ki akar koca-megúszós módban játszani? :D Hibája a játéknak, hogy szvsz végig lehet vinni úgy is, hogy X-X-X-dash, X-X-X-dash..., de senki sem kényszerít rá, a risk-reward szisztéma meg jól működik ahhoz, hogy egy kis szívás-gyakorlás után látványos és frankó dolgokat tudj véghez vinni, ezzel tempósabban gyakva az ellent is.
Eléggé untatott is a harcrendszere, a felénél levettem közepesre az elsőre elérhető legnagyobbról, és a végső bossig utána már egyszer sem haltam meg harc közben (pedig jellemzően a kamera nem is mutatta az ellenfeleket, akikre vetettem a keresztet). Ott azért sikerült jó párszor :) Nem volt rossz játék, de sajnos érthető a bukása, pedig második nekifutásra, több tapasztalattal már sikerülhetett volna összehozni valami jobban működő végeredményt.
Az érdekes poklos téma ellenére nekem mondjuk a sztorija nem jött be, az eredeti mű jobb volt :D
@Zaxx
Például azért, mert a nem jól működő szabad kamera és a rosszul megvalósított lock-on miatt inkább túl akar lenni az ember a harcokon, és nem élvezi őket eléggé :) Sajnos sokat nyom a latban, hogy ez mennyire viseli meg az embert.
Mindazonáltal én nem értek egyet azzal designfilozófiával, hogy a leg-leg-legnehezebb szintet dashsel és közepesnél gyengébb reflexekkel ki lehessen húzni. A legtöbb hasonló akciójátékot nem is lehet. Az igaz, hogy ettől függetlenül még lehet alatta mély harcrendszer, nekem nem tűnt fel annyira akkor sem, amikor nem dasheltem, de régen volt, nem vagyok szakértő, és úgyis adok neki még esélyt (ami hülyén hangzik, mert ugye én is bírom a játékot, és nagy vonalakban még egyet is értünk, a lábjegyzetről vitatkozunk).
Bár inkább a Lords of Shadow-nak kéne nekiugranom a Bayonetta után, csak nincs pofám úgy, hogy a korábbi 2D-s részeket csak kóstolgattam. Össze kellene állítanom már egy Castlevania-ütemtervet :)
Igen, a kamera nagy akadály, de ott is igazából ki kell tapasztalni, hogy hogyan érdemes csinálni. Én arra jöttem rá, hogy a lock-onnak pl. csak a bossoknál van igazán értelme, egyébként meg főleg úgy használod, hogy csak egy pillanatra nyomod le akkor, amikor kell az auto aim. Pl. ha elütöd az ellent a levegőbe és vissza akarod hozni egy kis nyiszatolásra, akkor kb. ahogyan egy bunyós játékban, itt is gyorsan "kombózol" egyet a kontroller ravaszaival, hogy auto aimmel használhasd a grapple gunt, utána meg business as usual nyomod az air kombót a karddal, és még azt is látod, mi van körülötted. :D
Kamera-bébiszitting. :D
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Én párszor végigtoltam Darksiders első és második részét. Legnehezebb fokozaton volt csak élvezetes, mert kisebb nehézségen csak püfölni kellett a cuccokat és semmi veszélyt nem jelentettek.
Viszont ha jól emlékszem akkor az elején tényleg one-hit voltál kb és emiatt is jól kellett használni a Countert és az abból nyerhető visszapofon lehetőségét(asszem volt ilyen...volt? régen történt már:D)
Plusz volt a Stoneskin képesség ami még így is szinte halhatatlanná tudott tenni. Szóval úgy játék közepe után már jelentősen könnyebbé válik még legnehezebben is.
Plusz volt a Stoneskin képesség ami még így is szinte halhatatlanná tudott tenni.
Ó, igen, igazából az összes wrath képességed OP as fuck. :D Az utolsó harcot már megint úgy vittem végig, mint annak idején: utálom, hogy Abaddon mindent blokkol, megütni meg baromi nehéz, szóval a stoneskin + életerőt visszatöltő kavics + button mashing megoldást választottam. :D A mérgezés még rosszabb, az kb. az instant kill gombbal egyenlő, ráadásul a hatása alatt harcolni sem tud az ellen.
Valószínűleg én azért fogadom el könnyen ezeket a csacskaságokat, mert szeretem visszafogni magamat, ha bizonyos lehetőségeket exploitnak érzek egy játékban (kivéve Abaddonnál, mert ő bullshit :D). Most pl. egyik wrath cuccot sem fejlesztettem kettes szintnél tovább, a lelkekre (=pénzre) beváltható gyűjtögethető cuccosokat meg nem váltottam be, hanem csak a ládákból és ellenfelektől beszedett lelkekkel nyomtam az ápgrédeket.
Meg hát azért azt se felejtsük el, hogy a sztori szerint azért mégiscsak te vagy a háború lovasa az apokalipszis négyeséből (gyk: HENTELŐGÉP), és igazából mindenki csak azért mer kiállni veled, mert legyengített a Charred Council. :D
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Ja meg egyébként amit még nagyon csípek a Darksidersben, az az úszás. Tök jó, hogy War Guybrush Threepwooddal ellentétben a végtelenségig bírja a víz alatt, és így viszonylag hosszú és tartalmas víz alatti részeket tud eléd rakni a játék.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Na, nekiálltam ennek is, érdekes módon legelőször... és hát ja, így 4 óra után úgy tűnik, a félelmeim nem voltak teljesen alaptalanok.
Nem értem a játékfejlesztőket, manapság mintha túl nagy divat lenne lootolós akció-RPG-t csinálni mindenből, ami sokaknak biztosan bejön... de én utálom az ARPG-t, ha olyan műfajjal házasítják össze, amiben egyszerűen nincs helye az ARPG-s, loot-alapú fejlődésrendszernek. Mindenféle skill-based játék ilyen, mert egyszerűen csak kidobja a balanszot az ablakon, a játékélmény pedig két irányba változik: egyrészt a játék vesztegeti az idődet, amikor belebotlasz egy olyan ellenfélbe, ami ellen nyilvánvalóan semmi esélyed nincs (hú de jó, hogy elmásztam ennek a hosszú kanyonnak a végére, de most mehetek vissza tápolni), ugyanakkor le is butítja a játékmenetet azzal, hogy bármilyen akadályon keresztül tudsz lendülni szimpla tápolással.
Sajnos a Darksiders 2 is ilyen: mindjárt az elején elindultam felfedezni, aztán találtam is egy jó kis fejtörőt, amit megoldva bejutottam egy terembe, ahol rám ugrott egy sima szörny, amit 5 percig kellett ütnöm ahhoz, hogy megmurdáljon... mindezt úgy, hogy ő két ütéssel le tudott volna teríteni. Ekkor már gondoltam, hogy nem volt jó ötlet nulla főküldetés teljesítése után felfedezni a "nyílt világot" (lol), de ha már bejutottam a dungeonbe, kicsit nézelődtem és el is jutottam egy opcionális bossig, amit hiába ütletegeltem, kb. egy milliméternyit sikerült faragnom az életéből, mielőtt kinyiffantott volna. Mindegy, majd visszamegyek, amikor lesz 500féle extra sebzést bevivő, legendary blowjob kaszám meg gránitpáncélom... fúj.
Szerencsére azért nem annyira borzalmas a lootolás, mint mondjuk a Shadow Warrior 2-ben, sőt, viszonylag gyakori a jó cucc, és úgy tűnik, hogy a fő küldetések pont jól is vannak balanszolva... csak kár, hogy láthatóan rengeteget fejlődött a harcrendszer, de a skill felől úgyis a statok felé fogja eltolni a játékmenetet a játék, szóval kitörölhetem vele.
Az se jó, hogy a Deathinitive Edition már messze sem olyan jó port, mint a Warmastered volt. A stabil 60 fps-hez is ki kellett túrnom annyit, hogy a kimaxolt árnyék beállítás optimalizálatlan szar, szóval eggyel lejjebb kell venni, ha nem akarsz őrülten ugráló fps-t, de sok a bug a világításban is. Elvileg jön majd valami peccs lassan, ami felhozza a Warmastered szintjére a játékot meg DirectX 11-re ápgrédeli az engine-t, szóval lehet, hogy végül pihenőre fogom tenni a cuccot addig.
Ja, és még a felbontás és a vsync módosításához is újra kell indítani a játékot... facepalm.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Számomra is ijesztően hangzik a koncepció, de azért született már jó pár remek nyíltabb RPG, melyekben jobb felszereléssel és tápolással könnyebben túl lehet lendülni egy-egy taktikailag vagy ügyességileg kőkemény akadályon.
De valamennyit még a Soulsokban is lehet hozni így.
Egyre kevésbé szeretem. Egyszerűen hiába van több lehetőséged, mint az első részben, ha nem tudod őket spectacle fighterhez méltó módon használni:
- A fejlesztők egyszerűen lusták voltak egy normális menüt kitalálni a különféle képességek és másodlagas fegyverek real-time váltogatására, helyette inkább limitálták az első részben látott dolgokat. Ha másodlagos fegyvert akarsz váltani harc közben, akkor meg kell nyitnod a karakterlapot és equippelned kell a cuccost, míg az első részben egy gombnyomással tudtad cserélgetni a kaszát és a "kőöklöket".
- A távolsági cuccokat (pisztoly és a grapple gun Death verziója) sem lehet normálisan váltogatni, ugyanis összesen 4 dolgot tudsz gombkombinációkra helyezni, amit vagy kihasználsz fegyverváltásra, vagy az első résszel megegyezően csak a speciális képességekre lövöd el... vagyis a speciális képességeidre fogod ellőni.
- A kameraérzékenység beállítása továbbra is ismeretlen fogalom a Vigilnél... vagyis ugyanolyan lassú szar, mint az első részben.
- A célzás valamivel jobb, mert végre középen marad a célkereszt ahelyett, hogy úgy működne, mintha Wii-n játszanál, de olyan durva acceleration van benne, hogy lehetetlen pontosan célozni a joystickkal.
- Amint 5-nél több ellenféllel nézel farkasszemet, egyszerűen elfogy a kraft a harcrendszerből, legalábbis egyelőre még nem jött szembe értelmes crowd control opció. Az egyik speckó képesség azért valamennyire használható erre, de mivel animáció közben nem vagy immúnis a támadásokra, így az is inkább a szerencsén múlik. So bad.
- Átgondolatlan és alapvető dolgokban túl kötött a fejlődésrendszer. Már épp megbékéltem a gondolattal, hogy a DS2-ből kivették a countert, amikor 10-es (TIZEDIK) szinten hirtelen megkaptam. Ne bassz, hogy a harc egyik fő elemére 6-8 órát kell várni, és ezt bárki jó ötletnek gondolta a Vigilnél.
- A ló ugyanolyan haszontalan és lassú, mint az első részben, csak itt jóval többet kell használni.
- Hihetetlenül unalmas az open world: viszonylag nagy távolságok vannak a semmiben, Death pedig Warhoz hasonlóan nem tud sprintelni, pedig nagyon kéne neki ahhoz, hogy ne aludjak el.
Ami pozitív: az art style, a zene, Death szinkronja (Micheal Wincott) zseniális és a csávó sokkal szórakoztatóbb karakter is, mint War volt (mindenkivel seggfej), a Prince of Persia 2008 teljes egészében ellopott platformingja meg jót tesz az ugrabugrának. Jók a dungeonok, jók a fejtörők, és a nyílt világgal ellentétben a zárt pályákon bőven akad felfedeznivaló is...
...csak baromi nehéz eljutni az élvezetes dolgokhoz a sok üresjárat miatt.
Remélem, hogy a harmadik rész lineárisabb és feszesebb lesz, az ARPG vonalat meg hagyják a fenébe.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Minecraft koppintás. Keveset játszottam még vele tulajdonképpen csak felfedeztem meg gyárottam egy két dolgot. Eddig nagyon faszán néz ki. Tudom ajánlani kipróbálásra.
Annyira belefeledkeztem a harmadik részbe, hogy el is felejtettem írni a másodikról, pedig megérdemli:)
Witcher 2 enhaced edition:
A legfontosabb változások a játékmechanika terén:
A harcrendszer végre élvezetes és egyszerűen kezelhető, dinamukus, van célbefogás, de én azt nem használtam, az animációk nagyon jók!!
A loot-olás, erről nem írtam az első résznél, de borzalmas volt a kezelés, itt végre másodperc törtrésze alatt lehet lootolni mindent ami a közelben van!!!
Az inventory megváltozott a klasszikus négyzetrács kinézetről egy scrollozható lisává, ez nekem annyira nem tetszett, mert szeretem azonnal látni, hogy mi van nálam, ahogy megnyitom. Ez leginkább ilyen konzolos dolognak tűnik nekem, gondolom a multiplatform miatt. bejött viszont a súlyhatár, ami tetszett.
Az első részben volt egy "célkereszt" amivel rámutattál arra amit akartál használni/felvenni/támadni stb...na ilyen itt nincs, ha kb ránézel akkor megjelenik a felirat, Szintén konzolportos hatás, de simán meg lehet szokni.
Az első részben ha lenyomtad az alt-ot akkor megjelent minden info a képernyőn, körülötted egy csata után a sok loot stb, itt nem ez van, hanem a medált használod és egy szonár effekt után megjelenik sárgával jelölve kb 5 sec-ig körülötted a loot/használható tárgy és van rajta egy 5 sec cd, jó ötlet.
A játékmenet több szempontból is könnyebb lett (vagy az első rész volt hc :D), pl az 1-ben minden növény szedése előtt, vagy szörny lootolásához először meg kellett szerezni egy könyvet. Ezeket többnyire vendorok árulták jó drágán, vagy különféle sidequestekért kaptad, vagy random npc házában volt ládában/könyvespolcon. Na itt ilyen nincs, minden megy kezdettől fogva, igaz elvileg voltak rá questek, hogy többet megtudjunk a szörnyekről, de ez valahogy elveszett, 2 ilyet találtam, de mire meglettek volna a story olyan izgalmas lett, hogy továbbmentem a területről és failed lett, my bad:)
A crafting rendszer-t alig használtam, mire pont összeszedtem az anyagot valami király kardra vagy páncélra, találtam jobbat.
A talent rendszer elég jó volt, Végre nem csak meditálás alatt lehetettt talentet osztanide max szint előtt végeztem a játékkal, pedig bőven igyekeztem minden sidequestet megcsinálni és beszélgetni mindenkivel.
Az alkímia már jobb lett, de az hogy potit csak out of combat lehet inni elég durvának tűnt nekem...
Meditálás végre bárhol lehet és órára pontosan be lehet állítani, nem csak napkelet-nyugta-éjfél-dél négyszögben, mint az első részben.
Nagy negatívum, hogy nem lehet vagy 30 féle piát gyűjteni és lerészegedni/leitatni az npcket:(
Vicces, hogy amíg az első részben kb a legkisebb zsákfaluban is rohantak a nők Geralt után, Vizimában meg a populáció felét el lehetett csábítani, a második részben ebből jócskán visszavettek:)
A területek hatalmasak, nincs zavaró töltés, csak 1-2 másodperc -1 nagyobb terület váltásánál, végre a házakba is töltőképernyő nélkül be lehet menni (iagz ahogy láttam még itt is külön instance-ként kezei őket az engine, de már villámgyorsan betölt), viszont e legidegesítőbb dolog is ide kötődik->az ajtónyitás animáció jó lassú, ezért ha pl kísérsz egy nagyobb csoport npc-t és pont előtted mennek be, akkor végig kell várnod amíg minden npc külön kinyitja, majd becsukja maga után az ajtót!!!
És akkor most a legfontosabb, a karakterek/story/rp elemek: Ebben továbbra is ász a játék, igaz mintha kicsit elmentek volna egy "fantasy action cinematic experience" irányba, de bőven van azért még itt mit felfedezni és npc-kkel beszélgetni, pl amikor egy szellemet akartam meggyőzni arról, hogy adjon át egy tárgyat azzal, hogy ugyanabban az egységben szolgáltunk egy nagy csatában ahol ő meghalt és csak úgy tudtam válaszolni a találós kérdéseire, ha végighallgattam és emlékeztem (najó character infóba is bekerül, de ezt nem lehet megnyitni közben) egy veterán katona elbeszéléseire akivel kb 10 percig hallgattam pár nappal előtte:)
Szokásosan, megint lehet választani, hogy kit támogatok, elvileg a chapter 2 egy baromi nagy terület 2 ellentétes oldalán játszódik aszerint, hogy döntök az első fejezet végén. És még utána is vannak bőven fontos dolgokat befolyásoló döntések/oldalak támogatása.
Persze szokás szerint nem lehetünk pártatlanok, mivel egy kurvanagy háború közepén próbálunk lavírozni, valaki mindig megszívja, többnyire mi:)
Lehet választani, hogy az első rész mentését folytassuk new game-nél, nagyon jelentős hatás nincs, de jó pár helyen merülnek fel beszélgetéseknél az első részben elkövetett hőstetteink említés szintjén npc-k akiket megmentettünk, egy esetben pedig a segítségünkre is siet valaki az első részből, már ha összebarátkoztunk vele anno:)
Az utolsó fejezet viszont elég hamar véget ér, ezt kicsit elsiették:(
Ja igen a grafika nagyon meg lett foltozva, és használta is rendesen a vga-t, főleg a dinamikus fényeffektek lettek nagyon babák, a víz és a változó időjárás/napszakok is nagyon jók, kb 50 fps volt minden high-on egy gtx750ti-vel. (a cat potival nem csak hogy jobban látsz a sötétben, látod a vércsíkokat a földön világítani, de még az elő emberekben is látod a vénákat ez elég creepy lett:D)
bazz megkkora wall of text lett:)
35 órát nyomtam bele, míg az elsőbe 60at. Nyilván itt már nem kellett beletanulni mindenbe, és órákig kerülgetni kerítéseket, de azért az az utolsó fejezet igencsak kurta lett.
viszont a harmadik részben már 42 órám van, pedig még csak az első nagy városban vagyok:)
Jahm, jahm, nem volt semmi baj a Witcher 1 harcrendszerével, apropó, az a pályarész, amikor ilyen homokférgek vannak a parton, már az utolsó felvonáshoz tartozik? Ott hagytam abba egyszer...
Monas apó legyintett. Két kézzel is.
Sors bona, nihil aliud.
Sírok :D
rwurl=https://assets.vg247.com/current/2017/05/prey-steam-reviews-2.png
Hát ez nem sokkal növelte a kedvem az újrakezdéshez, az az igazság :D
Monas apó legyintett. Két kézzel is.
Klasszikus új köntösben. Az eredeti:
rwurl=https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/e2/8c/8b/e28c8b1bc413569c...
Steam: mrstrato
Cserekulcs listám
Klasszikus :-D
Darksiders Warmastered Ed.
Amikor tavaly kijött a rimászter, már egyszer belenéztem, és zömében elégedett voltam. Most a harmadik rész létezésének örömére gondoltam, sok év után újra végig is gyűröm a játékot. A felénél vagyok kb. és eddig nagyon jó.
Egyrészt nagyon szépen tud kinézni a Warmastered, ami igazán furcsa élmény, mert az eredeti már a megjelenése idején is kifejezetten csúnya volt, főleg PC-n. Elég sok törődést kaptak a textúrák, az árnyékok sem pixeles förtelmek, és az élénkebb színek is jobban állnak az art design-nak, mint a néhol fakó eredeti színvilág. Igazán ütnek az újrarenderelt átvezető videók is, a szebb látvány mellé meg 1080p / 60 fps-ben is futnak olyan spéci képminőségben, hogy nagyon a monitorra kellett tapasztanom a szemeimet a tömörítés apró jeleihez (szvsz annak, aki ebben a formában találkozik először a játékkal le sem fog esni, hogy nem real time mozikat néz). A teljesítmény is kiváló, a rimászter jelenettől és hardvertől függően 50-100%-kal fut gyorsabban, mint az eredeti játék (persze főleg azért, mert ez egy jó port, a régi meg kutyaszar volt).
Maga a játék meg semmit nem öregedett, még most is eszetlen nagy fun. A God of War és a Zelda nagyon érdekes keveréke, nyomokban meg Prince of Persiát, Arkhamot és Portalt is tartalmaz... igazából egy darab eredeti ötlet nincs benne, de nem lehet haragudni a pofátlan lopásra, mert a nagy egész kiválóan működik. Látványos, fokozatosan mélyülő harcrendszer (szvsz übereli a God of Wart, mondjuk abból csak az első kettőhöz volt szerencsém, meg a Darksiders jobban counterekre épülő rendszere az ízlésemhez is közel áll), baromi jó level design és fejtörők, az nagy gyakást és gondolkodást meg szolid fejlődésrendszer és speckó képességek segítik. A második felétől a platforming terén sem szégyenkezhet a játék, na persze csak a spectacle fighter műfajához képest.
A hab a tortán meg maga a zseniális alapötlet, vagyis inkább az, ahogyan a fejlesztők megfogják az eredetiséggel még véletlenül sem vádolható alapötletet (elvégre a Bibliából van :D). Csodálatos poén, hogy a Darksiders története ott kezdődik, ahol az emberiségnek vége van, utóbbi tényt pedig a lehető leghanyagabb módon kezeli a játék. A teremtés koronái már az első pályán kilehelik lelküket a Menny és a Pokol háborúja közben (főhős lovasunk sem rest lecsapni őket, ha épp rossz helyen állnak vagy ha simán csak úgy hozza a játékos lelke), a későbbi epizódokban meg jelentéktelen zombikként ténfergik végig a sztorit. :D Végeredményben egy igazán érdekes poszt-apokaliptikus világot kapunk: az emberi civilizáció romjai még megvannak, de a bolygó maga már szó szerint csak anyalok és démonok csatateréül szolgál, hogy War, a főhős közönyösen csaphasson oda mindkét oldalnak. Ja, Mark Hamill meg szinkronhang, nuff said.
Negatívumból igazából csak egy darab van: az irányítás elég körülményes tud lenni a műfajhoz képest, bizonyos részeken meg igazi kamera-bébiszitterré kell válni ahhoz, hogy tudjuk követni az ellen mozgását. Az analóg joystickos célzást is iszonyú sokáig tart megszokni, és külön fájdalom, hogy néhány bossfighthoz kötelező használni.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Bírtam a DarkSiderst (tervben is van újrázásra a WE), de gyakorlatilag nem sokkal előtte került az utamba a God of War 1-2, a Chains of Olympus és a Dante's Inferno, közvetlenül utána meg a GoW 3, így ebben a rengetegben igencsak elveszett (persze a DI még inkább). Többek között azzal is, hogy apocalypticen is vicc volt, a többiben meg lehetett szívni, akár alacsonyabb szinten is.
A platforming bennem annyira hagyott mély nyomokat, mint az Unchartedé, így nehezebben venném a számra a Prince of Persiát. A harcrendszer meg nekem nem volt az igazi, vagy még amatőr voltam értékelni a sok kombót, de a GoW-ban sokkal inkább hasznosíthatónak és éreztem őket. Persze nálam devalválta az egészet az általad az utolsó bekezdésben kifejtettek, emiatt egyszerűen nem tudtam élvezni a harcot. A GoW 3 utána meg akkora eszelős királyság volt, mint... mint előtte a GoW 2! :)
De tényleg jóféle akció-kaland. Ellopta amúgy a Shadow of the Colossus egyik bossfightját is.
Sors bona, nihil aliud.
LOL
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=rxfQwROXRwQ
A DS-ben is lehet szívni apocalypticen, mert borzalmas nagyot sebez rajtad az ellen, és őszintén szólva ez egy kicsit zavar is, mert általában még azelőtt el tudok hullani egy-egy új ellenfél feltűnésekor, hogy kitapasztalnám a patternt. Utána persze nincs sok gond, és a GoW valóban keményebb tud lenni, a Castlevania LoS 1 vagy a DMC meg még keményebb, de szvsz jól van balanszolva a játék: érzed, amikor erősebb a karaktered, de mindig be is dobál olyan ellenfeleket, amik meg tudnak izzasztani. A chaos form persze kicsit el tudja venni az élét, de emlékeim szerint a végére annak is meglesz a taktikai szerepe.
A platformozásban tényleg nincs sok PoP (a második rész bezzeg egy az egyben PoP 2008-klón ugrálásban), inkább összességében lehet felfedezni a játékban onnan származó apróságokat. Maga az ugrabugra egyébként onnantól lesz frankó, hogy megkapod a "grapple gunt".
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Inside
Érdekes szűk 3 óra volt. A Limbonál jobban tetszett, de valószínűleg soha nem fogok többet hozzányúlni. Van egyfajta nyomasztó hangulata. Mint játék úgy-ahogy megállja a helyét, de sokat azzal se veszt az ember ha végignézi tekintve, hogy a puzzleök baromi egyszerűek és igazából sok vizet nem zavarnak. Viszont amiben páratlan az a vizuális történetmesélés. Nincs dialógus, felirat, semmi. Pont emiatt sokféleképp is lehet értelmezni a látottakat ami egyáltalán nem baj. Bár el tudnék viselni egy teljes magyarázatot. :D
Én béna vagyok, de engem alig tudott, kb. az állítható nehézség nélküli Sands of Time az, ami nem nehezebb tőle (most nagyon Zelda-Okami-irányba nem akarok elmenni). Szórakoztató, jó játék, de kihívást vagy mély harcrendszert egyszerűen nem itt kell keresni, mert erre nem kínál lehetőséget. Persze erre már amúgy sem a GoW és társai valók, hanem a DMC-k és Bayonetták.
Sors bona, nihil aliud.
Én nem mernék kihívás nélkülinek nevezni egy olyan játékot, aminek már - az 5 perces "War is OP, have fun" bevezetést nem számolva - az első pályáján kapsz olyan ellenfelet, ami a charged attackjával one shotolni tud. :D Nem nevezném egy kemény játéknak összességében, de ha nem vagy észnél, pillanatok alatt megölnek.
A harcrendszer meg elsőre egygombos, aztán viszont szépen mélyül, csak nem igazán követeli meg tőled a játék, hogy kiismerd. Engem ez nem zavart, mert magamtól is szeretek kísérletezni a lehetőségeimmel és mindent összevetve bőven van mit: eleve elég sokáig tart kiismerni, hogy melyik ellenféltípust hogyan érdemes blokkolni és counterezni (a legtöbb nyugati spectacle cuccban a counter pl. automatikusan szokott működni, a Darksidersben meg cseszheted, ha megcounterezed egy kombó első ütését, mert mire kijönne a visszatámadás, kapod a többit, és egyébként sem csodafegyver a counter), de van mit nézelődni az elsődleges és másodlagos fegyverek kombinálásán is, ha hosszú kombókat szeretnél sok juggle lehetőséggel.
Az már persze az érem másik oldala, hogy pl. a combo meter is olyan, hogy bár megjelenik a képernyőn és ott van, egyszer sem szól arról a játék, merre indulj, ha növelni szeretnéd a számot. Szvsz elsősorban emiatt és a néha túlságosan is könnyed pályarészek miatt olvasni sok helyen azt, hogy nincs mély harc a játékban, pedig...
Szerintem én pl. annak idején csak a játék második felére jöttem rá arra, hogy a lövéseket vissza lehet ütni a counterrel az ellennek, és akkor is csak azért, mert az egyik shadow lurkeres challenge-nél mellékesen kiírta, hogy van projectile counter. :D A pisztolyt is teljesen véletlenül használtam a levegőben elsőre, pedig a DMC óta alapvetés. :D
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=1-JVa6BuewQ&feature=push-u&attr_tag=E72c...
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Mivel végigjátszottam ezt és rakat másik hasonló játékot, a kihívás pedig ebben okozott csalódást, én hogy mondjam azt, hogy nekem nem elég nehéz, ha izzadni szeretnék. Nem kívánlak meggyőzni arról, hogy te nem szívtad és bénáztad végig ;)
Amúgy nem hiszem, hogy jobb játékos lennék nálad, az első GoW főbossa normálon csak véletlenül jött össze nekem, miután már az egész szériát kiismertem, addig le kellett vennem ott easyre... A Warrior Within szintén megizzaszt normálon is (nyilván a checkpointok miatt is), de az még easyn is élvezetes lenne, mert abban tényleg ott a platforming, és mivel inkább az érdekel benne, ezért a ma már úgyis öregecskébb harc annyira nem érdekel benne (nincs meg a kihívást kínáló "örömzúzás", mint a GoW-ban).
Nyilván majd az újrajátszás során lesznek frissebb benyomásaim és nagyobb elmélyüléseim a játékról, de azt azért kétlem, hogy hirtelen nehezebb lesz, és a dash nem elsz többé szuperfegyver. Amúgy ja, a GoW-okban is gyakran jól el lehet lenni alapabb kombókkal (amúgy a GoW 2-ben is van nagy pontosságot igénylő lövedékvisszaverés, ott ugye messze nem fakultatív), ha magától nem veszi rá magát a játékos a tanulásra. A DMC vagy a Bayonetta pedig épeszű nehézségi szinten már hamar egyértelműen többet követel.
A Dante's Inferno viszont sokkal mélyebb bugyor, ott az egyik képességfával szívsz, a másikon meg van olyan képesség, mellyel messziről agyonspammelsz mindenkit.
Sors bona, nihil aliud.
Plusz ha nem raktad ki a végén vért hányhattál mire sikerült megölnöd az utolsó ellenfelet. Ha kiraktad akkor meg gyerekjáték. Átgondolt dolog volt mindenképp. :D Viszont nagyon hiányzik PC-re. :( Szívesen újrajátszanám bármikor.
Dehogynem... de ki akar koca-megúszós módban játszani? :D Hibája a játéknak, hogy szvsz végig lehet vinni úgy is, hogy X-X-X-dash, X-X-X-dash..., de senki sem kényszerít rá, a risk-reward szisztéma meg jól működik ahhoz, hogy egy kis szívás-gyakorlás után látványos és frankó dolgokat tudj véghez vinni, ezzel tempósabban gyakva az ellent is.
Pl. itt se sokat dashelnek, és nem mondanám, hogy hú de pro gaming:
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=VlcvaWOopg4
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Eléggé untatott is a harcrendszere, a felénél levettem közepesre az elsőre elérhető legnagyobbról, és a végső bossig utána már egyszer sem haltam meg harc közben (pedig jellemzően a kamera nem is mutatta az ellenfeleket, akikre vetettem a keresztet). Ott azért sikerült jó párszor :) Nem volt rossz játék, de sajnos érthető a bukása, pedig második nekifutásra, több tapasztalattal már sikerülhetett volna összehozni valami jobban működő végeredményt.
Az érdekes poklos téma ellenére nekem mondjuk a sztorija nem jött be, az eredeti mű jobb volt :D
@Zaxx
Például azért, mert a nem jól működő szabad kamera és a rosszul megvalósított lock-on miatt inkább túl akar lenni az ember a harcokon, és nem élvezi őket eléggé :) Sajnos sokat nyom a latban, hogy ez mennyire viseli meg az embert.
Mindazonáltal én nem értek egyet azzal designfilozófiával, hogy a leg-leg-legnehezebb szintet dashsel és közepesnél gyengébb reflexekkel ki lehessen húzni. A legtöbb hasonló akciójátékot nem is lehet. Az igaz, hogy ettől függetlenül még lehet alatta mély harcrendszer, nekem nem tűnt fel annyira akkor sem, amikor nem dasheltem, de régen volt, nem vagyok szakértő, és úgyis adok neki még esélyt (ami hülyén hangzik, mert ugye én is bírom a játékot, és nagy vonalakban még egyet is értünk, a lábjegyzetről vitatkozunk).
Bár inkább a Lords of Shadow-nak kéne nekiugranom a Bayonetta után, csak nincs pofám úgy, hogy a korábbi 2D-s részeket csak kóstolgattam. Össze kellene állítanom már egy Castlevania-ütemtervet :)
Sors bona, nihil aliud.
Igen, a kamera nagy akadály, de ott is igazából ki kell tapasztalni, hogy hogyan érdemes csinálni. Én arra jöttem rá, hogy a lock-onnak pl. csak a bossoknál van igazán értelme, egyébként meg főleg úgy használod, hogy csak egy pillanatra nyomod le akkor, amikor kell az auto aim. Pl. ha elütöd az ellent a levegőbe és vissza akarod hozni egy kis nyiszatolásra, akkor kb. ahogyan egy bunyós játékban, itt is gyorsan "kombózol" egyet a kontroller ravaszaival, hogy auto aimmel használhasd a grapple gunt, utána meg business as usual nyomod az air kombót a karddal, és még azt is látod, mi van körülötted. :D
Kamera-bébiszitting. :D
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Én párszor végigtoltam Darksiders első és második részét. Legnehezebb fokozaton volt csak élvezetes, mert kisebb nehézségen csak püfölni kellett a cuccokat és semmi veszélyt nem jelentettek.
Viszont ha jól emlékszem akkor az elején tényleg one-hit voltál kb és emiatt is jól kellett használni a Countert és az abból nyerhető visszapofon lehetőségét(asszem volt ilyen...volt? régen történt már:D)
Plusz volt a Stoneskin képesség ami még így is szinte halhatatlanná tudott tenni. Szóval úgy játék közepe után már jelentősen könnyebbé válik még legnehezebben is.
Éljenek a videojátékok!
Ó, igen, igazából az összes wrath képességed OP as fuck. :D Az utolsó harcot már megint úgy vittem végig, mint annak idején: utálom, hogy Abaddon mindent blokkol, megütni meg baromi nehéz, szóval a stoneskin + életerőt visszatöltő kavics + button mashing megoldást választottam. :D A mérgezés még rosszabb, az kb. az instant kill gombbal egyenlő, ráadásul a hatása alatt harcolni sem tud az ellen.
Valószínűleg én azért fogadom el könnyen ezeket a csacskaságokat, mert szeretem visszafogni magamat, ha bizonyos lehetőségeket exploitnak érzek egy játékban (kivéve Abaddonnál, mert ő bullshit :D). Most pl. egyik wrath cuccot sem fejlesztettem kettes szintnél tovább, a lelkekre (=pénzre) beváltható gyűjtögethető cuccosokat meg nem váltottam be, hanem csak a ládákból és ellenfelektől beszedett lelkekkel nyomtam az ápgrédeket.
Meg hát azért azt se felejtsük el, hogy a sztori szerint azért mégiscsak te vagy a háború lovasa az apokalipszis négyeséből (gyk: HENTELŐGÉP), és igazából mindenki csak azért mer kiállni veled, mert legyengített a Charred Council. :D
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Ja meg egyébként amit még nagyon csípek a Darksidersben, az az úszás. Tök jó, hogy War Guybrush Threepwooddal ellentétben a végtelenségig bírja a víz alatt, és így viszonylag hosszú és tartalmas víz alatti részeket tud eléd rakni a játék.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
A srác előző videóját a játékról már megnéztem, ebben mennyire van sztorival kapcsolatos spoiler? Nézhető annak aki még nem játszotta végig?
En nem neznem meg a helyedben. Mar ha erzekeny vagy apro spoilerekre.
Darksiders 2 Deathinitive
Na, nekiálltam ennek is, érdekes módon legelőször... és hát ja, így 4 óra után úgy tűnik, a félelmeim nem voltak teljesen alaptalanok.
Nem értem a játékfejlesztőket, manapság mintha túl nagy divat lenne lootolós akció-RPG-t csinálni mindenből, ami sokaknak biztosan bejön... de én utálom az ARPG-t, ha olyan műfajjal házasítják össze, amiben egyszerűen nincs helye az ARPG-s, loot-alapú fejlődésrendszernek. Mindenféle skill-based játék ilyen, mert egyszerűen csak kidobja a balanszot az ablakon, a játékélmény pedig két irányba változik: egyrészt a játék vesztegeti az idődet, amikor belebotlasz egy olyan ellenfélbe, ami ellen nyilvánvalóan semmi esélyed nincs (hú de jó, hogy elmásztam ennek a hosszú kanyonnak a végére, de most mehetek vissza tápolni), ugyanakkor le is butítja a játékmenetet azzal, hogy bármilyen akadályon keresztül tudsz lendülni szimpla tápolással.
Sajnos a Darksiders 2 is ilyen: mindjárt az elején elindultam felfedezni, aztán találtam is egy jó kis fejtörőt, amit megoldva bejutottam egy terembe, ahol rám ugrott egy sima szörny, amit 5 percig kellett ütnöm ahhoz, hogy megmurdáljon... mindezt úgy, hogy ő két ütéssel le tudott volna teríteni. Ekkor már gondoltam, hogy nem volt jó ötlet nulla főküldetés teljesítése után felfedezni a "nyílt világot" (lol), de ha már bejutottam a dungeonbe, kicsit nézelődtem és el is jutottam egy opcionális bossig, amit hiába ütletegeltem, kb. egy milliméternyit sikerült faragnom az életéből, mielőtt kinyiffantott volna. Mindegy, majd visszamegyek, amikor lesz 500féle extra sebzést bevivő, legendary blowjob kaszám meg gránitpáncélom... fúj.
Szerencsére azért nem annyira borzalmas a lootolás, mint mondjuk a Shadow Warrior 2-ben, sőt, viszonylag gyakori a jó cucc, és úgy tűnik, hogy a fő küldetések pont jól is vannak balanszolva... csak kár, hogy láthatóan rengeteget fejlődött a harcrendszer, de a skill felől úgyis a statok felé fogja eltolni a játékmenetet a játék, szóval kitörölhetem vele.
Az se jó, hogy a Deathinitive Edition már messze sem olyan jó port, mint a Warmastered volt. A stabil 60 fps-hez is ki kellett túrnom annyit, hogy a kimaxolt árnyék beállítás optimalizálatlan szar, szóval eggyel lejjebb kell venni, ha nem akarsz őrülten ugráló fps-t, de sok a bug a világításban is. Elvileg jön majd valami peccs lassan, ami felhozza a Warmastered szintjére a játékot meg DirectX 11-re ápgrédeli az engine-t, szóval lehet, hogy végül pihenőre fogom tenni a cuccot addig.
Ja, és még a felbontás és a vsync módosításához is újra kell indítani a játékot... facepalm.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Számomra is ijesztően hangzik a koncepció, de azért született már jó pár remek nyíltabb RPG, melyekben jobb felszereléssel és tápolással könnyebben túl lehet lendülni egy-egy taktikailag vagy ügyességileg kőkemény akadályon.
De valamennyit még a Soulsokban is lehet hozni így.
Sors bona, nihil aliud.
További Darksiders 2 kalandok.
Egyre kevésbé szeretem. Egyszerűen hiába van több lehetőséged, mint az első részben, ha nem tudod őket spectacle fighterhez méltó módon használni:
- A fejlesztők egyszerűen lusták voltak egy normális menüt kitalálni a különféle képességek és másodlagas fegyverek real-time váltogatására, helyette inkább limitálták az első részben látott dolgokat. Ha másodlagos fegyvert akarsz váltani harc közben, akkor meg kell nyitnod a karakterlapot és equippelned kell a cuccost, míg az első részben egy gombnyomással tudtad cserélgetni a kaszát és a "kőöklöket".
- A távolsági cuccokat (pisztoly és a grapple gun Death verziója) sem lehet normálisan váltogatni, ugyanis összesen 4 dolgot tudsz gombkombinációkra helyezni, amit vagy kihasználsz fegyverváltásra, vagy az első résszel megegyezően csak a speciális képességekre lövöd el... vagyis a speciális képességeidre fogod ellőni.
- A kameraérzékenység beállítása továbbra is ismeretlen fogalom a Vigilnél... vagyis ugyanolyan lassú szar, mint az első részben.
- A célzás valamivel jobb, mert végre középen marad a célkereszt ahelyett, hogy úgy működne, mintha Wii-n játszanál, de olyan durva acceleration van benne, hogy lehetetlen pontosan célozni a joystickkal.
- Amint 5-nél több ellenféllel nézel farkasszemet, egyszerűen elfogy a kraft a harcrendszerből, legalábbis egyelőre még nem jött szembe értelmes crowd control opció. Az egyik speckó képesség azért valamennyire használható erre, de mivel animáció közben nem vagy immúnis a támadásokra, így az is inkább a szerencsén múlik. So bad.
- Átgondolatlan és alapvető dolgokban túl kötött a fejlődésrendszer. Már épp megbékéltem a gondolattal, hogy a DS2-ből kivették a countert, amikor 10-es (TIZEDIK) szinten hirtelen megkaptam. Ne bassz, hogy a harc egyik fő elemére 6-8 órát kell várni, és ezt bárki jó ötletnek gondolta a Vigilnél.
- A ló ugyanolyan haszontalan és lassú, mint az első részben, csak itt jóval többet kell használni.
- Hihetetlenül unalmas az open world: viszonylag nagy távolságok vannak a semmiben, Death pedig Warhoz hasonlóan nem tud sprintelni, pedig nagyon kéne neki ahhoz, hogy ne aludjak el.
Ami pozitív: az art style, a zene, Death szinkronja (Micheal Wincott) zseniális és a csávó sokkal szórakoztatóbb karakter is, mint War volt (mindenkivel seggfej), a Prince of Persia 2008 teljes egészében ellopott platformingja meg jót tesz az ugrabugrának. Jók a dungeonok, jók a fejtörők, és a nyílt világgal ellentétben a zárt pályákon bőven akad felfedeznivaló is...
...csak baromi nehéz eljutni az élvezetes dolgokhoz a sok üresjárat miatt.
Remélem, hogy a harmadik rész lineárisabb és feszesebb lesz, az ARPG vonalat meg hagyják a fenébe.
Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.
Creativerse
Minecraft koppintás. Keveset játszottam még vele tulajdonképpen csak felfedeztem meg gyárottam egy két dolgot. Eddig nagyon faszán néz ki. Tudom ajánlani kipróbálásra.
Raymaneztem egy csöppet húsos palacsinta sütés után.
https://www.youtube.com/watch?v=oS3IZkUJ8_c
Régi de szép emlékeim vannak vele kapcs.
What tremendous feats human beings are capable of once they abandon dignity. Yet I believe the most significant thing you could do is die.
Annyira belefeledkeztem a harmadik részbe, hogy el is felejtettem írni a másodikról, pedig megérdemli:)
Witcher 2 enhaced edition:
A legfontosabb változások a játékmechanika terén:
A harcrendszer végre élvezetes és egyszerűen kezelhető, dinamukus, van célbefogás, de én azt nem használtam, az animációk nagyon jók!!
A loot-olás, erről nem írtam az első résznél, de borzalmas volt a kezelés, itt végre másodperc törtrésze alatt lehet lootolni mindent ami a közelben van!!!
Az inventory megváltozott a klasszikus négyzetrács kinézetről egy scrollozható lisává, ez nekem annyira nem tetszett, mert szeretem azonnal látni, hogy mi van nálam, ahogy megnyitom. Ez leginkább ilyen konzolos dolognak tűnik nekem, gondolom a multiplatform miatt. bejött viszont a súlyhatár, ami tetszett.
Az első részben volt egy "célkereszt" amivel rámutattál arra amit akartál használni/felvenni/támadni stb...na ilyen itt nincs, ha kb ránézel akkor megjelenik a felirat, Szintén konzolportos hatás, de simán meg lehet szokni.
Az első részben ha lenyomtad az alt-ot akkor megjelent minden info a képernyőn, körülötted egy csata után a sok loot stb, itt nem ez van, hanem a medált használod és egy szonár effekt után megjelenik sárgával jelölve kb 5 sec-ig körülötted a loot/használható tárgy és van rajta egy 5 sec cd, jó ötlet.
A játékmenet több szempontból is könnyebb lett (vagy az első rész volt hc :D), pl az 1-ben minden növény szedése előtt, vagy szörny lootolásához először meg kellett szerezni egy könyvet. Ezeket többnyire vendorok árulták jó drágán, vagy különféle sidequestekért kaptad, vagy random npc házában volt ládában/könyvespolcon. Na itt ilyen nincs, minden megy kezdettől fogva, igaz elvileg voltak rá questek, hogy többet megtudjunk a szörnyekről, de ez valahogy elveszett, 2 ilyet találtam, de mire meglettek volna a story olyan izgalmas lett, hogy továbbmentem a területről és failed lett, my bad:)
A crafting rendszer-t alig használtam, mire pont összeszedtem az anyagot valami király kardra vagy páncélra, találtam jobbat.
A talent rendszer elég jó volt, Végre nem csak meditálás alatt lehetettt talentet osztanide max szint előtt végeztem a játékkal, pedig bőven igyekeztem minden sidequestet megcsinálni és beszélgetni mindenkivel.
Az alkímia már jobb lett, de az hogy potit csak out of combat lehet inni elég durvának tűnt nekem...
Meditálás végre bárhol lehet és órára pontosan be lehet állítani, nem csak napkelet-nyugta-éjfél-dél négyszögben, mint az első részben.
Nagy negatívum, hogy nem lehet vagy 30 féle piát gyűjteni és lerészegedni/leitatni az npcket:(
Vicces, hogy amíg az első részben kb a legkisebb zsákfaluban is rohantak a nők Geralt után, Vizimában meg a populáció felét el lehetett csábítani, a második részben ebből jócskán visszavettek:)
A területek hatalmasak, nincs zavaró töltés, csak 1-2 másodperc -1 nagyobb terület váltásánál, végre a házakba is töltőképernyő nélkül be lehet menni (iagz ahogy láttam még itt is külön instance-ként kezei őket az engine, de már villámgyorsan betölt), viszont e legidegesítőbb dolog is ide kötődik->az ajtónyitás animáció jó lassú, ezért ha pl kísérsz egy nagyobb csoport npc-t és pont előtted mennek be, akkor végig kell várnod amíg minden npc külön kinyitja, majd becsukja maga után az ajtót!!!
És akkor most a legfontosabb, a karakterek/story/rp elemek: Ebben továbbra is ász a játék, igaz mintha kicsit elmentek volna egy "fantasy action cinematic experience" irányba, de bőven van azért még itt mit felfedezni és npc-kkel beszélgetni, pl amikor egy szellemet akartam meggyőzni arról, hogy adjon át egy tárgyat azzal, hogy ugyanabban az egységben szolgáltunk egy nagy csatában ahol ő meghalt és csak úgy tudtam válaszolni a találós kérdéseire, ha végighallgattam és emlékeztem (najó character infóba is bekerül, de ezt nem lehet megnyitni közben) egy veterán katona elbeszéléseire akivel kb 10 percig hallgattam pár nappal előtte:)
Szokásosan, megint lehet választani, hogy kit támogatok, elvileg a chapter 2 egy baromi nagy terület 2 ellentétes oldalán játszódik aszerint, hogy döntök az első fejezet végén. És még utána is vannak bőven fontos dolgokat befolyásoló döntések/oldalak támogatása.
Persze szokás szerint nem lehetünk pártatlanok, mivel egy kurvanagy háború közepén próbálunk lavírozni, valaki mindig megszívja, többnyire mi:)
Lehet választani, hogy az első rész mentését folytassuk new game-nél, nagyon jelentős hatás nincs, de jó pár helyen merülnek fel beszélgetéseknél az első részben elkövetett hőstetteink említés szintjén npc-k akiket megmentettünk, egy esetben pedig a segítségünkre is siet valaki az első részből, már ha összebarátkoztunk vele anno:)
Az utolsó fejezet viszont elég hamar véget ér, ezt kicsit elsiették:(
Ja igen a grafika nagyon meg lett foltozva, és használta is rendesen a vga-t, főleg a dinamikus fényeffektek lettek nagyon babák, a víz és a változó időjárás/napszakok is nagyon jók, kb 50 fps volt minden high-on egy gtx750ti-vel. (a cat potival nem csak hogy jobban látsz a sötétben, látod a vércsíkokat a földön világítani, de még az elő emberekben is látod a vénákat ez elég creepy lett:D)
bazz megkkora wall of text lett:)
35 órát nyomtam bele, míg az elsőbe 60at. Nyilván itt már nem kellett beletanulni mindenbe, és órákig kerülgetni kerítéseket, de azért az az utolsó fejezet igencsak kurta lett.
viszont a harmadik részben már 42 órám van, pedig még csak az első nagy városban vagyok:)