Jelenlegi hely

Boldogsághangulat és örömbenüvöltő-szoba

Utolsó bejegyzés


Teljesen máshonnan, és leépítés volt az, az egész csapat és projekt ment a levesbe. Erről meg nem kívánok / tudok többet mondani. :D



Hasonló úton jársz mint én:P
Az első munkahelyemen olyan szinten stresszes voltam, hogy amint a főnök belépett reggel (vagy amikor jónak látta) az irodába, szó szerint görcsben volt egész nap a gyomrom és majdnem elhánytam magam. Aztán végül felmondtam. Az azutáni munkahelyem egész jó volt de ott meg úgy döntöttek, hogy nem pénzelik tovább a projektet amin voltam és leépítettek. :D

Choose your next words with excpetional care!


KMZ képe
KMZ

Tényleg azóta valami?

Ember nem irányíthatja sorsomat; semmiképp sem olyan, aki szélirányból támad és bűzlik a fokhagymától



Amúgy sorstársként gratula (részvét?) a felmondáshoz :)

Fos helyen nem érdemes maradni, ott csak egy dolgot tud megbánni az ember: miért nem korábban mondott fel.

Regen minden jobb volt.



Baromi nehéz jó munkahelyet találni, ahol megbecsülnek, van szakmai kihívás, jó a vállalati kultúra (főleg multikra gondolok itt), jól érzed magad és még a fizu sem rossz.

Szóval én most nem panaszkodom, az utóbbi évem kb. a pályám csúcsa. :)

Tango

"Lagging is a lifestyle."



mi az a kihivas meg kultura? :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Igy van, plusz jo es jo helyen van az iroda.

Sot, tokeletes munkahely nincs. Kisebb kompromisszumok mimimum mindenhol kellenek, de az rendben van.

Regen minden jobb volt.



Mondjuk nekem az nem lenne nagy probléma, ha messzebb lenne az iroda, mert nekem az utazás az olvasóidőm. Most kb. 20 perc alatt vagyok bent, de már építik az új irodaházat, ami még közelebb van a lakásomhoz. :)

Tango

"Lagging is a lifestyle."



Nekem az podcastido, 20 perc metro + 15 perc gyalog. De az uj melo boven messzebb lesz :/ szoval gondolkodom koltozesen is, de az meg borzaszto draga :(

Regen minden jobb volt.



Nekem twitter + hírolvasó idő + persze közben zene. :D

Korábban amíg hosszabb volt, könyv is bejátszott, de most túlzottan belemélyednék, és elfelejtenék leszállni valszleg. Meg a buszon alig kapok ülőhelyet is, olyan időpontban jövök-megyek.



Twitter + hír nekem 0-24. (+reddit is)

Zenéről meg full leszoktam, mióta tolom a podcasteket. Produktívabbnak érzem és szeretek információt beszívni, viszont otthon nem hallgatok podcastet (ha csak az 1 órás TotalBiscuit youtube rantek nem számítanak annak :). Mondjuk elég vicces, mikor a tömött metrón alig bírom visszafolytani a szakadva röhögést valamelyik műsoron :)

Regen minden jobb volt.



Nekem reddit általában mobilon meló alatt ment, meg otthon desktopon. Zene nélkül viszont nem tudnám elképzelni az életemet.... Most épp Nier Automata soundtracket hallgattam napok óta.



Felettébb valószínű már, hogy mégsem fekélyem van. A hírt viszkivel ünnepeltem meg :-)
(Felmerül persze a kérdés, hogy mim van akkor?)



Ha a doki tanácstalan, kérdezz meg egy patikust, azok sokszor jobban értenek hozzá.

Őőő...

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


Zoo képe
Zoo
Földieperhivatásos Grammar NaziDonatorCsillag

Másnaposságod. Legalábbis ha tisztességesen ünnepeltél vagy kúráltad magad tegnap.

Sors bona, nihil aliud.



:-)
Nem vagyok másnapos, minőségi ír viszki volt, ezúton is hála és malaszt az asszonynak akitől kaptam.

Én a gyógyszerekhez elvileg nagyon értek (meg az élettanhoz is valamennyire), de nem tudom megállapítani mi a bajok oka. Diagnosztizálni minket nem tanítanak. Nem véletlenül nem, hanem nagyon is direkt. Hangsúlyozták is az egyetemen, hogy ez olyan dolog hogy valaki vagy nagyon értsen hozzá, vagy egyáltalán ne, mert ha csak félig, abból komoly problémák szoktak születni :-)



viszkid

"Look at you, hacker. A pathetic creature of meat and bone. Panting and sweating as you run through my corridors. How can you challenge a perfect immortal machine?" - Shodan



Bill O'Reilly-t kirúgták a Fox Newstól, mert szexuálisan zaklatott vagy öt nőt? :D WAT? :DDD

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Youtube: Csöpi plays - https://goo.gl/pp4Ldr



Kb. :D Valahol egyébként sajnálom, mert oké, hogy ő ült a bullshit Olümpusz tetején, de azért egy értelmesebb régi vágású konzervatív vonalat képviselt, mint manapság szokásos, és a történelmi témában összehozott portrékönyvei állítólag nagyon jók. Méltatlan, hogy egy karrier így érjen véget, mit fognak most nézni az amcsi nyugdíjasok. :D

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



kész az első év, max GPA, megvolt az ivászat is a párhuzamos osztályokkal együtt! :D
rwurl=https://www.youtube.com/watch?v=qAE1aDwtdLQ

Nem tudtam pár kis lurkónál többet kihúzni az évvégi slamasztikából mert bazira sok volt a beadandó meló így is, de annyi amennyi legalább. Kérdezték hogyan tudom ilyen gyorsan beadni a melókat amikor ilyen nehezek és sok másnak személyesen segíteni elmagyarázni órákat mellette? Mondtam nekik amikor úgy érzem nehéznek bizonyul, ráteszek magamnak még 2 lapáttal a követelményekre mivel az számomra azt jelenti hogy nem vagyok elég erős szinten és jobban rá kell gyakorolnom. Így ebből kifolyólag annyira erős gyakorlatot és munkaszokást szedek fel az év során magamra, hogy ami átlagos lurkónak másfél hét programozgatásba telik, azt én reggel nekifeküdve este 11re be is fejezem cirka. Ami szabadidőm van azok mellett, meg kapcsolatos technológiákat tanulgatok vagy kisebb hobbiprojekteket nyomok, hogy még teljesebb legyen az ismeretem. Mondták hogy őrült vagyok.

Mondtam nekik erre vissza, ha azt hiszitek a suliban nehéz amit kaptok, munkahelyen meg fogtok 1 től egyig halni (vagy valami béna codemonkey pozícióba kerültök), melóhelyt ettől sokkal keményebb és kompetitívebb lesz minden, itt tutorial módban vagytok mind, lófasz szint, kezetek fogva van szorosan. :D

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Ha nem ismerném a civil neved, psi, akkor most ráírnák egy haveromra, hogy banyek, te vagy psishock és nem is szóltál?! Ő ilyen állat kóder, meg sok más dologban is mindig rá emlékeztetsz.

ShowHide spoiler #


Erről jut eszembe hogy ma járt nálam egy recept Kóder Istvánné néven. Nem tűnt programozónak a néni, de tévedhetek :-)



GZ!

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.


ShowHide spoiler #

Csak a halál biztos. :) De amúgy sok hasonlóan lelkes programozó van még így mint én úgy hiszem, aztán gondolom a beállítottság és az irányelvek meg hozzák magukkal a hasonló karakter aspektusokat is.

admin mantra: "mindent le lehet kakilni oszt megy az oldal mégis magától."
életfilozófia mantra: "ideológiailag veszélyesen eltévedt kanadai szektás."



Szombaton megirtam a szemeszter utolso vizsgajat (a 7. egesz pontosan), ma reggel beadta a team a masik targyamon a projektmunkat, szoval kesz a felev. Jegyek nem lesznek a legfenyesebbek, de tuleltem a kepzes legkemenyebb targyat, amit az emberek fele nem mondhat el magarol es a B is eleg, az meg meglesz minden emberi szamitas szerint. Es ha megvan a B, celegyenesben vagyok a diplomaert, ezt egyelore magam se tudom elhinni.
Mindezt Fukuokan unneplem, ami egyfajta japan San Francisco vagy Miami, most epp egy sorfesztivalon a strandon.
Es mult het kozepe ota munkanelkuli vagyok, ami felettebb joeso erzes mert honapok ota dobbantani akartam es kibaszottul faradt vagyok igy szemeszter vegere.
:3

Regen minden jobb volt.



Es bar egyelore nem szerepel a tervek kozott, de a napokban eletbe lepett az uj japan bevandorlasi torveny (csak par honapos csuszasban): ha meglesz a diplomam kb. utanam fogjak hajitani a letelepedesi engedelyt :)

Regen minden jobb volt.



GZ!

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Grat, mindkettőhöz!

Na meg utólag Psinek is!

Mi voltunk azok, a Vándorok.// Kik sohasem nyugszanak. / Kik sohasem haltak meg. / Kik sohasem éltek.



psi, Oscee: gratula, jok vagytok, nyomjatok kemenyen, csak igy tovabb! :)

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!