Jelenlegi hely

Világvégehangulat és üvöltőszoba

Utolsó bejegyzés


Szerinted a felszabaduló endorfin és egyéb hormonok, amik tudományosan bizonyítottan a boldogságérzetért felelnek csak kitaláció :D

Thx, Captain Obvious, de szerintem a boldogságról és nem a boldoságérzetről beszéltünk. Boldogságérzetért lehet füvezni meg piálni is. :D

Aki lefutott már legalább egy félmaratont az tudja, hogy milyen is az az állapot utána.

Ja: a pillanatnyi boldogságérzet után fáradt vagy, mint az állat, és futás közben sem pont azon gondolkodsz, milyen jó is neked. Én sokat futottam már életemben, valószínűleg még legalább ugyanannyit fogok is, de mindig utáltam (meg merem kockáztatni, hogy a futás az egyik legszarabb edzés, amit csinálhatsz, súlyzózni pl. 600x kellemesebb és még a boldogságérzet is jobban tud érvényesülni). Aki mást mond, hazudik, ezt kell felfogni, megérteni, elfogadni, aztán lehet sportolni. Valamit valamiért, ugye.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Az a helyzet hogy a sport tényleg feltud szabadítani hormonokat ezt magam is tapasztaltam. De ezek nagyon gyorsan múló átmeneti hatások. A boldogság nekem egy sokkal mélyebb állapotot/érzést takar amit hosszabb ideig is érzek és maradandóbb is. Ezt az érzést én csak gondolatoktól, élményektől, emberektől tudom megkapni vagy akkor amikor valamit alkotok.
A sport jó dolog mert erősíti az immunrendszert, és energikussá, szívósabbá tesz.
Depresszió ellen pedig nagyon sok mindent javasolnak, és mind kell is hozzá hogy csökkentse, valóban közte van a mozgás, sport is de egymagában édeskevés.



Akkor valamit rosszul csinálsz vagy egyszerűen nem neked való a futás. Én akiket ismerek futókat mind imádjuk, kb. mint a napi heroin adag úgy hiányzik ha kimarad. Ráadásul pont a futás után szabadulnak fel a leginkább a boldogsághormonok. Nem beszélve arról, hogy ez a legmeditatívabb mozgásforma, annyira fel tudja frissíteni az agyat egy fárasztó nap után, vagy reggel munka előtt felpörget. Persze maga a futás sokszor szenvedés vagy fájdalmas, ha az ember hajszolja magát a jobb eredményre, de ezt a fajta szenvedést nem lehet összehasonlítani pl. egy munkahelyi feladattal vagy más fizikai fájdalommal.



Akkor valamit rosszul csinálsz vagy egyszerűen nem neked való a futás. Én akiket ismerek futókat mind imádjuk, kb. mint a napi heroin adag úgy hiányzik ha kimarad.

Nem a szenvedélybetegségről és a mazochizmusról van szó. Ha te imádod, örülj neki, de attól még az emberek többsége borzalmasan utálja, ha kardióra kerül a sor az edzésben.

Pl. abból, hogy te valami genetikai bajnak látod az elhízásra való hajlamot arra gondolok, hogy te nagyjából a szúnyogcsődör kategóriába férhetsz bele. Majd egyszer szedj fel magadra egy jelentősebb izomtömeget meg egy kis testzsírt és fuss egy kicsit úgy is. Nekem egy órányi futásból az első 15 perc maga a nemzethalál.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Irigyellek titeket, hogy ennyi szabadidőtök van.

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám



ugye tisztában vagy vele mennyire is népszerű sport a futás? Nyilván egy thaibox edzésen amikor 130 körüli pulzussal, lihegve mondja az edző, hogy irány futni pár km-t, akkor senki sem örül neki. De önmagában a futást, amikor csak azt csinálod kizárt, hogy az emberek többsége utálná, aki csinálja. Nézd meg mennyien indulnak a budapesti maratonokon vagy bárhol a világban ahol futóverseny van. És ők csak egy töredéke a futás szerelmeseinek. De megértem ha valaki nem szereti, én pl. úszással vagyok így, hogy a tengerben búvárkodást leszámítva gyűlölöm, pedig a horoszkópom halak :D



Szerintem több kilo vagyok nálad :D



Ugye számok nélkül ezt bizonyítani nehéz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



De önmagában a futást, amikor csak azt csinálod kizárt, hogy az emberek többsége utálná, aki csinálja.

Erről nem tudok nyilatkozni, én önmagában szerintem még sosem futottam.

Az úszás egyébként egy kiadós súlyzós edzés után remek dolog, kiválóan lelazít.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Jaj, gyerekek, menjetek már szobára!



196 cm, 109 kilo (most mértem, tudom amúgy h reggel kell éhgyomorra). Ha nem hiszed visszakeresheted valamelyik topicban már írtam korábban.



Akkor te nyertél, mondjuk én a 185 centim mellé nem kérném azt a plusz 20-ast kilóban. :D Visszakeresni nem fogom, úgyis azt írsz, amit csak akarsz.

Ha olyan kommentet látsz tőlem, amit kevesebb, mint 5 perccel korábban posztoltam, ne olvasd el, mert még írom.



Szarás előtt, vagy után? Nem mindegy.

"Aztakibebaszott eget, lett egy matchem Tinderen"



sztem épp félúton :D



Közben?!

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám


Boz képe
Boz

Mondhatni, egész szép szar keveredett belőle. :)

Éljenek a videojátékok!



Ha minden, amit Moken mond, továbbra is elosztandó hárommal, akkor úgy néz ki, van saját kertitörpénk!

Angol tudósok szerint a fenti hozzászólás nemcsak a szerző, hanem egyben az egész emberiség egyetemes véleményét is tükrözi.



Az RW-n mindenki minimum 185 centi magas. Ez az alap, innentől számít embernek valaki.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."




cáfolom, én csak 178 vagyok 100kilóval

Akinek humora van mindent tud, akinek nincs az mindenre képes.
Akinek humora van mindent bír, akinek nincs az mindenre kényes.



183, sajna megint 110kg
nem szabad not felszedni, az a sok kozos vacsi, nasi filmnezes kozben meg a szextol is megehezik az embor :)
este meg futas helyett dumcsizok, es reggel uszok, amitol megint csak ehes leszek

veszett fejsze

Parizer forever.



a szextol is megehezik az embor

Ez egy ilyen műfaj. Ráadásul nem is salátát fog enni utána, hanem szalonnás tojást vagy ilyesmit :-)



Nem is mondtam, hogy emberek vagytok.

Én sem vagyok az.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Én 181 cm vagyok, de csak ha magassark... oh wait. Too much info. =D

"Az élet egy nagy szarosszendvics és minden nap egy újabb harapás" -ismeretlen gerilla feljegyzése



Joda a legmagasabb HW-s, nem? Őt ilyen 2 méter körülinek tippeltem képek alapján, de aki volt vele talin biztos jobban tudja.



182/75 kiló most :\ -5kg jó lenne a nyáron, illetve utána ezt izomba visszaszedni, ne úszógumiként :P



Joda a legmagasabb HW-s, nem?

ha több, mint 201 centi, akkor igen



kicsinek jo lenni azon meglatszik a kevés izom is :D

Everyone wants to shine like a diamond, but no one want to get cut



Azt hittem, ezt a csöcsre mondják.

"Mi egy cipősdobozban laktunk, salak volt vacsorára, és apánk minden éjjel hidegvérrel legyilkolt minket."



Azt ő nem tudhatja. :)

Steam: mrstrato
Cserekulcs listám

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!