Jelenlegi hely

PlayStation 4 Neo

PlayStation 4 Pro – lehullt a lepel

Fórum:

Nemrég tartott egy apróbb összeröffenést a Sony, ahol felfedték konzoljuk új variánsát, az epertortával bélelt PlayStation 4 Pro-t. A hardveres változások a következők: közel duplájára emelt GPU teljesítmény, mely állítólag az AMD új, Polaris GPU-iban megjelent fejlesztéseket is kapott, 1 TB-os HDD, illetve a CPU magok is magasabb órajelen ketyegnek majd. Nem lesz viszont benne 4K Blu-Ray meghajtó.
 

A gépek párhuzamosan léteznek majd a régi verzióval, a játékok mindkét gépen futtathatóak lesznek (ugyanarról a lemezről), közös lesz a PSN is. Az új gép előnyei leginkább 4K és HDR képes tévéken fognak teljes valójukban megmutatkozni, ám ha ezekből nem érhető el egyik, vagy semelyik a user tévéjén, a játékok akkor is sokkal jobban fognak futni, illetve lehet készülni csinosított látványra is. A HDR támogatást egyébként a vanilla konzol is meg fogja kapni egy patch formájában jövő héten.

Ha pedig patchek: a korábban megjelent játékok (az exkluzívok legalábbis biztosan) fognak kapni utólagos Pro támogatást, hogy kihasználják annak új képességeit.

Az eszköz rajtjára egyébként egy új Netflix app is készül, mely a szolgáltató exkluzív tartalmait (Narcos S2, Luke Cage, stb.) HDR stream formájában teszi elérhetővé. Új YouTube app is lesz, 4K támogatással.

Megjelenés november 10-én, 400 Euróért.

A gép részletes specifikációi:
  • Main processor: Custom-chip single Processor
    • CPU: x86-64 AMD „Jaguar”, 8 cores
    • GPU: 4.20 TFLOPS, AMD Radeon™ based graphics engine
  • Memory: GDDR5 8GB
  • Storage size: 1TB
  • External dimensions: Approx. 295×55×327 mm (width × height × length) (excludes largest projection)
  • Mass: Approx. 3.3 kg
  • BD/DVD Drive: BD × 6 CAV, DVD × 8 CAV
  • Input/Output: Super-Speed USB (USB 3.1 Gen.1) port × 3, AUX port × 1
  • Networking: Ethernet (10BASE-T, 100BASE-TX, 1000BASE-T)×1, IEEE 802.11 a/b/g/n/ac, Bluetooth® 4.0 (LE)
  • Power: AC 100V, 50/60Hz
  • Power consumption: Max. 310W
  • Operating temp: 5ºC – 35ºC
  • AV Output: HDMI out port (supports 4K/HDR) DIGITAL OUT (OPTICAL) port

Playstation 4 Neo - már biztos, hogy jön

Fórum:

Andrew House, a Sony jelenlegi elnöke nyilatkozott a Financial Timesnak a Playstation 4 jövőjével kapcsolatban, és ott megerősítette a Neo kódnéven készülő konzol létezését. Pontos technikai részleteket nem árult el, de állítása szerint a géppel 4K tartalmak megjelenítését célozták meg, és a platform játékainak java része támogatni fogja ezt a felbontást. A jelenleg elérhető konzolok tulajainak nem kell csüggedniük, az ő eszközükkel minden játék kompatibilis lesz, és persze nem fejezik be ezek árusítását sem.

Az új PS árára azt mondta House, hogy drágább lesz a most kaphatókénál, bár persze ez nem zárja ki, hogy a régi gépek olcsóbbak lesznek, és a jelenlegi, 350 dolláros árcédulát öröklik meg az újak. A cég jövőjéért aggódók is megnyugodhatnak, az új konzol sem fog veszteséget termelni, már az első naptól nyereséggel fogják árusítani.

Voltak korábban még olyan pletykák, hogy a hardver erősítése a VR-őrület jegyében vált szükségessé, de erre a Sony-elnök azt mondta, hogy mindkét konzolvariáns támogatni fogja a később megjelenő VR-headsetet.

Fejlesztői oldalról felmerülhet a kérdés, hogy az új PS mennyire fogja megbonyolítani a platform támogatását, de erre a válasz az volt, hogy kevés és kontrollálható mennyiségű lesz csak az igényelt többletmunka.

Amúgy annak ellenére, hogy a nyilatkozat az E3 árnyékában került ki, illetve hogy állítólag a Microsoft nagybejelentésre készül saját dobozával kapcsolatban, az új gép nem lesz kint a show-n, annak bemutatójára akkor kerül csak sor, ha majd úgy érzik, hogy minden lényeges dolgot a teljes valójában képesek lesznek megmutatni a konzollal kapcsolatban.

Thx, Nightcrawler!

REWiRED - Kutyus felfedő szétszéledés - 2014-2057 © Minden Jog Fenntartva!
Virtuális valóság és Kecskeklónozó központ - Oculus MegaRift - PS21 - Mozi - 4D - Bajuszpödrés
Médiaajánlat/Borsós Brassói Árak
Rohadt Impresszum!