BESZÁMOLÓ: Mafia III
Fórum:
Lassan 15 éve annak, hogy cseh szomszédainknál, az Illusion Softworks-nél aranylemezre égették az első Mafia játékot. Meghatározó mű volt a maga idejében, lévén az általa mutatott, 20. század eleji város, a régi, lassú autók, a remek grafika, a történet, és az akkor szinte párját ritkítóan profi, filmszerű történetmesélés messze kiemelte az akkori játékfelhozatalból. Olyannyira, hogy gyakorlatilag egy bármikor elővehető, időtlen klasszikussá vált, mintha nem fogna rajta az idő.
A folytatás már nem volt ekkora sikersztori. Sokan panaszkodtak arra, hogy a város nem eléggé sandbox, a fő sztorin kívül nincs mit csinálni, és az autókázást is túlzásba vitték a missziók között, illetve a sztori lezárására is sokan fújtak. Én ugyan nem értek egyet ezekkel a véleményekkel, ám tény, hogy a harmadik rész már nem a „sztori mindenek felett” felfogásban készült, próbálták az új készítők megreformálni a játékmenetet. Sajnos a végeredmény egyáltalán nem olyan lett, mint amit ez a sorozat megérdemelt volna.
Grind… grind mindenek felett!
A játék kiindulópontja, hogy a főszereplő, miután elárulták – ám csodával határos módon nem halt bele a dologba, felgyógyulván –, bosszúhadjáratba fog a várost irányító maffiaszervezet ellen. Ez több dolgot is maga után von. Az egyik az, hogy a főszereplő, Lincoln, segítséget vesz igénybe. A történet folyamán három alvezért toborzunk magunk mellé, akikre aztán a város kerületeinek irányítását rátestáljuk. A városban kilenc kerület van (plusz egy nem irányítható, mocsaras vidék), ebből mindenki megkap egyet a toborzás részeként, utána pedig a maradék hatot úgy osztjuk ki, ahogy jól esik, de mindet le kell tolni, hogy a főnököt kinyírva végezhessünk a játékkal. Érdekes elem, hogy ha hanyagolunk valakit, akkor az fel is lázadhat ellenünk, mely esetben el kell tenni láb alól, és nélküle kell folytatni a továbbiakban.
Az egyes kerületekben egyébként két-két, valamilyen illegális tevékenységet folytató hely van (nevezzük továbbiakban ’racket’-nek). Kapunk minden kerülethez 1-1 küldetést, hogy az ottani nagykutyát nyírjuk ki, majd átirányítanak a két rackethez tartozó almisszióhoz, azokat teljesítve előcsalogatjuk a kisfőnököt, akit vagy kinyírunk, vagy átállítunk az oldalunkra. Ha ily módon megszereztük mindkét racketet, a kerület főnökének nyomába eredhetünk, majd kiválasztjuk, hogy ki kapja azt.
A probléma itt azzal van, hogy a racketek megszerzése minden esetben ugyanabban a formában történik: van egy bizonyos összegnyi kár, amit okoznod kell, hogy előcsalogasd a kisfőnököt. Ezt úgy lehet megtenni, hogy ha kinyírod a segédjeit (ekkor nem lesznek a kisfőnök mellett, mikor a racketet mész megostromolni), vagy elpusztítod az általa végzett tevékenység dolgait (pl. kaszinógépek) / felveszed a kerületben szétszórva lévő pénzeit, átállítod a besúgóit, stb. Ez elsőre nem hangzik rosszul, de mikor 15. alkalommal csinálja az ember, akkor azért már elég erősen repetitívvé válik a dolog. Persze nem kell minden részfeladatot megcsinálni, elég, ha a megcélzott kárt teljesítjük; de még így is nagyon lélekölő egy idő után (és az is előfordult, hogy egyik feladat a racketbe szólt, majd a kár elérése után mehettem vissza ugyanoda, hogy az előcsalt kisfőnököt megöljem/átállítsam). Két napja fejeztem be a játékot, de máris csak kettő racket-misszióra emlékszem (az egyikre azért, mert tele volt meztelen cicis NPC-kkel, a másikra meg azért, mert abban a helyi Ku-Klux-Klánt kellett hidegre tenni). Összegezve: nulla egyediség, több száz (vagy inkább ezer...) rosszfiú megölése, mindez egyszemélyes hadseregként, nulla maffia-küldetés/tevékenység. A játék vitathatatlanul legsiralmasabb része.
Miután megkapott egyik alvezérünk egy racketet, akkor az általa keresett pénz megnő. Ez azért fontos, mert időnként ebből visszaosztanak nekünk valamennyit – minél többet szed be ő, mi is annál többet kapunk belőle. Továbbá vannak az ő keresetükhöz kötött, megnyitható bónuszok. Mindhárom alvezér biztosít 1-1 ingyenes szolgáltatást (pl. Cassandra a fegyverárust), amit aktiválva odajönnek hozzánk (pl. előbbinél egy kisbusz, hogy vehessünk tőle dolgokat), illetve szívességekért (markerekért) igénybe vehetőt (pl. rendőri körözés megszakítása, majd X ideig a zsaruk félrenéznek, ha valamit elkövetünk). A bónuszok általában ezeket tápolják, pl. jobb fegyverek, vagy azok fejlesztései lesznek elérhetőek, a zsaruk hosszabb ideig félrenéznek, de így szerezhetünk több életerőcsíkot, gyorsabb HP regent, stb. Ha mindhármukat életben tartjuk, és egyenlő arányban osztjuk el a kerületeket (3-3), akkor egyiküknél sem lesz elérhető az utolsó két bónusz.
A racketek egyébként nem a maximális, általuk termelhető pénzmennyiséggel kerülnek át, azokat külön maximalizálni lehet. Ha nem nyírunk ki, hanem átállítunk informátorokat, vagy a racket irányítóját beszervezzük, akkor magasabb működési összeggel vesszük át ezeket, de tapasztalataim szerint így nem lehet kisajtolni a teljes összeget. És itt bejön még egy kis grind, a nem kötelező fajtából… Ugyanis alvezéreinkhez tartozik egy segéd, aki ismétlődő missziókat ad, mindig ugyanazt az egyet (Cassandránál kettőt, de azok közt is minimális az eltérés). Ilyenkor bemegy az ember a város alatti, meglehetősen nagy mocsárba, ellopja mindig ugyanazt, és elviszi a nem fullon üzemelő rackethez. Ha mindent ki akar az ember maxolni, akkor ez a 3 misszió 6-6-szori megismétlését jelenti…
Szívességeket egyébként kerületek kiosztásával, vagy az alvezér küldetéseinek teljesítésével lehet szerezni. Utóbbiból mindegyiküknek 5-5 van, egyet a beszervezésük után lehet megcsinálni, 2-2-t meg plusz kerületek kiosztásával. Ezekben szintén nincs semmi változatosság, Cassandrának 5 fegyverszállítmányt kell ellopni, Burke-nek 3x5 autót, Vitonak meg a halállistájáról kell kipipálni 5 embert. Jutalmul spéci fegyverek nyílnak meg, erősödik a lojalitásuk (talán nem lázadnak fel? Nem tudom, nem jött elő a végigjátszásomban.), illetve egy animációban teljesedik ki végül a háttérsztorijuk.
A játék javára kell viszont írni, hogy a kerületek vezéreinek levadászása egytől-egyig minőségi munka, azok a küldetések mind egyediek és emlékezetesek.
A progi része egyébként, hogy lehet gyűjtögetni fuse-okat, amikből lehallgatókészülék varázsolódik. Ezekkel a kerületek egyes részei felfedhetők biztosítószekrények megbuherálásával, amivel egyrészt azon a részen láthatóvá válnak – az ’Intel View’ nézet alatt – az ellenfelek a falon keresztül is, másrészt megjelöli a program a többi gyűjthető cucc helyét. Lehet Playboy magazinokat, lemezborítókat, autósmagazinokat, stb. összeszedni. Sok értelmük nincs (na jó, lehet látni néhány korabeli cicit, az azért több a semminél), ellenben összeszedésük jelentősen megdobják a játékidőt.
Grafika, hangok, átvezetők és bugok
A játék grafikája szerintem összességében rendben van, bár vannak hibái. A modellek kellően részletesek, a textúrák kellően élesek, és mint az előző résznél, itt is a fények és az árnyékok viszik a prímet. Fényes nappal se rossz a látvány, de mikor beborul, esik az eső, vagy éjszaka van, illetve ezek kombinációi, akkor azért elégedetten hümmöghet az ember. Nagyon is pofás látvány, mikor naplemente idején, eső után, felszakadozó felhőzet mellett száguld az ember; a tócsás úton tükröződő narancsos-rózsaszínes, felhők mögül előbukkanó napfényben – elég jól mutat ilyenkor.
A város dizájnja okés, bár megmondom őszintén, a városias részek viszonylag egyhangúak, jellegzetes építészeti megoldásokat, szobrokat, nevezetességeket nem nagyon találni, inkább a vidékies területek azok, amik megmaradnak az ember emlékezetében. A verdák se rosszak, a régies, lassabb daraboktól a sportos, ’60-as évek végi modellekig van minden. Mondjuk kamionokból, egzotikusabb járművekből (pl. katonai kocsik) nem nagyon találni, és hajókból/csónakokból is csak kevés példány képviselteti magát.
Ami nem annyira jött be, az az égbolt. A felhők valami dinamikusan változó megoldást alkalmazhatnak, ám az a baj, hogy kinézetre olyanok, mintha vízfestékkel vitte volna fel valaki a képernyőre. Néha valószerűtlenné is tud válni, mint mikor beborul, a nap megy le, az egész meg narancsos-feketés színűvé változik, mintha épp az ítélet napja készülődne.
A hangokról szólva, a szinkron első osztályú lett. Főleg a pap, illetve vietnámi ismerősünk, Donovan lett nagyon eltalálva, utóbbinak a karaktere a dialógusai miatt is emlékezetesek, amiket az őt játszó színész remekül adott elő. A zenék természetesen mind a korszak klasszikusai, ami aztán vagy bejön, vagy nem – amik tetszettek, azokat már eddig is ismertem, sajnos ez úgy a felét tehette ki a repertoárnak, és volt annyira hosszú a játék, hogy egy idő után inkább kikapcsoltam őket, mert egy tucat alkalom után beléjük untam. Ami viszont kiábrándító volt, azok a járókelők hangjai – fantáziátlan tőmondatok és szavak hagyják el a szájukat, és ezek, meg a mindenféle ijedezésük hangjai arcpirítóan gyengék. Amikor be vannak pánikolva pl. egy lövöldözés miatt, akkor körbe-körbe futkosnak, és ismételhetik ugyanazt a két, már első hallásra is idegesítő mondatot – még véletlenül se kap hülyét a játékos…
Bugokból is volt pár. A főszereplő katonai mellénye pl. időnként magától úgy meglebben, mintha alulról kapna egy széllökést – ami olyankor igazán probléma, mikor épp átvezetőt néz az ember, mert akkor is rendszeresen előfordult. De volt olyan is, hogy az alvezéreim küldetéseinek végén, az animáció alatt egy statikus, második példány is ott volt a modelljéből az átvezetőben, sőt, utána is ott maradt. Olyan is előfordult, hogy úgy jött elő valami HDR-effekt szerűség, hogy az egész képernyőt befehérítette, a színek majdhogynem a negatívjukba mentek át, majd fokozatosan elmúlt a dolog (épület belsejében is volt ilyen). Illetve érdekes módon, ahol sárga felfestések voltak, ott a felfestések hajlamosak voltak eltűnni – de csak azok, minden más textúra rendben volt. Továbbá azt is meg kell jegyeznem, hogy négyszer szó és hibaüzenet nélkül kivágott a program az asztalra.
Végezetül amit még kiemelnék, az az átvezetők. Ezek egytől-egyik AAA kategóriás alkotások, rendezésileg, a felmondott szövegeket illetően, és az animációk szempontjából is. Utóbbi kapcsán külön meg kell említeni az arcmimikát, ami nyilván valami mocap, de annak elsőrangú, az ember tényleg elhiszi a karakterekről, hogy szenvednek, jókedvűek, vagy amit épp a helyzet megkíván. Ha valami, hát ez a része fantasztikus lett a játéknak, és nem kevés átvezető került be.
Sztori, hangulat, verdikt
A sztori alapvetően elég egyszerű, tipikus bosszútörténet, aminek egyetlen célja, hogy a brutális boss-kivégzéseket eladja az embernek. Lincoln karaktere nem is annyira érdekes – bűnözésre hajlamos fekete a ’60-as évek Amerikájában, aki a vietnámi háború alatt még megtanul igazán ölni is, hazatérve meg elárulják, elveszti mindenét, aztán jöhet a gyilok. Sokkal érdekesebb az őt segítő Donovan, akinek mögöttes céljaira csak a stáblista közepén elhelyezett plusz animáció alatt derül csak fény – nem lennék meglepve, ha visszatérne később valamilyen formában.
A hangulat jó volt a játék alatt, a zenék és a korszellem eléggé megadta az alaphangot. Az például eléggé egyedi ízt adott a dolognak, hogy a karakterek nagyrésze nyíltan rasszista, folyamatosan megy a niggerezés, a városban aktív egy feketéket üldöző szervezet, virágzik az illegális rabszolgakereskedelem, illetve ha a zsaruk által ellenőrzött környéken gyalog téblábol az ember, és meglátja egyikőjük Lincolnt, akkor 10 másodpercen belül megy a jelentés a haveroknak, és már indul is a vadászat. Mondjuk itt lehetett volna még javítani annyit, hogy mivel New Orleans-t emulálja a játék, egy nyamvadt Mardi Gras-t betehettek volna valamilyen formában, fekete indiánokkal, zenészfelvonulással, stb. (aki látta a Treme című sorozatot, az tudja, miről beszélek, aki meg nem, az pedig sürgősen pótolja!).
Végezetül már csak annyit írnék, hogy rendkívül vegyes az összkép. A kerületes grindolás nagyon nem hiányzott, és az alvezéreink küldetéseinél is igazán megerőltethették volna magukat valami változatosság végett. A sztori egyszerű, ám a profi átvezetők, illetve a karakterek miatt nem annyira tűnik ez fel. Látványra se rossz, és a hangulat is okés. Ezek így együtt szerintem egy átlagnál picit jobb játékot eredményeztek, habár azt is meg tudom érteni, ha valaki a tizedik racketnél (vagy hamarabb) megunja a dolgot, és lehúzza a játékot. Én elvoltam vele, de őszintén szólva nem ezt vártam, és szégyen, hogy a legendás Mafia egy folytatásánál ilyet kell leírni.
6/10
A folytatás már nem volt ekkora sikersztori. Sokan panaszkodtak arra, hogy a város nem eléggé sandbox, a fő sztorin kívül nincs mit csinálni, és az autókázást is túlzásba vitték a missziók között, illetve a sztori lezárására is sokan fújtak. Én ugyan nem értek egyet ezekkel a véleményekkel, ám tény, hogy a harmadik rész már nem a „sztori mindenek felett” felfogásban készült, próbálták az új készítők megreformálni a játékmenetet. Sajnos a végeredmény egyáltalán nem olyan lett, mint amit ez a sorozat megérdemelt volna.
Grind… grind mindenek felett!
A játék kiindulópontja, hogy a főszereplő, miután elárulták – ám csodával határos módon nem halt bele a dologba, felgyógyulván –, bosszúhadjáratba fog a várost irányító maffiaszervezet ellen. Ez több dolgot is maga után von. Az egyik az, hogy a főszereplő, Lincoln, segítséget vesz igénybe. A történet folyamán három alvezért toborzunk magunk mellé, akikre aztán a város kerületeinek irányítását rátestáljuk. A városban kilenc kerület van (plusz egy nem irányítható, mocsaras vidék), ebből mindenki megkap egyet a toborzás részeként, utána pedig a maradék hatot úgy osztjuk ki, ahogy jól esik, de mindet le kell tolni, hogy a főnököt kinyírva végezhessünk a játékkal. Érdekes elem, hogy ha hanyagolunk valakit, akkor az fel is lázadhat ellenünk, mely esetben el kell tenni láb alól, és nélküle kell folytatni a továbbiakban.
Az egyes kerületekben egyébként két-két, valamilyen illegális tevékenységet folytató hely van (nevezzük továbbiakban ’racket’-nek). Kapunk minden kerülethez 1-1 küldetést, hogy az ottani nagykutyát nyírjuk ki, majd átirányítanak a két rackethez tartozó almisszióhoz, azokat teljesítve előcsalogatjuk a kisfőnököt, akit vagy kinyírunk, vagy átállítunk az oldalunkra. Ha ily módon megszereztük mindkét racketet, a kerület főnökének nyomába eredhetünk, majd kiválasztjuk, hogy ki kapja azt.
A probléma itt azzal van, hogy a racketek megszerzése minden esetben ugyanabban a formában történik: van egy bizonyos összegnyi kár, amit okoznod kell, hogy előcsalogasd a kisfőnököt. Ezt úgy lehet megtenni, hogy ha kinyírod a segédjeit (ekkor nem lesznek a kisfőnök mellett, mikor a racketet mész megostromolni), vagy elpusztítod az általa végzett tevékenység dolgait (pl. kaszinógépek) / felveszed a kerületben szétszórva lévő pénzeit, átállítod a besúgóit, stb. Ez elsőre nem hangzik rosszul, de mikor 15. alkalommal csinálja az ember, akkor azért már elég erősen repetitívvé válik a dolog. Persze nem kell minden részfeladatot megcsinálni, elég, ha a megcélzott kárt teljesítjük; de még így is nagyon lélekölő egy idő után (és az is előfordult, hogy egyik feladat a racketbe szólt, majd a kár elérése után mehettem vissza ugyanoda, hogy az előcsalt kisfőnököt megöljem/átállítsam). Két napja fejeztem be a játékot, de máris csak kettő racket-misszióra emlékszem (az egyikre azért, mert tele volt meztelen cicis NPC-kkel, a másikra meg azért, mert abban a helyi Ku-Klux-Klánt kellett hidegre tenni). Összegezve: nulla egyediség, több száz (vagy inkább ezer...) rosszfiú megölése, mindez egyszemélyes hadseregként, nulla maffia-küldetés/tevékenység. A játék vitathatatlanul legsiralmasabb része.
Miután megkapott egyik alvezérünk egy racketet, akkor az általa keresett pénz megnő. Ez azért fontos, mert időnként ebből visszaosztanak nekünk valamennyit – minél többet szed be ő, mi is annál többet kapunk belőle. Továbbá vannak az ő keresetükhöz kötött, megnyitható bónuszok. Mindhárom alvezér biztosít 1-1 ingyenes szolgáltatást (pl. Cassandra a fegyverárust), amit aktiválva odajönnek hozzánk (pl. előbbinél egy kisbusz, hogy vehessünk tőle dolgokat), illetve szívességekért (markerekért) igénybe vehetőt (pl. rendőri körözés megszakítása, majd X ideig a zsaruk félrenéznek, ha valamit elkövetünk). A bónuszok általában ezeket tápolják, pl. jobb fegyverek, vagy azok fejlesztései lesznek elérhetőek, a zsaruk hosszabb ideig félrenéznek, de így szerezhetünk több életerőcsíkot, gyorsabb HP regent, stb. Ha mindhármukat életben tartjuk, és egyenlő arányban osztjuk el a kerületeket (3-3), akkor egyiküknél sem lesz elérhető az utolsó két bónusz.
A racketek egyébként nem a maximális, általuk termelhető pénzmennyiséggel kerülnek át, azokat külön maximalizálni lehet. Ha nem nyírunk ki, hanem átállítunk informátorokat, vagy a racket irányítóját beszervezzük, akkor magasabb működési összeggel vesszük át ezeket, de tapasztalataim szerint így nem lehet kisajtolni a teljes összeget. És itt bejön még egy kis grind, a nem kötelező fajtából… Ugyanis alvezéreinkhez tartozik egy segéd, aki ismétlődő missziókat ad, mindig ugyanazt az egyet (Cassandránál kettőt, de azok közt is minimális az eltérés). Ilyenkor bemegy az ember a város alatti, meglehetősen nagy mocsárba, ellopja mindig ugyanazt, és elviszi a nem fullon üzemelő rackethez. Ha mindent ki akar az ember maxolni, akkor ez a 3 misszió 6-6-szori megismétlését jelenti…
Szívességeket egyébként kerületek kiosztásával, vagy az alvezér küldetéseinek teljesítésével lehet szerezni. Utóbbiból mindegyiküknek 5-5 van, egyet a beszervezésük után lehet megcsinálni, 2-2-t meg plusz kerületek kiosztásával. Ezekben szintén nincs semmi változatosság, Cassandrának 5 fegyverszállítmányt kell ellopni, Burke-nek 3x5 autót, Vitonak meg a halállistájáról kell kipipálni 5 embert. Jutalmul spéci fegyverek nyílnak meg, erősödik a lojalitásuk (talán nem lázadnak fel? Nem tudom, nem jött elő a végigjátszásomban.), illetve egy animációban teljesedik ki végül a háttérsztorijuk.
A játék javára kell viszont írni, hogy a kerületek vezéreinek levadászása egytől-egyig minőségi munka, azok a küldetések mind egyediek és emlékezetesek.
A progi része egyébként, hogy lehet gyűjtögetni fuse-okat, amikből lehallgatókészülék varázsolódik. Ezekkel a kerületek egyes részei felfedhetők biztosítószekrények megbuherálásával, amivel egyrészt azon a részen láthatóvá válnak – az ’Intel View’ nézet alatt – az ellenfelek a falon keresztül is, másrészt megjelöli a program a többi gyűjthető cucc helyét. Lehet Playboy magazinokat, lemezborítókat, autósmagazinokat, stb. összeszedni. Sok értelmük nincs (na jó, lehet látni néhány korabeli cicit, az azért több a semminél), ellenben összeszedésük jelentősen megdobják a játékidőt.
Grafika, hangok, átvezetők és bugok
A játék grafikája szerintem összességében rendben van, bár vannak hibái. A modellek kellően részletesek, a textúrák kellően élesek, és mint az előző résznél, itt is a fények és az árnyékok viszik a prímet. Fényes nappal se rossz a látvány, de mikor beborul, esik az eső, vagy éjszaka van, illetve ezek kombinációi, akkor azért elégedetten hümmöghet az ember. Nagyon is pofás látvány, mikor naplemente idején, eső után, felszakadozó felhőzet mellett száguld az ember; a tócsás úton tükröződő narancsos-rózsaszínes, felhők mögül előbukkanó napfényben – elég jól mutat ilyenkor.
A város dizájnja okés, bár megmondom őszintén, a városias részek viszonylag egyhangúak, jellegzetes építészeti megoldásokat, szobrokat, nevezetességeket nem nagyon találni, inkább a vidékies területek azok, amik megmaradnak az ember emlékezetében. A verdák se rosszak, a régies, lassabb daraboktól a sportos, ’60-as évek végi modellekig van minden. Mondjuk kamionokból, egzotikusabb járművekből (pl. katonai kocsik) nem nagyon találni, és hajókból/csónakokból is csak kevés példány képviselteti magát.
Ami nem annyira jött be, az az égbolt. A felhők valami dinamikusan változó megoldást alkalmazhatnak, ám az a baj, hogy kinézetre olyanok, mintha vízfestékkel vitte volna fel valaki a képernyőre. Néha valószerűtlenné is tud válni, mint mikor beborul, a nap megy le, az egész meg narancsos-feketés színűvé változik, mintha épp az ítélet napja készülődne.
A hangokról szólva, a szinkron első osztályú lett. Főleg a pap, illetve vietnámi ismerősünk, Donovan lett nagyon eltalálva, utóbbinak a karaktere a dialógusai miatt is emlékezetesek, amiket az őt játszó színész remekül adott elő. A zenék természetesen mind a korszak klasszikusai, ami aztán vagy bejön, vagy nem – amik tetszettek, azokat már eddig is ismertem, sajnos ez úgy a felét tehette ki a repertoárnak, és volt annyira hosszú a játék, hogy egy idő után inkább kikapcsoltam őket, mert egy tucat alkalom után beléjük untam. Ami viszont kiábrándító volt, azok a járókelők hangjai – fantáziátlan tőmondatok és szavak hagyják el a szájukat, és ezek, meg a mindenféle ijedezésük hangjai arcpirítóan gyengék. Amikor be vannak pánikolva pl. egy lövöldözés miatt, akkor körbe-körbe futkosnak, és ismételhetik ugyanazt a két, már első hallásra is idegesítő mondatot – még véletlenül se kap hülyét a játékos…
Bugokból is volt pár. A főszereplő katonai mellénye pl. időnként magától úgy meglebben, mintha alulról kapna egy széllökést – ami olyankor igazán probléma, mikor épp átvezetőt néz az ember, mert akkor is rendszeresen előfordult. De volt olyan is, hogy az alvezéreim küldetéseinek végén, az animáció alatt egy statikus, második példány is ott volt a modelljéből az átvezetőben, sőt, utána is ott maradt. Olyan is előfordult, hogy úgy jött elő valami HDR-effekt szerűség, hogy az egész képernyőt befehérítette, a színek majdhogynem a negatívjukba mentek át, majd fokozatosan elmúlt a dolog (épület belsejében is volt ilyen). Illetve érdekes módon, ahol sárga felfestések voltak, ott a felfestések hajlamosak voltak eltűnni – de csak azok, minden más textúra rendben volt. Továbbá azt is meg kell jegyeznem, hogy négyszer szó és hibaüzenet nélkül kivágott a program az asztalra.
Végezetül amit még kiemelnék, az az átvezetők. Ezek egytől-egyik AAA kategóriás alkotások, rendezésileg, a felmondott szövegeket illetően, és az animációk szempontjából is. Utóbbi kapcsán külön meg kell említeni az arcmimikát, ami nyilván valami mocap, de annak elsőrangú, az ember tényleg elhiszi a karakterekről, hogy szenvednek, jókedvűek, vagy amit épp a helyzet megkíván. Ha valami, hát ez a része fantasztikus lett a játéknak, és nem kevés átvezető került be.
Sztori, hangulat, verdikt
A sztori alapvetően elég egyszerű, tipikus bosszútörténet, aminek egyetlen célja, hogy a brutális boss-kivégzéseket eladja az embernek. Lincoln karaktere nem is annyira érdekes – bűnözésre hajlamos fekete a ’60-as évek Amerikájában, aki a vietnámi háború alatt még megtanul igazán ölni is, hazatérve meg elárulják, elveszti mindenét, aztán jöhet a gyilok. Sokkal érdekesebb az őt segítő Donovan, akinek mögöttes céljaira csak a stáblista közepén elhelyezett plusz animáció alatt derül csak fény – nem lennék meglepve, ha visszatérne később valamilyen formában.
A hangulat jó volt a játék alatt, a zenék és a korszellem eléggé megadta az alaphangot. Az például eléggé egyedi ízt adott a dolognak, hogy a karakterek nagyrésze nyíltan rasszista, folyamatosan megy a niggerezés, a városban aktív egy feketéket üldöző szervezet, virágzik az illegális rabszolgakereskedelem, illetve ha a zsaruk által ellenőrzött környéken gyalog téblábol az ember, és meglátja egyikőjük Lincolnt, akkor 10 másodpercen belül megy a jelentés a haveroknak, és már indul is a vadászat. Mondjuk itt lehetett volna még javítani annyit, hogy mivel New Orleans-t emulálja a játék, egy nyamvadt Mardi Gras-t betehettek volna valamilyen formában, fekete indiánokkal, zenészfelvonulással, stb. (aki látta a Treme című sorozatot, az tudja, miről beszélek, aki meg nem, az pedig sürgősen pótolja!).
Végezetül már csak annyit írnék, hogy rendkívül vegyes az összkép. A kerületes grindolás nagyon nem hiányzott, és az alvezéreink küldetéseinél is igazán megerőltethették volna magukat valami változatosság végett. A sztori egyszerű, ám a profi átvezetők, illetve a karakterek miatt nem annyira tűnik ez fel. Látványra se rossz, és a hangulat is okés. Ezek így együtt szerintem egy átlagnál picit jobb játékot eredményeztek, habár azt is meg tudom érteni, ha valaki a tizedik racketnél (vagy hamarabb) megunja a dolgot, és lehúzza a játékot. Én elvoltam vele, de őszintén szólva nem ezt vártam, és szégyen, hogy a legendás Mafia egy folytatásánál ilyet kell leírni.
6/10